A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-04 / 10. szám
MIKLÓSI PÉTER gyerekek esküvői képei, vagy éppen az unokák néznek farkasszemet a lencsével ... Véletlenszerűen kerülnek elő a fotók. De elég egy-egy óvatlan pillantást vetni közben Fábikné arcára, s tekintetéből az ember elérti mindazt, amiről szóval nem könnyű beszélni. Azt, hagy miként élt és miként él ez a népes család; hogy milyen szálak fűznek itt egymáshoz szülőt és gyereket, illetve tizenhárom testvért?... És így, a fotográfiák társaságában, a tizenhárom gyereket nevelt anya arcát figyelve lassan e ritka-nagy család hétköznapjainak, örömeinek és gondjainak históriája is kibontakozik. — Tizenhat éves voltam, amikor az urom megkérte a kezemet. De azt álmomban sem mertem volna gondolni, hogy tizenhárom gyerekünk lesz. Nehéz életünk volt, főképpen eleinte. Kitanult cipész a férjem, de dolgozott részaratóként és gyári munkásként is, a fels zabodul ás után pedig az ácsmestersóget is kitanulta . . . Mondom, nem volt könnyű, de azért a legszükségesebbet sikerült mindig összehoznunk. Persze, ahány gyerek, annyiféle gond. Negyvennyolc karácsonyán pékiául hét gyerekem feküdt egyszerre vöröshimlőben .. . Lakásviszonyaink ötvenháromban javultak, amikor saját házat sikerült építenünk. 1965-ben elvitte az árvíz, azt tudtuk csak megmenteni, ami rajtunk volt. . . Fábikné egy pillanatra elhallgat, aztán kérdőn a szemembe néz: — De miről beszéljek, hogy ne vétsem a szót? Nagy a csend. Fábikné nyílt homlokát, dús haját, élénk tekintetét nézem. És munkához szokott kezét, ahogy egy pillanatra összekulcsolja ujjait. A pihenés, a tétlenkedés ritka perce. — A családról meséljen ... Arról, hogy milyen érzés, ha valakit tizenhárom gyerek szólít az édesanyjának? — Valamikor ez egy kevéske örömet és rengeteg gondot jelentett, ötvenhat éves koromra elmondhatom, hogy ma már a fordítottja az igaz. — összetartó a család? Keze szinte nyílként röppen a magasba, hogy aztán találomra újra kiválasszon néhányat az asztalon heverő képek közül. Mi minden juthat az eszébe egyetlen gyerek fényképéről! Menynyi emlék . . . — Nagyon! — válaszol a kérdésre. — Szeretnek, ragaszkodnak hozzánk a gyerekek. És tisztelnek. Kis- és nagycsaládokban ez a legfontosabb, különben nincs meg a családi béke . . . Erre próbáltam nevelni őket kiskoruktól fogva. — Ez lenne hát a szeretet? A múlt mélysége, emlékek zsongása segíti a választ: — Ez is!... És az, ha a szülő a lehetetlent is megtenné gyermekéért, aki ezt felnőtt korban viszonozni tudja .. . Tizenhárom gyerek mellett azt tapasztaltam, hogy a féltő gondoskodás, a törődés, a sok-sok lemondással járó áldozatvállalás mind-mind a szeretet jele. — Hát még? — Az, hogy ragaszkodnak hozzám még most is, pedig tízen kiröppentek már a családi fészekből. Mégis idetartozónak érzik magukat, gyakran a tanácsomat is kikérik. Egy sokgyerekes anya számára nincs ennél nagyobb boldogság a világon! Egykori hétköznapjairól kérdem Fábiknét. Percek alatt kiderül, hogy egy sokgyerekes családban a köznapok békéje nemcsak az anyai szeretettől, de a beosztás művészetétől is függ. És ő ennek is mestere! Mert a Fábik-gyerekek a legnehezebb időkben sem jártak hanyagul; szerényebb lehetőségekhez mérten, de jól öltözöttek voltak. És a világháború vészterhes éveit leszámítva, minden nap friss étel is volt az asztalon. — Mindig fél ötkor keltem, akárcsak ma. Akkoriban a gyerekek, most az unokák miatt. Elkészítettem a reggelit. Amíg ettek, tízárait csináltam az iskolába, később már a munkába igyekvő gyerekeknek. Mire az utolsó is elment, a bevásárlás következett, utána pedig a főzés. Közben persze takarítás, mosás, főzés; leckeírásnál pedig egy egész osztályt tanítottam. Van tévé, rádió, hűtőszekrény. Főbikáknál egy, a családon belül további négy személygépkocsi. És aki a tizenhárom testvér közül már megházasodott — ha szerényebben is — de kapott hozományt. — Mikor van együtt a család? Újra csend van. A kéz, amely már annyit mosott, annyi gyereket ringatott, valaha annyit foltozott most pihen. — Tulajdonképpen mindig . . . Nem múlik el nap anélkül, hogy a tíz önálló családban élő gyerekek közül hármannégyen be ne ugomának néhány percre .. . Teljes létszámban vasárnapon-Ottjártunkkor Fábikék tizenhárom gyereke közül hatan és négy unoka jött össze a szülői házban. Balról: Gabi. Irén, Rózsi. Ilonka, Karcsi és Pisti ként vagy ünnepeken vagyunk együtt. Ezek különösen szép napok számomra. Együtt vagyunk, beszélgetünk, ülünk az asztalnál és észre sem veszem, hogy a nagylányok leszednek, elmosogatnak. Persze, mire beesteledik, ez is szalad, a másik is készülődik. Maradunk csak ketten az urammal és a gyerekek közül Karcsi, Pisti és a Kicsiny .. . A „kicsiny", azaz Ilonka is húszéves már s képesített tanítónő a helyi óvodában! Útban hazafelé újra versenyt futunk a széllel. Suhanunk ezen a kerek-sima tájon és én ki tudja hányadszor csodálatosan szép nyelvünket dicsérem magamban. Édesanya. Édesanya! Hangtalanul ízlelgetem, forgatom számban minden egyes betűjét. Édesanya! Van-e ennél szebb, mélyebb értelmű, kifejezőbb szó a világon? Egy ember szájából is csodásán hangzik. Hát még ha tizenhárom testvér mondja egy anyának: ÉDESANYÁM ! PRANDL SÁNDOR felvételei Március 8-án megszokott kép fogadja az embert országszerte. Végtelen sorok a virágboltok előtt. Virágot kap ma az anyuka, a feleség, a tanító néni, a kolléganő, tehát minden felnőtt leány és asszony. Az elismerés és a megbecsülés virágai ezek. Nagyon szép ünnep ez a mai, azért valahogy mégis mindig vegyes érzelmek fognak el ilyenkor. Óhatatlanul arra kell gondolnom, vajon hány olyan férj, hány olyan gyermek áll a virágüzlet előtt, akik egész évben nem adták meg a kellő tiszteletet a feleségnek, az anyukának, a tanító néninek vagy a kolléganőnek és a nemzetközi nőnapon akarják jóvátenni mindezt. Vajon hány igazgató vagy üzemi bizottsági tag áll sorba ilyenkor, olyanok, akik egész éven keresztül nemegy alkalommal, ha terhes nő jelentkezett felvételre élénken tiltakoztak felvétele ellen. De ugyebár ettől eltekintve, ők a női egyenjogúság megvalósitásának bajnokai lehetnének — legalábbis szerintük ... Mindig azt kutatom tehát, hogy mennyire őszinte az, amit csinálunk, mert ez a lényeg. Ezért én úgy érzem, hogy a nemzetközi nőnappal kapcsolatban nem is annyira a nőkről és a nőknek kell írni, mint inkább azokhoz a férfiakhoz — idősebbekhez és fiatalabbakhoz — kell fordulni néhány gondolattal, akiknek magatartása, a családban vagy a családon kívül döntően esik latba, amikor a női egyenjogúság gyakorlati megvalósításáról van szó. Igen, úgy érzem, ez a helyes, ha minden férfi, családapa és jövendő férj egyre jobban átérzi, hogy a helyes szocialista emberi kapcsolatok kialakítását a férfi-nő-viszonynál kell kezdeni, ott, amikor értékelni tudjuk azt a munkát, amit a feleség, az anya végez otthon, a háztartásban a családért, amellett, hogy sokan közülük felelősségteljes munkát végeznek üzemekben, hivatalokban. Értékelni, de nemcsak szavakkal, hanem a család belső gondjainak megosztásával, a házimunkában való férfias részvétellel. Igen, ma már a múlté az az „elv“, hogy a fakanál asszony kezébe való. Ma már a férfinak nem szégyen megfogni a fakanalat. Mert csakis a férj és a feleség kölcsönös megértése, egymás támogatása tudja létrehozni azt a meleg családi légkört, mely lehetőséget nyújt ahhoz, hogy a családban szilárd jellemű szocialista emberek nőjenek fel. A fiatalok is még jobban tudatosíthatnák azt az örök igazságot, hogy az embernek lehet sok barátja, kedvese, de anyja csak egy van. A fiatalember ha ezt hallja, rendszerint megvonja a vállát és továbbmegy. Pedig mennyi igazság rejlik e szavak mögött. Igen, elhagyhat, megvethet bárki, de az édesanya soha. ö sohasem vet meg, ő mindig visszafogad, ő mindig szeret, mert ő a szülőanya. Ezért tiszteljük őt, az élet hordozóját, a családi tűzhely örök gondozóját. Ne legyen tehát március 8-a olyan ünnep, amikor ki akarjuk pótolni mindazt, amit egész éven át elmulasztottunk, de legyen ez az ünnep kicsúcsosodása annak az egész évben tartó figyelmességnek, szeretetnek és elismerésnek, amellyel asszonyaink és lányaink munkája iránt adózunk. Ekkor és csakis ekkor csilloghat igazi fényében ez a jelentős nap. Ebben a szellemben köszöntőm a nőket, közöttük a Hét olvasóit és levelezőit is, kívánva nekik jó egészséget, békét, boldog életet és a férfiak részéről egész éven át figyelmességet és elismerést. VARGA JANOS 3
