A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-01 / 39. szám
r >v Kővetkező számunk tartalmából: Dr. György István: IGÉNYESEBBEN - HATÉKONYABBAN Zolczer János: AZ IDEI RYSY-TÚRA Pavel Hasko: DUKLA INT ÉS FIGYELMEZTET Varga Erzsébet: SZAZOT ÉVES FIATALASSZONY Nagy László Endre: EMLÉKEK ÉS VAGYAK - FABAN Címlapunkon és a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Kral Péterné. Szerkesztőség : 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedíció tlace, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nőm. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne, n. p„ Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÚTI 6/46. — Ott, ahol ma az új község; Cierna nad Tisou meg az átrakodó állomás áll, ingoványos, mocsáros terület volt. Halakkal, madarakkal, vízi virágokkal. Az emberek? Kiszabadulva az uradalmi gazdaságokból béklyóikból a béke ízétől kábultan keresték a helyüket meg a megélhetési lehetőségeket. Nehezen indult meg újra az élet. A vasút akkor még itt nem jelentett semmit. Egyetlen személyvonat-szerelvény közlekedett Bélytől Kassáig meg vissza. Kevés ember kellett akkor még a sínek mellé, meg osztón azért a fizetésért, amit a vasútnál adtak, nem is tolakodtak az emberek. A földet túrták estétől reggelig, de mégiscsak több volt a bevételük, mint a pályamunkásoknak, váltókezelőknek, forgalmi személyzetnek, szóval a vasutasoknak. A község ma? Hát még csak gyermekcipőben jár. Fiatal. Olyan, mint minden más épülő lakótelep. Az utak kimondhatatlan hepe-hupások, rosszak, a háztömbök környéke rendezetlen, a parkok úgyszintén, a felsőbb emeleteken nincsen víz. Azért ha visszagondolok a kezdet kezdetére, negyvenes évek végére, amikor megindult az átrakodó állomás építése, s az építők meg mi vasútiak is fabarakkokban laktunk, ilyenben volt az étterem is meg a mozi .. .. hát akkor azt kell mondanom, hogy mérföldes léptekkel fejlődött Agcsernyő, össze sem lehet hasonlítani a régivel, majd csak kinövi ezeket a szokásos „gyerekbetegségeket" is ... Ez pedig csak rajtunk, az itteni lakosokon múlik. Lesz még szebb is, rendezettebb. — Hogyan lett vasutas? Apám is, öregapám is a vasútnál dolgozott. Kézenfekvő, hogy én is vasutas lettem, hiszen akkoriban itt nem nagyon lehetett válogatni a szakmák között. Pedig nekem, meg kell mondanom, kezdetben nem nagy kedvem volt, hogy a vasútnál dolgozzak. Gyerekkoromban mindig csak azt láttam, hogy apám állandóan talpon volt, mint pályamunkás, látott- futott, rengeteget dolgozott, és mi mégis mindig elég szűkösen éltünk. De éltünk, és ez volt a lé„A vasutas ojyan ember, hogy ha becsülettel akarja végezni a munkáját, akkor odahaza nincs ideje megszámolni a gyerekeket.” Tóth Géza emlékezik: Agcsernyő apró kis falu volt csak a háború után nyeg. Akkoriban nagyon sokat jelentett a biztos fix fizetés, amire mindig számíthatott a család. Mert a gazdasági válság éveiben itt nálunk a környéken is bizony sokan csak a munkanélküli segélyből tengődtek. Szóval, 1951-ben magam is felöltöttem a kék egyenruhát, forgalmista lettem. Szóláncon kezdtem, majd Kisdobrára, aztán Királyhelmecre és végül 1953-ban Ágcsernyőre kerültem. Azóta itt vagyok, egyhelyben. Hatan voltunk testvérek, négyen a vasútnál dolgozunk, akárcsak a feleségem. — Szereti a munkáját? — Őszintén mondom: annak ellenére, hogy eredetileg nem akartam vasutas lenni, nagyon megszerettem a munkámat. Ma már ott tartok, hogy többet áldozok a munkámra, mint a családomra. Nálam úgy van, hogy a munkaidő látástól, vakulásig tart. Vagy pontosabban úgy mondanám: amint azt a helyzet megkívánja. Kiszámíthatatlan nálunk a munkaidő. Mindig közbe jöhet valami, és egy fél napot is rá húz az ember. Hogy mit szól ilyenkor az asszony, ha későn megyek haza? Mondom, ő is a vasútnál dolgozik. Tudja, mi a szolgálat, megérti, hogy az átrakodás nem szünetelhet, és ha benn maradok, akkor annak oka van. Egyébként azért, mert keveset vagyok otthon, nincs köztünk vita, perpatvar. Jobban tudunk örülni egymásnak, ha együtt vagyunk. Én már meg sem tudnák lenni anélkül, hogy ne halljam a vonatok dübörgését, a mozdonyfüttyöt, ne lássam, ahogy átugrik a váltó, ahogy ösSzekoccannak a vagonok. Én télen, nyáron nyitott ablaknál alszom, hogy halljam a vonat zakatolását, mert másképp le nem tudom hunni a szemem. Ez már valahogy már a vérében van az embernek. Ha egy-két napig úgy tűnik, távol vagyok a vasúttól, rettentően rosszul érzem magam. Mintha elbocsátottak vagy nyugdíjaztak volna, ha nem hallom a kerekek számomra nyugtató kattogását, nem látom a távolban összefutó sínpárokat, a munkásokat, amint egyik kocsit kiürítik és megtöltik a másikat. — Mi a beosztása? — Az átrakodó állomás főnökhelyettese vagyok. Naponta átlagosan tíz tehervonatszerelvény érkezik a Szovjetunióból, a szélesnyomtávú vonalon. A szerelvények 63 és 90 tonnás kocsikból állnak. Ezekből rakjuk át a vasércet, feketefémeket, gépeket, műtrágyát, cementet, gabonát, gyapjút, kőolajat, húst, vajat, mindenféle más nyersanyagöt és félkészárút. A mi 15, 30 és 54 tonnás kocsijainkból pedig átrakunk a szovjet vagonokba feketefémeket, gépeket, bútorokat, textilárut, cipőt, teherautókat, villamoskocsikat, csöveket, kotrógépeket, villanymozdonyokat s újabban különféle anyagokat az orenburgi gázvezeték építé-. séhez. Ma már csaknem teljesen gépesített az átrakodás; alig hat százaléka folyik még kézi erővel. Valamikor kézzel egy gabonát szállító szovjet vagon átrakodása négy munkásnak négy óráig tartott. Ma ezt egy ember — gép segítségével — 10—13 perc alatt elvégzi. — Milyen ember a vasutas? — Olyan, hogy ha becsülettel akarja végezni a munkáját, akkor nincs ideje otthon megszámolni a gyerekeket. Mert képzeljük csak el, mennyit ki kell állnia, mondjuk, egy tolató vagy karbantartó munkásnak. Ha süt a nap, ha esik, ha fúj, neki végeznie kell a munkáját. És végzi is. Felelősséggel, ahogy kell. Jóleső érzés tudni, hogy társadalmunk megbecsüli a „kék hadsereg” katonáinak fáradságos, sok felelősséggel járó munkáját. ZOLCZER JANOS A szerző felvétele 2
