A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-04-01 / 14. szám

A TUDÁS MŰHELYÉBEN A kisváros közepén egy most csen- j des, de legtöbbször zajos és eleven épület egyik részében található nyolc tantermével, kétszázhúsz diákjával és 16 tanórával o magyar gimnázium. Ab­ban az épületben, amelyben hajdan a Pázmány Péter Gimnázium volt. Sok­szor megfordultam tantermeiben, folyo­sóin. Legtöbbször érdekes, tanulságos és izgalmas járási szavolóversenyeken. De más alkalmakkor is. Mór a folyo­són megkapott az iskola levegője. Ko­molyság és tudóst áradt még a falakból is. Lehet, hogy az okosan összeválo­gatott jelmondatok keltették bennem ezt az érzést. Lehet, hogy az a sok szép és jó vált bizonyossággá előttem, amelyet a gimnáziumról Senecben (Szencen) és a környéken hallottam. De az is lehet, hogy éppen az a tabló hatott meg és gondolkodtatott el leg­jobban, amely az igazgatói és a tan­­testületi szoba között függ a falon, és büszkén hirdeti mindenkinek, aki ótlé- j pi az épület küszöbét, hogy a tanter­mekben, a fizikateremben, a kísérleti laboratóriumban, a két tornateremben, az irodalmi, honvédelmi és fotókörben, valamint a sportkörben érdemes fiata­lokat komoly tudással felvértezve készí­tenek fel az életre vagy a főiskolai to­vábbtanulásra. „Diplomásaink, főiskolai hallgatóink, büszkék vagyunk rátok!" — hirdeti a tabló és megannyi fénykép, az ebben az iskolában érettségizett orvosok, mér­nökök, jogászok, tanárok, tanítók, új­ságírók, egyetemi tanársegédek, pszi­chológusok stb. fényképe. Egy dátum jut eszembe. 1972. augusztus 24. Azon a napon a bratislavai repülőtér im­pozáns épületének előcsarnokában jár- > tarn. Az IL—18-as utasszállító óriás­gép Moszkvába indult. Fedélzetén diá­kokkal. Háromszáztíz fiatal döntött ak­kor úgy az országban, hogy a Szovjet­unióban folytatja tanulmányait. S a százötven szlovákiai fiatal között jó né­hány magyar is volt. Sorra meginter- j júvoltam őket, most azonban csak Gör­­föl Zsuzsát idézem, aki tanulmányai színhelyéül Leningrádot választotta. „Újságírói főiskolára megyek — mond­ta magabiztosan. — Néhány év múl­va jelentkezem maguknál a Hétben, gyakorlatra!" — Apja, Görföl János még elmondta, hogy a lánya a szenei gimnáziumban érettségizett, és az, hogy most hamarosan útrakél, az a szenei iskolának és közszeretetnek örvendő igazgatójának, Herdics Jánosnak kö­szönhető. Görföl Zsuzsa azóta mór ré- i gén végzett, búcsút mondott Leningrád­­nak. Az Új Szó szerkesztője és — bol­dog kismama. Nemcsak a repülőtéren, másutt is ta­lálkoztam a szenei gimnázium egykori növendékeivel. A CSEMADOK récéi (rétéi) helyi szervezetének von egy ön­zetlen, lelkes, tudományos ismereteket népszerűén terjesztű előadója (jelenleg angyalbőrben). A neve: dr. Pomíchal ; Richard. Munkahelye: a Komensky Egyetem természettudományi kara. Be­osztása: tanársegéd. Szencen érettségi­zett ő is, és azért lett falujának lelkes kultúrmunkása, mert volt iskolájában az a „szokás", hogy a gimnáziumba került fiatal belép a CSEMADOK szen­ei szervezetébe, érettségi utón pedig átlép faluja vagy városa szervezetébe. A kulturális munka tehát a szenei diók számára nem idegen, nem lehet ide­gen. . . Az ország majd minden egyetemére, főiskolájára elkerül egy-egy Szencen érettségizett magyar fiatal; úgy veszik nyakukba a világot, ahogy hajdan a város nagy szülötte, a kitűnő zsoltár­­fordító, filológus, a magyar irodalom kiemelkedő egyénisége, Szenei Molnár Albert tette. Húsz éve áll fenn — mai szervezetében — a gimnázium, húsz éve hirdeti mindazoknak, akik tanter­meiben, folyosóin megfordulnak, hogy a tudás hatalom. Az aránylag rövid két évtized alatt megközelítőleg ezren hagyták el az iskolát, s közülük körül­belül ötszázan jutottak el hazai és kül­földi egyetemekre, főiskolákra. Négyszáz­­egynéhány évvel ezelőtt még csak Szen­ei Molnár Albert volt egyedül, aki innen elindulva nekivágott Európának (negy­ven évig élt Németországban, Svájc­ban és Olaszországban). A szenei ma­gyar gimnázium némelyik érettségizett diákjának az útja is átível ma az or­szághatárokon, hogy közéi s távoli or­szágok felsőoktatási intézményeiben sokszorozzák meg itt szerzett tudásu­kat. S úgy mennek el a legjobbak a távoli egyetemekre, hogy iskolájukra, tanáraikra és igazgatójukra sehol nem hoznak szégyent, üres tarsollyal egyik sem tér haza. Jelenleg több mint ki­­lehcvenen folytatják tanulmányaikat ha­zai és külföldi felsőoktatási intézmé­nyekben, s a most érettségiző ötven­egy diák közül huszonhét adta be fel­vételi kérelmét különböző főiskolákra. Persze, azokra is büszke az iskola, akik érettségi után munkát vállalnak. Nincs hivatal, intézmény o nyugat-szlovákiai kerületben, ahol ne lenne a gimná­ziumból kikeírült fiatok Ők is a húsz­éves iskola jó hírnevét öregbítik. Jönnek és mennek a fiatalok két évtizede, egymásnak adják a kilin­cset. A távozók vidáman, mégis szo­morúan, az érkezők nagy-nagy tudás­szomjjal. Az iskola hatalmas, vaskos krónikáját lapozgatva sűrűn talál­kozom ballagó diákokról készült fény­képekkel. A ballagok élén az örök­ké fiatal, csupa szív Herdics János igazgató, Párkány Antal igazgató­­helyettes (aki a Madách Könyv- és Lapkiadó által 1975-ben megjelente­tett, figyelmet érdemlő könyvében je­lölte meg Sas Andor helyét a cseh­szlovákiai magyar kulturális életben, Mázik Mária és mikor melyik osztály­főnök. Évről évre diákok búcsúz­nak a tanároktól, az alsóbb osztály­osoktól, a szenciek búcsúznak a kisváros életébe komolyságot, vidám­ságot és elevenséget vivő, érett­ségi előtt álló fiataloktól. Ballag már a vén diák.. . Most búcsúzunk és el­megyünk. . . Járják a tantermeket, a folyosókat, o szenei főutcát. S akik tá­vozni készülnek — tovább, tovább! —, azok emlékeznek. Hamerlik Miklós Hrubý Sárból (Hegysúrról) jár be. A nyitrai Mezőgazdasági Főiskolára je­lentkezett, s most így összegez: „Szép és hasznos éveket töltöttem itt. Úgy érzem, hogy tanáraimtól mindent megkaptam amivel a továbbiakban boldogulhatok." A jelkai (jókai) Bu­­day Edit a bratislavai Műszaki Fő­iskola gépészmérnöki karára nyújtot­ta be felvételi kérelmét: „Aki tanul­ni akar, az itt elsajtithat mindent, amire a továbbtanuláshoz szüksége lesz. Jól felkészítenek bennünket a fő­iskolára." Horváth Éva a Komensky Egyetem gyógyszerészeti karára je­lentkezett: „Sajnálom, hogy már nem sokáig vehetek részt a mindig érde­kes biológiaórákon." (Tóth Endre a biológiatanár). A Podunajské Biskupi - ce-i (pozsonypüspöki) Gulyás János a Komensky Egyetem újságírói korán szeretné folytatni a tanulmányait: „Örülök, hogy ebbe a gimnáziumba kerültem. Szlovákul például úgy meg­tanítottak itt, hogy a szlovák iskolá­ba járó barátaim sem tudnak kü­lönbül. Sajnos, ők viszont már ma­gyarul beszélnek nagyon rosszul." Beszélgettem elsősökkel is. Össze­gezve véleményüket: hallották, jó is­kola, szigorúak, de igazságosak a ta­nárok, azért jöttek ide, mert anyanyel­vükön akarnak tanulni. Egyiknek a ma­gyar nyelv és irodalom órák tetszenek nagyon (Sasvári Márta tanítja). Súlya, jelentősége van a gimná­ziumnak a diákok, a város és a kör­nyék életében. Az iskola kulturális csoportja gyakran szerepel helyben, a környék falvaiban s néha külföldön is. A balatoni nemzetközi diáktáborban szervezett vételkedőn sikeresen meg­­állták a versenyt a magyaroszági ta­nulókkal; tavaly októberben a ma­gyar-csehszlovák barátsági hét kereté­ben kétnyelvű kulturális műsort ad­tak Mosonmagyairóvárott. Az egyik magyaroszági lap igen elismerően irt szereplésükről. A Sportélet is élénk. Kézilabda-csapatuk például többszörös kerületi és szlovákiai bajnok. Figyel­met érdemlő tevékenység folyik az is­kola foto-, honvédelmi és irodalmi kö­rében. Párkány Antal, Sasvári Márta és Tóth Erzsébet vezetésével a diákok két­­havonként megjelenő lapot szerkeszte­nek Új Hang címmel. Az iskolának ti­zenhat tanára van, ők irányítják a lük­tető, eleven diákéletet. Idősebb és egészen fiatal pedagógusok a legtel­jesebb egyetértésben alapozzák meg a tanulók tudását. Párkány Antal volt — két évig — a gimnázium első igazgatója, Herdics Já­nos pedig már tizennyolc esztendeje áll az iskola élén. 1968 márciusában az I „Érdemes pedagógus" megtisztelő cím­mel tüntették ki. Talán nem is talál­koztam még nála szenvedélyesebb pe­dagógussal. Persze azért az iskola falai között érzi igazán jól magát, hiszen vérbeli pedagógus. Huszonhét éve oktat, ne­vel. Az iskola eredményeivel, a tan­testület minden tagjával elégedett. Máskor is hallottam mór tőle az őszin­te, keresetlen szavakat kollégáiról: „Szeretem őket, s úgy érzem, ök is szeretnek engem. Úgy élünk, dolgozunk e falak között, mint egy igazi, szor­galmas, nagy család. Mindenben se­gítjük egymást...“ MACS JÓZSEF PRANDL SÁNDOR felvételei Erre a tablóra tanárok és diákok büsz­kék A fizikateremben 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom