A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-27 / 34. szám
7 Persze, ha mindjárt agyon is ütnék itt a kórházi ágyon, akkor sem tudná elismételni öccse szavait a világ dolgai^ ról, a háborús készülődésről, a megélhetés rosszabbodásáról, hiszen egy fél napig sem élt politizálásból. Szerinte a politikát a ráérő emberek találták ki, olyanok mint Frédi, aki örökké a műhelyében ül, és soha nem áll be a szája, szórakoztatja a kuncsaftja mindenfélével, mert az még mindig olcsóbb, mint a drága lapok járatása. Egyszóval felnézett Frédire, és magában irigyelte is a fogékony eszét. Aránylag rövid idő alatt (1935- ben vette a készüléket) sokat eltanult a telepes rádiójából, amely naponta az ablak párkányáról beszélt hozzájuk. Hibátlanul működött a szerkezet, mert az öccse bekapcsolta és kikapcsolta. Nem engedelmeskedett a kíváncsiságának, mint a komájuk, Menyhért, aki valamivel később tölcséres gramofont vett (kéz alól, használtat), s nem elégedett meg annyival, hogy időnként belelesett a tölcsérbe, szét is szedte a masinát teljesen, hogy saját tulajdon szemével győződjék meg róla, hogyan kerül a hang a dobozba, onnan meg a tölcsérbe. A gramofon persze úgy megsértődött, hogy meg sem mukkant azután, hiába hordozta a hóna alatt a faluba, a városba és mindenüvé. Akkor mondta a szemébe, de a háta mögött is az a bolondos Demeter Sándor, és ő rettenetesen mérges lett érte: — A Menyhért gramofonja csak olyankor szól, ha énekelnek mellette! Komolyabban soha nem foglalkoztatta, minek tulajdonítsa az öccse bölcsességét, a telepes rádiónak-e vagy másnak, az azonban elevenen él benne, hogy ha belemelegedett a dolgok magyarázásába, a szeme villámot lövellt, és ugyanúgy hadonászott ő is, mint Masaryk és Benes köztársaságában a szónokok, akik a harmincötös választáson kocsmájuk előtt egy nagy petróleumoshordóról ismertették pártjuk programját, miközben a tekintetes főjegyző úr papírral, ceruzával — különösen a kommunista szónokok esetében — készen állt az államellenes izgatásnak minősíthető kijelentések lefirkantására és továbbítására. Mint egy született jövendőmondó, olyan megállapításokat tett Frédi. Nyugodtan el is vitethették volna a rosszakarói háborús hangulat szításának a vádjával, mert a telepes rádió sugallatára-e, mire, eszelősen azt hajtogatta, hogy háború lesz. És ha a kétkedők megjegyezték vagy megkérdezték, honnan veszi, hogy háború lesz, ingerülten magyarázni kezdte: — Honnan, honnan? Csak ezt tudjátok kérdezni — jött egészen indulatba. — Hitler nem titkolja, hogy térdre akarja kényszeríteni a világot. Fegyvert akar, s fegyverrel akar érvényt szerezni annak, hogy a német több angolnál, franciánál, lengyelnél, orosznál és mindenkinél. Felsőbbrendű, ahogy ők mondják. És ha még mindig nem értették, miért vetődik a háború árnyéka Európára és a világra, valósággal a szájukba rágta. — Németországban terror van.-Lázas fegyverkezés folyik. Hitler erőszakkal akar visszavenni mindent, amit az első háborúban viselt felelősségükért elvettek tőlük. Az pedig a falunkban is örök igazságnak számít, hogy két paraszt olyankor megy ölre, ha az egyik elszánt a másikéból vagy visszaszántja azt, amit a magáénak tart! Milyen világosan látta a háborús készülődést. . . Mennyire tudta, hogy evés közben jön meg az étvágy .. . Hitler először a szomszédos országokat hajtja igájába, csak azután indul további államok ellen. — És mit jelent a háború? — telte fel magának nemegyszer a kérdést, hogy aztán a műhelyében le és fel járva magyarázhassa ”a kuncsaftjainak: a szegénynek még nagyobb szegénységet, az uraknak még nagyobb gazdagságot. S a nélkülözésből, bizonytalanságból nagyon is elegük volt a harmincas évek elején, amikor itt a környéken bányászok és munkások kerültek az utcára, Rozsnyó főterén árulták az erejüket, s éhbérért sem kellettek. A parasztok meg egyik évről a másikra mentek tönkre. Megjelent a végrehajtó és adóbehajtás címén lefoglalt minden mozdíthatót. Soha azelőtt nem ment végig a falujukon annyi kéregető, mint azokban az években. Soha azelőtt nem gyülemlett fel annyi indulat a falusi emberben az állam és végrehajtói ellen, mint a nagy gazdasági válság idején. Nem messze tőlük, Polomkán, egy szlovák községben, fellázadtak a tönkrement parasztok, és a hatalom nem tétovázott. Csendőrtűzzel vetett véget a lázadásnak. Akkor terjedt el futótűzként a hír: — Polomkán belelőttek a csendőrök az embeickbe! De akkor jutott el hozzájuk annak a híre (vagy később?), hogy Kosúton szintén csendőrsortűz dördült. Halottak, sebesültek maradtak a templom körül. Hol van Kosát, melyik táján a világnak, azóta sem érdeklődte meg . . . Abban az időben a mésznek nem volt ára. Meg nem is kellett. A gabonaféléknek sem. Mintha a földeken csak azért termelődött volna sok minden, hogy a parasztok ingyen osztogassák szét. Frédi öccsének is szemlátomást ráncolódott a homloka. Mi lesz vele, a varrógépével, tűjével, gyűszűjével, de leginkább a kuncsaftjaival, ha nincs munka, kereset, ha nincs a gabonának ára. Becsukhatja a műhelyét. Világgá mehet. Felcsaphat poros utak vándorának, éhenkórászokkal cimborálhat. Szerencsére nem így történt. A harmincas évek közepe felé már megint lendületet vett az élet. Jobbra fordult valamelyest a falusi ember sora . . . Okos ember volt az öccse. Nem győzte csodálni az érveit, felismeréseit, összehasonlításait és következtetéseit. Mások csupán tudomásul vették az életviszonyok javulását, ő meg is magyarázta. Háborús készülődés közben jönni kell a fellendülésnek. Ez azonban ne tévesszen meg senkit. Szükség van a nagy élelmiszer-tartalékokra! Míg a harmincas évek közepén még kétkedés kísérte öccse jövőt jósló szavait, addig a harmincnyolcas esztendő már igazolta a feltevéseit. Hitler tavasszal bekebelezte Ausztriát. S azon a tavaszon Darányi miniszterelnök úr, a magyar kormány feje nem azt jelentette be a parlamentben, hogy Tisztelt Ház, ennyi és ennyi millióval enyhítünk a rászoruló magyar családok szenvedésén, a munkanélkülieken, az özvegyeken és az árvákon, valamint a senkihez nem tartozó öregeken, hanem igen harcias hangon azt közölte a képviselőkkel, és ezt Frédinél a saját fülével hallotta: — Kormányom az elkövetkező öt év alatt egymilliárd pengőt fordít a hadsereg korszerű felszerelésére I Koronában gondolkoztak még akkor, nem tudták felmérni az összeg nagyságát. Később jöttek rá, november vége felé, amikor az új hivatalból nagyon keveset kaptak a sok koronáért, hogy egymilliárd pengő óriási pénz. A tíz- és húszfilléresekért már lehetett a Hangya fogyasztási szövetkezetben vásárolni. S azt a maguk eszével vagy a Frédi segítségével is tudták, hogy annyi tömérdek pénzt nem lehetett varázspálcával előteremteni. A nép amúgy is keserves életét kellett még keservesebbé tenni. Demeter Sándor, Miska bácsi, az ura és a komájuk szájtátva hallgatták a telepes rádiót vagy az öccsét, aki szakértelemmel csavargatta a készülék gombját, állította Londonra, Pestre és Moszkvára. Moszkva magyar adásainak a hallgatása közben mindig nagyokat bólintgattak. — Az mondja meg az igazat! — néztek össze elismerően. Valóban, az mondta be, hogy Horthy Magyarországa a háborús készülődés útjára lépett. Az okosította őket azzal is, hogy Magyarország hárommillió koldus országa. A földterület egyharmada szinte érintetlenül a nagybirtokosok kezében van. A zsellérek százezrei filléres napszámbérért dolgoznak. Onnan hangzottak el címükre a legijesztőbb szavak is: „A területrendezésnek vér lesz az ára!” Ami a megélhetést illette, nem volt jobb Masaryk és Benes köztársaságában sem. Frédinek sem a kuncsaftja lett kevesebb, hanem a látogatója. Harmincnyolc előtt forgalmasabb volt a műhelye. Több idegen fordult meg nála. Rozsnyói bányászok nyitogatták az ajtót, akik lyukat tudtak beszélni az emberek hasába a nép sorsáról, a megélhetés nehézségeiről, a kisemberek kiszipolyozóiról, valamint a jobb élet lehetőségéről abban az esetben, ha a falusi és a városi szegénység összefog, és az elnyomói ellen fordul. A kórházi ágyon sem mondhatja másképp. Zavaros fejű embereknek tekintette őket. Olyanoknak, akik egy örök világ rendjét akarták felforgatni, akik nagy megrökönyödésükre attól sem riadtak vissza, hogy a nemzet nagy családjába való visszatérésüket ellenezzék. — Vér és öldöklés lesz az ára. Az ország teljes pusztulása — mondogatták ellenszenvet keltve. És ha valaki, mondjuk Demeter Sándor, Miska bácsi vagy a komájuk rájuk förmedt: — Emberek vagytok ti? Magyarok vagytok ti? Szemrebbenés nélkül azt válaszolták: — Most nem a határkérdésen kell civakodnunk, hanem a háborúval kell szembefordulnunk! Sűrűn nyitogatták az ajtót Frédinél az idegenek, s az öccse nemcsak rokonszenvezett velük, hanem el is fogadta a nézeteiket. A sűrű jövés-menés azonban csupán harmincnyolc őszéig tartott, aztán egyszerre vége szakadt. Benes csendőrei helyét elfoglalták a keményebb kakastollasok, akik örökké az utat rótták, nézelődtek, puhatolóztak. Ellenezték a gyülekezést. Nem sokkaJ azután, hogy a falu alsó végén szétszedték a díszkaput, Frédit meg is fenyegették. — Úgy hallottuk, magánál nyitogatták az ajtót a mindenféle jöttment izgatok. Ennek egyszer s mindenkorra legyen vége. Ha továbbra is gyanús személyek járnak be a műhelyébe, abból nagy baj lesz. A következményeiért magára vessen. Bilincsbe verjük, elvitetjük! Nem jöttek többet a rozsnyói bányászok. A háborúellenes szervezkedésnek, gyülekezésnek nem lehetett folytatása. Néha, ritkán üzenetet küldtek, hogy a harcuknak nincs vége. Frédi telepes rádiója is már csak a családnak mondta a híreket, az óvatos parasztkuncsaftok elmaradoztak. Jobb lesz otthon gubbasztani, mintsem a kakastollasok haragját magukra zúdítani, öccse már csak nekik magyarázta, minden úgy alakul, ahogy régebben megjósolta. — Evés közben jön meg az étvágy! — emlékeztetett régebbi szavaira. Saját igaza bizonyítására még hozzátette: Hitlernek nem elég Ausztria bekebelezése, Csehszlovákia feldarabolása. Lengyelország megtámadására készül. Harminckilenc tavaszán jelentett ki ilyeneket, s ugyanez év szeptember elsején, amikor édesanyák, édesapák szerte a világon iskolába vezetik félénk gyermeküket, Németország megtámadta Lengyelországot. (Folytatjuk) 10
