A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-24 / 26. szám
KESZELI FERENC: Indulj el a gombaszögi völgyből az egyetlen magasba vezető úton, és feljutsz oda, ahol akár a világ tetején is érezheted magad. Igaz, e magasság alig több hatszáz méternél, de a Szilicei-fennsík szépségét úgysem a tenger szintjétől kell mérni. Az ember azt hinné, a fennsík az valóban sík is, róna a magasban. De nem egészen. Dombok, lankák, völgyek, erdők és cserjések, rétek, legelők, szántóföldek. Sziklák és szakadékok, barlangok és búvópatakok, mi több, még egy tó is díszíti a tájat. Az igazi látványosság viszont a jégbarlang, ahol tikkasztó nyáridőben is hatalmas jégoszlopok csünggenek alá a sziklamenynyezetről. Kevesen tudják: a világnak ezen az egyetlen pontján marad meg, sőt képződik nyáron is jég — ilyen alacsony tengerszintfeletti magasságban. Maga a falu — Szilice már messziről lenyűgöző, ahogy sziluettje az égre rajzolódik. Közelebbről ennél jóval több: kedves, szép, barátságos. Kérdem a kocsmárost, vajon hogy kerül a világ nehezen megközelíthető pontjára ez a település, s vajon a neve jelent-e valamit? Eltöpreng, s mint akiben most merül fel először e feltételezés, azt mondja: biztosan a törökök elől menekülhettek ide az őseink. Vagy inkább a tatár elől — toldja meg a magyarázatot, majd mesélni kezdi a falu nevének eredetéről szóló néphitet, miszerint IV. Béla hajdan erre járván, inni kért az itteni juhásztól. Friss forrásvizet kapott egy faedényben, s megkérdezte, milyen fából készült az edény. Szilfából készült és icce annak a neve. — Akkor ez egy szil-icce — mondta a király. — Az, felséges uram — mondta a juhász, és ebben maradtak. A későbbiekben még hat embertől hallom ugyanezt a legendát, azzal a különbséggel, hogy mindenki más-más uralkodónak tulajdonítja a keresztapaságot. Árpád, Mátyás, mi több, még Ferenc Jóska is szerepel a listán. Mondom a hnb elnökének, menjünk, nézzük meg a falu mai juhászait. Zakhár Benjámin készséggel indítja be a Zsiguliját s nekivágunk a domboknak, már ameddig kocsival lehet. Aztán gyalog megyünk s közben a rétről hazatérő asszonyokkal is találkozunk. Fiamnak, meg Bénifiamnak szólítják, dehogy is elnököznek. Mert a kicsi, nyolcszáz lélekszámú közösségben, ilyen emberek között hogyan is lehetne másképp. Mert Bénifiuk bizony fiatal gyerek, harmincegy esztendős, s talán nincs is az országban nála fiatalabb ember e tisztségben. Meséli, mennyire meghökkent, amikor megválasztották, s hogy bizony szorongott is amiatt, tud-e majd Bénifiamként bizalmat, szolid tekintélyt teremteni, annyit, amennyi kell. A három nap alatt, míg a faluban tartózkodtam, úgy bizonyult, Zakhár Benjáminban jó vezetőjére talált a falu. Messze, a szembenlevő domb szemet gyönyörködtető zöldjén feltűnik az egyik nyáj, hömpölygő fehér foltja, mögötte meg egy apró fekete pont, a nyójajuhász, tehát a számadó, no meg a puli. Mikor közelebb kerülnek, látom, nem is olyan apró a számadó gazda. Nagydarab, kövér ember. Nincs jó kedvében, mérgelődik. Kérdem hogy miért. Legyint, meg se mondja, így aztán az elnök magyarázza meg, hogy Bárczi Józsefnek hiányzik egy terelőjuhásza, s most magának is naponta ki kell hajtania, pedig nem ez a dolga, mert dolga akad ám odalent a telepen, egész napra való. Fejés, nyírás, sajtkészítés. Közel ezer darab birkával sok ám a gond. Ma is hajnal előtt, negyed háromkor ébredt s bizony lesz tíz óra mire az ágybaesik. Addig még megfej 360 juhot, elkészíti a sajtot. Nem a lábát fájlalja a sok gyaloglástól, mert jó lábakat örökölt, hiszen juhász volt minden őse. Inkább a keze fáj a sok fejestől, de csinálja, mert a vérében van, mert pótolhatatlannak érzi magát. Másnap a szövetkezet elnöke igazolja is: Számadó juhászuk valóban pótolhatatlan. A gyapjú, a sajt csinos pénzeket hoz a közös kasszába. Nagy baj, hogy a sok esőtől az idén elsilányodtak a rétek, a legelők — több mint ezer hektárnyi terület. Szántóterületük csak a fele ennek, így aztán elsősorban az állattenyésztésre építik jövőjüket. Őszök, fejőstehenek, anyakocák, malacok. Tejtermelésben kiválóak. Évente közel hatszázezer liter tejet szállítanak el a tartálykocsik a kanyargós szerpentinen. Pasztőrizálva, helyi fogyasztásra nem sok kerül belőle vissza Sziliedre, mert a háztáji gazdaságokban még mindig vagy félszáz fejőstehenet számolnak, ami nemcsak az önellátáshoz elegendő, de a háztájiból még a tejiparnak is jut évi tizenkétezer liter. A régebben munkaérdemrenddel kitüntetett szövetkezet állapota az utóbbi években kezdett leromlani. Hosszú és összetett folyamat volt — mondják a helyiek. A vége az lett, hogy alig egy évvel ezelőtt új elnök került a szövetkezet élére, s ezzel falán elkezdődött egy új folyamat, — sőt nemcsak talán, de úgy látszik, bizonyosan. Az új elnök nem helyi ember. Nagytárkányi, de miután Nyitrán elvégezte a merőgazdasági főiskolát, Pelsőcre került. Ott dolgozott öt esztendeig, összevont, nagy szövetkezetben, ahol minden máshogyan zajlik, mint ilyen kis helyen. Kezdetben győzködték, aztán elvállalta, s most már nem bánja. Mert a nagyüzemi termelésben részt venni, az a jó, de kezdi azt tapasztalni, hogy a kisközösség, a kis gazdasági egység sem eivetnivoló, sőt nagyon jó lehetőség egy teremtőkedvű fiatal szakembernek, még akkor is, ha a gépesítési feltételek nem is a legkecsegtetőbbek. Mert Fazekas Árpád, a szövetkezet elnöke is fiatal ember ám, még a hnb elnökénél is fiatalabb. Huszonkilenc-Hazalelé a legelőről- * I jr f jflw / w • n í u .
