A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-04-08 / 15. szám

Kulfsár Isti/án emlékére Regionális történetírásunknak mindmáig kellően nem értékelt kiválósága volt Kultsár István, aki most százötven esztendeje, 1828. március 30-án fejezte be életét. Indulása a Martinovics-féle mozgalom le­verését követő évtizedre esik, és a komáromi szü­letésű tanárköltő mintegy három évtizeden át a ma­gyar szellemi élet egyik irányítója és szorgos nap­számosa volt. Kortársa volt Csokonainak, Kazinczy­­nak, Szentjóbi Szabónak, Szemere Pálnak; a közöt­tük kialakult barátságnak ékes bizonyítékai marad­tak fenn az utókor számára. Különösen becses em­lékként örökölte a mai generáció a Csokonai Vitéz Mihállyal váltott leveleket. Mintegy négy esztendőn át tartott a baráti kapcsolat a két költő között, és csak Csokonai korai halála vetett véget a szépen induló költői párbeszédnek. Az utókor számára azonban mindennél szebben bizonyítanak azok a so­rok, melyeket Csokonai intézett Kultsárhoz: .......Kulcsárom, itt vagy? tán te valói dicső Félisteneinknek jó kalauza, szólj! Hogy hű barátságod fogadjam S isteneinkre töményt bocsássák Kultsár István 1760, szeptember 16-án született Komáromban, iparos családban. Előbb papi pályára lép, majd amikor II. József feloszlatta a szerzetes rendeket, a tanári katedrát választja élete hivatá­sául. Tanárkodásának első állomása szülővárosa, Komárom, s ekkor már Ovidiusból fordít. 1789-ben Szombathelyre nevezik ki, ahol irodalmi tevékeny­ségével már országos hírnevet szerzett. A török se­regnek Belgrádból való kiűzése alkalmával dicsőítő ódát ír „B. Laudonnak nándorfejérvári győzelme” címmel. Szombathelyi tanárkodásának ötödik évé­ben — 1794-ben — gyűjti össze és adja ki Mikes Kelemen törökországi leveleit. Ezzel óriási szolgála­tot tett a magyar irodalomtörténetnek. 1796-ban Esztergomba helyezik; itt köt ismeret­séget Révai Miklóssal, a kitűnő lingvistával. Kettő­jük együttműködése azonban nem volt zavartalan. Legalábbis erre utalnak Kultsár monográfusának, Bausz Teodoriknak feljegyzései: „Révai, aki Eszter­gomban Kultsár tanártársa volt, többször a kisebb hibákat is nagynak látta. Többször figyelmeztette ta­nártársait az ifjúság viselkedésére. Különösen meg­rótta a rhétarokat és sintaxistákat, Kultsár és Am­ben tanítványait. .. Vádolja a tanárokat, hogy ké­sőn járnak az előadásra, gyakran elmaradnak az istentiszteletről.” Az ügyben bizottság szállt ki, Ré­vai állításait alaptalannak találta, és elmarasztalás­ként áthelyezte Komáromba. Kultsár István e kel­lemetlen intermezzo után 1799-ben lemondott ta­nári állásáról; 1806-ig a Festetics és a Viczay csa­ládnál nevelősködött. Érdemes külön foglalkozni Kultsár nevelői ténykedésével, mivel ez idő alatt kerül bensőséges kapcsolatba a kor legnagyobb költőjével, Csokonai Vitéz Mihállyal. Csokonai 1798-ban — Komáromot elhagyva — alázatos kérelemmel fordul gróf Festetics György­höz, hogy tanári álláshoz juttassa. Csokonai — mint tudjuk — a csurgói gimnáziumban kapott állást. A nemes gróf házánál ismerkedik meg aztán a ko­máromi születésű tanárral. A költő tehát nemcsak a professzori állást nyerte el, hanem a jeles tudós hírében álló Kultsár István barátságát is. Rögtön felmerülhet a kérdés, miért éppen Kultsárt fogadta fel nevelőnek fia mellé Festetics gróf. A választ Ko­márom jeles monográfusa. Alapy Gyula adja meg, amikor így értékeli komáromi honfitársát: .......korá­nak egyik legműveltebb magyarja volt, aki a német, francia, olasz, latin, görög nyelveken kívül jártas volt még számos szláv nyelvben is." A keszthelyi Georgikon alapítója tehát jól megválasztotta fia szellemi tanácsadóját. Csokonai és Kultsár baráti kapcsolata később élénk levelezésben szélesedik ki, amikor már a Lilla-dalok költője ismét a cívis várost lakta. Kultsár István az ifjú gróffal az esz­tendő nagy részét Pesten töltötte, és a nevelői tevé­kenység mellett egyúttal ellátta a titkári tisztet is gróf Széchenyi Ferenc mellett. Az akadémia mind­máig őrzi a két költő — Csokonai és Kultsár — levelezésének dokumentumait. A gyakori levélváltá­sokból a kornak valóságos tükörképe tárul az ol­vasó szeme elé, és a személyes vonatkozások mel­lett egy átfogó irodalmi helyzetkép is kirajzolódik. Érdemes idézni Csokonai Kultsárhoz írt 1803. ja­nuár 19-i levelét, melyben az Arpádiász előkészüle­teiről számol be: „Melly öröm fogta el ködben bo­rongó lelkemet, mint öleltem becses emlékezeted .. . midőn újságainkban olvastam, hogy Gebhárdinak Magyar Históriáját, ama becses könyvet, magyar­jainkkal megesmertetni szándékozol, azt én e le­velembe ki nem nyomhatom: képzelj egy embert, aki e világi életben való gyönyörűségét abban akar­ta keresni, hogy ő holtig Árpádon dolgozhasson, s mindjárt képzeled örömömet, érted erántad való tiszteletemet, érzed háladatosságomat..." Az utol­só levél 1804. január 6-án kelt. Csokonai az eszten­dő áprilisában Nagyváradon súlyosan megbeteg­szik, és alig köszönt rá az 1805-ös esztendő, ja­nuár 28-án kikísérik a debreceni temetőbe. Kultsár István röviddel ezután felhagy a nevelős-HAZAI S KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÁSOK. (27.) víssÍ' Pesten, Szerdán, S*. Gjöegy Bar« 8-dik napján 1828. Halál. Dórra Halál, Tmadelme* alak! nem tód» könyörűlai? Öldöklő kezeid’ fegyvere rajtja fejünk*. A’ Haza veszt, mikor a’ Nagyok ii, '• a* Jók is elemek j ’S etem támadnak el<3 oflyaook: a' Haza veszt. MAGYAR és ERDÉLY­­ORSZÁG. A’ ^ hív Barátságnak legfzentebb, de egyfzersraind legfájdalmasabb kötelességét teljesítem, midőn azon halhatatlan érdemű Férfiúnak , ki e‘ Nemzeti Újságot a" legjobb Fejede­lem atyai kegyelméből elŐfzttr Ha­zai, azután pedig Hazai és Külföldi Tudósítások nevezete alatt Pesten 1800-dikban alkatta, és 22. e fi téri­déig példás Jobbágyi Hívséggel. ízivet emelő Hazafiusággal, fárad­hatatlan ‘s tsüggedni nem tudó erős lélekkel és munkássággal folytatta, BŐjt-Más havának 30-dikán déli 18* órakor életének 68-dik efztendejé­­ben máj és lépdaganatból fzármaxott •orvafztó hideglelésben történt vá­ratlan gyáfzos halálát hirdetem. Nagy volt az a’ megillető­­dés, mellyel KULTSÁR ISTVÁN halálának híre Pest és Buda Váro­soknak lelkes Lakosaiban okozott, '• Hr liifiem Magyar Hazának llifztelták. (KU.S Vytmlend* 1828 ) ■P* 1UJ—Mi minden ráfiéi közösen fogják ve­tünk érezni azon aajnos ráfiról élt mellyel illy megkülömböztetett ér­demu Magyarnak végad eUzendcrc­­déae gerjeszthet a* Tudományt és Nemzetiséget betafilni tudó neme­sebb keblekben. Hideg tetemei Szent György havának l-sö napján délutáni négy órakor a’ Vároai Fó-Plebáaia Tem­plom Kriptájába kéaértettek igen négy fzimu gyülekezetté!, melly­­nek fromOrfi gyáfzos pompáját, Fó Tifztetendó Méltóságos Hor­váth János ÚrválerztoltPüspök és e* Felséges Királyi Magyar Hely­tartó Taniun.k nagy érdemű tifz­­tclt Tanátsosa vezette, éa több Fó Méltóságokon és Urasigokon kívül a felállítandó Magyar Tudós Tár­saságról most Pesten együtt tenáts­­kosó Tudós Fírj fiák, a' Pesti Fő Oskolának Tanítói ós Hallgatói, úgy nem külömben s' Gymnasium és Nemzeti Oskolákban Ifjúság is meg­ködéssel, és 1806 januárjában megindítja az első rendszeres magyar folyóiratot, Hazai Tudósítások címmel. A lap 180Ó-tól már a Hazai és Külföldi Tu­dósítások nevet viselte, mivel o helytartótanács utó­lag engedélyezte a külföldi hírek közlését is. A lap hetente kétszer jelent meg, szerdán és szombaton, Trattner Mátyás nyomdájában, negyedrét alakban. Ara félévenként 6 forint volt. Kultsár lapja egészen haláláig működött, majd felesége vitte tovább 1848-ig Nemzeti Újság címmel. „Kél a szerentsés hajnal, örüljetek!” — írja Virág Benedek költői kö­szöntésében az előfizetőket toborzó felhívásában. A Hazai Tudósítások rendszeresen közölte a kor íróinak műveit. A szerzők között találjuk Kölcseyt, Berzsenyit, akinek nevezetes epigrammája, a Na­póleonról, e lapbon jelent meg. Publikálta az or­szágos „Árkádia pórt", amely Csokonai sírfelirata körül bonyolódott Kazinczy és a debreceni írók kö­zött. Kultsár volt az első szerkesztő, aki a szerzők­nek tiszteletdíjat fizetett. Lapjánál volt segédszer­kesztő 1817-ben Kölcsey Ferenc is. Az első magyar sajtóorgánumot kedvezően fogadta a közvélemény. Kazinczy írja Kiss Józsefnek: „Hála légyen érette az Egeknek: lesz tehát egy Újságunk, melly által Li­teraturánk productumai a Publicum előtt megismer­tetnek, a munkák recenzáltatván, felvetettetnek íróink álmosságukból, s több figyelemmel fogják írni munkáikat." Kultsár István írói és szerkesztői tevékenységének kellő értékelését Gyulai Pál adta meg, amikor így irt róla: „Magyar volt testestül, lelkestől... Szerette nemzete történelmét, irodalmát, zenéjét, színészetét s izgatott mindenki mellett szóval és tettel. Író és szerkesztő volt, az irodalom és művészet mecénása, ügyvéde és napszámosa a körülmények és erszénye szerint.” Kultsár István irodalmi-közéleti munkásságának egyik legszebb fejezete a magyar színészet terén kifejtett ténykedése. Bayer József írja róla: „Végre akadt egy férfi, ki nemcsak széleskörű tudománya, hanem társadalmi tekintélyével is odaszegődött e szerény harcosok sorába, és részt követelt magának o munkában." Az első pesti magyar színi társaság 1790—96-ig működött, Kelemen László irányításá­val. Kultsár 1811-ben állt élére a fővárosban ismét szerencsét próbáló színtársulatnak. Telket vásárolt a Hatvani utcában, és ellenszolgáltatás nélkül áten­gedte Pest vármegyének színházépítés céljára. 1814 végén röpiratot adott ki: „Hazafiúi javallás magyar theátrum építéséről, mely egyszersmind a Fejedelmi szövetség Győzedelmének és a három Felség Pesten létének emlékeztetője légyen" címmel. Kultsár István 1815-ig vezette a pesti magyar színházat. Amikor aztán a helytartótanács a Rondel­lát — ahol játszottak — lebontásra ítélte, a társu­lat másodszor is felbomlott, illetve vidékre költözött. Hiába, Pest ekkor még nem volt alkalmas a magyar szó művészi szárnyaltatására. A magyar színészet e fájdalmas pillanatát örökítette meg a kor legna­gyobb művésznője, Déryné, aki így ír naplójában: „Egy napon gyűlést hirdetett Kulcsár úr, meghagy­ván szigorúan, hogy az egész társaság együtt le­gyen. Midőn mind oda fönn voltunk, lejő Kulcsár úr, egy nagy pecsétes levelet tartván kezében, tud­tára adja a társaságnak, hogy holnap lesz az utolsó játék s aztán elkezdik bontani a Rondellát. .. Men­jenek — szólt Kulcsár — és hirdessék a magyar nyelvet és terjesszék mint hajdan az apostolok az egy igaz hitet. . . Mindenikünk könnyezve búcsúzott el a derék Kulcsár úrtól és kedves Pestünktől és abban minden jó ismerősünktől." Kultsár István figyelme a magyar szellemi élet valamennyi területére kiterjedt. Maga is hiányát érezte a központi jellegű tudós társaságnak, amely mintegy fellegvára lehetett volna a magyar tudo­mányos életnek. Bessenyei György mór megtette az első lépést a Magyar Tudós Társaság felállítására. A Hazai és Külföldi Tudósítások egyre inkább szót emel a társaság érdekében. Kultsár maga is pálya­díjat tűzött ki Mennyire ment már a Magyar Nyelv­nek kiművelése címmel. Végre 1827-ben maga is odaállhatott a társaság bölcsőjéhez. Ezirányú tevé­kenységét értékelve — halála után — a Magyar Tudományos Akadémia 1830-ban külön ülésen tisz­telgett emléke előtt. Befejezésként életének utolsó nemes cselekedetét emelem ki, amellyel szülővárosát, Komáromot, il­letve o vármegyét 4000 kötetes könyvtárral ajándé­kozta meg. Ezzel szülővárosa az ország egyik leg­első közkönyvtárát mondhatta magáénak. A Hazai és Külföldi Tudósítások 1828. április 2-án gyászkeretben jelenik meg, és közli Kultsár István halálhírét. A pesti belvárosi templomban temették el. Művészi síremlékét o kor legnagyobb szobrásza, Ferenczy István készítette el. DR. SZÉNASSV ZOLTÁN 14

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom