A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-15 / 16. szám
NEMZETISÉGI KÉRDÉS A budapesti Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent a Nemzetiségek és a nemzetiségi kérdés Nyugat-Európában című könyv. Szerzője Joó Rudolf. A könyv bevezető részében a nyugati és kelet-európai fejlődés különbségeit tárgyalja, majd részletesebben rátér a nyugat-európai nemzetiségek problémáira napjainkban és vizsgálja a burzsoá állam és a nemzetiségek viszonyát. A könyv második részében 13 nyugati országban vizsgálja a nemzetiségi kérdés alakulását, és olyan tényeket sorol fel, melyek eddig ismeretlenek voltak az egyszerű olvasó előtt. Igen érdekesek azok az általános következtetések, melyek a nemzetiségek jelenlegi helyzetével kapcsolatosak; a szerző kiemeli, hogy a természetes és részben erőszakos asszimiláció következtében a nyugat-európai nemzetiségek visszaszorultak és vesztettek jelentőségükből, az 1960-as évektől azonban a nemzetiségi probléma is új erővel jelentkezik Nyugat-Európában. A nyugat-európai mozgalmak főleg a nyelvi és kulturális területre korlátozódtak. Az irodalmi nyelv megteremtése, a nyelvművelés kérdései álltak figyelmük központjában. Régen „eltemetett" nyelvek — katalán, baszk, korzikai, ír, breton stb. — születtek újjá az irodalmárok és nyelvművelők lelkes munkája nyomán. A mozgalom azonban ma már jóval túllépte a nyelvi kulturális kört, és fejlődése ráirányította a közvélemény és a szakemberek figyelmét a nemzetiségi kérdés összes politikai, társadalmi, jogi, gazdasági és kulturális vonatkozásaira. Mivel magyarázható a nyugat-európai nemzetiségi kérdés meglepetésszeNYUGATON rű színrelépése és miért éppen a hatvanas évektől öltött ez a jelenség nemzetközi politikai méreteket? — teszi fel a kérdést a szerző. Az okok alapvetően kétfélék. Társadalmiak és nemzetköziek. A fejlett tőkés országok mélyülő gazdasági válságának jelenségei a nemzetiségi lakosság társadalmi összetételéből következően általában erősebben éreztették hatásukat a nemzetiség lakta körzetekben, mint másutt. Továbbá a nemzetiségeket hátrányos nyelvi, kulturális társadalmi helyzetük törvényszerűen szembe állította a fennálló rendszerrel és az azt megtestesítő polgári állammal. A nemzetiségek önfudatosodására hatott a tudományos-technikai forradalom. Egy új, a nemzetiségével azonosulni tudó fiatal értelmiség nevelődött ki, és ennek segítségével igyekszenek kilépni a kisebbségek az elmaradottságból és a provincializmusból. A nemzetközi tényezők is ebbe az irányba hatottak a nemzetiségi kérdés fejlődésében. Napjainkban ugyanis egyre világosabbá válik — írja a szerző —, hogy a Közös Piac nemzetek feletti ideológiája hosszú távon mind a kisebbségek nemzeti létét, mind az úgynevezett nagynemzetek szuverenitását fenyegeti. Érdekes része a könyvnek az, ahol a szerző az asszimilációs módszereket taglalja. Kifejti, hogy a nemzetiségek jóllehet szerves részei a tőkés társadalomnak, de sajátos struktúrájú önálló közösségek is. A nemzetiségi társadalmat mindenekelőtt az elmaradott és torz osztályszerkezet jellemzi. Általános érvényű jelenség a nyugat-európai országokban, hogy elsősorban a magasabb jövedelmű rétegek igyekeznek azonosulni a nagyobb perspektívát kínáló többségi nemzettel. A nemzetiségeknek általában számbelileg igen gyenge a nagy- és középpolgársága. Döntően a mezőgazdaságban és az iparban dolgozó fizikai munkások, alacsony fizetésű alkalmazottak és az utóbbi időben egyre nagyobb számban a diákok és fiatal értelmiségiek a nyelvi kulturális hagyományok őrzői. Hogyan hozza létre a nemzetiségellenes politika ezt a társadalmilag és kulturálisan is egyaránt hátrányos helyzetet? — teszi fel a kérdést a szerző, majd kifejti, hogy miben rejlenek azok az asszimilációs tendenciák, melyek ehhez hozzájárulnak. Először is a gazdasági asszimiláció, melynek legfőbb eszköze a kormány beruházási politikája. Amikor nem veszik figyelembe a nemzetiségek területi érdekeit, hanem határozottan szétszórásukra, szakemberek, értelmiségiek elvonására törekednek. Hasonló célokat követ a demográfiai asszimiláció; ez a jelenség a lakosság kényszerű kivándorlásában nyilvánul meg munkaalkalmak keresése végett. Ehhez kapcsolódik a területi asszimiláció, melynek során a nyugat-európai nemzetiségek területi autonómiáit a központi kormány igyekszik formálissá tenni. A legveszélyesebb a nyelvi és kulturális asszimiláció, mely a nemzetiségeket a legfőbb jellemzőiktől fosztja meg. Az iskola, a hadsereg, a sajtó, a tömegkommunikációs eszközök, az adminisztráció, a városnevek és utcafeliratok, mind-mind az asszimiláció erőteljes eszközei a burzsoá állam kezében. Hasonlóképpen hat a környezeti asszimiláció is, amely a nemzetiségek lakta területeket megfosztja azoktól az építészeti és népművészeti stílusjegyektől, amelyek eddig megkülönböztették őket az ország más területeitől. A könyv átfogó képet ad a nemzetiségi kérdés alakulásáról a nyugateurópai országokban a jelenlegi időben, bemutatja azokat a törekvéseket, amelyek főbb jellemzői a jelenlegi kapitalista fejlődésnek, amely nem veszi figyelembe a nemzetiségek jogait és minden erővel megkísérli különböző módszerekkel a nemzetiségek nyelvének és kultúrájának megsemmisítését. A könyv azért is érdekes, mert olyan országok nemzetiségi politikáját tárgyalja, melyek közül nem egy ország az emberi jogok védelmezőjének tekinti magát és jogot formál a szocialista államok belügyeibe való beavatkozásra, holott, mint ahogy az említett könyv igazolja, ezeknek az államoknak van mit tenniük saját házuk táján. VARGA JANOS CSONTOS VILMOS: FECSÓ PÁL: MERRE... A JÖVŐ PAROLÁJA Merre lépjek — tovább, merre? Vártam magam gyújtott jelre, S léptem ösztönömből oldva, , Tavasz sodrását lobogva. Előttem járók hahóztak, Mögöttem jövők, a csóknak Részegei — vígak, újak, Tapostak új gyalogutat. Merre? — S ide, oda nézve, Egyiknél sem estem térdre. Magam jelét óhajtottam, Azt, amit a lelkem lobban . . . Ha vacogva is de hinnünk kell önmagukban, kiűzni csontjainkból a megkövesedett rágalmakat, szelet idézni, . hogy elűzhessük a lelkünket burkoló ködöt, érteni jelenünk minden villanását, hogy parolánkat elfogadja a jövő Merre . . . Már többé nem kérdem. Azé itt, s amott az érdem, Aki úgy gyúl fel: a lángja Ráfényesít a világra! Maria Szymanska lengyel grafikusművész linóleum metszete HAJNALEST VARGA IMRE versei: TÉVKÉP az éghajláson órjási fényes arc nagy fehér rajokban molylepkék szétröpülnek az éghajlat máris üres és kihalt hajnalest a tenger beszédhibás fecsegése betűidre landoló szürke sirályok az eső tüzes sziporkái hideg hátadon hajnalest villám-lobbanás a skarabeusz szemében játék bábú szakadt fejét görgeti görgeti végtelen égaljon a bogár fűrészporon ébredsz 11
