A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-12-03 / 48. szám
fáklyabordozókl Imegbecsülést ÉRDEMLŐ Ikultúrmunkások MOTTÓ: Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! VÁCI MIHÁLY DEBRÖDI D. GÉZA A kulturális tevékenységet fojtató ember nemcsak másokat nevel, hanem saját magát is. Állandóan kapcsolatokat teremt, barátokra, hasonló típusú emberekre bukkan, segít az egyéni problémák megoldásában. Jó értelemben tehát gazdagodik. Ha mindez nem így lenne, csonka embernek érezném magam. A kultúrát nem igénylő ember felületes és anyagias. Az utóbbi időben sajnos megszaporodott azoknak a száma, akik a kultúra ápolásában valamiféle üzletet, rossz értelemben vett meggazdagodási lehetőséget látnak. Ez a CSEMADOK keretében is új problémát jelent. Olyan problémát, amelyre jobban oda kell figyelni. A „profik" veszélyesen csökkenthetik az „amatőrök" számát. Arra a kérdésükre, hogy a népnevelési munka megéri-e a fáradságot, határozott igennel válaszolhatok. . A feladatok egyeztetésében az idő tiségű dolgozóknak csökken a felelősségérzetük anyanyelvűnkkel és kultúránkkal szemben. Szocialista társadalmi rendszerünk anyagi támogatására szerintem szükség van. Erkölcsi támaszt jelent a lenini nemzetiségi politika elveivel összeegyeztethetetlen megjegyzésekkel, magatartással szemben, amely nemegy munkahelyen még mindig megnyilvánul. Az ott elhangzó megjegyzések hatására lemondani az anyanyelvi oktatás és művelődés jogáról — jóvátehetetlen mulasztás, felelőtlenség. A becsülettel végzett munka az emberek értékmérője, nem pedig az, hogy ki milyen nyelven beszél. Ezt bizonyítja tevékenységem eddigi elismerése, elsősorban a felettes oktatásügyi szervektől kapott jutalmak, kitüntetés. A helyi nemzeti bizottság dolgozóinak nézete aszerint alakul, hogy a CSEMADOK helyi szervezete milyen mértékben veszi AZ ÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSE ÉS TOVÁBBADÁSA A kultúra ápolására mindig ösztönzött valami. Az első indítékok gyermekkoromból származnak. A szülőföld, Debrőd (Debrad) az ott élő nép jellegzetes ősi tájszólása, logikája, hagyománya, mondái, regéi, meséi, dalai rendkívül erősen hatottak rám. Ezeken nevelkedtem. Gyerekkorom óta kötelességszerűen él bennem az örökség megőrzése és továbbadása. Első ösztönszerű próbálkozásaimat megértette és támogatta az iskola. Segítségemre voltak a tanítók: Máriássy László, Pruszák Zoltánná, Szombathy László és mások. A kultúra iránti szeretetük ránk, tanulókra is átragadt. Másfél évtizede annak, hogy az oly gyakran és szépen megénekelt szülőföldtől elszakadtam. Tanulmányaimat érettségi után a Nyitrai Tanárképző Főiskolán folytattam. A CSEMADOK-kal itt kerültem közelebbi kapcsolatba. Először, mint a CSEMADOK főiskolai szervezetének elnöke, később pedig mint a CSEMADOK járási bizottságának dolgozója. Életem legmozgalmasabb, legtartalmasabb időszakát a főiskolán éltem át. Vonzalmam tovább erősödött a kultúrmunka iránt. Kérdésükre, mi késztetett tevékenységre, a válasz nem egyszerű. Az emberi lélek sokkal bonyolultabb és összetettebb, mintsem gondolnánk. A teljesség kedvéért el kell mondanom, hogy a szülőföldi hagyományokat ápoló kötelességemnek nem tettem eleget. Itt maradtam a Zobor alján. Pogrányban alapítottam családot, s azóta az itt élő nép kultúrkincsének népszerűsítésén fáradozom. S úgy gondolom, hogy ezen a vidéken is eleget tehetek szülőföldi hagyományokat ápoló kötelességemnek. A csehszlovákiai magyar nemzetiségi kultúra ugyanis egyetemes. Egy tőről nyíló rózsa, amelynek egyaránt vannak hervadt és pompázó virágai. A Zobor-vidék szerencsére gazdag népi hagyományokban. Itt lehetőség kínálkozik arra, hogy a nyíló rózsák színével és illatával pótoljuk a hervadtak elveszett illatát és pompáját. Ez a jelkép a gyakorlatban a gyűjtő munkát jelenti, minden fellelhető népi kulturális hagyomány összegyűjtését. Minden ilyen jellegű munkám alá tudatosan írom a Debrődi nevet, mert amit teszek, szülőfalumért is teszem. jelenti a legnagyobb problémát. A napnak csupán 24 órája van. A munkahely, a politikai és társadalmi életben betöltött funkciók mellett a CSEMADOK-ban végzett munka már csak pihenésnek számít. Közismert, hogy az aktív, tevékeny dolgozóra igényt tart a munkahely, a politikai és társadalmi szervezet stb. A feladatok viszont egyre igényesebbek, egyfe nagyobbak a követelmények. Ha az ember lépést akar tartani a haladással, tanulnia kell, képeznie magát. A tanulva tanítás és nevelés pedig olyan nagy megterhelés, amelynek a súlya olykor már a szabad időre is teherként hat. Valamit abba kell majd hagyni, különben az egészség bánja meg. Vezetője vagyok a CSEMADOK koloni helyi csoportja vegyeskarának, a „Zobor hangjának”, Pogrányban meg a folklórcsoportot vezetem. Alapitó tagja vagyok a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának. Ezenkívül iskolánkban a gyermekkórusnak vagyok karnagya. Az elért sikerek, mi tagadás, büszkeséggel töltenek el. Ami munkámban elszomorít, hogy a magyar nernzeki részét a társadalmi feladatok megvalósításából. Tevékenységem helyén, Pogrányban és Kolonban a CSEMADOK helyi szervezetéről alkotott vélemény a lehető legjobb. A CSEMADOK mindkét községben egyike a legaktívabb szervezeteknek. Nemcsak kulturális munkát végez, a községfejlesztési és -szépítési akciókból, a társadalmi munkából is mindig jelentősen kiveszi a részét. Ami örömmel tölt el, az az, hogy a CSEMADOK nemcsak szóban hirdeti a proletár internacionalizmust, hanem egész tevékenységében is igyekszik maradéktalanul megvalósítani. Azok, akik félreállnak a szervezettől, bírálják, vagy nem akarják tudomásul venni a szerepének fontosságát, elsősorban maguknak ártanak. Ártanak persze a magyar nemzetiségnek és egész társadalmunknak is. Éppen ezért azt kívánom, hogy az ilyen emberekből egyre kevesebb legyen, hogy a CSEMADOK szervezetei munkájukat tökéletesítve fejtsenek ki továbbra is eredményes tevékenységet. DEBRÖDI D. GÉZA TISZTELIK FIATALOK ÉS IDŐSEK 70. születésnapján Jozef Závada, az SZLKP kassai (Kosice) járási bizottságának vezető titkára adta át a kitüntetést az ünnepeltnek Fedics János. Sokan ismerik a Bodrog, a Hernád és Bódva menti községek CSEMADOK-tagjai. A közös ügy érdekében mindig tettre kész, fáradságot nem ismerő embert tisztelik benne. Fedics János az ötvenes évek elején kezdett tevékenykedni a Hernád és a Bódva völgye népének kulturális felemelkedésén. Mindig ott volt, ahol a legnagyobb szükség volt rá. A párt megbízásából 1956-ban a CSEMADOK keletszlovákiai kerületi bizottságának dolgozója, később a kassai (Kosice) járási bizottság instruktora. Ez a komoly, ma már őszhajú ember majdnem húsz évig indult munkába és tért haza a CSEMADOK gondjaival. De ezenkívül a mezőgazdasági üzemek, a pártszervezetek, a helyi nemzeti bizottságok feladatainak megoldásában is segített. Látogatta az embereket, a községeket. Szervezett, segített, intézkedett. Mindig eljutott oda, ahova indult, akár tűzött a nap, akár esett vagy hóvihar dúlt. Ahová autóbusz még nem járt, oda gyalog ment. Jól ismerte a munkásokat, de a gyárigazgatókat is, tájékozott volt mind össztársadalmi, mind helyi vonatkozású kérdésekben. 1972-ben adta át a helyét a fiatalabbaknak. A kultúrmunka azonban továbbra is szívügye maradt. 1973-tól öt évig töltötte be a pártcsoport vezetőjének tisztét a CSEMADOK járási bizottságában. Az elnökségnek ma is tagja. Egészségi állapota az utóbbi időben nem a legjobb. De még most sem tud pihenni. Görbebottal a kezében bebenéz a járási bizottság titkárságára, érdeklődik, tanácsokat ad. Tisztelik a környék fiataljai és idősebbjei. Párt- és állami szerveinktől számos elismerő oklevelet, kitüntetést kapott a becsületesen végzett munkáért. Kitüntetései közé tartozik a CSKP megalakulásának 50., valamint a februári győzelem 25. évfordulójára kiadott emlékérem, amelyeket az SZLKP KB adományozott Fedics Jánosnak. Nemrégen töltötte be 70. életévét. Ebből az alkalomból az SZLKP kassai járási bizottságának a vezető titkára „A szocializmusért végzett áldozatkész munkáért“ kitüntetést nyújtotta át az ünnepeltnek. GAZDAG JÖZSEF 6
