A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-01 / 14. szám
( JÁN PONIČAN (1902-1978) Dőlnek a terebélyes öreg tölgyek a szlovák irodalomban. Akiket a századelő viharai és napsütései edzettek, növeltek, s akiknek lombárnyékában új csemeték nemzedékei szívták az anyaföld nedveit, megadják magukat a kérelhetetlen elmúlásnak. Valentin Beniak, Laco Novomeský után Ján Rob Poničan kezéből is kiesett a toll, hogy halálával a halhatatlanság tartósabb pillérei őrizzék azt az életművet, amelyet az utókorra hagyott. Nemcsak költőként, emberi alakjában is érdekes jelenség volt Ján Poničan, aki szálfa termetével gyakran feltűnt a bratislavai utcákon, foga közt az elmaradhatatlan angol pipával. Mindig öles léptekkel rótta a flasztert, nem az idő hajtotta, csak a megszokás mozgékonysága lendítette előre. Egyenestartású, magas, csontos ember volt, szélesen gesztikulált, ha beszélt, ősz haja ilyenkor megrebbent, szája szélén megenyhült a keserű vonás. Az öregség meghozza a maga nyűgeit, Poničan azonban nem a megéltet dajkálta, hanem a jövő titkait feszegette. Szerette az életet meglepetéseivel, szorongattatásaival, kínjaival, mosolyával: „Légy a ma fia" — vallotta ars poeticájában s igyekezett is az maradni, az élet erjesztője, a jövő várományosa. „Hetven esztendős vagyok, de egyre jobban kedvelem az életet. Nem adom fel továbbra sem azt, ami tulajdonképpen az életem értelmét jelenti: az alkotást. Ezután is a jelenben akarok élni és olyan alkotásokat írni, amelyek minden megnyilatkozásukban társadalmunkat, társadalmunk tagjait, az embert szolgálják" — mondotta hat évvel ezelőtt, amikor a 70 esztendős nemzeti művészt köszöntöttük. Ján Poničan 1902 nyarán született Očován. Iskoláit Banská Bystricán végezte, majd Prágában hallgatott jogot. Gondolkodására tulajdonképpen Prága hatott a legerőteljesebben, hiszen itt ismerkedett meg mind a nyugati, mind a közép- és keleteurópai irodalmi áramlatokkal, és ami világnézetének alakulására oly nagy és végérvényes hatással volt: a marxizmus-leninizmussal. Neki tulajdonképpen azt jelentette Prága, mint Adynak Párizs, azzal a különbséggel, hogy ő mégsem mozgott teljesen idegen közegben, hiszen hazája fővárosában élt és tanult. Különösen mély benyomásokat hagytak benne a prágai proletártömegek megmozdulásai, a baloldali cseh és szlovák JÁN PONIČAN versei: SÉTA Akácvirágos dombhajlatok. Miért fáj szívem, miért sajog? Azért fáj, azért mert, magam vagyok. Akácfürlöt letört ágról, szálló himport a virágról, lelkem üdvét s olthatatlan vágyam, vajon kinek adjam? — Kinek adjam? Utolért az ég haragja: szárnyas felhók feketéi Inek, eső zúdul a nyakamba írók megismerése és barátsága, a diáktanyák füstös, mozgalmas élete. Prága ismerteti meg Poničant a szovjet, o modern német és részben a francia irodalommal, amelyek gyúrták és alakították költészetét. Egyik cikkében többek között Így emlékezik prágai éveire: „Prága az 1920—25 közötti években az a nagyváros, amelyet megremegtetett az orosz pusztákról idefutó szélvihar. Tüntetések, sztrájkok, az utcákon vonuló munkástömégek végtelen sorai. Es minden dolgozót egy akarat fűz össze: megsemmisíteni- a régit és megteremteni az újat...” Jogi tanulmányait befejezve, hazatér Prágából, ügyvédi gyakorlatot folytat Bratislavában s mint író-költő figyeltet fel magára. Tagja lesz a DAV-nak, a fiatal szocialista írók csoportosulásának, s Laco Novomeský mellett egyik legerőteljesebb képviselője a haladó, forradalmi irányzatoknak. Költészetéből kezdetben nemcsak a szlovák kispolgárság viszolyog, de az írók is nyersnek, kiforratlannak tartják. Verseinek