A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-07-16 / 28. szám

A néprajzi kiállításon láthattuk ezekét a tárgyakat is például, hogy koreográfusaink ma már nem egy-egy tánc betanításának „képletében" gondolkoznak, ha­nem hosszabb-rövidebb műsorblokkokban. Ennek kö­szönhető, hogy táncegyütteseink jelentős hányada ma már önálló, olykor a kétórai műsoridőt is meg­haladó programmal tud közönség elé lépni. Az ilyesmi, esztendőkkel ezelőtt, legföljebb csak dőre vágynak tűnt... Megnyugtató előre lépés történt a „honnan meríteni" és „hogyan színpadra állítani" területén is: csoportjaink műsorában az eredeti szlovákiai magyar folklóranyag van túlsúly­ban. Az újszerű, „blokkokban" gondolkodó műsor­tervezet eredménye, hogy a népdaloknak és a népi muzsikának egyre nagyobb szerep jut együtteseink munkájában, hogy valamiféle egységes harmónia alakult ki a színpadon megelevenedő dal és tánc között. Itt merül fel azonban annak igénye, hogy a csoportoknak — népművelési központok, üzemi klubok, földművesszövetkezetek támogatásával — állandó zenekaruk legyen, ami tánccsoportjaink mű­vészi továbbfejlődésének egyik döntő fontosságú meghatározója. Téved ellenben, aki úgy hiszi: tánccsoportjainknak id.ei zselizi szerepléséről csupán pozitívumokban szól­hatunk! Tény, az ilyen tapasztalatok vannak túlsúly­ban, de azért javítani- s tennivaló is bőven akad. Főképp a tánccsoportok öltözéke, viselete az, ami különösen sok kívánnivalót hagy maga után. Különö­sen a fejdíszekre, a hajviseletre, a különböző kiegé­szítő elemekre, a lábbeli iránti gondoskodásra és egyéb, sokak szemében talán apróságnak tűnő, a va­lóságban azonban nagyon fontos színvonal- és hatás­rontó tényezőre gondolok itt. Fontos követelmény ez, hiszen a mennyiségi tényezők elértével, most a minő­ségi szempontok vannak soron! Sokat kell még tenni az ONF hátterének kialakí­tásában is. Elgondolkoztató, sőt úgy is mondhatnám: meghökkentő ennek a hangulatos, egykori járási székhelynek közönye a fesztivál iránt. Akarva-akarat­­lanul úgy tűnik, mintha a lakosság nem tekintené sajátjának ezt a rangos rendezvényt. . . Vagy talán az országos népművészeti fesztivál kinőtte már Zseliz kereteit? (ez; m-) A néptánccsoportok országos versenyének vég­eredménye Az 1977-es Zselizi Országos Népművészeti Feszti­vál Nagydíját a zsűri a martosi HAJNAL TÁNC­EGYÜTTESNEK ítélte oda. A második díjat két együttes, a prágai magyar egyetemisták NYITNI­­KÉK tánccsoportja és a diószegi ÚJ HAJTÁS TÁNCEGYÜTTES kapta. A harmadik helyen a fülekpüspöki PALÓC TÁNCEGYÜTTES és o féli KIS-DUNA TÁNCEGYÜTTES végzett. Az év legjobb koreográfiájáért kiírt verseny vég­eredménye: A zsűri az első díjat nem ítélte oda. A második díjat HLAVICSKA LÁSZLÓ kapta a Martosi lako­dalmi képek című kompozíciójáért (előadta a martosi Hajnal Táncegyüttes), A harmadik díjat a zsűri három koreográfusnak: TAKÁCS ANDRÁS­NAK (Tardoskeddnek falujában, előadta a fülek­püspöki Palóc Táncegyüttes), CZINGEL LÁSZLÓ­NAK (Kiszehajtás, villőzés, előadta a féli Kis- Duna Táncegyüttes) és VARGA ERVINNEK (Ké­­méndről jöttünk, előadta a prágai Nyitnikék) ítélte oda. Az igényesség mindenki számára kötelező Jókai Mór—Török Tamás: Sze­gény gazdagok című szinművét a vágkirályfai (Králová nad Vá­­hom) színjátszó-csoport mutatta be. Képünkön: egy izgalmas