A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-04-29 / 18. szám

Semmi sem tart örökké. Az életben ez természetes, megszokott. Szeretjük a szépet, mindazt, amivel széppé va­rázsolhatjuk környezetünket; ugyan­akkor tisztában vagyunk azzal is, hogy amit használunk, lassan elkopik. Bizo­nyos idő eltelte után bizonyos dolgok javításra szorulnak vagy újjal kell he­lyettesítenünk őket. Mindannyian lakunk valahol. Magától értetődően idővel a lakás és a berendezés is elhasználódik. Megkopik ez vagy az a tárgy. Laká­sunkat tehát karban kell tartani. A többé-kevésbé szabályos időközök­ben végzett lakáskarbantartáshoz tar­tozik a lakás festése is. A nedvesség, a por és néha még a lakók is hozzá­járulnak ahhoz, hogy az eredetileg szépre festett falak, mennyezetek idővel elveszítik színüket, frissességüket. S ha szép, tiszta lakásban akarunk élni, újra festenünk kell. A festés különféleképpen történik. Lehet, hogy azok közé tartoznak önök is, akik a lakásfestést szakemberekre bízzák, festőhöz fordulnak a szükséges munka elvégzése érdekében. Ez a leg­gyakoribb dolog. Persze a lakás-, illet­ve a festők utáni takarítás így is önökre marad. Ezért tartjuk megszívle­lendőnek ajánlatunkat: legközelebb próbálják meg egyedül kifesteni a la­kásukat. Ha egészségeseknek érzik ma­gukat és nem ijednek meg az olykor nehezebb fizikai munka vállalásától, szakemberek nélkül is bátran fogjanak hozzá a munkához. Türelemre, gondos­ságra, kitartásra és természetesen a modern festékek beszerzésére van csu­pán szükségük, semmi másra. Mindezek betartásával jól megoldhatják felada­tukat. önmaguk lesznek a munka megren­delői és vállalói, a mesterek, a lakás­festés időpontját tetszés szerint hatá­rozhatják meg, szükség esetén még néhány szombaton és vasárnap is fest­hetik a lakásukat, ha történetesen a nyári napokra tartogatott szabadságu­kat nem akarják a lakásukra fordítani. Ebben az esetben hétvégeken egyik helyiséget festhetik a másik után. Ha tehát szükségesnek tartják a festést, most mindjárt lássanak hozzá a mun­kához, hiszen minden család számára elérkezett a tavaszi nagytakarítás ideje. Lakásuk kifestése után, persze, az az igazi, „tökéletes" nagytakarítás sem maradhat el, így egy füst alatt ki is festhetik, ki is takaríthatják lakásukat. A bátortalanságnak semmi helye. Gyűjtsék az erőt és lássanak munká­hoz. Említettük már a festékeket. Ezek minőségétől függ munkájuk eredménye és tartóssága. Nagy választékot talál­nak belőlük a Barvy-Laky és a Drogé­­rie szaküzletekben. A festékeket a Kar­lovy Vary—Sedlec-i Keramické a sklár­­ské suroviny (Kerámiai és üvegnyers­anyagok Nemzeti Vállalata) hozza for­galomba. Ha a szaküzletek iskolázott elárusítói megismertetik majd önöket a különféle fajtájú festékekkel és tulaj­donságaikkal, biztosan megemlítik a Malbyt, az Osmal, a Supermal, a Su­­perlex és más festékek nevét. Ezek a festékek egyformán alkalmasak ama­tőr és hivatalos festők és mázolok számára. Megfelelő mennyiségű enyves kötőanyagot tartalmaznak, ezért nem áll fenn annak veszélye, hogy a festék nem tart jól vagy lemállik. A Malbyt és az Osmal festékek por alakban kerültek forgalomba és a bel­ső falak, valamint a mennyezet festé­sére alkalmasak. Az ötkilós csomago­lású festék körülbelül negyven négyzet­­méter területre elegendő. Az említett festékek tartósak, fehér színűek és szi­lárd felületűek. A következő figyelmükbe ajánlható festék a Supermal. Már tavaly újdon­sága volt a festési szezonnak és kitű­NEM PRÓBÁLNAK MEG EGYEDÜL? nőén bevált. A legjobb minőségű nyersanyagokból készült. Nagyszerű fedőképességgel rendelkezik. Felhasz­nálása után a felület fénylő fehér lesz. Jól lehet vele dolgozni, mert az eredeti festéket tökéletesen fedi és nem hagy piszkos csíkot a falon. Az ötkilós cso­magolású Supermal ára 16,50, a tíz­kilósé 31 korona. Elhasználódása körül­belül olyan, mint a korábban említett festékeké, vagyis az ötkilogrammos csomagolás tartalmával körülbelül negyven négyzetméter felületet lehet kifesteni. A tízkilogrammos csomagolá­súéval természetesen a dupláját. A Su­permal festéket úgy készítjük elő a festéshez, hogy a por alakú festéket langyos vízben keverjük és sűrű kásává formáljuk, amelyet aztán egy ideig, mondjuk egy egész éjszakán át pihenni hagyunk. Utána vízzel felhígítjuk az előírt sűrűségre és ezzel meg is kezd­hetjük az első festést. Ha a folyékony festéket részesítik előnyben, akkor nagyon figyelmükbe ajánljuk a Keramické a sklárské suro­viny n. v. egy másik tavalyi újdonsá­gát, a Superlexet. A Supermalnak és q. Superlexnek hosszú kísérletezés előzte meg a forgalomba hozását, s csak tavaly kezdték vizsgálni, hogyan válnak be a gyakorlatban. Éppen ezért akkor még csak kisebb mennyiségben kerül­tek a piacra. Megfelelő tapasztalatok alapján állapították meg, hogy meg­felelnek, és elnyerték a vásárlók tetszé­sét. Az idén már teljes ütemben meg­indult a gyártásuk, aminek következté­ben a Barvy-Laky és Drogérie szak­üzletekben a Supermalból és a Super­­lexből is megfelelő mennyiség áll a vásárlók rendelkezésére. A Superlex, amelyről még semmit sem mondtunk, speciális folyékoriy festék. Elsősorban a vakító fehérsége szembetűnő. Nagyon finom festék és kitűnő az ellenálló képessége a különféle káros hatások­kal szemben. Azonnali használatra alkalmas, mert a festék úgy készíthető el belőle, hogy 1 : 1 arányban langyos vízben keveréssel feloldjuk és máris megkezdhetjük a munkát. A következő réteghez szükséges festéket viszont már 1:2 arányban oldjuk fel, s ez azt jelen­ti, hogy 1 rész Superlexet 2 rész vízben oldunk fel. Tízkilogrammos csomagolás­ban hozzák forgalomba, az ára 27 ko­rona. A tízkilogrammos csomagolás 100 négyzetméter felület festéséhez elég. Akár Supermallal, akár Superlexszel festenek, meg kell várniuk, míg az alapréteg megszárad. A száradás ideje alatt előkészíthetik a következő réteg­hez szükséges festéket, a festék színé­nek olyan árnyalatát, amely a legjob­ban megfelel önöknek. Ugyanazt az oldatot használhatják, amelyet az alap­réteg festéséhez vettek igénybe, csak még keverjék hozzá a jól feloldott festékszínt, az önöknek tetsző arányalat elérése érdekében. A festéket színez­hetjük mind porfesték, mind pasztell­színek hozzákeverésével. Tudnunk kell azonban, hogy a nedves festék söté­­tebbnek tűnik, mint a száraz, ezért egy darabka papíroson érdemes előbb próbamintát készíteni. így előre tudni fogják, hogyan néz ki majd a helyiség festés után és még alkalmuk is lesz változtatni a festék színén. Az alap festékszín hozzákeverésével világosabb, festék hozzákeverésével sötétebb szín­­árnyalatot érhetünk el. A festékhez szükséges lesz meszelő­ecsetre. A Barvy-Laky és Drogérie szaküzleteket a pelhrimovi Spojené kar­­tácovny (Egyesített Kefegyár) látja el meszelőecsetekkel. Választhatják ezek közül a korong alakú, beöntött me­szelőecsetet, amelynek hetven százalé­ka lószőr, harminc százaléka műanyag, s az ára a nagyságától függően 76- 130 korona között mozog, de választ­hatják a korong alakú Speciál me­szelőecsetet is, amelynek nyolcvan szá­zaléka lószőr, húsz százaléka pedig utánzat. A 7-es nagyságú ára 265, a 8-as nagyságúé 310 korona. Meg­felelhet önöknek a géppel beöntött, fehérítésre alkalmas szőrkefe is, az ára 10—50 korona, vagy a beöntött kőmű­­vesmeszelő-ecset 31-33 koronás árban. Ennyit ezekről dióhéjban, önerőből történő lakásfestés esetében részlete­sebb tájékoztatásért forduljanak a Barvy-Laky és Drogérie szaküzletek iskolázott elárusítóihoz, akik gazdag tapasztalattal rendelkeznek, önökön múlik, hogy élnek-e a tapasztalatszer­zés lehetőségével, hogy összekötik-e n tavaszi nagytakarítást a festéssel. Ha igen, nyugalmuk lesz mire egészen ki­tavaszodik és melegre fordul az idiő. 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom