A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-08 / 40. szám
PRÓZAÍRÖINK ARCKÉPCSARNOKA Szeberényi Zoltán 1930-ban született Komáromban. A felszabadulás után szakmát tanult, majd az 1948 februárját követő munkaerőtoborzás idején a komáromi Steiner Gábor Hajógyár dolgozója lett. Ezzel egy időben elvégezte a gépipari technikum esti tagozatát. Az érettségi után — a főiskolán magyar nyelv és irodalom szakra jelentkezett. Fő működési területe az irodalompedagógia. Több mint másfél évtizede oktatja a magyar irodalom XX. századi történetét a Nyitrai Pedagógiai Fakultáson. Mintegy húsz alap-, közép- és főiskolai tankönyv szerzője. Irodalomtörténeti és kritikai tevékenységet is folytat. Leginkább a csehszlovákiai magyar irodalom története foglalkoztatja. Monográfiát irt Győry Dezsőről (A vox humana poétája, 1972); az elmúlt negyedszázad csehszlovákiai magyar irodalomkritikájából antológiát állított össze (Mű és érték, 1976). Jelenleg Földes Sándorról szóló könyvén dolgozik. küzdelemben az élen kívánt harcolni a költő: „megyek elöl: máglyára a koloncokkal, dohokkal" — mondja a János szava három Jordánnál című versében. Ez a költemény a harmadik kötetéből, A láthatatlan gárdából való, amelynek versanyagát már a Kassai Napló munkatársaként írta. Formai és tartalmi szempontból egyaránt különbözik ez a kötet a korábbiaktól. A kezdő költőt a feszesebb versformára, a sokszor mesterkélt formanyelvre törekvés jelle. mezte, majd az Ady versszerkezeteit és helyzeteit követő formai-frazeológiai megoldások határozták meg. Ebben a kötetben már feloldódik a versszerűség, megnyúlnak a sorok, bizonytalanná válik a ritmus. Az addig általában jambikus, ritkábban magyaros verselési gyakorlatot a szabadabb sorú, oldottabb ritmusélményt nyújtó verselés váltja fel. Ez a változás nem volt külső hatások nélkül: nyelvének expresszionizmusa, mozgalmasabbá válása Szabó Dezső hatását; a költői magatartásforma változásai, a motívum-anyag, a töredezettszaggatott felkiáltások pedig Kassák sugallatát mutatják. A formai változások társadalom igazságtalanságai, a fokozódó munkanélküliség, a tömegek katasztrofális nyomora, a Sarlót ért brutális támadások elkeseredéssel és szorongással töltik el (Gyomoridegesség, Defekt). Lírája érezhetően elmélyül, eszmeileg érettebbé válik a kor nyomasztó súlya alatt. Visszatér a kötöttebb, a feszesebb kifejezési formákhoz, mondanivalója pedig a meghasonlottság, a csalódás és undor, a kétség és bizonytalanság elszomorító jelenvalóságára utal. A korszak verséi a Hol a költő? című kötetében gyűltek össze. A címadó versben elhatárolja magát a társadalom uraitól, a hatalmat gyakorlóktól és a taIpnyalóktól. A kötet egésze optimizmusának erélyes megfogyatkozásáról tanúskodik. Költői elhivatottságának kissé félénk, de annál szebb megvallását csupán egyetlen versében, a Kenderáztató-ban olvashatjuk. A szabályosan váltakozó, helyenként korijambusokkal dallamosított ötös és hatodfeles jambusok ritmusán felívelő költői vallomás a poéták örök sorsát villantja fel átforrósító művészi erővel. Az elrendeltetés tövises útját járó költő átmeneti-GYŰRY DEZSŐ KÖLTŐI HAGYATÉKA Különös és mostoha költői sors az övé. A csehszlovákiai magyarság sorsproblémái érlelték költővé, kora morális és politikai problémáival birkózott, népe gondja-baja ihlette legszebb költeményeit. A kisebbség sokszor bénítólefokozó körülményei között alkotta meg költészete legjavát, mégsem lett provinciális költő, szavainak érvénye nemcsak szűkebb hazája, hanem a Dunatáj és Európa népeit is illette. A felszabadulás után mégis hosszú ideig értetlenség és hallgatás vette körül. Körülményei úgy hozták, hogy maga is elhallgatott. S mikor hosszú némaság után ismét megszólalt, nem a költő, hanem a prózaíró hallatta szavát. Nem is lehetett