A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-07-02 / 26. szám

Következő számunk tartalmából: Mács József: HAJNALT HOZÓ CSILLAG Dusek Imre: RAJKA HATARALLOMAS Keszeli Ferenc: MAGASABBRA A MÉRCÉT ARANYESÖ A Hét versenye: A NAGY OKTÓBER ÉS A VILÁG <------------------------------------------> Címlapunkon P. Hasko, a 24. oldalon Prandl S. felvételei r A CSEMADOK Központi Bizottsá­gának képes hetilapja. Megjele­nik az Obzor Kiadóvállalat gon­dozásában, 893 36 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 341-34, fő­szerkesztő-helyettes: Ozsvald Ár­pád. Telefon: 328-64. Grafikai szerkesztő. Král Péterné. Szer­kesztőség : 890 44 Bratislava, Ob­­chodná u. 7, Telefon: 328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket el­intéz: PNS — Ústredná expedí­ció tlace, 884 19 Bratislava, Gott­­waldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciorne n. p„ Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkéz­besítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. In­dex: 49211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. T ehenész bátyám megzörgeti a veranda ablakát. — Kelj, ha jönni akarsz! — mondja az orrát az üvegre tapasztva. Kelletle­nül nyújtózom egyet az ágyban. Három óra tíz perc van. Talán soha életemben nem keltem még ilyen korán. Nagy ne­hezen felkészülődök. Mire kiérek az utcára, a bátyámnak már csak az ár­nyékát látom, amint nyomja a kerékpár pedálját, elsuhan a neonok alatt. De több árnyék is nyújtózik az úton, az ipolybalogiak közül a legkorábban ke­lőké: az állatgondozóké, fejőnőké. — Amikor tavaly kórházban voltam ott is felébredtem hajnali fél négykor — mondja Rados Erzsébet fejőnő. — Ki­mentem a folyosóra, jártam egyet. A nővérke meglát, azt mondja, Bözsi néni, miért nem alszik még? Jaj, lelkem, mondom neki, nem tudok én már alud­ni, mennem kell fejni, nem szokta a szemem, hogy ha hajnalodik még alud­jak. Tizennégy éves lányka voltam, amikor először fogtam meg a tehén tőgyét. Apámék elmentek a géphez dolgozni, valakinek csak meg kellett fejni a te­heneket! Alá ültem, húzom a tőgyét, de bizony csak nem akart abból jönni egy csepp se. De addig-addig húzogattam, hogy csak csordogálni kezdett a sajtár­ba a fejecske, ment is utána már szé­pen. Már akkortájt teheneket is legel­tettem. Úgy csináltam, hogy ráfeküdtem a kötélre, amire a tehén meg volt köt­ve, az meg legelt szépen mellettem, járt körbe-körbe. Már akkor megszeret­tem én az állatot. Ügy el tudtam én azzal beszélgetni, hogy mindig jól érez­tem magam a réten. No én márcsak úgy mondom, ahogy van: azóta nem is érzem, hogy a tehénszar büdös volna . . . Aztán jött a szövetkezetesítés. Elsők között írtunk alá az urammal, Józsival meg édesapámmal. Tíz tehene volt akkor a jéerdének. Azt mondják az első gyűlésen, no, emberek, ki tud fejni, ki ért az állatokhoz, Körülnézek én, látom mind a kommunista embereket. Azok közül meg, hát egyik se fejt tehenet soha életében. Mondom apámnak, vál­laljuk el a tíz tehenet. Ügy is lett. Más­nap reggel már mentünk, gondoztuk a közös állatait. És akkor még kézzel fej­tünk mindennap. Tíz tehenet naponta háromszor! Nyolc évig csináltam. Elő­ször ott volt az emenvé mellett az öreg istálló, ott kezdtünk. Utána a Bállá Roziékhoz vitték át a teheneket, majd a Rót istállójába kerültek, ott összpon­tosították az állatállományt, de rajtam meg apámon kívül a marhákhoz nem akart menni senki. Jött hát az uram, Józsi harmadiknak. Én azóta egy év ki­hagyással — egy évet beteg voltam — itt vagyok minden áldott nap. Már hu­szonkettedik éve. Nyáridőben fél három­kor kelek, veszem a gúnyát, megyek az istállóba. Nem kell nekem már csörgő óra se. Megszokta már a szemem, ha virradt, itt az ideje, menni kell. Aztán bevezették a gépi fejést. Mert megvoltak már nekünk élőbbről is a fejőgépek, csak nem használtuk, mert mindenki ijesztgetett, hogy a gépnek a tehén nem adja le a tejet. De a tehe­nek csak szaporodtak, nem bírtuk már kézzel azt a sok marhát fejni. Néha annyira fájt a kezem, hogy a sajtárt se tudtam megfogni. Mondtuk már a veze­tőknek, adják ide azokat a gépeket, lesz, ami lesz, már csak nem megyünk itt teljesen tönkre, megpróbáljuk. Úgy is volt. Először azt se tudtuk, hogy kell vele bánni, meg a tehenek is féltek. De megszokta ember, állat egyformán. Ma már oda jutottunk, hogy némelyik tehén kézre nem is adja le a tejet, csak a gépnek. Hogy mitől függ a tejhozam? Meg­mondom én: a tehenet a száján fejik. Ha jó a marha meg jól etetik, jó takar­mányt adnak elibe, akkor van tej dosz­­tig, Emlékszem, az öreg jéerdében egy rocska abrakot is ádtunk nekik, meg szép lóherét, akkor volt is sok tej, de most mi van? Siló! Attól bizony nincs sok fejecske. Fejni is tudni kell, annak is megvan a maga módja. A tehén tőgyét csak közvetlen a fejés előtt szabad meg­mosni, langyos vízzel. Ha előbb mosom meg, megfeszül a tőgy és kicsorog a tej. A kézi fejés az igazi. Aki nem tud kézzel fejni, az nem tud géppel se. Mert bizony, ha az ember azt akarja, hogy legyen sok tej, akkor a gép után még néhányszor meg kell rángatni a tehén tőgyét kézzel is. Cseppenként gyűlik össze a kannára való. De a gép­pel is van sok munka. Pucolni kell feszt, mert a vezetők nagyon adnak a tiszta­ságra. Tiszta gyolcson, vattán keresztül' szűrjük a tejet. A gépet fejés előtt, fejés után megtakarítjuk. Gyakran vesz­nek tejmintát, a laboratóriumban csi­nálnak vele valamit, aztán legyen a tej­ben akármi kis piszok, amit a szem észre se vesz, ott mór észreveszik. Úgy­hogy komoly, felelősségteljes munka ez, nagyon. A fizetés?... Nem panaszkodhatunk. És olyan híven jövök ide mindennap, már a véremben van a munka, meg sem tudnák nélküle lenni. Nem is tu­dom elképzelni, hogy milyen lenne az a reggel, ha látom, hogy virrad, én meg aludnék tovább, ne mennék fejni. Nyá­ron elmentem a szőlészetbe szüretelni. Egy napig voltak csak ott, s csak olyan ímmel-ámmal csináltam a munkát. Az nem nekem való. Én a mezőgazdasági munkák közül csak az állatokkal való foglalatoskodást szeretem. Utánpótlás meg nincs. Nem akar ide jönni senki. Azt mondják a fiatalok, szarba, büdösbe nem megyek! Tavaly is eljött egy asszonyka. Nem is volt itt csak két napot. Többet nem bírt ki. Sok a munka, ugye, váltás az nincs, har­minchat tehenet naponta kétszer, nyá­ron meg háromszor meg kell fejni, bi­zony, ez nem bolondság! Tavaly megalakítottuk a szocialista brigádot. Behívattak az irodába, azt mondják ott nekem, hogy asszonyok, maguk vannak ott hatan fejőnők, meg­alakíthatnák a szocialista brigádot. Hát mi megalakítottuk. Mert azt is mond­ták, hogy két év múlva kapunk valami érmeket, meg pénzt is! A kertészeti asszonyok már kapta öt-ötszáz koronát. Jövőre már nekem is nyugdíjba kéne mennem, nem tudom, ki jön a helyem­re ... Szalai Margit fejőnő röviden foglalja össze a véleményét: — öt évvel ezelőtt jöttem. Sok a munka, de van érte pénz is. Mi meg szívesen csináljuk, ugye. Varga Margit fejőnő meséli: — Én is a többiekkel együtt jöttem, öt éve, akkor fogtam meg először a te­hén tőgyét, akkor tanultam meg fejni. De olyan jól sikerült eltanulnom, hogy még Bözse néne is dicsért. Hogy kerül­tem ide? Egyszer egyezzük a répát, s aztán csak látom, hogy jön felénk a zootechnikus, a Klinko. Aszongya, nem mennék-e el fejőnőnek. Mindjárt mond­tam, elmehetek. De az első nap azért félve indultam neki. Aztán úgy meg­szoktam, mintha mindig azt csináltam volna. Megszoktam a szart, a büdöset is. Az első napokban, amikor haza­mentem, mondta a lányom, hogy sza­­gítok, de most már azzal sincs bai. Reggel-este munka után lezuhanyozok, a piszkos ruhát itt hagyom, tisztában megyek haza. Hogy mit csinálok otthon egész nap? Jaj, van munka elég! Főzni, mosni, takarítani kell. Meg aztán a ház­tájit: a krumplit, cukorrépát, kukoricát azért csak ki kell egyeznünk, bekapál­nunk, ha fejünk is. SZALAI MARGIT Cservenák Anna fejőnő pár mondat­ba sűríti a mondanivalóját: — Hívtak, jöttem. Akkor, mikor a 2 BOROS ROZALIA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom