A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-09 / 27. szám
Idős bácsi áll mellettem. Figyelem. Jobb kezében görbebot, baljában pohár bor. Legényesen félrecsapott kalapjának karimája alól figyeli a színpadon „duhajkodó“ táncosokat. Meg-megmozdul a lába, görbéjét szorító keze, felső teste jobbra-balra hajlik — valamikori nádszál a szélben —, gondolatban talán ő is ott, a színpádon a fiatalok között ropja a táncót, mint valamikor régen legénykorában a búcsúban, lakodalmakban. — Tetszik-e, kedves bátyám? — kérdem. — Tetszik, hogyne tetszene, a szivem is belesajdul — feleli. — Bele bizony, mert nem lehetek közöttük ... — Nagyot kortyint az italból. — Pedig járnám én most is, a kedvem megvan hozzá, csakhát a „kerekek — bök görbéjével a lábára — nem akarnak már engedelmeskedni... Itt a hiba ... a nagy hiba ... Mindez május utolsó vasárnapjának délutánján hangzott el Éberhardon (Malinovo). Aki eljött ide és besétált a falu közepén elterülő gyönyörű parkba, hogy részt vegyen a járási dal- és táncünnepélyen, nem bánta meg. Maga a sokrétű, színes műsor, no meg a gyönyörű idő és környezet minden jelenlevő számára széppé és kellemessé tette ezt a vasárnap délutánt. Annak ellenére, hogy Éberhard alig kőhajításnyira fekszik a fővárostól, aminek szórakozás szempontjából — különösen hétvégéken — nagy a vonzása, mintegy ezerötszáz főnyi közönség gyűlt össze — köztük rengeteg fiatal, hogy kedvére szórakozzon és tapsolhasson. A hangulat igazán kitűnő volt. Nemcsak az ügyesen összeállított műsor tette azzá, hanem az is, hogy a rendezőség frissítő italokról és harapnivalóról is gondoskodott. A teljességre való törekvés igénye nélkül, néhány szót a műsorról: a szokásos megnyitó és ünnepi beszédek után Holocsi László tanító vezényletével a helyi általános iskola énekkara mutatkozott be a közönségnek sikeresen. Továbbá a CSEMADOK szenei szervezetének az énekkara, az Orion zenekar a Lassú testvérpár szólóénekesek közreműködésével, valamint a Művelődési Ház tánccsoportja megérdemelt nagy sikert arattak. Ott és akkor tudtam meg, hogy Ásványi László mérnök barátom két lányával és a vejével — tehát negyedmagával — szintén tagja az énekkarnak. Azt hiszem, ehhez nem kell kommentárt fűznöm. A CSEMADOK féli szervezetének Kis Duna táncegyüttese ismét igazolta jó hírnevét. Mozgásukat a könnyedséggel párosuló szilajság jellemezte, ugyanakkor valami utánozhatatlan és foghatatlan báj lengte be a táncukat. Az oroszvári szervezet is elküldte nemrég alakult éneklő csoportját. Igyekezetük dicséretes, s csak biztatni tudjuk munkájukban. De fellépett a Jantár beat-zenekaruk is. A műsor kedves színfoltjaként Pupákné-Sípos Mária cigánydalokat énekelt nagy rutinnal és rátermettséggel, valamint a magyarbéli Bognár Sándorné népdalénekes, akinek kristályosán tiszta és kellemesen szép hangja úgy hajlongott, úgy szárnyalt és áradt szét a gyönyörű parkban, mint ahogy a tavaszi égbolt alatt a kis pacsirtáé a széles nagy mezőségben — szívet-lelkét gyönyörködtetőn. A fő műsort az országban, sőt a külföldön is jól ismert Szőttes népművészeti együttes adta a tőle megszokott és joggal elvárt magas művészi színvonalon. (Teljesítményükről lapunkban már többször hírt adtunk, azért nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni.) Jó estefelébe hajlott az idő, a nap leáldozóban volt már, mire a járási ÁLDOZATKÉSZ, MELEGSZÍVŰ EMBEREK dal- és táncünnepély befejeződött, hogy népmulatsággal folytatódjon a parktól kissé távolabb, egy mesterien felállított sátor alatt, ahová négyötszáz ember is befér. Kulturáltan, •szépen mulattak a fiatalok és az idősebb generációhoz tartozók is. (Jómagam is perdültem kettőt-hármat kipróbálván, bírja-e még lábom a táncot.) Az éberhardi rendezvény sikeréért legtöbbet a CSEMADOK bratislavai városi- és járási bizottsága tett, de elismerésre méltó, dicséretes munkát végeztek a CSEMADOK éberhardi szervezetének vezetői és tagjai egyaránt. Lehetetlen minden nevet felsorolni, pedig megérdemelnék, mégis szólni kell Burger Ferencről, a helyi szervezet elnökéről, Méry Béláról, az általános iskola igazgatójáról és Szilinszky Ferenc vezetőségi tagról, a nemzeti bizottság alelnökéről, akik valóban mindent megtettek, hogy méltó körülmények közt fogadják a járási dal. és táncünnepély szereplőit és közönségét. Jó házigazdáknak bizonyultak ezúttal is. Valahányszor hasonló kulturális vagy egyéb rendezvényt látok — elgondolkodom. Jó a szemnek látni, hallani a fülnek, mikor már minden együtt van, de!... Az előzményekre nyilván kevesen gondolnak, arra, hogy hány tettre kész, melegszívű ember szervező és előkészítő munkájára volt szükség ahhoz, hogy a jelzett napon, a jelzett időben minden a helyén legyen. Vonatkozik ez szervezőkre és szereplőkre egyaránt, akik csupa ügyszeretetből akarnak tenni és tesznek is valamit nemzetiségi kulrúránk fejlesztéséért, terjesztéséért és ápolásáért. És ez nem kevés. Vajon kicsodák, micsodák ezek az emberek? Talán anyagi juttatásért buzgólkodó ügyeskedők? Egyáltalán nem. Társadalmi életünknek úgyszólván minden területén dolgozó emberekről van szó — akad köztük kétkezi munkás, továbbtanuló fiatal és egyetemi tanár is —, akik szabadidejük nagy részét arra áldozzák fel, hogy múltunkról és jelenünkről, rólunk és nekünk mondjanak el valamit táncban, dalban és muzsikában, hogy szikrát csiholva lángot lobbantsanak, ami nem pusztító tűz, hanem meleget és fényt sugárzó forrás, ami beragyogja azt az utat, melyen járnunk kell... LOVICSEK BÉLA A szerző felvételei 1. A közönség 2. A CSEMADOK szenei szervezetének énekkara 3. A kis nézőből egyszer felnőtt néző lesz 4. Lazítás vagy bemelegítés a szinpad mögött 7
