A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-16 / 15. szám
HOGYAN TOVÁBB? A CSEMADOK XII. orszógos közgyűlésére készül a Szövetség lapja* a Hét az esemény jelentőségét úgy kívánja növelni, hogy Hogyan tovább? címmel hasábjain megszólaltat érdemes kultúrmunicásokat, CSEMADOK-tisztség viselőket, és helyet ad a szlovákiai magyar kultúra ismert személyiségei Írásainak is. Teszi ezt azzal a céllal, hogy a kulturális munka színvonala tovább javuljon. Mai számunkban SZILVASSY JÓZSEFÉ, az Új Szó kulturális rovatának a vezetőjéé a szó. Friss élménnyel kezdem. Néhány órával ezelőtt tértem haza Csallóközkürtről, ahol bíráló bizottsági tagként néztem végig a járási színjátszó fesztivál egyik előadását. Több mint egy órával az előadás kezdete előtt már ott voltunk a művelődési otthonban, és nem unatkoztunk. A színpadon fiatalok nyüzsögtek — később derült ki, hogy ők a szereplők —, porszívóztak, díszleteket állítgattak, s izgultak egyik társukért, vajon eléri-e a bratislavai járatot, itt lesz-e időben. Az előadás után leültünk közéjük és velük együtt örültünk a tapsnak, boszszandoktunk a hibákon, elemeztük a színmű mondanivalóját. Csuda boldog pillanatok voltak ezek, mert tanúi lehettünk, hogy a szereplők megfeledkeztek minden gondról, nehézségről, napi problémáról, élvezték a színjátszás örömeit, izgalmait. Nem olyan régen Vágkirályfán voltam riporton. A CSEMADOK helyi szervezete színjátszó csoportjának lelkes vezetője mesélte, hogy ők gyakran éjjel tizenegytől egyig, fél kettőig próbálnak, mert szereplőik közül többen más-más műszakban dolgoznak. S bizony akad közöttük olyan is, aki a próba után alig aludt valamit, mert fél ötkor indult az autóbusszal munkába. A Jókainapokon mégis kiválóan szerepeltek: a színjátszás iránti rajongás minden akadálynál erősebb volt. Nem tipikus példák ezek, hiszen sok helyen az amatőr színjátszók ezeknél jobb körülmények között dolgoznak, de azért jellemzőek, mert lelkesedés és kitartás nélkül egyetlen amatőr színjátszó csoport sem tud létezni. Persze, a színvonalas művészi munkához más is kell. Például lehetőleg minél több színvonalas szövegkönyv. Szinte érzem a csoportvezetők, rendezők sóhaját, mert bizony kevés a mai igényeknek megfelelő kiadvány. A CSEMADOK illetékes szakosztálya, vala-SZILVASSY JÓZSEF mint a Népművelési Intézet sokat fáradozott —s nem minden eredmény nélkül — azért, hogy színjátszóink jó szövegkönyvek között válogassanak. A mai igények azonban olyanok, hogy még átgondoltabb, rugalmasabb munkát kell végezni. Végigböngészve a szövegkönyvek listáját, az a véleményem, hogy az úgynevezett sokszereplős darabok dominálnak, s ez több esetben már a kezdet kezdetén fejfájást okoz a rendezőnek, hiszen amatőr csoportoknál köztudottan talán a legnehezebb nagyobb létszámú, színjátszás szempontjából kiegyensúlyozott gárdát összeverbuválni. Gyakran tapasztalhatjuk: néhány jól játszó szereplő mellett a többi bizony halványabb játékával „kilóg" a sorból, lerontva az előadás művészi értékét, társaik teljesítményét. Több kamaradarabot, kevesebb szereplőt kívánó színművet kellene kiadnunk, amelyek eszmei és művészi szempontból egyaránt megfelelnek a követelményeknek. Most meg az illetékesek sopánkodását hallom: bizony nem könnyű ilyen alkotásokat találni. De azért nem lehetetlen. Tavaly a Népművelési Intézet drámapályázatára 13 mű érkezett, amelyből véleményem szerint 4—5 kisebb módosításokkal előadható, csak mielőbb ki kellene adni. Ezt a pályázatot a CSEMADOK, esetleg a Szlovákiai írók Szövetsége magyar szekciójának a bevonásával két-három évente meg lehetne ismételni. Rugalmasabbá, gyorsabbá kellene tenni s jobban a mai igényekhez hangolni a fordításokat is. Még rendszeresebben figyelhetnénk a szlovák, a cseh, a magyarországi és a szovjet drámairodalmat, hogy az itt felbukkanó új műveket hazai magyar színjátszóink is mielőbb játszhassák. Aztán nem ártana jobban szétnézni a dinamikusan fejlődő NDK-beli, lengyel és bolgár drámairodalom házatáján sem. Egész biztosan akadnak olyan alkotások, amelyek nálunk is kellő visszhangra találnának. * * * Az amatőr színjátszó mozgalom egyik kulcsfontosságú problémája a rendezés, a rendező szakmai felkészültsége. E téren is javulást, fejlődést tapasztalhatunk. A kulturális és népművelési szervek, intézmények gondoskodása, módszertani segítsége meghozta első gyümölcseit. Állítom, hogy Érsekújvárott, Vágkirályfán, Komáromban, Léván, Dunaszerdahelyen, Rimaszombatban és még néhány helyen van jó színjátszó csoportunk, mert lelkes és szakmailag felkészült vezetők irányítják a munkát. S bár máshol is rajonganak a színjátszásért, és tehetséges színjátszók szinte kivétel nélkül minden faluban, városban akadnak, csak éppen a hozzáértő rendező, vezető hiányzik. Éppen ezért folytatni kell a képzést rendezői tanfolyamokon, különböző szemináriumokon. Jó lenne már azt is elérni, hogy azok jelentkezzenek s vegyenek részt ezen a szakmai képzésen, akik később rendezőként, esetleg más közreműködőként lakóhelyükön aktív munkát végeznek majd. Ezenkívül szeretném felhívni a figyelmet az önművelés fontosságára is. Magyarul és szlovákul egyaránt elég sok módszertani kiadványt lehet beszerezni, amelyek megfelelő tájékoztatást nyújtanak alapvető rendezői tudnivalókról: a cselekmény térbeli megjelenítéséről, műfajokról, motívumokról, a szereplők reagálásáról, beszédtechnikáról, kiejtési szabályokról, díszletekről stb. Egyik amatőr rendező mondta, hogy ha Bratislavába vagy Budapestre utazik, nemcsak az áruházakba és az élelmiszerüzletekbe tér be, hanem a könyvesboltba is, és rendszerint talál valami érdekes módszertani, esetleg egyéb hasznos kiadványt. Csoportjának előadásain meg is látszik, hogy rendszeresen gyarapítja szakmai tudását. Sajnos, sok helyen még ez nincs így. Megbíznak valakit a csoport vezetésével, aki kisebb-nagyobb lelkesedéssel, jól ismert sablonok szerint, esetleg a tévében látott megoldásokat felhasználva betanítja a darabot. Az ilyenekből születnek a vontatott, az unalmasságig ismert rendezői fogásokat, színészi gesztusokat tartalmazó előadások. S ez bizony ma már kevés. * * * Nyilvánvaló, hogy minden színjátszó csoport működéséhez megfelelő helyiségre, bizonyos anyagi eszközökre van szükség, sok minden más feltételen kívül. Párt- és állami szerveink az utóbbi években megfelelő és egyre nagyobb figyelmet szentelnek az amatőr csoportok munkájának. Anyagilag is támogatják őket. Néhány kivétel még azonban akad a magyarlakta vidékeken is, ahol a színjátszók még mostohagyerekek, s megfelelő támogatás híján beszerzők, jegyárusítók, plakátragasztók, ezermesterek, azon kívül, hogy a színpadon játszanak. Segítő kezet kellene nyújtani nekik; ez elsősorban a fizetett népművelők feladata, továbbá a helyi pártszervezet és tömegszervezetek funkcionáriusaié és másoké, hiszen az amatőr színjátszók nemcsak önmaguk örömére lépnek a világot jelentő deszkákra, hanem másokat is szeretnének művészi élményben részesíteni, nemes gondolatokkal gazdagítani. * * * Néhány évvel ezelőtt akadtak még olyanok, akik az amatőr művészeti mozgalmat, beleértve a színjátszást is, elavultnak tartották. Állításuk szerint a színes tévé, a sokasodó gépkocsik, a panoramatikus filmek korában meg vannak számlálva a mozgalom órái. Ma már egyre nyilvánvalóbb, milyen nagyot tévedtek. Sőt napjainkban, amikor lényegesen több az ember szabad ideje, mindinkább növekszik az amatőr művészeti mozgalom jelentősége, szerepe az ember életszemléletének, életstílusának megfelelő formálásában. Mottóként, örökké érvényes igazságként idézem Latinovits Zoltán gondolatait a Ködszurkálóból: „A színház azért örök, mert titka az együtt lélegzésben van. Az előadással együtt lélegzik, együtt lüktet a közönség. Az emberteremtésben részt vesz az előadás összes szereplője és a közönség is. Nagy szavak, igaz szavak, semmit sem kell hozzátenni. Legfeljebb csak annyit, hogy amíg amatőr színjátszóink, rendezőink hasonlóképpen gondolkodnak és cselekednek, addig ez a mozgalom fejlődni, virágozni fog. PRANDL SÁNDOR felvételei A CSEMADOK KB évente számos odaadó kultúrmunkást részesít elismerésben A színjátszók tömegeket vonzanak 6