ez másként. Győry költészete olyan mélyen gyökerezett a csehszlovákiai magyarság társadalmi-politikai valóságában, a hazai táj igézetében, hogy mikor Magyarországra költöztével ez a kapcsolat megszűnt, kiapadtak a költészetét éltető nedvek is. S később is csak az emlékek, a régi harcok és harcostársak, a szülőföld tájainak és embereinek felidézése törte meg hallgatását. Az öregedő költő a maga igazát és igazolását keresve visszatér ifjúkora szellemi és földrajzi tájaihoz. Július Fucík emlékének szentel egy versciklust: Az élő válaszol. Az élő magyar költő válaszol a halott cseh forradalmár üzenetére. Ez a ciklus is azt erősíti, amit az egész életmű bizonyít: Győry Dezső a magyar antifasizmus egyik legrangosabb költője, a szlovákiai magyar irodalom kiemelkedő lírai egyénisége, a vox humana poétája volt. Költői hagyatékát gyakrabban kellene idéznünk, tanításai és tanulságai elévülhetetlenek. xxx Pályakezdésének eredményei nem sejtetik az „erős és igaz szó" későbbi költőjét. A századvég és századforduló epigon költőinek .lángján szólal meg. Az általuk sugalmazott költői magatartásokat ölti magára vérszegény lírai kelléktárukból kölcsönzi kifejező eszközeit, motívumait, helyzeteit. Csak Ady géniuszától megtermékenyülve indulhatott el azon az úton, amelyen végig, haladva az „egyetemesség emberi hangjának, az emberség nagyságának, a lelkiismeret erkölcsi teljességének" művészi meghirdetője lett. Egy szlová. kiai kisváros, az akkoriban igen élénk kulturális életet élő Losonc szolgáltatta azt a légkört, amelyben költői öntudatára ébredt, művészi alkotóereje felvirágzott. A Madách Körben, a haladó értelmiség kulturális gyülekezetében vésődtek leikébe azok a gondolatok, amelyek a tehetséges verselőt a csehszlovákiai magyar fiatalság programadó költőjévé, a magyar kisebbség legszebb eszméjének, a vox humanának adekvát kifejezővé és meghirdetőjévé érlelték. Az államjogi fordulatot követő költői megnyilvánulásai az Ady megjósolta „szétszóródás" tragikus élményében gyökereztek. Általános volt ez a hangulat akkoriban. A sötétnek látott jövő rettenete, a csodavárás önámító mákonya, a passzív rezisztencia öngyilkos elmélete visszhangzott a csehszlovákiai magyar lírában. Ebbe a homogén kórusba szólt bele a fiatal költő mutáló hangja, eleinte elvegyülve a rokonhangok együttesében (Hangulatok, 1921; Százados adósság, 1923); majd egyre elkülönülve tőlük (A láthatatlan gárda; Új arcú magyarok, 1927). Ady Endrének, a magyar bűnök és gyarlóságok nagy ostorozójának költészetén edződött történelmi érzékkel hamarosan levetkőzve a depresszív hangulatokat, s a valóságos helyzet mérlegelésén, haragos és szenvedélyes tónusban hangzik fel bíráló-útmutató költői hangja. A kialakult helyzetben a letűnt korok súlyos történelmi mulasztásainak következményét, az „apák bűnét" látja. Tudatára ébred: meg kell újulnia a magyarságnak, „százados adóságot" törlesztenie, könyörtelenül szembe kell néznie önmagával, az „apáktól" mindig fényesnek hazudott múltjával, hogy majdan megállhasson a történelem ítélőszéke előtt. S ebben a megújulási folyamatban meghatározó szerepet, missziós küldetést álmodott a csehszlovákiai magyarságnak. Főként a háború ás a forradalmak tanulságait levonó fiataloknak, a „láthatatlan gárda" tagjainak, akik már pátosz és illúzió nélkül értek felnőtté, s akik a passzív csodavárás helyett a valóság józan tudomásulvételét, az aktív társadalmi-kulturális harcot, a társadalmi-politikai haladásért folyta, tott küzdelmet választották. S ebben a — természetesen — nem pusztán külsőségek, hanem eszmei gazdagodást és megújulást takarnak. Ama eszmeivilágnézeti radikalizálódásnak következményei, melyen Kassára kerültében a magyar emigránsok, s főként Fábry Zoltán hatására átesett. Kelet-Szlovákiából Prágába vezetett az útja. Költői fejlődésére meghatározó befolyással volt az ország fővárosa. Különösen a magyar főiskolásokkal való találkozása volt gyümölcsöző. Győry felszabadítóan hatott a fiatalokra, nagyrészt neki köszönhető a háború romjai alól kisarjadt új nemzedék öntudatosodása. A bálványrombolót, az útmutató váteszt üdvözölték benne. Prágai tartózkodása alatt zendült fel Győry költészetében patetikus erővel az új nemzedék mást-akarása, az az igény, hogy szakítani kell a múlttal, le kell számolni az apai örökséggel. Az ő hatását kell látnunk — a társadalmi-politikai események kisugárzása mellett — abban a fejlődési jelenségben, hogy a Sarlóba tömörült ifjúság végképp lemondott az idősebb nemzedékkel való együttműködésről, s a maga választotta útra lépett. Lelkesítő versei lendítőerőként, felvillanyozó sugalmazásként hatottak a mozgalomra. Szlovókia-szerte szavalták verseit a sarlósok tábortüzének fényében. A mozgalom választott poétája lett. A magyar diákoknak ajánlotta kötete címadó versét, az Új arcú magyarok-at, őket szólítja meg első sorában: „Csodálatos csillagok, botorkáló fiatal szikrák . .." ök a történelem forgatagában „botorkáló", egykor majd lángot lobbantam kész „fiatal szikrák", akik a történelmi kényszerűség felismerése és tudatosítása folytán változtak át „mássá, mint voltak, akiktől lettek". Az apák világát maguk mögött hagyó fiatalok, akiknek szenvedései új mentalitást érlelnek, újat, emberit és magyart. Tömör összefoglalása ez a vers a kisebbségi magyar fiatalság .eszmei, erkölcsi és társadalmi-politikai felfogásának, küldetésének, az „új arcú magyarok" programjának. xxx A húszas és harmincas évek fordulóján jelentősen módosul Győry költői hangvétele. A Sarló jegyében született költeményekre jellemző magabiztos lendület, lelkesült hangoltság megtörik. A demokráciát üres jelszavakká hazudó leg elomló hitét élesztgeti, hogy a múlt és a jelen szenvedéseitől megtisztulva folytathassa majd a számára kijelölt utat, s ismét „lepel vagy zászló" lehessen belőle. Prágából — átmeneti állásvesztés után — a bratislavai Magyar Újsághoz került. Nemcsak az ő életében történtek ekkor döntő változások, Európa sorsa is ebben az időben dől el. A korszak egybeesik a német fasizmus uralomra jutásával, az újabb világégés lehetőségének testközelivé emelkedésével. Győry érzékeny szeizmográfként reagál az eseményekre. Érdeklődési köre kitágult, költészete szociális töltést nyert, művészi öntudata megerősödött. Eszmei-térbeli hovatartozása tudatosult, erős táji színezetet kapott (A hegyek árnyékában, Zengő Dunatáj, 1936). Vigyázó szeme túl a kisebbségi horizonton Európára irányult. A magyar költők közül elsőnek emelte fel szavát a fasizmus értékromboló barbarizmusa ellen. (A ember tragédiája, legújabb szín.) A készülő apokalipszis fenyegető árnyékában a szlovákiai magyar költő Európa népeinek szószólójává emelkedett, a zord fenségű, komor muzsikájú lírájában férfias bátorsággal hirdette a népek testvériségének gondolatát. Felemelte szavát a nácizmus (A jel), az irredentizmus (Lármafa) és az antiszemitizmus ellen (Az én két testamentumom). Költői fejlődésének csúcsára a Magyar Hegyibeszéd 1939 című poémájával ért fel. A csaknem négyszáz soros költemény lényegében egy kollektív érvényű önéletrajz. Két évtized kisebbségi létének állomásait idézi fel tanulságul: a pusztító há. borút, a vesztes forradalmakat, az óllamjogi fordulat megrázkódtatásait, a megoldatlan kérdések szülte konfliktusok fájó emlékét stb. A vox humana lényege, a szlovákiai magyarság legjobbjai küldetéstudatának maximuma bontakozik ki a költemény vallomásos soraiból: Sohasem magunkért, mindig másért hirdettünk többet, mint magunk: jobb lenni ösztönünknél s másnál, s tartani minden gátomlásnál élő gátnak szívünk s agyunk. 14
