A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-29 / 18. szám
HUZATRUHA Itt élek már néhány éve a zoboralján, azok között az emberek között, akiknek élete, életfelfogása érdekel. Hatalmába kerített a táj gazdag néphagyománya. Páratlan értékű szép népviselete népművészetünk egyik fontos része. Ha alkalom adódik, szívesen magamra öltöm az eredeti, pompás népviseletet. Ez a vidék a mai napig megőrizte a legősibb szabásformák egyikét. E szabásformára a takarékosság a jellemző. A kelméből szálmentén téglalap és négyzet alakú darabokat szabtak ki, s ezekből varrták a ruhát. Így nincs nyiradék, eldobott anyag. Ilyen szabással készültek itt a férfi vászoningek. Ezeket nézegetve ötlött fel bennem a gondolat, hogy ilyen szabású ruhát varrják magamnak. Az ötletet tett követte. Ez a ruha a képen látható. A boltokban kapható és most oly divatos tweed szövetet választottam. A ruha hosszának kétszeresét vásároltam, mert a kelmét vállbán nem kell vágni, csak kettéhajtani. A teljes hossznak és a csípőbőségnek megfelelően szabjuk ki a ruha elejét és hátát; a maradékból pedig az ujjakat. A nyakkivágást elöl 20 cm mélyen bevágjuk. Az ujjakat valamint az uji szélén a vert csipkét „gímesi kötéssel“, esetleg „félkötéssel“ dolgozzuk a ruhához. A szegőszél mesterkével készül. A többi részt géppel varrtam össze. Színes fonalból, négyes fonással készül a hosszú, megkötős öv. KÉTRÉSZES RUHA Készülhet bársonyból, brokátból vagy műselyemből. A felsőrész derékig követi a test vonalát, azután hirtelen bővül, ezáltal fodros lesz — mint a „lipotyi“, „csitári“ pruszlikok voltak. A felsőrész bélelt (a bélést együtt szabjuk, varrjuk a ruha anyagával), az alját külön szegővel dolgozzuk el, ettől kap igazi tartást. A szoknyát négy részből szabjuk. Az elején a varrást „háromlábú vegyes kötéssel“ helyettesítjük. Ez egyben dísze is a ruhának, melyet ünnepi alkalmakkor, de hétköznapokon is viselhetünk. JÓKAI MÄRIA huzatruha „háromlábú vegyes kötés“ eredetiben A „háromlábú vegyes kötésnek“ (vegyes gímesi kötésnek is nevezzük) az egyszínű „gímesi kötés“ az alapja. Először egyik színnel készítünk „gímesi kötést“, helyet hagyván a másik szín öltéseinek (4. ábra). Az összedolgozandó szövetek között annál nagyobb a távolság, minél igényesebb a kötésminták, tehát munka közben távolabb tartjuk egymástól a két anyagot, mint a „gímesi kötés“ esetében. A másik színnel hasonló módon dolgozunk, a 5. ábrán feltüntetett sorrendben öltögetünk, és közben a két szövet közötti szálakat átfűzögetjük (mint amikor stoppolunk). A „gímesi kötés“ készítését 1., 2., 3. rajzunk mutatja. FÜLÖP MÓNIKA Fister Magda felvételei **★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★* * ü |Ä 5 I 3^ ★★★★★★ •kirk1ck'k'k1ck'k'kirkirkicÍKÍrk'kirk% MASSIEL Hosszú név, rövid, gyors és változatos karrier a világhírig — így összegezhetnénk eddigi pályafutását. Maria De Los Angelos Santa Maria — a későbbi Massiel — nyolcéves, amikor saját szerzeményű dalocskával köszönti fel a születésnapját ünneplő édesapját. E dal emlékét egy régi magnetofonszalag őrzi . . . Egy évvel később a kis Mariát szülei beíratják egy kiváló hírű balettintézetbe és rövidesen kiderül, hogy balett-táncosnőként is tehetséges. Kilenc esztendei tanulás, gyakorlás után mégsem lett táncosnő. A hatvanas évek derekán ugyanis egy nyilvános rádióműsor keretében visszatér egykori kedvteléséhez, az énekléshez. Az általa előadott szám napok alatt slágerré; ő pedig — most már Massiel művésznéven — néhány hét leforgása alatt sztárrá válik. Több aranylemezt nyer, fesztiválokon képviseli a spanyol „színeket" és szinte egyetlen alkalommal sem tér haza díj nélkül. Ezek után csaknem természetes, hogy Spanyolország televíziója őt nevezi be az Eurovízió nagydíjáért folyó nemzetközi táncdalversenybe, ahonnan a legértékesebb trófeával, a Grand Prix-vel tér haza. Ez éppen tíz éve történt. Azóta világhírű lett, bőségesen kamatoztatta — és kamatoztatja — a sikert. Lemezfölvételek tucatjait készítette világszerte, hangversenykörútjai során pedig Bratislavában is vendégszerepeit már. (M—) Archív felv. Hozzávalók: 40 dkg sertéscomb, 4 darab olajos pirospaprika, 6 tojás, 10 dkg liszt, 10 dkg zsemlemorzsa, só, bors, 20 dkg zsiradék. Készítése: A húsból négy szeletet vágunk, kiverjük, megsózzuk, borsozzuk, egymásra helyezzük és kb. tíz percig állni hagyjuk. Azután négy tojást keményre főzünk, megtisztítjuk és mindegyiket külön-külön egy-egy paprikába helyezzük, hogy a felállított tojás a paprika végével egyforma magasságban legyen. Majd mindegyiket rátesszük egy-egy hússzeletre, gombócokat formálunk (a hús végeit fogjuk össze fogvájóval). Az így elkészített húsokat lisztben, tojásban, zsemlemorzsában megforgatjuk és zsiradékban lassan, fedő alatt pirosra sütjük. Mikor elkészül, a fogvájókat óvatosan kiszedjük. a tátrai rózsát tányérra rakjuk. Tálalás előtt keresztbe vágjuk, vigyázzunk, hogy az alja maradjon egészben. Rizzsel, főtt burgonyával, szalmaburgonyával tálaljuk és adhatunk hozzá zöldségfélét, fejes salátát, céklát, káposztasalátát. Prandl Sándor felvétele 21