A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-03 / 23. szám
Feld, a népszerű nigériai énekes erejéhez mérten (?) járult hozzá a nökérdés megoldásához: együttesének 26 tagját vette feleségül. Az együttesben 31 táncos-, illetve énekesnő szerepel, s az igazságos Fela mindegyiküket megkérte, öt kolléganőjétől azonban kosarat kapott. Felvételünkön a családnak Veronika Fischer NDK-beli énekesnő mindenütt belopja magát hallgatói szivébe, és sorra nyeri a nemzetközi versenyek dijait, mint például a bulgáriai Arany Orfeuszon. Nemrégiben hosszabb ideig turnézott a Szovjetunióban. I 0 Az Egyesült Államokban a növekvő bűnözés hatására nagy az érdeklődés az önvédelmi tanfolyamok iránt. Egy konstruktőr most házi karaté-trénert, egy robotot szerkesztett, amely kezével és lábával is tud ütéseket osztogatni. Ha a robotot éri jól elhelyezett ütés, villogni kezdenek a szemében elhelyezett égők. Ha viszont ő üt oda egy alaposat kezdő ellenfelének, annak a szeme csillagokat szór... # Baselban egy üzletembertől elloptak egy festményt, amelyet 50 ezer frankért vásárolt. A rendőrség kérte, hogy — az azonosítás érdekében — írja le, milyen a „Nyári nap” címet viselő absztrakt kép. A károsult nem vállalkozott a feladatra. A lipcsei városháza mögötti kis téren évszázadokon át kereskedtek gyümölcscsel, élelmiszerrel és ruhával. A tér frontoldalán álló szép barokk épületben volt a kereskedők tőzsdéje és találkozóhelye. A Régi Tőzsde épületét 1678 és 1687 között építették. Ma hangversenyeket és irodalmi esteket tartanak benne. Az épület előtti szobor az ifjú Goethét ábrázolja. Lipcsei egyete-Lengyelország 1962 óta exportál virágot. A varsói Okecie repülőtérről hetente négyszer indul repülőgép Moszkvába és Leningrádba, fedélzetén 300 ezer virágból álló hatalmas csokorral. A lengyelországi virágok legnagyobb átvevője ugyanis a Szovjetunió: ide irányul a teljes virágexport kétharmada. Felvételünkön Lengyelország egyik legdivatosabb virága, a gerbera. mi éveire való emlékeztetőül emelték. George Foreman, a nehézsúlyú ökölvívás egykori olimpiai győztese, majd hivatásos világbajnoka, visszavonult az aktiv sportolástól. Bejelentette, hogy ezentúl baptista prédikátor lesz. Képünkön feleségével, Cynthiával — az egykori szépségkirálynővel — látható. / AZ UDVARIASSÁGRÓL Sok jel mutat arra, hogy az udvariasság kezd kimenni a divatból — bár sosem volt igazán divatban —, helyét a nagyképű, magát őszinteségnek, egyenességnek hirdető modortalanság, a durvaság határait súroló udvariatlanság veszi át. A villamosokban, autóbuszokban egyre több az állva utazó idős ember, sőt aggastyán, míg a kényelmes bőrüléseken hosszúhajú, farmernadrágos sihederek terpeszkednek el, vidáman szemlélve az ablak mögött elsuhanó vidéket, nehogy észre kelljen venniök az ülés mellett álldogáló-ingadozó-roskadozó anyókát. Már jórégen nem a „hölgyeké az elsőbbség", amit sokan azzdl indokolnak, hogy minálunk a nők egyenjogúak a férfiakkal, tehát állni is joguk van. Egy fiatalember a múltkor így indokolta viselkedését: nem akarja megsérteni a hölgyeket azzal, hogy átadja valamelyiknek a helyét, hiszen még azt hihetnék, öregnek tartja őket, s ezt — tudvalévő — a hölgyek nem szeretik. A minap megkérdeztem az egyik aulóbuszsofőrt, melyik busz indul G.-be. Az egyenruhás buszvezető épp akkor szállt ki fülkéjéből s olyan hirtelen nyitotta-lökte ki az ajtót, hogy csak nagy üggyel-bajjal tudtam elkerülni egy véres knock-autot, egyébként szóra se méltatott. Sokáig sorolhatnám még az udvariatlanság nap mint nap megismétlődő inzultusait, de minek, hiszen ezek már közhelyek. Ehelyett elmondom, hogy tegnap reggel a fiaimat vártam, akiknek a losonci busszal kellett megérkezniük a bratislavai központi megállóra. Meg is érkeztek pontosan. A kocsi zsúfolt volt, legalább annyian álltak benne, ahányon ültek, bekanyarodott a megállóra, a sofőr leállította a motort, kiszállt és kinyitotta az utastér ajtaját és el sem mozdult onnan, amíg mindenki ki nem szállt. Elvette és lesegítette a súlyosabb csomagokat, az idős nénikéket és a botladozó kis lurkókat kézenfogta, vigyázott, el ne csússzanak a nyirkos-sáros lépcsőn. „A viszontlátásra, a viszontlátásra!" mondogatta közben, kedvesen mosolyogva. Megfigyeltem, hogy az utasok többsége nem akart hinni a szemének. Egy néni vagy tíz lépésről jött vissza és gyöngéden megsimogatta a sofőr kabátujját. „Milyen jó ember maga!” motyogta meghatottam De a többiek is hitetlenkedve csóválták a fejüket és mosolyogva távoztak, vissza-visszapillantva a vállas „pilótára". METEOROLÓGIA Nem tudom, az alma-, körte-, cseresznyefák, továbbá a százszorszépek, árvácskák és tulipánok hallgatják-e, olvassák-e a meteorológiai intézet időjárás-jelentését, de, ha így lenne, azon sem csodálkoznék. Jómagam hallgatom is, olvasom is ezeket az előrejelzéseket, s igyekszem e jóslatok szerint élni. Négy nappal ezelőtt ezt olvastam az újságban: „Emelkedik a nappali hőmérséklet." E jelentésből kiindulva otthon hagytam az úgynevezett átmeneti felöltőmet. (Otthon, Zsélyben, nyilván nevetnek ezen oz affektáción, ti., hogy egy kabátot felöltőnek nevez az ember!) A jelentés logikai megfejtése: ha tegnapelőtt meleg volt az idő, akkor tegnap még melegebb kellett, hogy légyen. Ezzel szemben tegnap hűvös volt, megfáztam, sőt, alaposon meg is áztam, Most prüszkölök, forró teát iszom és acilpirint szedek. De azért hiszek a meteorológusoknak és ma sem viszek magammal sem esernyőt, sem semmiféle felöltőt. Elvégre is ma nagyon meleg lesz. Kilépek a kapun és oldalba vág a jéghideg délnyugati szél. (Azt, hogy délnyugati, szintén az időjórásjelentésből tudom, azt hogy jéghideg, magam tapasztalom.) A szomszéd kertben egy virágbaborult almafa, tegnapelőtt még zárt, tegnap már feslő bimbók voltak rajta, ma viszont virágtól pompázik. Ki fejti hát meg ezt a rejtvényt? „Emelkedik a nappali hőmérséklet”, mondotta a rádió, írták az újságok, ma viszont olyan hideg van, hogy a buszmegállón azt kérdi az egyik barátom, tisztítóba adtam-e a téli kabátomat, sőt tán még az „átmenetit" is, hogy ilyen „könnyesen" csatangolok ebben a téli világban . . .? Ezzel szemben az almafák, körtefák, cseresznyefák tobzódva virágoznak: fittyet hányva a tényekre, a valóságra. Kész szürrealizmus! Egyetlen megfejtés kínálkozik: az almavirágok bibéin valami modern tündér pici japán tranzisztoros rádiókat helyezett el, amelyekből a rózsaszínű virágok pontosan és időben értesültek a meteorológiai intézet négy nappal ezelőtt leadott időjárásjelentéséről. És, e sorok írójához hasonlóan, hitiek neki és megszívlelték. RÁGÓGUMI Először gyermekkoromban találkoztam vele a félpengős ponyvaregényekben, amelyekből hetente kettőt-hármat is elolvastam. Minden vadnyugati revolverhős rágógumit rágott, miközben kemény öklével leterítette (az ugyancsak gumit rágcsáló) banditavezért. Mindent magam elé tudtam képzelni: a coltokat, lasszókat, roncsokat, a karcsú cowboyokat, - csak a rágógumit nem. Azután teljesen váratlanul vadnyugatról hozzánk is megérkezett a rágógumi. Milyen utakat tett meg, hogyan repülte át az Óceánt, nem tudom, jómagam csak okkor vettem észre a jelenlétét, amikor valahol, azt hiszem a galántai vasútállomáson, hozzáragadtam a pádhoz. S mivel ä vonat, amelyre vártam, legalább egy órát késett, a pádon „felejtett" rágógumi jóvoltából nemcsak odaragadtam, hanem szinte odaszáradtam a pádhoz. A pad szilárdabb anyagból készülhetett, mint a nadrágom, erre abból a lyukból következtettem, amely e fontos ruhanemű hátsó részén keletkezett, midőn vonatom megérkezésekor, afféle „Evcé!" kiáltással villámgyorsan felugrottam. (A pádon nem maradt lyuk utánam!) Később mór családapai minőségben — gyakran kaptam megbízást a fiaimtól: vásároljak nekik a városban — ha már a dohányzást tiltom — cigaretta formájú rágógumikat. Mint példás családfő, teljesítettem utasításaikat, de utána elmagyaráztam nekik, hogy rágcsálás közben engem nagyon emlékeztetnek a kérődző zsélyi tehenekre. Ezeket a ceruzasoro-kat itt írom a Komárom felé vágtató vonat egyik fülkéjében. Nem tehetek egyebet, írnom kell. Mert az előbb gyönyörködni kezdtem a kedves, sík vidékben, a sarjadó vetés haragoszöld hullámzásában, de egy velem szemben ülő fiatalember tönkretette ezeket az élményeimet. Itt ül, szembe velem, rágógumit rág, mint John Sheridon, o vándorseriff és teljesen szétrágja ezt a gyönyörű tájat. A kedves csallóközi fűzfák bánatosan hasadnak ketté, ahogy a hosszúhajú fiatalember állkapcsa ráharap a gumira. Olvasni is próbáltam, de a fiatalember egyszerűen kettéharapta Tóth László legújabb verskötetét. Más helyre nem ülhetek, mert tele von a fülke. így aztán kínomban ne hogy magam is teljesen összerágódjak — ezeket a sorokat írom a rágó gumiról Zs. Nagy Lajos 9
