A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-29 / 18. szám
VISZONTLÁTÁSRA, FÁKLYAHORDOZÓK! A CSEMADOK XII. országos közgyűlésén elhangzott beszámoló elsősorban a kulturális tevékenység szép eredményeiről odott számot, s azokról szólt dicsérőleg és igen elismerően, akik önzetlenül, minden számítás nélkül, ügyszeretből váltak a szocialista magyar kultúra terjesztőivé, lelkes fáklyahordozókká. A nemzetiségi kulturális életünkben nagyon fontos tanácskozáson elhangzottak adták az ötletet szerkesztőségünknek, forduljon a CSEMADOK járási bizottságaihoz, kérje el egy-egy járás öt olyan kultúrmunkásának a nevét és címét, akik a legjobban kiérdemlik a megbecsülést, a megtisztelő fáklyahordozó nevet, akiket azután felkért, írjanak életükről, tevékenységükről, az őket lelkesítő közösségi élményekről, eredményekről és azokról a nem pozitív jelenségekről is (közöny, nemtörődömség, passzív hozzáállás, nemzetiségi kultúránk iránti teljes érdektelenség stb.), amelyekkel gyakran szembe kell nézniük. Nos, szerkesztőségünk tisztában volt azzal, hogy egy-egy dél-szlovákiai járásban nem „öt fecske csinálja a nyarat", százak és ezrek vállalnak a kultúráért tiszteletre méltó feladatokat. Nélkülük a legjobbak és legönzetlenebbek sem mennének semmire ösztönző erejű kezdeményezésükkel, fáradságot nem ismerő és szabad időt nem kímélő tenniakarásukkal. Ezt azért bocsájtjuk előre, mert egy-egy járás „öt legjobbjának" a bemutatásával, példás kulturális munkájával további százakat és ezreket akarunk bevonni a CSEMADOK munkájába, további százakat és ezreket szeretnénk tevékenységre ösztönözni. A szerkesztőség kezdeményezése megértésre és jó visszhangra talált. Több mint félszáz fáklyahordozó küldte el címünkre őszinte hangvételű, keresetlen szavakkal megfogalmazott írását életéről, munkájáról és szabad idejében végzett kulturális tevékenységéről. A tartalmas, örömökről és gondokról szóló cikkek folyamatos közléséhez Váci Mihálynak, a fiatalon elhunyt kiváló magyar költőnek egyik legszebb és legismertebb verséből vettük a mottót, mert azt találtuk legalkalmasabbnak, legtalálóbbnak akciónk lényegének tömör meghatározásához. Idézni kellene most azokból a levelekből, amelyek méltányolták kezdeményezésünket. Idézhetnénk a fáklyahordozóktól független, pártatlan olvasók véleményét ugyanúgy, mint a sorozatban szereplő, megbecsülést érdemlő kultúrmunkásokét, akik jóleső érzéssel vették tudomásul, hogy munkájuk sok minden más fontosabb mellett azért sem hiábavaló, mert a CSEMADOK képes hetilapja számon tartja és a jövőben is számon akarja tartani őket, ha csupán egy-egy cikk formájában is, de emléket akar állítani a közösségért mindig tenni és vállalni kész kultúrmunkások életének, tevékenységének. Akik figyelemmel olvasták a megbecsülést érdemlő emberek írásait, nem volt nehéz rájönniük, hogy az általunk megszólaltatott, több mint félszóz ember nem öncélúan tevékenykedik, amit vállal és tesz, azt másokért, számban kisebb-nagyobb közösségek kulturális felemelkedéséért vállalja és teszi. Tevékenységüket át- meg átsugározza az a szemlélet, meggyőződés, hogy nagy szükségünk van kultúrált emberekre, nem beszélve arról, hogy nemzeti hagyományaink megőrzése és ápolása is kötelességünk. Szép gondolatok hangzottak el a sorozat írásaiban. íme néhány közülük: minden ember annyit ér, amennyit másokért tenni képes; senki nem végzi el helyettünk a munkát; a kulturális tevékenység nemcsak munka, felüdülés is; nem csupán az anyagi, az erkölcsi elismerés is jutalom; nincs nemesebb dolog, mint szebbé tenni embertársaink életét; a lelkesedés legyen a hajtóerőnk; csináljuk küldetésből is, kötelességből is; az örökséget nem elég megőrizni, tovább is kell adni; fiatalok és idősebbek dolgozzanak közösen; az ember értékmérője a munka; a siker előfeltétele az egyetértés, az összefogás stb. Hosszan sorolhatnánk tovább a termékeny és termékenyítő gondolatokat, s ízelítőt adhatnánk a megkapóan szép, önvallomásszerű írásokból is, amelyek arra a kérdésünkre válaszolnak: tulajdonképpen miért is csinálják? Mert már kisgyermek korukban szerették a dalt, a táncot, színdarabot, s szüleiktől vagy nagyszüleiktől örökölték vonzalmukat a kultúrához. Egyértelműen megállapítható volt a sorozat cikkeiből az is, hogy a tevékenység színhelyén az illetékesek az esetek nagy többségében megértést tanúsítanak és segítséget nyújtanak a kulturális munkához, de akadnak olyan intézmények is, amelyek teljes közönynyel viseltetnek a tevékeny emberek dolgai és gondjai iránt. Amit szintén nagyra kell értékelnünk: a cikkeket nagy, szép csokorba fogta az a gondolat, hogy a kulturális munkában eredményeket csak másokkal, közösségekkel lehet elérni. Tehát amikor kultúrmunkásaink