A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-04 / 6. szám
Ilyen és hasonló elmélkedések közepette, majd egy kevésbé kellemes „suszdefekt“ árán végül is eljutottunk Dagesztďnba, Ázsia „kapujához". Mennyire változnak az idők és a világ! Oregapáink, nem is olyan régen, még megélhetést keresve vették nyakukba a világot. Az unokák ma az ő nyomdokaikban haladnak, csak úgy, kedvtelésből. Vajon mennyi ideig tartott valaha az út Mahacskalába, ide, Dagesztánba, a népek keresztútjára, ahol háborús időkben hadak, békés időkben szőrméket, vásznat, drága szőnyegeket, illatos kenőcsöket, gyöngyöket és drágaköveket szállító kereskedők karavánjai hömpölyögtek át. Nem csoda, hogy a húszas években huszonnyolc népet és ötven népcsoportot számoltak itt össze; közülük némelyiknek aligha volt száznál több tagja. De ezekre a régi időkre ma már csak az ősi Derbent erőd meg a temető sírköveinek beláthatatlan erdeje emlékeztet. Derbenttöl egy ugrásnyira van Azerbajdzsán. Az út könnyedén lejt a Kaspitenger partjai felé. A Keleti-Kaukázus és a tenger közé szorított sikságról jól látni az ezüstösen csillogó jeges csúcsokat. És már el is értük Bakut, ezt az egykor vidéki kisvárost, amely ma már hatalmas metropolis, széles sugárutakkal, gyönyörű parkokkal. Az utóbbi években több mint hétmillió négyzetméter lakóterületet építettek itt. Nem messze a fővárostól a mostoha sztyeppén létesült egy új város: Szumgant, a Kura folyónál pedig Mingecsaur, Azerbajdzsán büszkesége, Transzkaukázia legnagyobb vízerőművével. Nem véletlenül nevezik Bakut a „szelek városának". Ez az elem uralkodik itt az év háromnegyed részében. Ha csak olyan „mindennapos", még kibírható. Ám ha „ünnepi" - elviselhetetlen. Sikerült kifognunk egy ilyen „ünnepi" — a vidéket éjjel-nappal valóságos orkán seperte végig.- Amint egy kicsit enyhül a szél, hajóra szállhatnak - csillapította türelmetlenségünket a kikötő parancsnoka. - Eltarthat még egy-két-három napig... Nehéz jósolni. Jól teszik, ha a közelben maradnak, hogy el ne szalasszák a kedvező pillanatot. Nem éppen kedvezők a kilátások, hogy átkelhessünk a nekiveselkedett Kaspi-tengeren, s ez elkeserítő. Mit volt mit tenni, beültünk a kikötőben egy teázóba, amit itt csajhanának hívnak. Ez a házikó lett a tanyánk egy teljes hétig. A teázó vezetője, egy kedves, gömbölyded, vidám asszonyka, gondoskodott rólunk: egy órával korábban nyitott, két-három órával későbben zárt a kedvünkért. Jól éltünk itt egy hetet, volt minden: illatos tea, pirog, itt-ott száz gramm vodka, tréfák s vidám nótázás. Végre aztán a szél is csak kiadta az erejét, indulhattunk tovább. Autóbuszunk és a kamion már a Murgabe nevű hajón ringatózik, Páhlavi perzsa kikötőbe tartunk. ■ A nyugodt tenger kék tükréről viszszaverödnek a nap sugarai. Csak rövid SZÉLCSENDRE VÁRAKOZVA ideig gyönyörködhetünk a fény játékában - a nap hamarosan lebukik. A gyönyörű nyári éjszaka, a friss levegő, a fedélzetre csábit. Nem sokkal éjfél előtt azonban vakító villám hasítja ketté az égboltot, s egyszeriben elszabadul a pokol: fülsiketítő" a recsegés, dörgés, égzengés. Az eleinte borsónyi nagyságú esőcseppeket hirtelen átláthatatlan vizfüggöny váltja fel. Mire észbe kapunk és kikecmergünk hálózsákjainkból, bőrig ázunk.- A kamion átzuhan a korláton - halljuk a fedélzet túlsó végéről a kétségbeesett kiáltozást. Majd a nyakunkat törjük, úgy rohanunk a veszélyeztetett járműhöz. Körülötte már tengerészek nyüzsögnek vastag kötelekkel. Minden erőnket meg kell feszíteni, amig a nedves kötelekkel sikerül rögzíteni drága rakományunkat. (Folytatjuk) ILYEN „ÉLMÉNYEINK" IS AKADTAK Fordította és átdolgozta L. GÁLY OLGA A szerző felvételei PÉNZ A SIKKASZTÁS, okirathamisí- TÁS A TÁRSADALMI TULAJDON TERHÉRE ELKÖVETETT BÜNTETTEK EGYIK LEGGYAKORIBB FORMÄJA A szocialista társadalmi tulajdont sajátjuknak tekintő, a közös vagyonban sajátjukként dúskálkodók fura logikájáról sok eszmefuttatás és szakvélemény elhangzott már. Ezek többsége megegyezett abban: vajmi csekély a valószínűsége annak, hogy az ellenőrző vagy a biztonsági szervek ne érnék tetten az ilymódon meggazdagodni kívánókat. Bűnüldöző szerveink munkájának mindennapi gyakorlata azt bizonyítja, hogy a tetten érés tulajdonképpen csak idő, aztán pedig már „csupán" méltó büntetés kérdése ... Meglepő hát, hogy ennek ellenére mindig újabb és újabb egyének szánják rá magukat a könnyű pénzszerzés különböző formáira. Abban a reményben sikkasztanak, hogy éppen ők lesznek azok a szerencsések, akiknek mesterkedéseire nem derül majd fény... A valóságban azonban szinte minden egyes eset napvilágra kerül. A párszáz koronás kihágások általában üzemi fegyelmivel zárulnak; a súlyosabb esetek utójátéka rendre bírósági tárgyalóteremben zajlik. A statisztikai adatok bizonysága szerint a szocialista társadalmi tulajdon kárára elkövetett bűntett vádjával évente több mint 3500 személy kerül a szlovákiai bíróságok büntetőtanácsai elé és bíróságaink a sikkasztok vagy egyéb módon ügyeskedők csaknem ötven százalékát feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélik. § § § A handlovai Ľudovít Stefan és felesége elhatározták, hogy újonnan berendezik lakásukat. Pénzük ellenben nem volt a bútorcserére, ezért az Állami Takarékpénztárhoz folyamodtak kölcsönért. Nincs is ebben semmi kivetnivaló — mondhatná bárki, hiszen hazánkban a dolgozók tízezrei folyamodnak az ilyen megoldáshoz ... Igen ám, csakhogy Ľudovít Stefan és felesége hamis fizetési bizonylatokat és hitelleveleket nyújtottak be a takarékpénztárban. Ľ. Štefan először saját és az általa megjelölt két kezes havi keresetének magasságát hamisította meg, és így hatezer korona készpénz birtokába jutott. Hasonló eljárást alkalmazott felesége: Júlia Stefanová esetében is. Az asszony háztartásbeli volt, férje azonban a személyazonossági igazolványába „bevezette“, hogy a Priemstav n. v. alkalmazottja. Ekkor már „csak" az asszony számára is egy hamisított fizetési bizonylatot kellett kiállítania s egy óvatlan pillanatban lebélyegeznie; az eredmény további négyezer korona készpénz volt! Štefan még ezzel az összeggel sem érte be, sőt, most kapott csak igaz kedvet a mesterkedésekhez... A következő, aki a családfő jóvoltából kölcsönt vett föl, a házaspár lánya volt. Az ő személyazonossági igazolványába a papírüzletekben kapható játéknyomdából készített „pecséttel“ — diáklány létére — a Slovenka nemzeti vállalatot bélyegezte be munkaadóként. Az évi jövedelem és a fizetésigazolás tulajdonképpen már csupán rutinmunka volt Ľudovít Stefan számára, es így további 13 800 korona birtokába jutott. Átlátszó, naiv csalás volt mindez, az igazságra hetek alatt fény derült. A nyomozószervek előtt Štefan azzal magyarázta tettét, hogy az új bútor megvásárlásához nem állt rendelkezésére megfelelő összegű pénz, így kénytelen volt csaláshoz, sikkasztáshoz folyamodni ... Természetesen, szépen és korszerűen berendezni a lakást — ez minden állampolgárnak jogában áll, de csak becsületes úton szerzett pénzen vagy igaz adatok alapján nyert bankkölcsön felhasználásával. Mivel azonban Ľudovít Štefan és felesége törvénybeütköző módon akartak „jól berendezkedni“, ügyük a Prievidzai Járásbíróság elé került, melynek büntetőtanácsa a szocialista társadalmi tulajdon terhére elkövetett sikkasztás és többrendbeli okirathamisítás bizonyított vádjával Ľ. Stefant három évi szigorított börtönbüntetésre; feleségét, Júlia Štefanovát pedig huszonnégy havi feltételes szabadságvesztésre ítélte. Szinte gyerekes eszközökkel sikkasztott Papp Marion, egy vendéglátóipari egység vezetője: a napi bevétel egy részét egyszerűen kiemelte a pénztárból és eltulajdonította. Tettét azzal magyarázta, hogy így akarta szabályozni a napi forgalmat és megszabadulni a tervteljesítés izgalmaitól. Ha jelentősen túllépte a tervezett összeget, úgy elvett a pénzből; ha nem teljesítette az előirányzott tervmutatókat, úgy — állítólag — pótolta a hiányzó pénzmennyiséget. Hogy mennyire helytálló ez a kifogás, nehéz megállapítani, tény ellenben, hogy egy alkalmi leltárellenőrzés során 70 000 korona hiányt állapítottak meg nála. Igaz, Papp Marion e szép summa jelentős hányadát megtérítette, de a szocialista társadalmi tulajdon kárára elkövetett bűntett vádjával így is bíróság elé került. Itt a vád bizonyítást nyert és a szóban forgó vendéglátóipari egység vezetőjét három esztendei feltétel nélküli fegyházbüntetésre ítélték és szabadulása után további három évig nem szabad anyagi felelősséggel járó beosztásban dolgoznia. § § § Erika Nezníková a Trenéíni Közszolgáltatási Vállalat kőfaragó részlegének adminisztratív alkalmazottja volt. Feladatkörébe a különböző megrendelések, illetve az ezzel kapcsolatos anyagi előlegek fölvétele is beletartozott. Nezníková teljesítette is ezt a munkát, sőt, „túlteljesítette“... Oly buzgalommal és leleményességgel, hogy negyvennégy rendbeli sikkasztással s csalással 163 448 korona egyéni haszonra tett szert! Módszere egyszerű volt: nem könyvelte el a magánszemélyektől átvett anyagi előlegeket, hanem ezt a pénzt szemrebbenés nélkül zsebrevágta. Ily módon 158 589 korona egyéni haszonra tett szert, a fennmaradó, kereken ötezer koronányi különbözetet egyéb úton-módon sikkasztotta. Józan ésszel valószínűleg mindenki előtt nyilvánvaló lenne, hogy az ilyen átlátszó trükköknek napvilágra kell derülniük __ Nezníkovát azonban elvakította a könnyű pénzszerzés csalóka lehetősége — és ezzel a saját vesztébe rohant. Ügyét első fokon a Bratislavai Kerületi Bíróság tárgyalta. A beismerő vallomás után mentségére azt hozta fel, hogy élénk, költséges társasági életet akart élni, ráadásul a kutyája — egy derék bulldog — naponta mintegy kétszáz korona értékben falt föl húst... Persze, mindez nevetséges magyarázatnak tűnt. A bíróság az ellene felhozott vád minden pontjában bűnösnek találta a 36 éves Erika Nezníkovát és kilenc évi szigorított börtönbüntetésre s az okozott kár megtérítésére ítélte. Nezníková fellebbezését a Legfelsőbb Bíróság elutasította. § § § Csalóka dolog a pénz, könnyen rossz irányba tereli az emberek fantáziáját. A fenti esetek szolgáljanak egy régi közmondásra emlékeztető, óva intő figyelmeztetésként: csak addig takaródz, ameddig a takaród ér!
