A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-03-11 / 11. szám

■^A Pieta műhelycsarnokában dályozta a munkát, a mezőgazdaság­ban például a nagy májusi és júniusi szárazság, a bányászoknak is szokatla­nul nehéz geológiai feltételekkel és pótalkatrészhiánnyal kellett megküzde­­niök. Dolgozóink azonban a kedvezőt­len feltételek ellenére sem okoztak csa­lódást. i A sikereket a jól szervezett munka­verseny is elősegítette, az Októberi For­radalom 60. évfordulójának és a IX. or­szágos szakszervezeti kongresszusnak tiszteletére vállalt szocialista kötelezett­ségek értéke meghaladta a 63 millió koronát. A jó eredmények természetesen a dolgozók életszínvonalának az emelke­désében is visszatükröződnek. 357 csa­lád költözött új lakásba, az előző, vagy­is az 1976-os évhez viszonyítva 5,2 szá­zalékkal nőtt a lakosok átlagjövedelme, s a takarékbetétek összértéke megha­ladja a 313 millió koronát. A járásban több új óvodát, bölcsődét, üzletházat, művelődési otthont adtak át rendelte­tésének; ezek jelentős része a község­­fejlesztési és — szépítési akció kereté­ben önerőből épült. ■*Űj művelődési otthon a járási szék­helyen Kétségtelenül nagyszabású tervek, elképzelések. De mit sikerült megva­lósítani a programból a múlt évben? A Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulóját járásunk dolgozói is fokozott munkakezdeményezéssel, szo­cialista kötelezettségvállalásokkal és természetesen ezek teljesítésével ünne­pelték meg. Ez is nagyban hozzájárult dhhoz, hogy a járás ipari és mezőgaz­dasági üzemei maradéktalanul teljesí­tették termelési tervüket, csakúgy, mint a nemzeti bizottságok községfejlesztési terveiket. Az ipari dolgozók egészévi tervüket már november 30-án 102 szá­zalékra a Dolina bánya dolgozói 103,7 százalékra teljesítették. Ezek az eredmények nem születtek könnyen, számos objektív nehézség aka-Elnök elvtárs, ön tehát elégedett a tavalyi erdményekkel. Mit vár ettől az évtől? Az előző években megkezdett jó mun­ka folytatását, meglévő tartalékaink fel­tárását és kihasználását, a munkaver­senyek szervezésében szerzett tapaszta­latok hasznosítását. Továbbra is támo­gatni fogjuk a hasznos kezdeményezé­seket, a munkaverseny progresszív for­máit, mint amilyen a szocialista brigád címért folyó verseny, a szaratovi és a Ivovi mozgalom, az újítók, a komplex racionalizálási brigádok mozgalma, hogy csak a leglényegesebbeket említ­sem. Járásunk ebben az évben ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját, meggyőződésem, hogy ez és a februári győzelem 30. évfordulója több ösztön­zést ad dolgozóinknak a tavalyinál is jobb eredmények elérésére. — zsélyi — nem rám dőlt, ruhám is alig volt. Szerettem a földet, és gyönyörű volt minden tavasz, mert jobbat ígért. Sajnos, az ígéreteit legtöbbször nem váltotta be ... Így küzdöttem 1950-ig. Aztán mikor már könnyebb lett vol­na, mire megnőttek a gyerekek, jött a szövetkezet. Házam nem volt, tud­ja, akkor még nem sokat adtak ilyes­mire. A gazdaság gyarapítása volt a fő. Már öt szarvasmarha állt az is­tállómban. És két évire mindent le kellett adni. Életemet, 52 év kemény küzdelmét és fáradtságát láttam romba dőlni. Megtörli a bajuszát. — És egyébként is; elrémítettek a szövetkezettel, meg az egész szocia­lizmussal. Azt híresztelték, hogy kö­zös konyha lesz csupán, s talán még az asszonyok is közösek lesznek. Üjra mosolyog. — Kegyetlenül féltem a szövetke­zettől. Amikor megváltam a föld­jeimtől, sírtam. Pedig jót akartak, ma már tudom. Aztán dolgozni hív­tak. Mindig munkásember voltam, így nem csodálkoztam ezen. Újra kortyolunk. — Már nem kellett gondolnom a gazdaságom gyarapítására, így a pén­zecskémet másba fektettem. Két év múltán építkezni kezdtem. Elgondolkodik. — ötvenkettőben még nem láttunk világosan. Aztán állandó munkássá váltam, megértettem több társammal együtt, hogy a szövetkezet s az én boldogulásom is a nagyüzemi gaz­dálkodás. Még a nyugdíjkorhatáron túl is dolgoztam, egészen 68 éves ko­romig. A nyugdíjjal elégedett vagyok, •de bár lennék inkább 60 éves nyug­díj nélkül, csak még dolgozhatnék. De hiába — a kor, a kor mindenkit utolér. — Hát ennyi volna. S még egy: kérem, ne írja ki a nevem az újság­ba, nem akarom. írjon csak egy öreg­emberről, akit az idő megváltozta­tott. Elmosolyodik. — Nemcsak úgy, hogy öregebb lett, de megváltozott a világnézete és a gondolkodása is. GYÖRGY ELEK Áramszünet esetén az ember nem szokott kultikus örömtáncot járni. Ilyenkor a bosszankodás a „természe­tes viselkedési forma“ — mint ahogy csőrepedés, vonatkésés, új cipő talpá­nak leválása, bürokratikus ügyvitel, satöbbi esetén sem viháncol az ember örömében, hanem szitkozódik. Haragja viszont sosem lehet oly nagy, hogy el­várja; az áramszolgáltató külön levél­ben kérjen bocsánatot minden fogyasz­tótól, amiért a sajnálatos sötétség be­következhetett. Mert az ilyesmi hamis, eltúlzott, semmirevaló és költséges udvariaskodás lenne s ezt valóban sen­ki sem várja el. De csak azért nem, mert manapság az áramszünet ritka­ságszámba megy. Igenám, de a vona­tok késnek s a cipőiparnak is lenne miért pironkodni, satöbbi. Óhatatlanul is felvetődik az embe­rekben a kérdés, illetve a kérdések so­rozata. Miért nem kér például elnézést a pályaudvari hangosbemondó, a meg­késett vonatra várakozó ideges utasok tömegétől? Miért csak azt közli recseg­ve, hogy a vonat ennyit és ennyit, sőt háromszor annyit késik? — punktum. Mert ugye- nem kerülne pénzbe, ha azt mondaná; elnézést kérünk kedves Utasainktól, az x-számu vonat sajnála­tos okoknál fogva ennyit és ennyit késik, köszönjük szíves türelmüket. Az emberek mindjárt nyugodtabban vára­koznának s talán még táncra is kere­kednének a váróterem közepén, amiért emberibb hangon beszéltek velük. Túlzott igényesség lenne talán az ilyen elvárás? Finyáskodás? Meglehet, sőt nagyon is meglehet, mert bizony megszoktuk lassan, hogy egyes intéz­mények udvariatlanul, sőt neveletlenül bánnak az ügyfeleikkel. Talán már az sem lenne meglepő, ha a hangos­bemondó azt mondaná; „Idefigyeljenek fatuskó utasok! Vegyék tudomásul, hogy a vonat száz percet késik! Vilá­gos!? Meg van értve!? Végeztem!“ Remélhetőleg erre azért mégsem ke­rül sor. Arra viszont már régesrég sor került, hogy a különféle táblák mo­­dortalanul szóljanak az emberekhez. Mert ugy-e az üzlet ajtaján az áll. hogy: Zárva! — hogy: Leltár! — hogy. Áruátvétel. Pedig az is odaférne, hogy: Elnézést kérünk, leltározunk. Más ajtókon meg ott a parancsoló felirat: Az ajtót bezárni! A villamoson táblák serege parancsolgat, pedig szólhatna kedvesebben is, de minek. Aztán itt vannak a telefonközpontok, illetve az ott dolgozók jórészének nem éppen barátságos, ám szolgálati hanghordozá­sa. No meg ugy-e a megszólítás nélküli hivatalos levelek. Mert ilyen is van. Egyszóval: csinos kis csokrot lehetne kötni a hasonló jelenségekből. Mindez csak azért jutott az eszembe, mert a minap egy gyerekjárókát vásá­roltam, melynek szerény kivitelezésű használati utasítására az alábbi mon­datot is odanyomtatták: Gyártmányun­kat minden 6—18 hónapos kisgyermek­nek ajánljuk, egészséges fejlődést és sok örömet kívánunk. Nem vagyok érzelgős, de ez jólesett. Utóirat: az élménynek van egy szép­séghibája; a gyerekjáróka külföldön készült. A kedves mondatot is ott fo­galmazták. Hát igen! Egy kicsit elpi­rultam. a ftr-tdLc, 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom