A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-04 / 10. szám
A Vorster-rendszer rasszista bíróságai az egész Déi-Afrikai Köztársaságban pereket viselnek az apartheid ellenségei ellen. A legnagyobb politikai per jelenleg az Afrikai Nemzeti Kongreszszus tizenkét képviselője ellen irányul. Szabadon bocsátásukért az egész haladó világ tüntet. Felvételünk Londonban készült. Az angolok nem fedezik fel tucatszámra a szép, fiatal színésznőket, mint az olaszok. Igaz, akit felfedeznek, az nem is tűnik el a süllyesztőben. A tizenéveseknek várni kell a sorukra: vidéki társulatoknál meg kell szerezniük a gyakorlatot, utána jöhet a londoni szerződés vagy fiimszerep. Judy Buton is „már” huszonnyolc évesen kapta meg első nagy szerepét: A nagy álom című filmben Robert Mitchum és Oliver Reed partnernője. Tíz év múlt el a legnagyobb szicíliai földrengés óta, ám az állam máig sem szentelt elég figyelmet a kárvallott falvak felújításának, s a romokat még mindig nem takarították el, az emberek provizórikus házakban élnek. A felújításra szánt pénzösszeg a spekulánsok kezében kötött ki. Fenti képünkön a Santa Fiora nevű falu romjai, alatta pedig Gibellino látható, ahol a földrengés sújtotta lakosság már 10 esztendeje provizórikus épületekben lakik. % A moszkvai szemklinika vezetője, Fjodorov professzor szerint 10—20 év múlva feleslegessé válik a szemüveg. A klinikán a szaruhártyán végzett kockázatmentes orvosi beavatkozással meg tudják szüntetni a legelterjedtebb lá-Az 1980-as moszkvai olimpián résztvevő evezősök talizmánja ez a bűbájos fóka lesz. Saymo Symero észt képzőművész tervezte. tási hibákat: a rövidlátást és a távollátást. Eddig 300 ilyen műtétet végeztek. # Egy pakisztáni aggastyán nyerte meg az első dijat (kb. 5000 dollárt) az országos kigyóbűvölő bajnokságon. A négynapos viadal győztese a 15 ezer főnyi közönség lelkes tapsa közepette fonta a nyaka köré a sziszegő hüllőt. Június 1-től 25-ig tart majd Buenos Airesben a futball-világbajnokság. Képeinken azoknak a stadionoknak a makettjei láthatók, amelyekben majd az egyes csoportok selejtező mérkőzéseit játsszák. Fent: a River Plate és a Mendoza, lent: a Roserio Central és a Mar del Plata. Több mint húsz emberáldozatot követelt az a hóvihar, amely januárban az USA keleti részén pusztított. Képünkön: azok a New York-i munkások, akiket vállalatuk rádión keresztül felszólított, hogy jelenjenek meg a munkahelyükön, a sílécet találták a legbiztonságosabb közlekedési eszköznek. ÖREGLÁNY Amikor a legdrágább, a legjobb zamatú, legtöbb erőt és jót adó ital — az anyatej — forrása elapadt számára, már egyéves is elmúlt. Az éltető nedvet nyújtó, lágyan bársonyos emlők helyett kiskanál vitte a pépet és a többi finoman, jóízű táplálékot éhes kis szájához. ösztöne olyan finom árnyalati formában kezdett tudattá alakulni, mint amikor a nyári pirkadatot hajnali derengés, majd reggeli verőfény váltja fel. Ha éhét vagy szomját eloltotta, mindig ugyanazt a meleg, biztatást sugárzó szempárt látta magára mosolyogni. Mindig azonos Ívelésű ajkak nógatták: „No, még egy kicsit, hogy nagyra nőj!..." A gesztenyeszinű hajfürtök, az orr, a homlok vonala, a fülek kedves hajlatai egyre határozottabban vésték elméjébe azt az arcot, amely minden szükségében megjelent előtte. Agyacskájában lassan megfogalmazódtak a cselekvést, a tárgyaik nevét, a fogalmakat kifejező, a környezetében élő személyek nevét jelentő szavak. Sok hosszan tartó kísérletezés elhagyta pici ajkát az első értelmes szó: ma-ma ... — gügyögte. Majd hosszú hetek, hónapok elteltével, amikor már az egy birtokos egy birtok jelentősége is ráérzett, „anyu, anyukám", később „drága anyuci" lett a megszólítás. Elsőosztá-lyos korában enyhe megrázkódtatás érte. Megsejtette, hogy az emberek — köztük az ő „drága anyucija" is — várnak, pontosabban „elvárnak” tőle valamit. Hogy valamilyen kényszerű ritmust diktálnak az életébe. A tanulást meg a többi kötelességét sérelmesnek találta. A rajta esett „méltánytalanságot" azzal torolta meg, hogy legkedvesebbje megszólítása mellől elhagyta a jelzőt és a birtokos ragot, sőt később már a kicsinyítő képzőt is. . . Maradt az „anyu”. Ez már kamaszkorában volt. Ekkor úgy érezte, nem értik meg a szülei, még az egykor „drága anyucinak" becézett édesanya sem. Mert hiszen nem szívesen vették, ha bömböltette a rádiót, a magnót, a lemezjátszót. Tiltották a dohányzást meg a szeszes italokat. Folyton ellenőrizték tanulmányi eredményeit. Unalmasnak, bosszantónak találta, hogy mindig oktatják, tapasztalataikra hivatkozva, amikor pedig ő úgy érezte, hogy nála jobban senki sem ismeri a világ dolgainak összefüggéseit. Ekkortájt írt is három verset világmegváltó célzattal, de a világ ismerhette meg mélyen szántó gondolatait, mert egy minden nemes eszme iránt érzéketlen szerkesztő sületlenségeknek titulálta a versikéit. Majd közvetlenül az érettségi előtt komoly válságba került, amikor közölte szüleivel nősülési szándékát. Micsoda szülő az olyan, aki nem tudja megérteni gyermekeinek szerelmi lángolását?! És még anyu is csak elnézően mosolygott s megpróbált a lelkére beszélni. Ezután felnőttesen „anyám"-ra módosította a megszólítást. Ebben már tudatos dac feszült. Közben — úgy-ahogy — leérettségizett, s „érett felnőtt” önérzetét most már az bántotta, hogy anyu úgy viselkedett, mintha észre se vette volna a megszólításban is kifejeződő elhidegülést. Tanulmányi eredményei előtt nem nyíltak meg az egyetem kapui. így hát kereső foglalkozást kellett találnia. Kissé furcsa következtetéssel úgy találta, hogy a „múti” — mert újabban így titulálta az anyját — az oka mindennek. Igen, mert idejében kellett volna hajlítania a vesszőt, mármint őt, a fiát, nem pedig mindent ráhagyni. Akkor biztosan többre vitte volna. El is határozta, hogy rövidesen önállósítja, vagyis elhagyja a szülői házat. Keres egy albérleti szobát, nem adja haza a keresetét. Hogyisne, hogy azt a pár korona zsebpénzt is úgy kelljen visszakunyerálnia I Elhatározását, erőltetett nyugalommal, először az apjával közölte. Első ízben fordult elő, hogy tervébe nem az anyját avatta be elsőnek. Apja papírt, ceruzát tett az asztalra. — Számolj! — mondta határozottan. — Négy hónapja keresel. Havonta ezerszáz koronát. Ebből a lakbér és a szolgáltatások arányosan rád eső része nagyjából havi kétszáz korona. Zsebpénz, mozira, cigarettára, „hetyegésre" — ahogy ti, fiatalok, mondjátok — több mint háromszáz korona. Kaptál két öltönyt ezernyolcszázért, téli cipőt négyszázötvenért. Ingeket, szvettert, pulóvert, mindent kinőttél, újat kellett venni. Ott voltál, együtt vettétek anyuval, tudod, mi mennyibe került. Add össze a négyhavi keresetedet és vond le belőle a kiadásokat! Megvan? Nos, mennyi maradt kosztra? — Húsz korona egy hónapra . . . — Pedig a mosásért, vasalásért egy fillért sem számoltunk! És ha áprilisban bevonulsz katonának, a két év alatt nem vársz hazulról semmit? — Hát — sóhajtott a fiú és maradt. Leszolgálta a két évet. Aztán, amikor leszerelt, nem sokára megnősült. . . mert már úton volt a gyerek .. . Két év után jutottak megfelelő lakáshoz. Addig egy szoba konyhában szorongtak. ^Egyszer olyan javaslattal környékezte meg a szüleit, hogy cseréljék el az ő két szoba komfortjukat az egy szoba konyhás komfort nélkülire. De anyja kétségbeesetten szabadkozott. Hogy ők ha a mostani lakásukat feladják és abba a kisebbe költöznek, már sohase kaphatnak jobbat, rendesebbet. Hát, szerinte, egy ilyen anya nem érdemel más megszólítást, csak azt, hogy „öreglány". Telt, múlt az idő, az „öreglány” felnevelt két unokát és — meghalt. Amikor a két unoka közül az egyik már olyan „érett" volt, hogy az apját „fater"-nak kezdte szólítani, az apa egy önsajnálikozó órában „drága jó édesanyám"-ként emlékezett meg az anyjáról ... A felesége meg a gyerekek ezt észre sem vették. Ám ő annál jobban rádöbbent, hogy ez a megszólítás valamennyi között a legszebb, a legmegfelelőbb. Erősen megfogadta, hogy ezentúl így és csak is így fogja gondolatban szólítani az anyját, mert. . . mert igazán megérdemli! De rögtön ráeszmélt, hogy már elkésett vele . . . Kovács József 9
