A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-07 / 1-2. szám
A SZEBB HOLNAPOK FELE A muzslai (Mužla) és az ebedi (Obid) földművesszövetkezet 1966-ban egyesült. Az azóta eltelt több mint tíz esztendő igazolta a döntés helyességét: a szövetkezet a legjobbak közé tartozik az érsekújvári (Nové Zámky) járásban. A természeti adottságok elsősorban a növénytermesztésnek kedveznek. A közel 3500 hektárnyi területen gazdálkodó szövetkezet szép terméshozamokkal dicsekedhet: kukoricából 56 métermázsa, búzából 47 métermázsa termett átlagosan egy hektáron az idén. De jelentős a zöldségtermesztés is. Az eredmények szépek, bármelyik más szövetkezet vagy állami gazdaság szívesen tudná őket a magáénak. Ennek ellenére - s ez talán meglepően hangzik - olykor a jó eredmények is okozhatnak álmatlan éjszakákat. Gál Kálmán raktárosnak (de persze nemcsak neki) például a kukorica miatt fő a feje. — Mindenki tudja, hogy a mezőgazdaság egyik legnagyobb feladata: törje a fejét. Inkább elmondok egy esetet. Egyszer, igaz ez már régebben tóm: körülbelül mekkora is lehet az a veszteség, amelyet a madarak okoznak. Egy szombat délután szétszórtam egy zsák kukoricát. Kíváncsi voltam, mi marad belőle másnap reggelig. Akár hiszi, akár nem: a madarak az utolsó szemig felcsipegették. Most képzelje el: itt van 350 vagon kukorica, szinte kilóra lemérve, s ezért én vagyok a felelős. Persze nemcsak a madarak okoznak veszteséget. A kukorica tárolás közben töredezik, ezáltal a minősége romlik, mivel a felvásárló üzem csakis a hibátlan kukoricaszemeket fogadja el elsőosztályúnak. A kukoricát ezért többször is átfúvatják, hogy a törmeléket eltávolítsák. Az egészben az a legmulatságosabb, hogy a kukoricát a végén úgy is megőrlik. — A paradicsommal meg az történt, hogy a vártnál sokkal jobb lett a termés. A konzervgyárral már jóval előbb Zalaba András üzemgazdász önellátó legyen az ország. Nem könynyű feladat, de megvalósítható, hiszen történt, elhatároztam, hogy megállapíaz új kukorica- és búzafajták hektárhozamai néha még a szakembereket is elképesztik. Igen ám, de nem elég elvetni, ápolni és betakarítani a gabonát; valahol tárolni is kell. S itt kezdődnek a mi gondjaink. Annak idején azt mondták: azért van a felvásárló üzem, hogy a gabonát lehetőleg rövid idő alatt átvegye tőlünk és értékesítse, vagy pedig ha nem tudja mindjárt értékesíteni, akkor tárolja. A szövetkezetek ne építsenek magtárakat, azokat a felvásárló üzem építteti ezután. Nem is építettünk, no és mire jutottunk? Láthatja, ezekben a félig nyitott szérűkben most körülbelül 350 vagonnyi kukorica várja, hogy elvigyék. Egyelőre nem viszik. Vagyis hogy egészen pontos legyek: apránként fogyogat. A madarak jóvoltából. Látom mosolyog, pedig ez komoly dolog. Mit gondol, mennyi szem vész így kórba? Ne is megkötöttük a szerződést, még akkor, amikor nem tudhattuk, hogyan alakulnak a dolgok, s persze egy csomó paradicsom a nyakunkon maradt. Kínáltuk mi a gyárnak, még áron alul is. Nem vették át, mert hogy őket köti a szerződés, s különben sem tudnak annyi paradicsommal mit kezdeni. Én elismerem, hogy a gyár végeredményben nem követett el szabálysértést, hiszen csak az előírásokhoz ragaszkodott, viszont a társadalmat érte veszteség, hogy a megtermelt paradicsom kárbaveszett. Mindezt Zalaba András, a szövetkezet üzemgazdásza mondta. (Ottjártamkor az ő vállára nehezedett az egész szövetkezet irányításának terhe, mivel Pathó elvtárs, a szövetkezet elnöke kórházban feküdt.) — Az állattenyésztés is szépen fejlődött az utóbbi években — sorolja Zalaba András. — Jelenleg 5600 sertésünk és 2100 szarvasmarhánk van. De ha azt kérdezné, elégedett vagyok-e, azt felelném, hogy nem. Az állattenyésztésben szinte ugyanazok a problémák, mint a növénytermesztésben. Kevés a férőhely, ráadásul évek óta nem építhetünk új istállókat, s ezért a szaporodó állatállományt kénytelenek vagyunk egyre jobban összezsúfolni. És úgy vélem, hogy így kevésbé gazdaságos az állattenyésztés. Ha az állatnak nincs elég helye, ingerültté válik. A súlygyarapodás sem olyan mérvű, mint ahogy tervezzük, s a tejhozamok sem érik el azt a szintet, amelyet pedig jobb körülmények között elérhetnének. A muzslaiak különösen büszkék a szőlőjükre. A szövetkezet 110 hektáron termel szőlőt, de a legtöbb szövetkezeti tagnak saját szőlője is van. Valaki tréfásan meg is jegyezte: — Mostanában munka után szinte minden férfinak a pince környékén vannak sürgős teendői. A szőlészet vezetője Miroslav Petrek mérnök, aki Trenčín mellől származik. Hét esztendeje dolgozik a muzslai szövetkezetben. Kitűnően beszéli a magyar nyelvet. Zalaba András állapította meg róla: — Miroslav a szőlő szerelmese. Kevés olyan lelkes emberrel találkoztam eddig, mint ő. xxx Úgy vélem a kiragadott példák egyszerre szemléltetik az eredményeket és a problémákat. És jelzik a lehetőségeket is. A muzslaiaknak és az ebedieknek még jócskán vannak tartalékaik. A Duna vizét tulajdonképpen csak a közelmúltban kezdték komolyabban felhasználni az öntözéshez. Ami talán nagy probléma lesz a jövőben: a munkaerőhiány. Közel van a párkányi (Štúrovo) papírgyár, amely különösen a fiatalokat vonzza. Nem kevés gondot jelent meggyőzni az életbe most kilépőket arról, hogy a szövetkezetben is megtalálhatják a számításukat. A dolgozók átlagos életkora magas, s ez nem túlságosan lelkesítő. A szövetkezet vezetői mindent megtesznek annak érdekében, hogy javuljanak a munkafeltételek. Több telepen épült már öltöző és zuhanyozó az állatgondozók részére. A közeljövőben átadják a szövetkezet központi épületét, ahol a tervek szerint üzemi konyha is lesz. A falu is csinosodik; az élet néhány év alatt szinte gyökeresen átalakult. A muzslai szőlőhegyről végignézve a tájon, egyre szebb látvány tárul a szemlélődő elé. — lacza — (Prandl Sándor felvételei) 4
