A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-15 / 16. szám
(LUCENEC-LOSONC, 1978. MÁRCIUS) Eltévedtem Losoncon, pedig ez két oknál fogva is képtelenség. Először is — nem voltam részeg. Másodszor — Losonc az a város, amelyet — úgy véltem eddig — minden városok között a legjobban ismerek. De hogy még pontosabban fogalmazzak, számomra Losonc a — Város. Persze jártam már különb, nagyobb, előkelőbb, szebb városokban is (Moszkva, Palermo, Budapest stb.), de ... az első város, amit életemben láttam, Losonc volt. Itt voltam először moziban, itt láttam először kakast a templom tornyán (amikor otthon elmeséltem, senki se hitte el nekem), itt jártam először cirkuszban, s kacagtam magam félholtra a rizsporos arcú, vörös orrú bohócokon. Mit mondjak még? Itt vágtak először szájon — a mai napig sem tudom, miért. Vagyis: már csak az emlékeim érdekében sem szabadna eltévednem Losoncon. No jó, ezek gyerekkori emlékek. De vannak közelebbiek is, majdnem egészen frissek, mindössze néhány évesek. Hogy mást ne említsek, itt született az idősebbik fiam. Egy hétig kóvályogtam félörülten a kórház körül, amíg a világra jött, azaz: a világra segítették — császárvágással. Most mégis eltévedtem. Kiszálltam a gépkocsiból, ott, ahol a Búza-teret sejtettem, ahol még nem is olyan régen piaci kofákkal gombára, paprikára, retekre alkudoztam, és kiderült: tér ugyan még van, csak éppen egészen másféle, szép, tiszta, korszerű, kofa- és gombanélküli, nem helyezhető emlékeim közé. Egyébként majdnem mindennel így jártam, amit kerestem: vagy nem volt a helyén, vagy úgy átépítették, hogy nem ismertem rá. Végül már abban is kételkedni kezdtem, hogy Losoncon já^ rok. Mondtam is a végén Princz Józsefnek, a városi nemzeti bizottság fejlesztési ügyosztálya vezetőjének (szerencsére öt még megtaláltam), legalább valamit hagyjanak meg a régi városból, mert az ember mégiscsak szeretne hinni a saját szemének. Princz elvtárs azonban, úgy látszik, nem szeret tréfálkozni. Ehelyett egy hatalmas térkép elé invitál és szépen, részletesen elmagyarázza, mi minden épült Losoncon a felszabadulás óta, mit terveznek még, és azt is, hogy mi marad meg a régi városból. Nem sok marad meg, annyi szent. Csak a város úgynevezett „történelmi magva”, azaz a két templom környéke, a hajdani főutca egy része, néhány régebbi, de még jókarban lévő házsor. Az osztályvezető egyébként nagyon kedves és alapos ember, legalább tíz aktacsomót néz át, amíg pontosan megállapítja és o
