A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-01 / 39. szám
MEGBECSÜLÉST ÉRDEMLŐ KULTÚRMUNKASOK MOTTÓ: Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! VÁCI MIHÁLY A CSEMADOK XII. országos közgyűlésén számos küldött hangsúlyozta, hogy a szövetség csak úgy érhetett el szép eredményeket tevékenysége utóbbi öt esztendejében, hogy számíthatott a lelkes, tenni kész kultúrmunkások népes seregére. Ezek az emberek fáradságot nem ismerve tanítanak másokat, vagy fáradságot nem ismerve tevékenykednek maguk is. A közgyűlésen elhangzottak késztették szerkesztőségünket arra, hogy levélben forduljon a CSEMADOK járási titkárságaihoz: küldjék be címünkre járásuk öt legismertebb, legtevékenyebb kultúrmunkásának nevét. A járási titkárságoktól postafordultával kaptuk meg, amit kértünk, s máris kopogtathattunk levelünkkel és kérésünkkel legönzetlenebb és legtevékenyebb kultúrmunkásaink ajtaján. Számos válasz van már az asztalunkon, amelyekben az érintettek keresetlen, de őszinte szavakkal mondják el, mi késztette őket arra, hogy szabad idejük nagy részét a szocialista magyar kultúra ügyének szenteljék, mit jelent számukra ez a nemes feladatvállalás, összeegyeztethető-e szerintük a munkahelyi és kulturális feladatok teljesítése, mennyire értékelik fáradozásaikat legközvetlenebb környezetükben, falujukban, városukban, járásukban, hogyan néznek rájuk azok, akik nem méltányolják kellőképpen a kulturális előrehaladás érdekében kifejtett munkát stb. S mi mai számunkban megkezdjük legaktívabb kultúrmunkásaink véleményének a közlését. Ilyen módon is további megbecsülést akarunk szerezni azoknak, akik immár évtizedek óta erőt, időt, fáradságot nem kímélve munkálkodnak szoc. magyar kultúránk felvirágoztatásán. SZÄM0MRA A KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG FELÜDÜLÉS Mór diákkoromban elkötelezettje voltam a népi kultúra ügyének. A háborús idők, az akkori rendszer azonban nem engedte teljes szépségében kibontakozni a mozgalmat. Mindig is rajongója voltam a népi táncnak, a népi írók és költők könyveinek, s a népdal szeretete már akkor is élt bennem, amikor még nem hallottam Pintér Feri bácsi hívó szavát, még nem léptem be a diószegi (Sládkovicovo) Vox humana énekkarba. 1969-ben lettem a kórus tagja, de már korábban is támogattam a CSEMADOK munkáját. Ha nem tevékenykedett volna a Vox humana, 1975-től pedig az Új Hajtás, sosem tudtam volna meg, milyen örömet jelent szépet és nemeset nyújtani másoknak, mosolyt varázsolni a munkában kifáradt arcokra, s megmaradni a kulturális tevékenység élvonalában. A Galántai Járási Vegyesipari Vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettese vagyok. Napi munkám komoly és felelősségteljes. Számomra tehát a kulturális tevékenység felüdülést jelent. A próbák, a fiatalokkal való foglalkozás nem zökkenőmentes, fáradságos munka, mégis mintha újjászületnék egy-egy jól sikerült próba után. A lelki felfrissülést munkahelyemen is érzem. Családom megértő. Helyeslik mindazt, amit a kulturális munka érdekében teszek. Fiam az Új Hajtás táncosa, lányom a magyar irodalom elkötezettje, feleségem is lelkes támogatója és pártolója a Vox humanának és az Új Hajtásnak. Elég sokszor vagyok távol a családomtól. Beosztásomból kifolyólag. A CSEMADOK helyi szervezetében végzett munka miatt is. Hogyan telnek a napjaim, illetve az estéim? Hétfőn este énekpróba. Péntek este táncpróba. Közben még a citerásokkal is gyakorolunk. Havonta egyszer vezetőségi ülés, járási elnökségi ülés stb. Itt jegyzem meg, hogy három év alatt 45-ször lépett fel Karsay Tibor az Új Hajtás s évente 10—15-ször a Vox humana. Örömmel tölt el, hogy lelkes kultúrmunkások között élek. Lelkes citerások, énekkari tagok, táncosok között. S nagyra értékelem, hogy van Pintér Feri bácsink (az énekkar karnagya) és Varga Ervinünk, akik lelkesedésükkel és szakmai tudásukkal ösztönzően hatnak mindenkire. Sikereink, eredményeink elválaszthatatlanok tőlük. Jó érzés töltött el, amikor 1972-ben a galántai Kodálynapokon átvettük munkánk jutalmát, az Aranykoszorút. Hasonló öröm ért akkor is, amikor 1976-ban a Zselizi Népművészeti Fesztivál Nagydíját érdemeltük ki. Láttam, hogy munkám nem volt hiábavaló. Tevékenységünket értékelik, becsülik. Felemelő volt nézni a boldog mosolyt együtteseink tagjainak az arcán. Az elismerés feledtette velük a gondot, a kulturális munkával járó fáradságot. A lelkes kultúrmunkásokat nézve el is szomorodtam. Mert arra gondoltam, hogy még mindig sokan vannak olyanok, akik esténként papucsot húzva a televízió előtt szundikálnak. Ők ebben látják a csehszlovákiai magyar kultúra ügyének támogatását. Nem mondom, a televízió is kell, de a műsornézés ne menjen a kulturális tevékenység rovására. Lehangol azoknak a viselkedése is, akik magukba zárkóznak, nehogy megérintse őket az új idők szele. Keseregnek a sorsukon, pedig a párt politikája segíti kulturális felemelkedésünket, sok mindent kapunk szocialista' államunktól, csak élnünk kell a lehetőségekkel. Sajnos a kulturális munkát még sokan nem veszik komolyan. Aféle bohóckodásnak tartják. Pedig a szocialista fejlődés szerves részét képezik. Kultúra nélkül nem teljes a jólét, kultúrmunkások nélkül nem lenne teljes a szocialista építés folyamata. Nemcsak a gyomornak, az értelemnek is meg kell adni, amire szüksége van. Sajnos, sokan nem értik meg ezt, vagy egyszerűen nem is akarnak róla tudomást venni. A zselizi háromszori elismerés, a két aranykoszorú harminc lelkes fiatal és hatvan lelkes énekkari tag sok ezer órát kitevő próbájának, munkájának az eredménye. Megelégedéssel nyugtázhatjuk, hogy a Galántai Jnb, a Kulturális Minisztérium és a CSEMADOK KB segítségünkre voltak és anyagi hozzájárulással lendítettek kulturális munkánkon. 1976-ban a jnb-tól kitüntetést kaptam kulturális tevékenységem elismeréséül. És talán nem véletlenül az a megtiszteltetés ért, hogy beválasztottak a CSEMADOK Központi Bizottságába. A jövőben is arra törekszem, hogy a kulturális munkában felmerülő nehézségeket leküzdjem, a tánccsoport szervezési és utánpótlási gondjait zökkenőmentesen megoldjam. Azon leszek, hogy megfelelő légkört teremtsünk az énekkar további munkájához. Kellemesen meglepődtem, amikor megkaptam a levelüket. Soha nem gondoltam arra, hogy egyszer majd a nagy nyilvánosság is értékelheti a munkámat. Tizenöt éve élek és tanítók Várhosszúréten (Krh. Dlhá Lúka). Kilenc évig együtt tanítottam a férjemmel. Ö végezte a kulturális munkát, tevékenykedett a tömegszervezetekben. Én a községi könyvtárat vezettem. A tanítás, a háztartás vezetése, két kislányunk nevelése sok időt vett igénybe. 1960-tól vagyok tagja a CSEMADOK-nak. 1971- ig ez abból állt, hogy pontosan befizettem a tagsági illetéket, részt vettem a gyűléseken, tanácsokkal segítettem a férjem munkáját. 1971-ben férjem hirtelen és tragikusan elhunyt. Kötelességemnek éreztem átvenni a stafétabotot, végezni azt a munkát, amit ő már nem végezhetett. Kevés tapasztalattal, szaktudással, de nagy akarással láttam munkához. Éneklő csoportot alakítottam. Kezdetben csak az asszonyok énekeltek, később a férfiak is csatlakoztak csoportunkhoz. Fellépéseinkkel gazdagítottuk a kulturális rendezvények műsorát. Három évvel ezelőtt néhány asszonytársam segítségével feldolgoztuk és bemutattuk falunk népszokásait. Műsorunk a fonóházi, lánykérési és lakodalmi szokások bemutatásából állt. JÓ ÚTRAVALÓT KAPTAM Petró Ilona Éneklő csoportunknak 21 tagja volt. A zenekar vezetője, Jaross József a szomszéd faluból, Krasznahorkaváraljáról járt a próbákra és a fellépésekre. Nagy lelkesedéssel folytak a próbák. S munkánknak tíz fellépés lett az eredménye. Itthon és a szomszédos falvakban. Nagy hatással volt rám, hogy ezek az emberek, idősek és fiatalok szabad időt nem sajnálva, fáradságot nem ismerve vesznek részt a szép munkában. Tevékenységünk elismerésének tekintettük, hogy az idén már ott lehettünk Zselizen és felléphettünk a gömöri népszokásokat bemutató műsorban. Ami az én munkámat illeti, minden nehezebben menne, ha a lányaim otthon nem lennének a segítségemre. A 16 éves Éva és a 14 éves Ilike mindent megtesznek azért, hogy kulturális munkát végezhessek. Űk szintén szívesen bekapcsolódnak a közösségi munkába. Helyi szervezetünk sok segítséget kap a CSEMADOK rozsnyói járási bizottságától. A hnb elnöke, aki egyébként a CSEMADOK-nak is tagja, szintén szívesen segíti munkánkat. Nagybalogon (Vel'ky Blh) kezdtem iskolába járni. Tanítóimtól nagyon jó útravalót kaptam. Ők szeretették meg velem a magyar irodalmat, a népdalokat. Minden ember életében döntő fontosságú a gyermekkor, az iskolában szerzett ismeret, tapasztalat. A gondjaimra bízott gyerekeket a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség szellemében nevelem. Igyekszem megszerettetni velük anyanyelvűket. Olyan embereket akarok nevelni belőlük, akik később, mint CSEMADOK-tagok, fáradságot nem ismerve munkálkodnak majd nemzetiségi kultúránk felvirágoztatásán.
