A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-09 / 27. szám
Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Valéry Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök meghívására szovjet küldöttség élén hivatalos látogatást tett Franciaországban. Képünk a Ramboillet palotában megtartott tárgyalásokon készült. Balról a szovjet, jobbról a francia tárgyaló küldöttség, balról a harmadik Leonyid Brezsnyev, jobbról a harmadik Valéry Giscard d’Estaing. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke Nicolae Ceausescunak, az RKP főtitkárának, a Román Szocialista Köztársaság elnökének meghívására párt- és kormányküldöttség élén hivatalos baráti látogatáson tartózkodott Romániában. Husák elvtárs és kísérete az ünnepélyes fogadtatás után a repülőtérről szállására hajtatott, közben megállt a városban, ahol a Győzelem terén úttörők és román népviseletbe öltözött táncosok várták a vendégeket. A képen: Husák és Ceausescu elvtársak a táncosokkal. Varsában tartották meg a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXXI. ülésszakát, ahol a tagországok miniszterelnökei és gazdasági szakemberei a szocialista gazdasági integráció kérdéseiről tárgyaltak. A képen: a megnyitó ülés, ahol Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök mondott beszédet. Képtávírón érkezett A CSKP KB Elnökségének tagjai: Jozef Lenárt, az SZLKP KB első titkára és Peter Colotka, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke s más politikai és közéleti személyiségek június 21-én a trnavai járásba látogattak, ahol egyebek között megtekintették a Tesla piestanyi üzemét. A képen (jobbról): Stefan Lazar, Július Hanus, Peter Colotka és a műszernél Jozef Lenárt. Felvétel: CSTK FIGYELEM! Következő számunkban megkezdjük Mács József, az ismert csehszlovákiai magyar író KÉTSZER HARANGOZTAK című regényének folytatásos közlését. Már most biztosítsa lapunk következő számait az újságárusnál. KÉPES KRÓNIKA A NATO tábornokok mesterkedései Nemrég nemzetközi szimpóziumot tartottak Münchenben, ezen 15 NATO- ország képviselői vettek részt — katonák, újságírók és diplomaták. Az első pillantás úgy tűnt, hogy a szimpózium fő leiadata a belgrádi találkozó kapcsán felmérni a helsinki záróokmányból eredő feladatok teljesítésében elért eredményeket és e tekintetben megszabni a jövőre vonatkozó feladatokat. Münchenből azonban egészen más hírek érkeztek. A szimpóziumon ugyanis olyan megállapítások hangzottak el, hogy a leszerelés csakis a Szovjetuniónak előnyös, ezért továbbra is erősíteni kell az Észak-atlanti Szövetséget, a NATO-t. Ez lényegében azt jelenti, hogy minél jobban erősödik a gyakorlati életben a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének lenini elve, annál erélyesebben lépnek lel ez ellen a különböző militarista körök és katonai csoportosulások képviselői. Ezeknek a szimpóziumon elhangzott minden megnyilvánulását csak úgy lehet értelmezni, mint jól szervezett kampányt a béke ellen. A militaristák mindent megragadnak annak érdekében, hogy félremagyarázzák Szovjetunió és szövetségeseinek külpolitikáját, minduntalan azt hangoztatva, hogy a „Varsói Szerződés halálos veszélyt jelent a Nyugat számára". A szocialista országok ellen itt elhangzott legélesebb kirohanások széles publicitásra találtak a nyugati sajtóban. Az egész burzsoá sajtó mintegy beintésre szinte egyszerre kiáltotta: „Jönnek az oroszok". A nyugatnémet Die Welt című lap például főszerkesztőjének véleményét idézi: „A leszerelés a háború okozója", a Frankfurter Algemeine Zeitung katonai szakértője azt hangoztatja, hogy ez „vereség háború nélkül". Továbbá azt magyarázza, hogy a leszerelést csakis így lehet értelmezni. Mi több, felteszi a kérdést, hogyan lehet elkerülni ezt a vereséget? Csakis úgy, hangzik a válasz, ha modernizálják a nyugati országok hadseregeit, újfajta atomfegyverekkel szerelik fel őket. Ebben az esetben tehát a nyugati burzsoá sajtó egy követ fúj az Atlanti Szövetség tábornokaival: „Több pénzre van szükségünk a fegyverkezéshez — nagyobb hatású modern fegyverekkel kell rendelkeznünk." Azért volt tehát szükséges a NATO- országok hadügyminisztereinek értekezletére, hogy eldöntsék, honnan teremtsék elő azt a 24 milliárd dollárt, amely az amerikai AVACS-rendszer megvásárlásához kellene. Mint ismeretes, az amerikaiak a NATO tanácskozásain már korábban is megpróbálták rábeszélni a NATO országokat, ennek a rendszernek a megvásárlására és általános bevezetésére, de eddig sikertelenül. Pedig ugyancsak jó üzlet lenne a számukra. Az AVACS nem más, mint 23—32 darab Boing 707 és szállító repülőgépből álló légiflotta. A gépek különleges megfigyelő berendezéssel vannak ellátva, amellyel észlelni tudnák a stratégiai támadó fegyverek esetleges bevetését. Tehát egyrészt megfigyelő és riasztó rendszer ez, de arra is alkalmas, hogy megkönnyítse a rakétaelháritás munkáját, a saját gépeket az ellenséges célpontokra irányítsa. A légiflotta minden egyes gépének fedélzetén 3,5 tonna súlyú rádiólokációs berendezés van elhelyezve. Erről a rendszerről néhány hétig tárgyaltak a NATO tanácskozásain. Végül is olyan döntés született, hogy a nagyméretű beruházáshoz szükséges pénzösszegeket az USA, az NSZK, Nagy- Britannia és Kanada biztosítja. Az utóbbi időben az amerikaiak nagymértékben növelik katonai potenciájukat Nyugat-Európában. A Nyugat- Németországban állomásozó taktikai légierőt további Fantom vadászbombázókkal erősítik meg. Továbbá ide csopor tosítják át a 606-os felderítő repülőegységet is. A Bundeswehr 3 új légidandár felállításával támogatja az amerikai törekvéseket. A nyugatnémet hadsereg ma 469 000 főt számlál, és a legerősebb hadsereg Nyugat-Európában. A Bundeswehr parancsnoksága ugyanakkor gondoskodik arról, hogy a hadsereg a legmodernebb haditechnikával rendelkezzék. A legközelebbi időben a harckocsik számát 2700-ra növelik, ebből 1800 a legmodernebb Leopárd—2 mintájú harckocsi. A Bundeswehr ezzel egyidőben új típusú gyalogsági fegyvereket kap, a nyugatnémet légierő pedig Tornado és új VFW tipusú repülőgépeket kap. A Bundeswehr parancsnoksága rendkívüli érdeklődést tanúsiti a Lance mintájú rakéták, valamint a Milan és Roland mintájú lézerirányitású rakéták iránt; ezek már ma is megtalálhatók a Bundeswehr fegyvertárában. Az amerikai tábornokok aktivitása is arra irányul, hogy az amerikai hadsereg újfajta fegyvereket kapjon. Az idén februárban új tipusú szárnyasrakétákat próbáltak ki a kaliforniai partoknál. De ez nem az első próba volt (a légierő már régebben kipróbálta őket); februárban a haditengerészet végzett kísérleteket az újfajta fegyverekkel, mert most a hadiflottát látják el ilyen szárnyasrakétákkal. Januárban próbálták ki azokat a rakétákat, amelyekkel a Trident tipusú atomtengeralattjárókat szerelik fel. Üj interkontinentális rakéták váltják fel az eddigi „Minutenman" típusokat. Ebből is látható, hogy az úgynevezett „szovjet veszély" elcsépelt frázisai mögött az amerikai hadiipar mágnásainak elgondolásai húzódnak meg, akik mindenáron el akarják fogadtatni a főként a szárnyasrakéták gyártását célzó rakétaprogramot. Ezzel kapcsolatban több befolyásos szenátor és képviselő figyelmeztette Carter amerikai elnököt, hogy tiltsa be a szárnyasrakáték gyártását, mert az új rakétaprogram elfogadása veszélyezteti a stratégiai fegyverek korlátozására vonatkozó szovjet—ameri-' kai megállapodást. Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára tulai beszédében rámutatott arra, hogy nem szabad megengedni új tömegpusztító fegyverek rendszerének kifejlesztését, mert ez veszélyeztetné egész Földünk békéjét. Úgy látszik azonban, hogy a Pentagon és a NATO tábornokai ellenkezőleg gondolkodnak. V. J. 5
