A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-11 / 7. szám
Kontrasztok ... volt szükség. A közelmúltban adták át a város legnagyobb áruházát, a Kék Dunát. Huszonkétmillió koronába került. Néhány nap leforgása alatt szinte kisöpörték a vásárlók. A város legnagyobb büszkesége azonban — s joggal a Társadalmi Ház. A múlt év novemberében nyitotta meg kapuit, s e rövid idő alatt is számos rendezvény színhelye volt már. Korszerű színháztermének kvalitásairól elsőkként a MATESZ művészei győződhettek meg. Joggal remélik a helybéliek, hogy ezentúI gyakrabban fellépnek majd a városban. De nemcsak őket várják, hanem a bratislavai Nemzeti Színház és az Új Színpad együttesét is, sőt magyarországi színházak szereplése is benne van az idei tervben. A Társadalmi Ház afféle kulturális központja lesz a városnak, de nem túlzás, ha azt mondom: az egész Csallóköznek is. Felelősségteljes munka vár a Társadalmi Ház húsz alkalmazottjára, már csak azért is, mert kettő helyett kell dolgozniuk: az eredeti elképzelések szerint 35 emberrel számoltak, de egyelőre csak húsz embernek tudnak fizetést biztosítani. Az indulás nem lesz könnyű, hiszen azon az úton, melyre lépnek, még senki sem járt. Menet közben kell megtanulniok a munka minden fortélyát, csínját- bínját. Gyurcsik József nagyon bízik benne, hogy a város polgárai és a helyi üzemek vezetői és dolgozói felismerik azokat a lehetőségeket, melyeket a Társadalmi Ház nyújtani tud. Nemcsak arról van szó, hogy megteljék a színházierem, ha egy bratislavai társulat vagy a MATESZ együttese lép fel a városban, hanem arról is, hogy a helyi műkedvelők tevékenységére ösztönzőleg hasson az, hogy van már, aki komolyan segíteni tud a munkájukban. A város címerét annak idején Püspöki Nagy Péter tervezte meg. Ugyancsak ő volt az, aki megírta Dunaszerdahely történetét. A közel 700 oldalas könyv 1979-ben jelenik meg a Madáchinál, s ebben az évben ünnepli a város fennállásának 800. évfordulóját is. Már most készülnek a nagy eseményre. Dunaszerdahely nevét nemcsak a mezőgazdaság tette országos hírűvé, hanem két olyan rendezvény is, amely fontos eseménye a csehszlovákiai magyar szellemi életnek: a Csallóközi Kulturális Napokra és a Dunamenti Tavasz elnevezésű bábfesztiválra gondolok. Gyurcsik József szerint azonban van Dunaszerdaihelyen valami, ami minden bizonnyal külföldön is ismertté teszi a város nevét. Ez a valami pedig a 97 fokos, 5,9 százalék jódtartalmú termálvíz. Hazai és külföldi szakemberek egyaránt azt mondják: nagyszerű gyógyvíz. Ennek ellenére alig használják ki. Nem a város vezetőin múlik a dolog, ők már évek óta sürgetik egy komoly gyógyfürdő és üdülőközpont létesítését. A termálfürdő így is sok embert vonz. A város, különösen szombaton, tele van bratislavaiakkal. A gabóikovo-nagymarosi vízlépcsőrendszer építése bizonyos értelemben kihat a város életére is. 1979-ben elkészül itt az az 1300 férőhelyes munkásszálló, amelyben a gigantikus építkezés résztvevőit helyezik el. Minden bizonnyal fellendíti az idegenforgalmat az a mesterséges tó is, amelyet létrehoznak a közelben. (Állítólag a horgászokra is gondoltak.) Dunaszerdahely napról-napra gyarapodik, csinosodik. Épül az új járási kórház, az autóbusz-pályaudvar, s nemsokára új vasútállomása is’ lesz a városnak. A város polgárai — kimutatások bizonyíthatnák — sok százezer óra társadalmi munkát végeznek el évente, melynek értéke sok millió korona. Lacza Tihamér (Prandl Sándor felvételei) Évekkel ezelőtt felkeresett egy ismerősszámba se vehető vidéki ember, akitől gyalázatos üzleti ajánlatot kaptam. Egy valószínűtlenül magas értékű takarékbetétkönyvet tett az asztalomra. Ellenszolgáltatásul azt kívánta: juttassam be a lányát az orvosira s a tetemes összeggel gazdálkodjam úgy, ahogy azt a szent cél érdekei megkívánják, mert ő ezt a pénzt erre szánja. A megrökönyödéstől és felháborodástól elpirulva — keresetlen szavakkal küldtem őt vissza oda, ahonnét jött, mi több, tanácsot is adtam neki, hogy mit csináljon a lányával meg a pénzével. Egyiket sem köszönte meg. Később megbántam, amiért elküldtem. Nem a tisztességtelen meggazdagodás elszalasztott lehetőségét sajnáltam, hanem az elmulasztott beszélgetést. Mert ugy-e mennyi mindent megtudhattam volna ettől az embertől. Sokat. Élő választ kaphattam volna arra, miért akarnak olyan sokan mindenáron orvost nevelni gyerekeikből. A titulusért? A könnyűnek látszó meggazdagodás lehetőségéért? Vagy mindkettőért? Miből gondolják, hogy olyan jól megy egyes orvosoknak? Abból talán, hogy maguk fizetnek nekik? Meglehet — bár ilyenformán mindez csak feltételezés marad, bár tudva tudom, hogy sok orvos egyenesen zsarol. Tudják ezt a legfelsőbb egészségügyi és igazságügyi szervek is, — bár felelősségrevonásra bizonyítékok híján ritkán kerül sor. Egyszóval azért sajnálom az elmulasztott beszélgetést, mert általa mélyebb és közvetlenebb betekintést nyerhettem volna a problémába, megtudhattam volna, hogy mennyire szélsőséges, vagy mennyire jellemző ez az eset, ez az embertípus, ez a szemétdombra való gondolkodás, mely szerint pénzzel bármi megvásárolható. Eljuthattam volna e vacak szemlélet gyökeréig. Sajnos, más tapasztalatok révén azóta el is jutottam. Személyes tapasztalatok tanítottak meg arra, hogy hovatovább, egyre több ember vallhatja magáénak a pénz hatalmasságát valló szemléletet, s mit több, e hitvallásba bele sem pirul. Megtanultam egyet-mást, mert azóta engem is sokszor próbáltak megzsarolni. Nyíltan, vagy leplezetten — egyremegy. Hol egy autószerelő, hol egy tévészerelő, hol egy kereskedelmi dolgozó vagy hivatali referens, sőt még ellenőr is próbált belőlem pénzt kiszedni. De én nem fizettem. Nem és nem — még akkor se, ha tudtam: ráfizettem. Maradt a szitkozódás, az átkozódás enyhítő „öröme“. Sok és kevés. Tudom, az ilyen dilemmákat sok ember másképp oldja meg. De vigasztalásul — azt is tudom, hogy bíróságaink az utóbbi időben egyre több megvesztegetőt és megvesztegetettet vontak felelősségre. Mert a törvény mindkettőt bünteti — elvégre mindkettő bűnös és veszélyes. A leleplezéseket ez indokolt jogi szemlélet részben nehezíti is, mert hiszen nehéz elképzelni, hogy valaki önmagát is feljelentse, azért, hogy megtorolja a másikat. Az igazi megoldás az lesz, amikor senki sem hagyja majd megvesztegetni magát, és senki sem akar valakit lefizetni. Hogy így legyen, azért mindnyájunknak cselekedni kell. Határozottan és becsülettel. Még akkor is, ha az első körökben vesztésre állnánk. Mert az egyén és a társadalom érdeke egyként kívánja meg ezt a becsületet. (/OlAzeh' f&rtAc 3 HÉ1WI LEVÉL