jelenet az előadásból. PRANDL SÁNDOR felvétele Ünnepélyes külsőségek között zárult ez idén is Komáromban a XIV. Jókai-napok eseménysoro­zata. A záróünnepségen megjelent Benyó Máté, az SZNT alelnöke, Szabó Imre, a SZLKP komá­romi járási bizottság titkára, valamint politikai és kulturális életünk számos vezető egyénisége. Záróbeszédet dr. György István a CSEMADOK KB vezető titkára mondott. Az Ifjú Szívek Ma­gyar Dal- és Táncegyüttes énekkarát és magán­énekeseit a közönség jól megérdemelt tapssal jutalmazta. A bíráló bizottság döntése alapján a legjobb rendezés díját Vincze Gábor a vágkirályfai cso­port fiatal rendezője kapta, akinek nem ez volt az első kiemelkedő rendezése. A Jókai regénye alapján, Török Tamás által színpadra átdolgozott Szegény gazdagok előadásával újra igazolta rá­termettségét. Vincze semmit sem bízott a vélet­lenre vagy a szereplők hangulatára. Következe­tesen beállított képekkel, egységesen működő gárdával találkozott a néző, és ha érte meglepe­tés, az kellemes volt, s ezt a már előző szereplé­seivel eddig is feltűnt Morovics Imre okozta. Igazolta, hogy különböző alkatú, jellemű, vér­mérsékletű figurák alakításával is megbirkózik. Külön kiemelem, hogy a műkedvelő színjátszók legnehezebb, de nagyon lényeges feladatából, színpadi beszédből is jól vizsgázott a csoport, és ezért a legszebb színpadi beszéd díját is meg­kapta. Morovics játékáért elismerő oklevelet vitt haza, ugyancsak elismerő oklevéllel jutalmazta teljesítményéért a zsűri Vincze Margitot is. A zsűri különdíját ez évben a CSEMADOK érsekújvári helyi szervezetének és a Szakszerve­zetek Házának színjátszó együttese kapta Doszto­jevszkij : Félkegyelmű című drámájának előadá­sáért. (A regényt Tovsztonogonov dolgozta át színpadra, és a darabot Goda Gábor ültette át magyar nyelvre.) A színjátszók seregszemléjét május 21-én ezzel a darabbal nyitották meg. A kezdet ígéretesnek bizonyult. A darabot nagy fegyelmezettséggel Záhorszky Elemér rendezte, a címszerepet dr. Bauer Ferenc játszotta hatáso­san. Az igényes darab előadásával a csoport az átlagos műkedvelői színjátszást felülmúló telje­sítményre vállalkozott, és megbirkózott vele. A Ragozsin vérbő alakját plasztikusan megsze­mélyesítő Kovács Mihály és Aglája szerepét egy­szerű eszközökkel megjelenő Szombath Szilvia nyerte el a legjobb férfi, illetve legjobb női ala­kítás díját. Dr. Bauer Ferenc és a Nasztaszja Filipovnát ábrázoló Májercsik Hilda elismerő oklevelet kaptak. Az érsekújváriak játékát felkészültségük és nem utolsósorban a darab iránt érzett mélységes alázatuk jellemezte. És ha volt munkájukon ki­fogásolni való, az talán éppen a túlzott alázat. Az előadásnak némi dramaturgiai beavatkozás (húzás) előnyére vált volna. A szereplők nem bírták végig a kezdeti iramot. A legjobb darabválasztás és legsikerültebb színpadkép díját a szímői színjátszók nyerték el, Rjazanov-Baginszkij: Ma éjjel megnősülök című komédiájával. A darabot Őszi Ilona rendezte. A csoport fellépése kellemes meglepetés volt, és sikerük igazolta, hogy a helyes darabválasztás fél eredmény. A szereplők és rendezőjük nem állí­tottak maguk elé magasabb mércét, mint amilyet át tudnak ugrani. A darab mondanivalóját, hely­zetkomikumát, humorát megértették, a felvetett problémával mindennapi életükben találkoznak s ezért átélték. A vidám műfajban oly lényeges csattanókat ösztönösen kihangsúlyozták. A cso­port rendezője nem becsülte túl a körülmények szolgáltatta lehetőségeket, saját és szereplői ké­pességét ... Őszi Ilona tisztában volt mindezzel, és ezért nyertek. Épp az ellenkezőjének voltunk szemlélői a Jókai-napokon színre kerülő további két előadá­son. A dunaszerdahelyiek ugyan megtartották dicséretes szokásukat és ismét hazai magyar szerző darabjával kísérleteztek. Ez alkalommal Lovicsek Béla: Tűzvirág című drámáját mutatták be. Lovicsek neve jól ismert a hazai olvasó- és színházlátogató közönség előtt. Tűzvirág című drámája a kassai Thália Színház sikeres műsor­darabja volt. A dunaszerdahelyiek előadása után felvetődött a kérdés, hogy miért nem tűzte mű­sorára a csoport a darab ama változatát, melyet a kassai színház dramaturgiailag már kidolgo­zott? Miért vállalkoztak kevésbé járt útra saját maguk és Lovicsek mondanivalója számára? Azon is el kellett gondolkodni, hogy ha egy csoportban bizonyos szerepkörre nem akad meg­felelő színészalkat, miért nyúlt az együttes veze­tője kényszermegoldáshoz? Az ilyesmi hivatásos színházaknál is ritkán sikerül. Ha a tehetséges szerdahelyi csoport vezetője kellő időben elgon­dolkodik ezen, a csoport a Jókai-napokról bizo­nyára jobb eredményekkel tért volna haza. Ugyanaz vonatkozik a szepsi színjátszókra is, akik Tabi László: Családi dráma című vígjátéká­val szerepeltek. A szepsi színjátszók talán nem is tudják, hogy a darab előadásával milyen kemény fába vágták törékeny műkedvelői fejszéjüket. Tudnivaló, hogy a színházművészet egyik leg­nehezebb feladata a kevés cselekményű, kirívó helyzeteket nélkülöző, szavakra épült, úgyneve­zett társalgó színdarabok előadása. Beszélni, élni, egyszerű szavakkal sokat kifejezni úgy, mintha otthon lennének családi körben, holott egyáltalán nem voltak otthon a szepsi színjátszók ebben a darabban. Ellenkezőleg, részükre teljesen idegen területen mozogtak. Tabi László darabja kifeje­zetten pesti darab. Pesti téma, pesti emberekről, azok közül is egészen szűk rétegről. Mentalitá­suk, gondolatviláguk, de még mondatfűzésük is távol áll a szepsi ember problémáitól, gondolat­­világától. A színjátszókétól is. Ezért nem csoda, hogy tapasztalatoknál többet az idén az együttes nem vihetett haza. Mit hoztak tehát az idei Jókai-napok a mű­kedvelő színjátszásnak? Mint láttuk, elsősorban tanulságot és nem csakis a színjátszók részére. Őt előadás közül három siker. Dicséretes ered­mény. Két melléfogás azonban elhomályosítja. Ez nem csupán a színjátszók számlájára írandó. A Családi drámát, Lovicsek darabjának kevésbé sikerült változatát a LITA kiadta. Az együttesek vezetői méltán bíznak a LITA füzeteiben, melyek kiadását a Népművelési Intézet dramaturgiai ta­nácsa javasolja. A csoportnak a Jókai-napokon való szereplését az erre a célra alakult előkészítő bizottság hagyja jóvá. A csalódásokért, balsike­rért tehát nem csupán a színjátszók és vezetőik felelősek. Igyekvésükben nincs hiba. Az irányí­tásukra kell jobban odafigyelni. A jövő évben ismét jubileumot tartunk. Tizenötödször rendez­zük meg a Jókai-napokat. Az igényesség immár mindenki számára kötelező, aki a hazai magyar amatőr színjátszás dolgaiba beleszólhat, ügyét a szívén viseli. DT. 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom