A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-06 / 19. szám
Kővetkező számunk tartalmából: Miklósi Péter strakonicei riportja Mács József: HÁBORÚ AZ ÉTERBEN Batta György: GOGH KÁLMÁN NAPLÓJÁBÓL REJTŐZKÖDŐ FORMÁK Keszeli Ferenc írása Nagy János szobrászművészről Címlapunkon Kontár Gyula, a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, ’őszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u, 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ostredná expedícia tlace, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48 VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne, n. p., Kosice. Előfizetési dij egész évre 156,— Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SOTI 6/46. A Vágsellyei (Sala) Duslo Vegyikombinát hazánk vegyiparának egyik legjelentősebb bázisa. Alkalmazottainak összlétszáma 5700 fő. A szocialista munkaversenyben több mint 3800 dolgozó vesz részt, akik közel kétszáz szocialista munkabrigád közösségében igyekeznek jól és mindig jobban dolgozni. A bronzfokozatot hetvenöt, az ezüstöt ötvenhárom, az aranyat két kollektíva mondhatja magáénak. A munkaversenybe bekapcsolódott dolgozók hatvanhét százaléka tagja a pártnak, jelentős részük fiatal, akik húsz ifjúsági kollektívában dolgoznak. Eddig az adatok. Tizenketten az ezrek közül Ám az adatok mögött emberek állnak. Idősebbek és fiatalok, nők és férfiak, fizikai dolgozók és műszaki értelmiségiek ... A rétegeződést hosszan sorolhatnánk, de hiszen nem ez a lényeg, hanem az összmunka. Az, amit e közel hatezres, nagy kollektíva közösen létrehoz, megteremt. Stefan Vince elvtárs, az összüzemi pártszervezet elnöke nemcsak az eredményekről, de a módszerekről is beszél. Kiemel egy egyedülálló munkamódszert, amit itt vezettek be s egyelőre csak itt, a Duslóban alkalmaznak. Lényege, hogy a kollektíváknak nem elég elérniük a kitűzött célokat, nem elég csupán teljesíteni a kötelezettségvállalásokat, de minden évben meg is kell védeniök az addig elért eredményeket. Azt bizonyítandó, hogy mozgalmuk nem csupán az adott időben tud felmutatni bizonyos eredményeket, hanem folyamatosan, a fejlődés szabályai szerint, tartósan képes a reális értékek megteremtésére. Jó módja ez a formalizmus elleni harcnak, hiszen megelőzi azt az áldatlan gyakorlatot, amely szerint egy-egy csúcsteljesítményt elérve esetleg kisebb eredményekkel is beérhesse egyegy kollektíva — mondván: a felmutatott eredmény mögé bújva most már lehetünk igénytelenebbek is önmagunkkal szemben. De nézzük talán a közvetlen gyakorlatot, nézzük meg közelebbről a Jozef Zeman vezette tizenkét tagú ifjúsági szocialista munkabrigádot, amelyről mostanában sok szó esik, nemcsak a gyáron belül, de a szakma szélesebb, országos köreiben, sőt külföldön is. Vegyészek. Munkahelyük a laboratórium, néhány világos, napfényes helyiség, tele lombikokkal s a laikus számára ismeretlen küldetésű berendezésekkel. A kollektíva kétharmada jellemző módon nő. Vegyészmérnökök, laboránsok. Mindaz, amiről beszélgetésünkben szó esett, tulajdonképpen 1972—73-ban kezdődött. Akkor alakult meg a brigád, akkor stabilizálódott (azóta is változatlan) EGY CSALÁD SORSA Szalai Móricné Roslás Rózsi néni Nogymegyeren (Calovo) lakik a férjével. A családot már régen ismertem, de nem eléggé közelről. Rózsi néni beszél életéről, szenvedéseiről, megpróbáltatásairól. Olykor bizony beszéd közben a könnye is kibuggyan. 1943 egyik augusztus délutánján kezdődött a történet . . . Szalai Móric egy nagygazda földjén szolgált a Nagymegyer melletti Nagydűr majorban. Kommunista volt, párttag. Egy esztendőtől alig töltött otthon egy pár napot. Hol ezért, hol azért hívták be. 1943-ban kivitték a frontra. Az állomásra még kikísérte a felesége a négy gyerekkel, akik közül csak egyet talált meg, amikor 1946-ban hazatért. Rózsi nénit, férje bevonulása után, a mostohaanyja — aki halálosan gyűlölte, mert férjhez ment egy béreslegényhez — feljelentette a csendőrségen. Nagymegyeren lakott akkor. Tudták, hogy ő is, akárcsak a férje, kommunista, s nyolc hónapra ítélték. A börtönkapuban szakították el tőle három kislányát, csak a legkisebbet, a tizenegy hónapos Gabikát hagyták nála . . . A három lány szerteszóródott a világban. Amikor Rózsi néni kiszabadult, hazament a községbe, de ismét behívták a csendőrségre. A csendőrparancsnok első kérdése az volt, amikor a börtönben sokat szenvedett, lesoványodott, elcsigázott Szalainé odaállt elébe: „Hányas cipőt viselsz?" - „Harminchatosat" - mondta az asszony.- Harminchatot vertek a talpamra gumibottal . . . Nem tudtam talpra állni .. . Aztán a férjem pártkönyvét, a párttagok névsorát meg a zászlót kérték — mondja. Letagadta, azt mondta, nem tudja, hol .un . . . Megint megverték a csendőrök és keresztet nyírtak a hajába . . . Amikor már teljesen összetörték, akkor odament hozzá a nagymegyeri kisbíró, hogy minek tartja magát annyira, adja fel magát, kap érte naponta egy pengőt. Nagyon megalázták. De mindig a nagyobbik kislánya szavait hallotta. Amikor a börtönben elvették tőle, azt kiabálta, ne sírj, anyuka . . . még találkozunk. Szalainét elvitték a komáromi börtönbe, majd 1945 elején fegyőrök kíséretében vonatra ültették, hogy átadják a nagymegyeri nyilasoknak. Aktájának kisérő levelén ez állt: „Cselekedjetek belátástok szerint". A nagymegyeri nyilasoknak az volt a szándékuk, kivégzik Szalainét, hogy „elrettentő példával" megfélemlítsék a lakosságot. Ezt az aljas tervüket egy légiriadó és egy ismeretlen kalauznő hiúsította meg - akivel azóta sem találkozott. A mozdony szeneskocsijában dugták el a kislányával együtt, ott vészelte át a légitámadást, a íegyőröi< lázas hajszáját. A szlovák határállomás előtt a kalauznő érte ment, lesegítette a mozdonyról, elmagyarázta neki, hogy mindig csak jobbfelé menjen, akkor átjut 2
