A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-29 / 43. szám
PRÓZAÍRÓINK ARCKÉPCSARNOKA PÜSPÖKI NAGY PÉTER Történész. 1944-ben Pozsonyipüspökin született. A Komensky Egyetemen folytatott tanulmányai befejezésétől 1971-től fogva szabadfoglalkozású tudományos kutatóként működik. Bölcsészdoktor ugyanott 1972-ben. A Genfben és Párizsban székelő Nemzetközi Heraldikai Akadémia — Académie internationale d’héraldique — levelező tagja 1974-től. Történetírói munkásságát „Püspöki mezőváros története“ című monográfiájával még egyetemi hallgató korában kezdte. Akkor fedezte fel és olvasta el az 1482-ből származó felsőszemerédi rovásemléket. Erről írt tanulmánya háromszor jelent meg. A kritikai helytörténetírás mellett munkásságának jelentős részét a heraldika, a címerügy, területén fejti ki. Ö alkotta Dunaszerdahely, Párkány, Zseliz és Ipolyság új címerét. Rozsnyó 400 éve feledésbe merült címerét ő fedezte fel, s a város javaslatára ismét használatba vette. Eddig négy monográfiája jelent meg mind magyar és szlovák változatban és számos tanulmánya. További munkaterülete az íráselmélet, a nagymorva kor problémaköre, a középduna menti római limes és mások. 1850 ÉVES ÜZENET (Boldogfáról, romón stílusú templomáról és római-kori sírfeliratáról.) A galántai járás nyugati peremén Szene közvetlen szomszédságában húzódik meg Boldogfa, szlovák nevén Boldog. Tizenöt évvel ezelőtt még a szakértő művészettörténész is sajnálta volna a fáradságot a Szlovákia fővárosától 30 percnyi autóbusz-útra fekvő falu meglátogatására. Mit is lát<~t<- volna ott? Egy itt-ott málladozó vakolatú XIV. századinak hitt dísztelen falusi templomot. Mégis ez a falusi templom egy év óta a hazai történettudomány érdeklődésének gyújtópontjába került. Mi váltotta ki ezt a fordulatot? A felújítást igénylő templomot 1976. június 11-én restaurálni kezdték. Másnap, szombaton, a régi vakolat eltávolítása közben egy latin felirat bukkant elő. A felirat római-kori eredetét — két nappal a feltárás után — elsőként a Szlovák Nemzeti Múzeum munkatársa Dr. Pichlerová Magda régésznő igazolta. Az új római-kori felirat felfedezése futótűzként terjedt el. Számos napilap és más folyóirat is beszámolt róla. Sorukat hetilapunk 1976. december 27-i száma nyitja meg. A felirat, melyet dr. Kölnik Titus indokoltan a legrégibb szlovákiai feliratos emléknek tart, a mai napig háttérbe szorította a későbbi, de figyelemre érdemes boldogfai román stílusú templomhajó feltárását. Tény, hogy már az 1963/64 évi restaurálás idején előkerült a román portálé és keresztelőkút. Mégis csupán az elmúlt évben végrehajtott restaurálás tárta fel a hajó és torony egészének román stílusú jellegét. A restaurálás módja egyaránt dicséri az illetékes szervek és Koller József adminisztrátor helyes viszonyulását. A feltárt falfelületet nem takarták be ismét vakolattal, hanem konzerválták. Ezért a román stílusú épület és a rajta később végrehajtott gotizáló átépítés minden részletében jól tanulmányozható. A Madách Könyvkiadó felkérésére az Uj Mindenes Gyűjtemény első kötete számára elkészítettem a Boldogfáról szóló tanulmányomat. Benne a falu és a műemléktemplom építéstörténetét, a római-kori sírfelirat kérdésével * a tanulmány eredményeire épül. I. BOLDOGFA KIALAKULÁSA ÉS NEVEI Első írásos említésével három évvel a tatárjárás vége után 1245-ben találkozunk. Neve ekkor Tulwej volt (1276: terra Tholuoy, 1332: Tolwayfelde). Tolvajfölde faluvá alakulásának folyamatában jelentős szerep volt a rajta áthaladó Nagyszombat felé vezető „Nagy út“-nak. Ez az út Szénéről Boldogfára, innen pedig Rété és Csataj irányába kanyargóit. Nagyszombat — mint közismert — 1238-ban királyi város lett. A felé vezető út mentén természetesen fellendült a falualakulás folyamata. A későbbi falu jelentős területét alkotó földekre az első tulajdonosa neve ragadt át. Mikor élt ez a Tolvaj nevű birtokos nem tudjuk. Feltehető azonban, hogy a XIII. század elején. Tolvaj után az első ismert birtokosa Bodóy fia István volt. Ö a földjeit eladta a pozsonyi vár Szencen lakó vendégnépeinek. Feltehetően ezek egyike volt Tholuoy János is. Fia Jakab mester a Cseh Háború 1273. évi eseményeiben — Marhayk váránál és Győr visszafoglalásánál — szerzett érdemei fejében megkapta Tolvajföldét. A birtok 1287—1321 közt a Jánoki család kezébe került. A Jánoki család idején fejeződött be az 1273 táján megindult falualakulás folyamata. A korábbi Tolvajfölde nevet ezért 1347—56 közt a Tolvajfalu váltotta fel. A Jánoki család minden birtoka a család kihalása után 1358-ban az óbudai klarissza apácáké lett, akik 1714-ig bírták. Az apácák a Sár folyó alatt fekvő Sáraija földet egyesítették Tolvajfalva határával. A falu, templomának védőszentje Boldogasszony után, ekkor kapta a Boldogasszonyfalva nevet. Ezen a néven először 1397-ben bukkan fel, majd 1402-től kezdve csak ez a falu neve. A reformáció helyi híveinek hatására 1571-től a falu neve Boldogfára rövidült. a XVIII. században felbukkan a Matka Bozia — 1960-ig használt — szlovák neve. A Bach-korszakban Frauendorf német nevével is találkozunk. II. A TEMPLOM ÉPlTÉSTÖRTÉNETE A templom keleti tájolású. A téglalap alakú alapra emelt román stílusú hajó nyugati részén ugyancsak román négyszögletű torony van. A tornyot mind a négy oldalán eredetileg három egymás fölött elhelyezett ablak díszítette. A toronyablakok közül az alsó kétosztályú, a két felső háromosztályú ikerablak volt. A torony a nyugati falon és a nyugati földesúri karzat két pillérén nyugszik. A főhomlokzat a keleti fal volt. A szimmetrikus elosztású három rézsüs román ablak közül ma csupán az első — a szentély felől eső — van meg teljes épségben. A középsőből csupán egy íves kőkerettöredéket láthatunk másodlagos elhelyezésben. Az eredeti helyén maradt román portálé a ma már nem létező második és harmadik ablak közt nyílt. A portálé timpanonjában a gloriolával övezett egyenlő szárú keresztet növényi ornamentumok fogják körül. A templomhajó belső nyugati terét három árkádos karzat ékesíti, melyhez a bal (evangéliumi) oldalon 1956-ig eredeti csigalépcső vezetett. A templom eredeti szentélyét a XIV. századi átépítés idején gótikus szentély váltotta fel. Egy majdani régészeti ásatás döntheti el, hogy az eredeti szentély kerekded vagy négyszöges volt-e. A hajót eredetileg sík gerendamennyezet fedte. A most látható dongaboltozatot 1956-ban építették. Szükségszerűen merül fel a kérdés, mikor épült Boldogfán a román stílusú templom? Egyes vélekedések (Vlastivedny Slovník obcí 1977 és a Súpis pamiatok ... 1967) szerint a XII. században. Ezt a kormeghatározást korainak tartjuk. Nem csupán azért, mert a típus forrásai és ősmintái a lebényi, jáki és zsámboki templomok, 1199—1256 közt épültek és a korábbi keletkezést ellenzik. Elsősorban azért, mert a falualakulási folyamat Boldogfán csak a tatárjárás után 1278—1332 közt folyt le. Márpedig templomra, amíg falu nem volt, szükség sem volt. A Szűz Mária tiszteletére emelt tolvajföldi templom először 1332-ben szerepel okiratainkban. A földesúri nyugati karzat megléte is sokat segít a datálásban. Az építtetőnek fizikai személynek kellett lennie, nem törpebirtokos csoportnak. Márpedig tudjuk, hogy 1273 előtt Tolvajföldet a pozsonyi vár vendégnépei birtokolták. Mivel Tolvajfölde 1273 táján még inkább volt föld, mintsem falu, a templomépítést a szenei vendégnépek birtoklása előtt keresni illuzórikus. A templom építési idejét ezért a XIII. század utolsó negyedére helyezzük. Építőjének pedig vagy Tolvaji Jakab mestert, vagy a Jánoki család első tagjai valamelyikét tekintjük. A boldogfai templom egyszerűsége mellett a középkor mély a szimbolikus gondolkozását tükrözi. A három szimmetrikusan elhelyezett ablak az isteni Szentháromság fényét jelképezte. A nyugati fal két sarkán a párkányzat magasságában az északra néző kos- és a délre tekintő oroszlánfő is mély értelmű. A kos volt az Ótestamentum áldozatai állata. Az oroszlán többek közt a Júda törzséből származó Dávid sarját is jelképezi. Fettich Nándor és László Gyula véleménye szerint az ilyen állatpárok nem két állatot, hanem ugyanannak a lényegnek két oldalát jelképezik. Az áldozati állat és Dávid sarja pedig a megváltó Krisztus szimbóluma. A szimbolikus elemek sorába tartozik a másodlagosan felhasznált csonka kőgerenda, melyen három kereszt látható. A középső keresztet gloriola keretezi. A jobboldali kereszt a középsőhöz közelebb, a baloldali távolabb helyezkedik el. Ez a kálvária szimbóluma. A templom II. építési szakasza a Jánoki család birtoklása korára a faluvá válás folyamatának lezárulta idejére tehető. Nyilván a megszaporodott faluközösség igényelte a nagyobb épületet. Ekkor a régi román szentély helyébe a hajó teljes szélességében épült a gótikus szentély. Az épület a gótikus stílus korai szakaszában készült, mert nincsenek támpillérei. Ekkor a hajórészbe is a kevés fényt adó román ablakok helyébe gótikusak kerültek. Az első nagyméretű újkori átépítésre 1611-ben került sor. A szentélyben és a hajó portáléja felett ekkor készült a két nagy kerek záródású ablak. Üjabb jelentősebb átalakításra csupán 1956-ban került sor. III. SPURIUS FIA QUINTUS ATILIUS SÍRFELIRATA A déli homlokzat falába 1611-ben vágott — már befalazott — sekrestyeajtó két oldalán egy-egy kőtábla van. A torony felöli kőtáblán van a nevezetessé vált római-kori sírfelirat. Az első olvasási kísérletet Dr. Kölnik Títus ez év tavaszán közölte (Krásy Slovenska 3). Olvasatunk az övétől több ponton téré el. Nézetünk szerint a felirat szövegét így kell olvasni: 1. Quintus ATILIVS 2. SPurii Filius VOTuria PRI 3. MVS INTER Ripariis EX 4. LEGione XV IDEM 5. NEGOTIATOR ANnorum 6. LXXX Hie Situs Est 7. Quintus ATILIVS COCIA 8. TVS ATILIA Quinti Liberta Eius Animae Vivae 8a. STAtius PRIVATVS ET 8b. MARTIALIS HEREDES 9. Posuerunt A nagybetűk a felirat eredeti, rövidítésekben gazdag szövegét, a kisbetűk pedig azok feloldását jelzik. A sírfelirat magyar fordításában így hangzik: „Quintus Atilius a Voturia törzsbeli Spurius fia, a XV. Légióból (kihelyezett) első partvédők közt százados, nagykereskedő. 80 esztendős korában itt helyezték nyugalomra. Quintus Atilius Cociatus Atillával Quintus felszabadítottjával élő lelkének (tiszteletére) emelték.“ A 8a és 8b sorokat, amint a betűvéset kézirata elárulja, más kéz — nyilván valamivel később — véste fel. E két sorban a sírboltba temetett utódok neveit olvassuk: Statius, Privatus és Martialis örökösök. Mikor készült hát a felirat? Erre nézve három támpontunk van. Az elsőt a XV. Légió táborozási helyei és időpontjai nyújtják. Ez a légió Carnuntumban biztosan kétszer volt. Elsőízben 14 és 62, majd a Zsidó Háború befejezése, illetve Jeruzsálem ostroma után 71 és. 114 közt. Egyes vélemények szerint még egyszer a későbbi Markomann háború idején is működött itt. A második támpont a dunai limes vonal kiépítésének kora. Ez a XV. Légió második itt-tartózkodása idejére esik. A stupavai (stomfai) állomás keletkezését, mely alapjait szintén a XV. Légió rakta le, Ondrouch 107—114 közé helyezi. Többé kevésbé az egész Carnuntum — Brigetió (Ószőny) feletti határsáv ekkor kezd kiépülni. Ezek az adatok arra utalnak, hogy Quintus Atilius a határőrszázad parancsnoka minőségében hozzávetőleg az első és második évszázad fordulóján kezdte meg működését. A harmadik kormeghatározó támpont a katonai szolgálat átlagos ideje és Q. Atilius életkora. Tekintettel arra, hogy Q. Atilius a legelső partvédő egység századosa volt, 20 éves szolgálati ideje még a XV. Légió Kappadóciába történt áthelyezése előtt letelt. Nyugdíjazása idején 40—50 éves lehetett. Feltehetően működési helyének közelében mint nagykereskedő tevékenykedett tovább, ahol 80 éves koráig még 30—40 évet élt. A boldogfai sírfelirat tehát a II. század közepét megelőző két évtizedben készülhetett. Véleményünk szerint a boldogfai román templom Q. Atilius sírboltjának romjaira, annak célszerű felhasználásával épült fel. A sírbolt egyes részei még most is jól felismerhetők. 14
