A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-11 / 11. szám
HAJWAI.BAM Ilii llllllIM MIKLÓSI PÉTER Egyelőre még csendesek, üresek az ipolyhídvégi (Ipeľské Predmostie) utcák. Pihen a falu, pihen az egész kürtösi táj. Mindössze néhány lélek fagyoskodik kénytelen-kelletlen a főtéri buszmegállónál. Azok, akiket ezen a hideg, februári szombat reggelen is munkába szólít a kötelesség. És persze néhány nénike, mert ők szombaton sem képesek tovább aludni a megszokottnál. ... A tetem mozdulatlanul fekszik a földön. Meg sem moccan, nem forgatja kíváncsian a szemét, nem túrja bele mindenbe az orrát. Körülötte a csöndes családi gyülekezett: Túri József és felesége, Mari néni; két fiuk: a szülőkkel élő Túri László és a 2iar nad Hronomból hazaérkezett ifj. Túri József; a gazda menye, Margit; a két unoka közül az idősebb, aki adminisztrátor a žiari alumíniumkohászati üzemben. Itt van Ilonka néne, Margit asszony keresztanyja és hát ott topog a három városi idegen: a riportéi s két társa is. így teljes a gyülekezett, így álljuk körül az udvar földjén elnyúlt élettelen tetemet. — Olyan a füle, akár egy hólapát! — töri meg a csöndet a gazda, s megállapítása nekrológnak is beillik. Ezzel fordulópontjához ért az eddig talán véres kriminek tűnő történet, mert a valóságban a farsangvégi, ipolyhídvégi disznóölések egyikén vagyunk . . . így hát a nap eseményeinek főszereplője, a böllér: Czibulya László — aki egyébként a szécsénkei Ipolymente Efsz agronómusa. ELŐTT „Gedótanc"- A katlanban forr a víz becsülettel? - kérdi is azonnal, amint a bárddal meg a késekkel megjelenik a színen.- Forr bizony! Csak győzzük majd kaparni a szőrét - hümmögi felénk fordulva a gazda. De hiába a biztatás: a disznóölésekben járatlan városi vendég félszemmel közben-közben a sertésre sandít, vajon a forrázás hallatán vagy a kések láttán nem szökken-e talpra, hogy elinaljon a „vesztőhelyről"? A gazda és a böllér megmosolyogják az aggályoskodást:- Ez szegény kilehelte már a lelkét, pontosan az agyába ütött szöget a találat... Persze, valamikor nem végeztünk volna vele ilyen könnyen mint most. . . Régen bizony nem disznóölő pisztollyal, hanem fejszékkel, doronggal, késekkel támadtak az utolsó perceiket élő sertésre — mígnem ledöfték. Aztán előfordult, hogy az pusztán elkábult az ütéstől, a késszúrástól pedig éktelen haragra gerjedt, és akkor kezdődött igazán a tánc! Itt, Ipolyhídvégen is előfordult, hogy a gazdák egyike-másika csak a temető környékén vagy a faluvégen tudta beérni a disznót.- Talán olyasmi is előfordult, hogy utál sem érték? Derűs a gazda, mégis fölizzik a szeme a vidámságtól:- Elő bizony! Megtörtént, hogy fejbeütötték, késsel ledöfték szegény párát és amikor elnyúlt az Borotválás . . . pörzsölés Áll már a „disznóakasztófa” Készül a hurka meg a kolbász udvaron, bementek, hadd igyanak egy kupicát a jól végzett munka örömére. Am mit ad az ég: amikor újra kiléptek az udvarra, az előbb már mozdulatlan hízónak se híre, se hamva! Sem aznap, sem másnap, sem egy hét múlva ... A halottaiból föltámadt disznó tetemét csak a nyár elején találták meg a közeli szalmakazlak egyikében. Persze, megromolva .. . No, de erre nekünk is innunk kell! Karcolja a torkot, tágítja az ereket az illatos törkölypálinka. Csak egy-két pohárkával iszunk, nehogy félre szaladjon a böllér kezében a bárd vagy az ügyesen megfent kés. És hát dolog is van még bőven: most jön a forrázás, a körömszakítás, a kaparás, utána pedig a pörzsölés. Megy is a munka, akár a karikacsapás.- Olyan sima lesz a bőröd, mint a frissen mosdott menyecskéé — mondja a böllér, miközben a család férfitagjai a másik oldalára fordítják a csaknem kétmázsás disznót. Mari néni is mindenütt ott van, ahol szükség van rá.- Csak )ój öblítsétek le, világéletében nem mosdott a szégyentelen! - veti oda csípősen. A forrázás meg a pörzsölés után újra a férfiakon a sor: föl kell állítani a „disznóakasztófát" és fejjel lefelé ráfüggeszteni a rövidesen majd sonkává, hurkává, kolbásszá, szalonnává változó nehéz sertést. Mór áll az ágas, utána egy éles késvágós és mi tagadás: az ilyesmikben járatlan városi ember egy pillanatra meghökken a látványtól. Nemúgy Czibulya László, akinek keze máris a dolgok mélyén, azaz a disznóbelsőségekben jár. Meg is jegyzi azon melegében :- Egészséges a mája, egészséges a veséje, látni, hogy nem volt iszákos . . . Ifjabb Túri József egyből ért a tréfás szóból.- Mi azért ihatunk egy korttyal! - mondja és pálinkát, bort tölt a poharakba. Amíg koccintunk, az asszonyok behordják a belsőségeket a konyhába, ahol pörköltek, levesek gőze fogadja a belépőt. Mert bizony egy idő múltán a csontig hatoló hideg elől behúzódunk a konyhába, onnan pedig - hogy ne lábatlankodjunk - a szobába. Miről is számolhatnék még be az ott töltött nap emlékei közül? Arról, hogy a frissen sült disznómaj valóban kiváló falat, hogy az Ipoly vizének becézett házi vörösbor is nagyszerűen itatja magát; hogy Mari néni, Ilonka néne és Margit asszony szüntelenül sürögnek-forognak. Hat óra körül kintről megzörgetik az ablakot.- Gedók! - kiált Ilonka néne, s abban a pillanatban két maskarába öltözött alak jelenik meg az ajtóban. S mert a „gedóknak” nem szabad elárulniuk kilétüket, hát szótlanul, ám annál szilajabban, ahogy farsangutolján illik, táncra kérik a gazdát, megsuhintják a gazdasszony szoknyáját, közrefogják a menyecskét. Áll a vígság - amíg nem kerül kosarukba a fizetségnek szánt kóstoló. Ekkor - nehogy a gazda meggondolja magát — köd előttem, köd utánam . . . eltűnik a két maskara. Egy pillanatra döbbent csend van, aztán megindul a találgatás: vajon ki lehetett a két gedó?! Este, amikorra elkészült a sok hurka, kolbász; kész a füstölésre szánt sonka meg szalonna vidám disznótort ül a család. Ha többen lennénk, talán még táncra is perdülne a társaság. De így csak a nóta száll: Huncut a gazda/ Nem néz a napra/ Csak a szépasszonyra/ Huncutabb a vendég/ Enneinna mindég/ Mér nem megy haza? Hát. . . bolond is lenne ennyi jó falat, ilyen jókedv láttán! így hát éjfél is elmúlt már, amikorra hazaérünk. Prandl Sándor felvételei 4