építkezése, kifejezésének módja Majakovszkijjal analóg. Nem rejti véka alá gondolatait, nem akarja finom kifejezések mögé dugni a nyers valóságot, a proletariátus brutális elnyomását. Széles ecsetvonásokkal ábrázolja a történelmet: „Az újságban a hírek véresek, / urak, tudjátok mindez mit jelent: / Földünket vörösre munkás vére festi, — / Nincs közöttünk senki, aki elfelejti, / hogy Szojván piros vér patakzott..." Poničan költészetét sokan egyhúrúnak minősítik, bár másfajta verseket is ír, nemcsak mozgalmiakat. Megkapó és bensőséges a szerelmi lírája, vagy a természettel való találkozásból fakadó poémák. Annyi bizonyos, hogy költészetében a vezérszólamot a szocialista hang képviseli s élete végéig ez a hang marad a legjellemzőbb nála. Poničan. mivel jól tudott magyarul, ráfigyelt a hazai magyar és a magyarországi eseményekre is. Megtalálta útját a Sarló-mozgalomhoz, sőt szlovák részről 1931-ben ő üdvözölte a Sarló kongresszusát. Kapcsolatot keresett és talált Balogh Edgárral, Fábry Zoltánnal, Steiner Gáborral és másokkal. Magyarországon Kassákhoz és köréhez fűzték bensőségesebb érzések, a magyar avangarde-mozgalom aktivistáihoz. A magyarokhoz fűződő kapcsolata haláláig megmaradt, egyértelműen kiegyensúlyozottnak azonban nem nevezhetnénk. Poničan a költészet mellett publicisztikával, regény- és drámaírással is foglalkozott, s műfordítóként is gazdagította az irodalmat. A köztudat azonban költőként tartja számon, azért is, mert költészetével érte el, vagy inkább közelítette meg a legtökéletesebbet, az egyedülvaló poničanit. Első kötetének, amely 1923-ban jelent meg hosszú és kifejező címe van, s tulajdonképpen már a cím is meghatározza mondanivalóját: Som, myslím, cítim, a vidím, milujem všetko len temno nenávidím — Vagyok, gondolkodom, érzek és látok, mindent szeretek, csak a sötétséget gyűlölöm. Gyűlölte is, és egész életében hadakozott ellene, de nem valamilyen elvont formában, hanem az események sodrásában, ahogy kiszakadt belőle a költészet. „Nyomorít az élet / semmi bér / seregnyi éhes / enni kér. . . (Demontázs). A második világháború alatt nagy lírai-epikai költeménnyel ébresztgeti népét és buzdítja kitartásra a csüggedőket. Kötetének címe: Divný Janko; a forradalmi Janko Kráľ hasonló című balladája inspirálja. Poničan ezzel a költeménnyel Janko Kráľ forradalmi szellemét és a szlovák nemzeti hagyományokat ébresztgeti, amelyek megtartó erőként működhetnek a fasiszta világ kellős közepén, egy kis nép tudqtában. A felszabadulás után egy ideig közjegyzőként működik, majd ráruházzák a Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatói tisztét. Innen megy nyugdíjba is. Életének és irodalmi munkásságának felszabadulás utáni szakaszában még erőteljesebben bontakozik ki költészete, prózaírása, fordítói tevékenysége. Verseskötetei, drámái mellett megírja emlékiratait. Arany János Toldiját is lefordította. Sok könyve jelent meg életében, de kiadatlan műveinek száma is jelentős, s ha majd ezek is megjelennek, alkothatunk töretlen képet munkásságáról, közösségi gondolkodásáról, egyenes jelleméről, s nem utolsósorban szocialista hitében fogant életművéről. Ján Poničan a felszabadulás után úgyszólván mindent megkapott a társadalomból, amelyet szolgált, sok kitüntetése mellett hazája és népe a nemzeti művész címmel tisztelte meg. Emlékét mindannyian szívünkben hordjuk, műveiből tanulunk és okulunk, Poničan most már olvasóiban él tovább a halhatatlanság igézetében. DÉNES GYÖRGY Új könyvek Ladislav Fuks, az Európa-szei'te ismert író kis humoreszknek nevezi a Boldogultak bálja című könyvét. Teljes joggal, mert a rövid, de bájos történet légkörét kötetlen vidámság és napsugaras humor lengi be. Ebben a derűs atmoszférában alakulnak ki az egymást mozaikszerűen kiegészítő fonák helyzetek, és játszódnak le a váratlanabbnál váratlanabb események, annyi komikummal telítve, hogy a kis humoreszk a bohózat minősítést is kiérdemelné. Az író a „boldog békebeli“ időkbe vezeti vissza az olvasót, a monarchia utolsó békés évébe, hogy a rendhagyó „boldogultak“ groteszk bonyodalmainak kibogozása révén, az elnéző iróniával szemlélt és a műfaj szabályainak megfelelően már szinte valószerűtlen, de annál nevettetőbb tulajdonságokkal felruházott figurák tarka galériáját vonultassa föl előtte. Kacagta tó-gondolatébresztő könyv Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov Aranyborjú című szatirikus regénye is. Hőse, Osztap Bender a pikareszk regények örök csavargójára emlékeztet, aki természetes eszével jár túl a körülötte nyüzsgő csalók eszén: hamisan büntet hamisakat. Ez határozza meg a „nagy kombinátor" kettősségét, és az olvasó rokonszenvének-ellenszenvének váltakozását is: őszintén kívánunk Osztapnak szerencsét, amikor becsapja az „igazgató“ bürokratákat, a múlt századból idetévedt monarchistákat, semmittevő álértelmiségieket — és nem utolsósorban a nála jóval veszélyesebb, könyvelő álarca mögé búvó szörnymilliomos Korejkót. örülünk, amikor kinevetteti azt, amit mi is avultnak érzünk. Mégsem bánkódunk Osztap bukásain, mert az ő célja is kisszerű — kékszegélyű kistányéron elébe hozott milliócskákról álmodik. Ha ezt eléri, ő is ellenszenvessé válik, akárcsak azok, akiket legyűrt. „Szerencsétlenségére“ olyan világba keveredett, amelyben miiliomos létére sem viheti valaki moziba a menyasszonyát, kizárólag vasúti kocsiban hajthatja álomra a fejét, és az újságok sem az ő. hanem a kisfizetésű munkások képeit közük ... A regény tele van helyzet- és jellemkomikummal, kitűnő, szórakoztató olvasmány. A fiatal nemzedék a fasizmust szerencsére már csak hallásból ismeri. A háborús gyerekek belenőttek egy új világba, számukra a fasizmus ideje nem eleven emlék, de mégsem olyan távoli, hogy csak történelem legyen. K. J. Beneš Üt az ismeretlenbe című regényében újra megszólal a múlt, méghozzá olyan kalandos történet formájában, amely azok érdeklődését is felkelti, akik már — vagy még — nem kíváncsiak a múlt vallomására. Az Üt az ismeretlenbe a náci uralom végnapjaiban lejátszódó igaz történet. Történelmi regény Karczag György Idegen páncélban című könyve, amely a legendás magyar XI. századba vezet vissza bennünket. Véres lestvérharcok dúlnak a trónért, az ifjú Salamon hol nyíltan, hol orvul küzd unokatestvérei, Géza, László és Lambert ellen. Az idegen páncél viselőjét, az egyszerű halászivadékot sorsa — valamikor az 1060-as esztendő őszén — kiragadja a nyomorúságból, de keservesen nagy árat tizet emelkedéséért. Mit remélhet az idegen páncélba zártan? — erről szól Karczag György lélegzetelállítóan izgalmas regénye. A „csíkos“ könyvek kedvelőinek ezúttal Dániel Anna Találkozások Napja című regényét ajánljuk. SZOJVA Fehér papíron fekete írás, minden sora gyász, minden sora gyász! — Minden szó a szív falára dobban, amíg szörnyű hangorkánba robban: Munkások! — Szojván vér patakzott! Munkások! — Szojván vér patakzott! Szojván, az Erdős Kárpátok alatt a nyílt sebet, a fájdalmasat hatásosan gyógyítják az urak: A másvilágon biztonságosabb! Munkások! — Szojván vér patakzott! Az újságban a hírek véresek, urak, tudjátok mindez mit jelent: Földünket vörösre munkás vére festi, — nincs közöttünk senki, aki elfelejti, hogy Szojván piros vér patakzott! (Dénes György fordításai) 11