A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-03 / 23. szám
ARAM HACSATURJAN HALÁLÁRA Születésnapi köszöntőt akartam írni eredetileg. Aram iljics Hacsaturjan, a világhírű szovjet-örmény zeneszerző június 6-án lett volna 75 éves. A sors azonban másképp rendelkezett: a köszöntő helyett az emlékezés szavait kell papírra vetnem. Grúzia fővárosában, Tbilisziben látta meg a napvilágot. Meglepően későn, 19 éves. korában kezdett el komolyabban foglalkozni a zenével, pontosabban a műzenével: addig csak a népzenével és a népi tánccal volt közelebbi kapcsolata. E késői indulás ellenére hamarosan megmutatkozik kivételes zenei tehetsége. Moszkvában, Gnyeszinnél tanul zongorázni és gordonkázni, később aztán a zeneszerzés kelti fel az érdeklődését. Ez idő tájt még az impresszionizmus hódít a zenében. Nincs semmi meglepő abban, hogy a fiatal Hacsaturjan Debussy és Ravel, majd Sztravinszkij, Prokofjev hatása alá kerül. De már első szerzeményeibe is egészséges ösztönnel vegyíti a népzenei elemeket. Szinte minden művét (a későbbi nagy alkotásokat ugyanúgy, mint az első darabokat) áthatja az örmény népzene lendületes ritmikája és érdekes dallamossága. Az impresszionista hatás csakhamar lekopik, Hacsaturjan mindinkább megleli egyéni hangját. Első nagy sikerű szerzeménye az 1936-ban keletkezett Zongoraverseny. Még néhány további versenyműve (Hegedűverseny, 1940, Gordonkaverseny) is elindult hódító útjára ebben az időben, ennek ellenére Aram Hacsaturjan mégis balettjei révén vált világhírűvé. Az 1942-ben komponált Gajane és az 1954-ben keletkezett Spartacus rendszeresen szerepel a világ balettszínpadain. Nehéz megmagyarázni, miért épp csak a balettjei közismertek, amikor pedig más műfajokban is remekműveket alkotott. Hiába, a közönség sokszor elfogult és nemegyszer hálátlan is. Aram Hacsaturjan olyan művész volt, aki szilárdan kitartott művészi elvei mellett, s elutasított minden olyan követelést vagy „kívánságot", amely önmagával szemben megalkuvásra kényszerítette volna. Számtalan kitüntetésben részesült, egyebek mellett a Lenin-rendet is megkapta. Május 2-án bekövetkezett haláláig tanított a moszkvai konzervatóriumban. Gyakran hívták külföldre, s ő mindenhova elment. Utolsó éveiben egyre többször vett kezébe karmesteri pálcát és lépett dobogóra. Elsősorban saját műveit veszényelte, de nem ritkán műsorra tűzte a kortárs szovjet zeneszerzők alkotásait is. Több filmhez írt kísérőzenét, egyik dalából pedig Szovjet-örményország nemzeti himnusza lett. Aram Hacsaturjan halálával nagy veszteség érte nemcsak a szovjet, hanem az egész világ zeneművészetét. — ez -KI VOLT ADY NAGY SZERELME ? Kétségtelenül jó, hasznos — mert egymás megismerését szolgáló — dolog az, ha a hazai szlovák sajtó a magyar irodalommal — főként irodalmunk legnagyobbjaival — foglalkozik. Éppen ezért örömmel vettem kezembe a Život című képes hetilap április 27-i számát, amelyben Neve titokban maradt (Jej meno zostalo utajené) címmel dr. Ladislav Martinček ír Ady Endre magas-tátrai tartózkodásának rejtélyeiről, mindenekelőtt egy lefátyolozott hölgyről, aki feltehetőleg a költő titkos szerelme volt. örömöm azonban csakhamar szertefoszlott. Először is az a tény döbbentett meg, hogy a cikkíró Lédával kapcsolatban megjegyzi: „Ady néhány verset is írt hozzá,, („Venoval jej aj niekoľko básní"). Mert mennyi az a „néhány"? Kettő, három, négy vagy öt? Miért akarja a cikkíró Lédának Ady életében betöltött szerepét kisebbíteni? Minden bizonnyal csak azért, hogy írása végén fölvethessen egy álproblémát, mégpedig a következőt: „Hogy Ady igazi nagy szerelme Léda volt, vagy pedig valamelyik más nő, azt nem tudjuk" („Či však Adyho ozajstná veľká láska bola Léda alebo niektorá iná žena, to nevieme"). Nos, véleményünk szerint ez a „probléma" sohasem volt és nem is lesz igazi probléma. Ady Endre már századunk elején válaszolt a dr. Martinček által felvetett kérdésre. Válaszolt azzal, hogy első jelentős verskötetében, az 1906-ban kiadott Uj versekben összesen 23 verset közöl a Léda asszony zsoltárai című ciklusban, köztük olyan közismert remekművet, mint a Héja-nász az avaron. Következő kötetében, a Vér és aranyban (1907) A Léda aranyszobra című ciklus tanúskodik a megkérdőjelezhetetlen nagy szerelemről (a ciklusban közölt 19 vers között ott van a csodálatos Add nekem a szemeidet vagy a hátborzongató Lédával a bálban). A felfokozott szerelmi érzés sugallta gondolatot, hogy a szerelem csak a halálban teljesülhet be igazán, az 1908-ban kiadott Az Illés szekerén című kötetben érhetjük utol: a Léda ajkai között című ciklus 15 verse között olyan remekműveket találunk, mint a megrendítő A mi násznagyunk vagy a tisztaságvágyó őszinte vers, A lelkeddel hálni. És sorolhatnánk még tovább a nagy szerelemről valló Lédaverseket egészen az 1912-ben megjelent Elbocsátó szép üzenetig, amely éppen a maga kegyetlenségével méltó befejezése Ady és Léda legendássá nőtt szerelmének. Dr. Martinček azonban — úgy látszik — nem ismeri ezeket a verseket, mert egy kétes hitelességű vers alapján (amelyet talán — de talán nem — Ady írt egy „lefátyolozott" tátrai hölgyhöz) problematikussá akarja tenni Ady nagy szerelmét, s ezzel megkísérli, hogy félrevezesse a szlovák olvasót. Reméljük, nem sikerül neki. VARGA ERZSÉBET Donát Šajner: AZÉRT Sose kérdezd, hogyan is történhetett. A folyók a forráshoz vissza nem térnek és a kő földre hull. Mint a föld vonzása, bennünk él a törvény: Szeretni fogsz! Az első lépéstől meglepődsz, felfedezed a végtelent. A szó kulcsa kinyitja az idő kalászát. Csak a szerelemtől ne kérdezd, miért. Miért felhő és villám. Miért hegyek és tengerek. Miért halál és születés. Miért távol és közel. Százezer miért. Azért, azért, azért! Csak a szerelemtől ne kérdezd, miért. A Hold sugara sem kérdi hová s hogyan. A harmat a bogáncson is felragyog. Aki él s azt mondja: nem, az éneket sírjába viszi el. Sose kérdezd, hogyan is történhetett. Megtörtént! (Ozsvald Arpád fordítása) Valentin Beniak: HAJNAL HAMVAD... A harmatos tisztás fölött hajnal hamvad, hamu száll a zöldes tábortűzre, bárányokat űz a bojtár, habzik a köd, mint a friss, fehér tej. Az erdő sűrűjéből kigurul a hold, arany csíkot húzott testedtől testemig, — fényes szívedből estem ki, megjárom-e még a visszautat? Az arany csík mögött mélyül a dagály, zavaros vizekben horgonyzott le a lelked — szívemben egy húr elpattant, sír árván bele az éjszakába! Ha egyszer lekapcsolod vitorláid s a szelek az élet mélyébe sodornak, ne ijedj meg, hogyha groteszk árnyékom majd utánad lopakszik. (Tözsér Árpád fordítása) 11
