A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-24 / 26. szám
Az llosvai Táncegyüttes az ONF 77 gálaműsorában A Celulozár Táncegyüttes díjon.) Ezek után jobban felfigyelt rájuk Prága is. A Cseh Műszaki Főiskola SZISZ-bizottsága erkölcsi és anyagi támogatást biztosít a munkájukhoz, s az együttes „cserében“ fellép műsorával a főiskola ünnepélyein, rendezvényein. Az őszi-téli felkészülés idején komoly munkát fejtettek ki. Március végére elkészültek új önálló műsorukkal, és a félévi szünetben hazajöttek a Csallóközbe s a Mátyusföldre, hogy számot adjanak tudásukról. Pesten pedig az Egyetemi Színpad vendégeként arattak megérdemelt sikert. Most másodszor üdvözöljük őket Gombaszögön. Vezetőjük „Gömörország" szülöttje, Kozsár Miklós, Csői tóról. Tavaly a körülmények úgy hozták, hogy Kassát és környékét nem képviselte együttes Gombaszögön. Talán magas volt a mérce, vagy talán sokáig aludták „téli álmukat“ a vidék együttesei, és már nem jutott rá elég idő és erő, hogy kellőképpen felkészüljenek Zselizre, pedig innen vezet az út a „csúcsra“ — Gombaszögre. Okulva a tanulságból a nagyidai llosvai Népi Együttes úgy nekilendült, hogy már tavaly decemberben megtarthatta új műsorának „ősbemutatóját“. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az együttes akaratán és munkakedvén kívül ebben a körülmények kedvező alakulása is pozitív szerepet játszott. Az együttes ma már társadalmi erőt jelent a faluban. Minden jelentős ünnepélyen, megmozduláson ott van műsorával, állandó résztvevője a járási és kerületi népművészeti vetélkedőknek, seregszemléknek, CSEMADOK-rendezvényeknek. Szorgalmukat, lelkes munkájukat s eredményeiket dicséri, hogy az idén ők is ott lesznek Gombaszögön. Ki ne ismerné Gömörben s annak határain túl is a gömörhorkai cellulóz- és papírgyár üzemi klubjának népi együttesét, összeforrott tánc-, zene- és énekkarát? Már évek óta egyetlen jelentősebb járási rendezvényről sem hiányoznak. A gyár üzemi klubja tartja fenn a Celulozár Táncegyüttest, a Sajóvölgye énekkart és a kísérő népi zenekart, minden szükségest biztosítva zavartalan és eredményes munkájukhoz, s ugyanakkor a színjátszó csoportot is támogatja. (Meg kell itt jegyezni, Szilvássy Józsefnek az Irodalmi Szemle idei 8. számában megjelent cikkét kiegészítve, hogy nemcsak a íüleki Kovosmalt zománcgyár, de a gömörhorkai cellulóz- és papírgyár is rendeltetésszerűen használja fel a kulturális és szociális alapját. Az együttes eredményeit a fáradhatatlan s főképp rendszeres munkának köszönheti. Hetenként átlag kétszer próbálnak. Közösen viselik a gondokat és terheket, közösen oldják meg a művészi és szervezési problémákat. Az idén — hogy úgy mondjuk, házigazdaként — ők is megint bizonyítanak Gombaszögön. Az a tény, hogy nem soroltunk fel egyenként a háromnapos gombaszögi eseménysorozat műsorában szereplő valamennyi csoportot, együttest, semmiképpen sem jelenti azt, mintha nem tartanánk őket érdemesnek rá. De néhányat már bemutattunk lapunkban tavaly, s a jövő évben is sor kerül majd néhányra. Szereplésük jutalma a biztosan sokszor felcsattanó taps, az ország valamennyi részéből összejött nagyszámú közönség elismerése. TAKÁCS ANDRÁS GOMBASZÖG '78 A Munka Érdemrenddel kitüntetett CSEMADOK Központi Bizottsága, a keletszlovákiai kerületi és a rozsnyói járási szervek közreműködésével a februári győzelem 30. évfordulójának jegyében 1978. június 23—25-én Gombaszögön megrendezi a csehszlovákiai magyar dolgozók XXIII. országos kulturális ünnepélyét MŰSOR 1978. június 23 — péntek 15.00 órai kezdettel — A Dél-Szlovákia fejlődése képekben fényképkiállítás megnyitása — Rozsnyó, Bányászmúzeum 19.00 órai kezdettel — Író-olvasó találkozók a járás községeiben 1978. június 24 — szombat 15.00 órai kezdettel — ünnepi manifesztáció 16.00- tól 18.00 óráig — A csehszlovákiai magyar felnőtt- és gyermek-tánccsaportok műsora, a zselizi Országos Népművészeti Fesztivál győzteseinek fellépése — A CSEMADOK érsekújvári helyi szervezete társastánc-csoportjának műsora 18.00- tól 19.00 óráig — Koncz Zsuzsa és a Beton együttes műsora 20.00- tól 22.00 óráig — Shakespeare: A windsori víg nők — vígjáték, a Magyar Területi Színház társulatának előadásában 22.00- től 3.00 óráig — Táncmulatság 1978. június 25 — vasárnap 9.00 órakor — A szovjet hősök emlékművének megkoszorúzása Pelsőcön 10.00- től 12.00 óráig — NÉPEK BARÁTSÁGA. A műsorban fellépnek: a kassai Kerületi és Járási Népművelési Központ Dargov folklór együttese, az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének Karpatyanyin népi együttese és az OKISZ budapesti Erkel Ferenc Művészegyüttese 13.00- tól 14.00 óráig — Jifí Brabec együttesének műsora. Énekel Vladeno Koudelková 14.00 órai kezdettel — Dél-szlovákiai tájak. Fellépnek a zselizi Országos Népművészeti Fesztiválon díjat nyert legjobb csehszlovákiai magyar táncegyüttesek és vendégegyüttesek. A műsorról felvételt készít a Csehszlovák Televízió Ételről, frissítőről a rozsnyói járás vendéglátó üzemei és termelőszövetkezetei gondoskodnak. Beléptidíj szombaton és vasárnap külön-külön: felnőtteknek 20, gyermekeknek és katonáknak 10,— korona A műsorváltozás jogát fenntartja a RENDEZŐSÉG 7