A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-10-01 / 39. szám

KÉPES KRÓNIKA CSEHSZLOVÁK PÄRT­­ÉS KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG BUDAPESTEN DÉNES FERENC 75 ÉVES Dénes Ferenc elvtárs, a CSKP alapító tagja és hű harcosa ezekben a napok­ban töltötte be 75. életévét. Dénes Fe­renc elvtárs mögött hosszú, érdemdús, harcos élet áll. Már ifjúkorában részt vett a párt harcaiban, később pedig mint pártfunkcionárus és közéleti ténye­ző mindig következetesen védelmezi a párt és a munkásosztály érdekeit. Azok közé a kommunisták közé tartozik, akik a legválságosabb időkben is megállták a helyüket és következetesen védelmez­ték a proletár nemzetköziség eszméit és a Szovjetunióhoz fűződő barátságot. Ügy ismertük mindig, mint a párt poli­tikájának és célkitűzéseinek tántorítha­tatlan harcosát, aki nem ismert meg­alkuvást és egész életét a marxi-lenini eszmék győzelmének szentelte. A Hét szerkesztőségi kollektívája jó egészséget és hosszú életet kívánva, szívből gratu­lál a jubiláló Dénes Ferenc elvtársnak. Felvételünkön: Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára átadja Dénes Ferenc elvtársnak 75. születésnapja alkalmából az SZLKP KB köszöntő levelét. (Felvételek: CSTK) 2. Felvételünk a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának székházában a csehszlovák párt- és kormányküldöttség és a Magyar Nép­­köztársaság küldöttsége közötti első tár­­gyaláson készült. A tárgyalást követően az Országház Vadásztermében az MSZMP KB, az Elnöki Tanács és a Minisztertanács díszvacsorát adott a vendégek tiszteletére. Az alábbiakban Husák elvtárs pohárköszöntőjéből idé­zünk néhány mondatot: „Elmondhatjuk, hogy a pártjaink, országaink és népeink közötti kapcsolatok sohasem voltak olyan szilárdak és olyan mélyek, mint a jelen időszakban, amikor országaink sikeresen haladnak a szocializmus fej­lesztésének útján .. . Meggyőződésem, hogy mostani látogatásunk további fon­tos mérföldkő lesz ezen az úton. Nagy megelégedéssel mondhatjuk, hogy a megbeszélések, amelyek ma megkez. dődtek, a barátság, a kölcsönös meg­értés, a szocialista internacionalizmus szellemében folynak, és hogy ismét be­bizonyosodott pártjaink és államaink nézeteinek teljes azonossága az összes megtárgyalt kérdésekben ... Igen nagy­ra becsüljük azt, hogy a Magyar Szo­cialista Munkáspárt és a szocialista Magyarország megbízható szövetsége­sünk, hogy déli határaink nagy részén baráti, szövetséges szocialista államot tudhatunk." a CSSZSZK miniszterelnök-helyettese, és Václav Moravec, CSSZSZK budapesti nagykövete, aki a magyar fővárosban csatlakozott a küldöttséghez. Felvételünk a csehszlovák párt- és kormányküldött­ség ünnepélyes fogadtatásán a Feri­hegyi repülőtérén készült. Jobbról Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke, Lubomír Strougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSSZSZK mi. niszterelnöke, és Lázár György a Ma­gyar Népköztársaság Minisztertanácsá­nak elnöke látható. MEGKOSZORÚZTAK STEINER GABOR EMLÉKTÁBLÁJÁT A CSEMADOK Központi Bizottsága Steiner Gábor születésének 90. évfordulója alkalmából Bratislavában megkoszorúzta pártunk kiváló harcosának emléktábláját. A kép a koszorúzási ünnepségen készült. Balról jobbra: Lőrincz Gyula, a CSEMADOK KB elnöke, Lovicsek Béla, a szakszervezet üzemi bizottságának elnöke és dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára. Bratislava testvérvárosából, Kijevből ér­kezett küldöttség tagjai, akik a Kijevi Napok alkalmából tartózkodtak a szlo­vák fővárosban, megkoszorúzták az el­esett szovjet hősök emlékművét. KIJEVI NAPOK BRATISLAVÁBAN A Kijevi Napok alkalmából a Kultúra és Pihenés Parkjában fellépett a Kobza ukrán állami művészegyüttes. 1. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának meghívására hivatalos baráti látogatás­ra csehszlovák párt- és kormányküldött­ség járt a Magyar Népköztársaságban. A küldöttséget Gustáv Husák, Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke vezette. A küldöttség tagjai voltak: Lubomír Strougal, a CSKP KB Elnökségének tag­ja, a CSSZSZK miniszterejnöke, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tag­ja, az SZSZK miniszterelnöke, Josef Hav­­lín, a CSKP KB titkára, Rudolf Rohlícek, K

Next

/
Oldalképek
Tartalom