A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-22 / 17. szám
Régi hagyománnyal di- T csekedhet a Lipcse me- W» i/ iV gyei Alten- V^-// burg városa. Itt született meg a múlt század első ! F"ILI ISS9P negyedében V*“*TM» a kártyajáték. 1 Y ^ i 4 ban ma is i megtalál- j — ~ ható mindaz, rT^C-! am/ a 32 lap- Jf fii íS&j pal való ja- lilT* lék szerelme- * 1 Mta k seit érdekelheti: az ___________________ 1832-ben alapított kártyagyár, s egy kártyámézeum, amelynek ablakain az altenbur gi „schwerdterkártya" legrégibb máso lata látható. A Drezda közelében levő moritzburgi barokk kastély a tökéletes harmónia és szépség megtestesülése. Hans von Dehn-Rothfelser építész irányítása mellett épült 1542—1546-ban, festői tavak és vadban gazdag erdőség közepén. Mostani barokk külsejét kétszáz évvel ezelőtt kapta. 1968-tól vadászati múzeum működik falai közt. A képünkön látható cipő tiszteletre méltó méretei ellenére sem a világ legnagyobb lábbelije. A „rekordcipö” Göbel város múzeumában látható: 3,7 méter magas. Annak az embernek, aki viselni tudná, 12 méter magasnak kellene lennie. # A következő történet állítólag Londonban esett meg. Az egyik Shellbenzinkútnál új forgalmi rendet vezettek be, amely szerint tilos a balra kanyarodás. Sokan vezetnek rutinból, nem veszik figyelembe az új táblát az autósok. A rend éber őrei a szabálytalanság miatt többek között egy tűzoltót is helyszíni bírsággal sújtottak. A tűzoltó bosszút fogadott. Hosszú ideig várt egy sarok mögött, amíg a rendőrök cigarettára nem gyújtottak. Akkor előlépett és keményen megbírságolta őket. Merthogy a rendőrök a benzinkút mellett dohányoztak. Otto Mellies, a népszerű NDK-beli színész 1958 óta filmez. De a színpadhoz sem maradt hűtlen. A közelmúltban Shakespeare Viharjában Alonso nápolyi királyt, A nép ellensége című Ibsen-drámában pedig Peter Stockmannt játszotta. Mivel a parapszichológiával foglalkozó amerikai filmeknek nagy sikerük van, az olasz Cinecittában is megkezdték az okkult jelenségekkel foglalkozó filmek forgatását. Jelenleg a Nyolcadik generáció: boszorkány című film felvételei folynak. Ez a bizonyos boszorkány szép is, fiatal is, de annál veszedelmesebb. Marisa Mell alakítja. Nehéz megjósolni, milyen sikerre számíthat a „Chaplindivat”, amelyet Jean-Louis Scherrer tervezett. Ön például el tudja képzelni, hogy ilyen öltözetben megy ki az utcára? Húszéves lett Marlies Oelsner, „a világ leggyorsabb asszonya”. A 100 méteres távon elért szinte hihetetlen 10,88 másodperces világrekordjával Marlies Oelsner új korszakot nyitott meg a női futás történetében. # Lee Hazlewood nagylemezt jelentetett meg. A neves komponista a szerzője többek között a Sétáló csizmák című számnak, amely Nancy Sinatra előadásában vált világhírűvé. Hazlewood dalainak sikerét bizonyítja, hogy eddig 50 millió eladott hanglemezen szerepel kompozíciója. Most első Ízben készített olyan nagylemezt, amelyen maga adja elő szerzeményeit. ÓRÁK ROMLÁSA: ROMLÁSOM ÓRÁI Az ember elviszi karóráját az óráshoz, mert úgy jár, mint „a bolondóra“, hol késik, hol siet — s vele együtt a gazdája is természetesen. Az ember tehát elviszi hazai márkájú óráját az óráshoz és amíg a mester megjavítja (egy hónap mindössze!), addig ő megpróbál időn kívül élni. Ami szerfelett bajos dolog és azzal a nem kívánt következménnyel ijár, hogy könnyelműnek, laza fegyelműnek, felelőtlennek ítélik meg őt. Mert hol a munkából késik el, hol valami fontos értekezletről, vagy a megbeszélt időpontnál előbb érkezik a találkára, ami egyenesen nevetséges. Mitévő legyen hát? Azt mégse teheti meg, hogy ébresztőórát hord a zsebében, mert egyrészt túl kényelmetlen, kidudorodik a zsebből, széttépheti a zseb bélését, másrészt, ha váratlanul csörögni kezd, felébredhetnek a hivatal szendergő dolgozói. No de azért van megoldás, különösen az ilyen nagyvárosban, ahol e sorok írója is lakik. Hiszen itt jóformán minden utcasarkon, útkereszteződésen, minden tornyon s a tornyok minden oldalán hatalmas méretű órák mutatják az időt. Tehát most, hogy PRIM névre hallgató karórám a javítómester keze közé került, úgy döntöttem, hogy ezekre a mindenfelé látható utcai és toronyórákra bízom magam. Elindulok hát munkába, amikor itthoni vekkerem pontosan félnyolcat mutat. Az, hogy tényleg félnyolc van-e, nem ellenőrizhető, mert az este elfelejtettük (a tévé-óra szerint) beállítani a pontos időt. Higgyük el azért, hogy legalábbis hozzávetőlegesen félnyolc van. De azért alig várom, hogy a Luxor-kávéház oldalán függő első utcai óra alá érjek és ellenőrizzem az időt. A Luxor órája pontosan hét órát mutat. Ha még csak hét óra, akkor most nyit a kávéház, tehát bőven van időm arra, hogy megigyak egy pompás feketét. Kényelmesen, amolyan tangóléptekkel, felballagok hát a kávézóba, ahol a pincér ugyan megvárakoztat, de nem idegeskedek, ráérek. A kávé nagyon forró, megvárom, amíg meghűl. Átfutom a reggeli lapokat. Ha időérzékem nem csal, egy jó félórát ülhetek a kávéházban. A Kő-téren, szembe a Manderlával is van egy utcai villanyóra. Csak amolyan megszokásból rápillantok és... szédülni kezdek. Ez ugyanis pontosan tizenkét óra két percet mutat. Gondolkozni sincs időm, mert ha ez az óra igazat „mond“, akkor a főnökömtől alapos fejmosást kapok. Az átjárón belerohanok a pirosba, a túlsó oldalon elcsíp a rendőr. Idegesen toporgok, amíg felírja az igazolványom számát, aztán száguldók tovább. Lihegve érkezem az Irgalmasok kórházáig. A kórház mellett egy templomtorony, futás közben felnézek az órájára s rögtön lassítok. Ezen az órán a pontos idő tíz óra tíz perc. A biztonság kedvéért megnézem még a torony másik oldalára elhelyezett időmérőt: tíz óra tizenöt perc. „öt perc az nagy idő, Elemér!“, jut eszembe a régi sláger. Hát igen, ha tizenkét óra van most, ha tíz, mindenképpen elkéstem. Ügy látszik mérgemben eszembe ötlik, hogy a Palace talponállójában tíz óra után kezdik mérni a szeszes italt. Igyunk egy féldeci vodkát a nagy izgalomra! De a pult mögötti bájos elárusítólány kijelenti, hogy csak tíz óra után. És most hány óra van, kérdem idegesen. Fél kilenc, mondja gúnyosan. Aztán láttam még egy toronyórát jó messze a szerkesztőségtől. Az fél kettőt mutatott. De igaza csak az említett elárusítónő órájának volt. S csupán ezért nem késtem el a munkából... ! ZS. NAGY LAJOS KUTYÁK, EBEK Nagyon elkutyásodtunk az utóbbi évtizedben. Divat lett a kutya, a kutyus, kutyuska. Különösen a polgáriasodé városlakóknál. Már a lépcsőházban is érezni a kutyaszagot, a liftben, illetve a felvonóban pedig gyakorta nedves a padló, vagy minek nevezzem. A kutyuskák már nem bírják tartani, hát elcsurgatják magukat. Alkony táján sok kutyás emberrel találkozom. Sétáltatják az ebeket s magukat. Ilyenkor a szájkosarat is leszedik róluk, ne érezzék a nyűgét. A múltkor egy hatalmas buldog rohant felém, de csak megszagolt és tovább inait. Gazdája húsz méterről integetett felém. — Ne féljen, nem harap. Szelíd, mint a bárány. — Jó, jó, de olyan félelmetes pofája van. És hátha nem tetszem neki. Vagy csupa kedvességből leszedi a nadrágomat. Volt már példa rá. Az egyik ismerősöm mesélte, hogy a kutyáját nem adná semmi pénzért. Szereti, imádja. Mert hűséges, nem olyan, mint akárhány ronda ember. Hűségesen nyalogatja gazdája kezét, arcát, még a talpát is... Bezzeg az emberek. Gonoszak, kétszínűek. Bizony, bizony sok kutyatulajdonos kutyába sem veszi az embert, de a kutyáját kutyába veszi. És micsoda pompás koszton élnek a kutyák! Akadnak olyanok, amelyek csak a bécsi szeletet kedvelik. Még a banánra is rákapatták őket. Az elmúlt vasárnap délután üldögélek a sétány padján és figyelem a kutyákat. A lámpaoszlopot ritkán kerülik el. Jön egy kis kutya, felemeli a hátsó lábát és lepiszkolja. Eszembe jut egy régi német vicclap rajza és mosolyra ingerel. „Ez a költő“ — mormogom magamban. De már fut is a másik kutyus, egy sovány agárforma. Körülszaglássza az oszlopot nagy élvezettel. „Ez a kritikus“ — állapítom meg elégedetten, mivelhogy nem kedvelem a kritikusokat. A múltkor egy fiatal lány panaszkodott társának a villamosban. — Elegem van az apu kutyájából! Torkig vagyok vele. Egy kövér, ronda dög. Szemtelen, elkényeztetett bestia... És hogy jövök én ahhoz, hogy engem az utcán minden kutya megszagoljon? — Megszagolnak a kutyák? — csodálkozik a másik. — De mennyire! Mert kutyaszagú vagyok. Büdös vagyok, érted? Ha így megy tovább, albérletbe költözöm. Nekem ebből elég volt. Akadnak kegyes kutyabarátok, akik ráunnak a kutyusra és egy szép napon betessékelik „kedvencüket“ a kocsiba és elkerekeznek egy másik vidékre. Ott aztán kitessékelik a kutyust. Egyszerű megoldás. így gyártják futószalagon a kóborkutyákat. Hajaj! A kutyadivat sem tart örökké. S a kóborkutyák éjjelente felvonítanak a holdra. Talán azt vonítják: Micsoda kutya világ! DÉNES GYÖRGY 9