magukról szóltak, tulajdonképpen annak az odaadó közösségnek a tevékenységéről is beszéltek, amelynek az érdekében ügyszeretetből tevékenykednek. Összegezésül: a Fáklyahordozók sorozat írásai tanulságosak és ösztönző erejűek voltak, azért keltették fel az érdeklődést. S most, hogy a szép cikkek, vallomások közlésének a végéhez értünk, köszönetét mondunk azoknak a kultúrmunkásoknak, s olvasóinknak, akik megértették a szerkesztőség szándékát. Meg kell jegyeznünk, hogy nem tekintjük befejezettnek a mindenképpen sikeresnek elkönyvelhető akciót, vagyis fáklyahordozóink írásainak közlését. A jövőben is megtaláljuk a módját, hogy ha nem is sorozatban, de helyet adjunk arra érdemes CSEMADOK- kultúrmunkások beszámolói, bemutatásának. SZERKESZTŐSÉG A szerkesztőség kérdez, dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára válaszol KÉRDÉS: Tudjuk, és ezt a XII. országos közgyűlés beszámolója és vitája is megerősítette, hogy járásonként a népművelési szakbizottságok fontos szerepet töltenek be a szövetség életében. Mégis, elhangzanak olyan vélemények, hogy ezek a szakbizottságok — tisztelet a néhány kivételnek — csupán papíron léteznek, a valóságban semmilyen tevékenységet nem folytatnak, vagy ha igen, ismétlik magukat. Mi a helyzet a szakbizottságok körül, helytóllóak-e a szerepüket lebecsülő vélemények? VÁLASZ: A Hét 8. számában a szerkesztőség kérdésére válaszolva már utaltam arra, hogy Szövetségünk 517 helyi szervezetében a munka dandárját lelkes tisztségviselők, önkéntes kultúrmunkások és a CSEMADOK KB dolgozói végzik, akik nemes érzésektől fűtve aktívan tevékenykednek nemzetiségi kulturális életünk különböző területein. Ha ez nem Így lenne, akkor aligha tűzhetnénk ki a jövőre nézve olyan terveket, amelyek Szövetségünk tevékenységében a minőség és a hatékonyság fokozását irányozzák elő. És itt mindjárt hozzáteszem: eddigi tevékenységünk minőségi megváltoztatására vonatkozó célkitűzéseink elérésének egyik fontos tényezője a központi és járási szakbizottságok munkájának aktivizálása és rendszeressé tétele. Ezt tudatosítva mindjárt a közgyűlés után hozzáláttunk a központi szakbizottságok átszervezéséhez. Két központi szakbizottságot, a népművelésit és a népművészetit hoztuk létre. A központi népművelési szakbizottságnak a következő albizottságai vannak: Politikai-nevelő, az iskolán kivüli szakköri mozgalom és a klubtevékenységgel foglalkozó, a történelmi-honismereti, könyvvel való munka és az irodalom-népszerűsítő albizottság. A központi amatőr művészeti szakbizottságnak színjátszói és irodalmi színpadi, ének és zenekari, táncmozgalmi és néprajzi albizottsága van. Ajánlottuk a járási bizottságainknak is, hogy hasonlóképpen hozzák létre a járási népművelési és népművészeti szakbizottságot, valamint ezek albizottságait és az illetékes járás adottságai és feltételei szerint ezeket kellő mértékben aktivizálják. A népművelési szakbizottság és ennek albizottságai jobb minőségi szempontú működése érdekében megtárgyaltuk az együttműködés lehetőségeit a Szlovák Tudományos Akadémia elnökségi hivatalával, az SZSZK Szocialista Akadémiája Központi Bizottságával pedig a közelmúltban összeállítottuk a magyar, illetve magyarul tudó - előadók jegyzékét az egyes szakterületek szerint. A népművészeti szakbizottság és ennek albizottságai további aktivizálása érdekében kezdeményezésünkre az SZSZK Kulturális Minisztériuma úgy döntött, hogy 1978-tól az öszszes magyar nemzetiségi népművészeti rendezvényt a CSEMADOK szervezi. Ezen intézkedés egyik fontos szempontja, hogy a bratislavai Népművelési Intézet, valamint az egyes kerületi és járási népművelési központok fokozottabb mértékben vehessenek részt a CSEMADOK öntevékeny művészeti csoportjai által igényelt módszertani segítségnyújtásban. A rendelkezésükre álló adatok szerint Szövetségünk tagságának a mintegy 25 százaléka az értelmiségiek közül van. Ehhez mérten viszonylag alacsony számarányban kapcsolódnak be — kivéve persze pedagógusaink lelkes táborát. Nem egy esetet hozhatnánk fel azonban annak bizonyítására, hogy aki érdeklődést tanúsít bizonyos szakterületen végzendő tevékenység iránt Szövetségünkben, az megtalálhatja számítását. Persze több tekintetben vonzóbbá kell tennünk számukro a munkát Szövetségünkben, újabb munkaformákat kell alkalmaznunk és a lehető legnagyobb mértékben bevonni őket az érdeklődésüknek megfelelő szakbizottság munkájába. Ugyanakkor rendszeresebbé és tartalmában egyre gazdagabbá kell tennünk a szakbizottságok és ezek albizottságainak munkáját központi és járási szinten egyaránt. Az itt röviden felvázoltakból is egyöntetűen kialakul a feltett kérdésre a válasz: a szakbizottságok szerepét lebecsülő vélemények nem helytállóak!
