A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-26 / 12. szám
FOKOZOTT AKTIVITÁSSAL A CSEMADOK Bratislava-városi konferenciáján a beszámoló az elmúlt két esztendő munkáját értékelte. Jelentősnek minősítette a CSEMADOK püspöki helyi szervezete tánccsoportjának munkáját. A csoport népitánc-mozgalmunk élvonalába tartozik. A püspöki táncosok aktívak, és évek óta folyamatos munkát végeznek, örvendetes, hogy egyre jobban, tervszerűbben dolgozik a CSEMADOK petrzalkai (ligetfalusi) helyi szervezete. Sikeresen teljesíti feladatait. Említést érdemel továbbá az óvárosi szervezet munkája. A József Attila Ifjúsági Klub az utóbbi években számos jelentős népművelési és népművészeti akciót szervezett. A Schleicher László vezette éneklő csoport szintén eredményesen tevékenykedik. Minden feltétel adva van ahhoz, hogy a közeljövőben vegyeskart alakítsanak. 1973-ban újjáalakult a rusovcei (oroszvári) helyi szervezet, amelynek az esztrád csoportja figyelemreméltó munkát fejt ki. Az énekesekből, citerásokból, szavalókból, táncosokból, zenekari tagokból álló csoport már több ízben szerepelt sikeresen. A CSEMADOK vrakunai (vereknyei) szervezete gondokkal küzd. Az évzáró taggyűlés után azonban kedvezően alakultak a dolgok. Jurenka Béla, a CSEMADOK Bratislavavárosi bizottságának titkára beszámolójában kielégítőnek tartotta az öt szervezet munkáját. Érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt két évben a szervezetek 40 emlékestet, 22 egészségügyi előadást és 12 író-olvasó találkozót tartottak. Sikeres akcióik közé tartozik a Rákóczi emlékest, a vers- és prózamondók versenye és néhány képzőművészeti kiállítás. A Forrás Irodalmi Színpad hat alkalommal szerepelt közönség előtt, és részt vett a Jókai-napokon is. Ügyes kezdeményezésnek bizonyult balett és szabó-varró tanfolyamuk. Az óvárosi színjátszó csoport négy alkalommal mutatta be a Luigi szíve című darabot. Az éberhardi járási dal- és táncünnepélyt 2500 néző tekintette meg. Ami a tagtoborzást illeti, itt még jelentős munka vár a CSEMADOK városi bizottságára és a helyi szervezetekre. 600 új tagot akarnak szerezni a közeljövőben. Az aktivisták hálózatának kiépítése folyamatban van. A vitában húszán szólaltak fel, köztük dr. György István, a CSEMADOK KB titkára és dr- Balázs Béla, a CSEMADOK KB Elnökségének tagja. — gj — A CSEMADOK Koáice (Kassa)vidéki járási konferenciáján megjelent Fábry István, az SZLKP KB tagja, valamint a CSEMADOK KB Elnökségének tagja, s az SZLKP járási bizottságának küldöttsége Milan Simo ideológiai titkár vezetésével. Rövid kultúrműsor után az elnökség beszámolója értékelte az előző konferencia óta eltelt évek munkáját, örvendetes, hogy a helyi szervezetekben megélénkült a kulturális tevékenység, és ez annak köszönhető, hogy a korábban elhanyagolt szervezeti életet minőségileg magasabb szintre emelték. Rendszeresebbé vált a járási bizottság elnökségének munkája, s ez a helyi szervezetek életében is tükröződött. Lehetővé vált egy olyan általános szervezési és kulturális program kidolgozása, amely minden tekintetben megfelelt a lehetőségeknek és az igényeknek. A beszámoló foglalkozott a népművelési tevékenység értékelésével is. A jb népművelési szakbizottságának feladata volt a hagyományok ápolása, előadások, író-olvasó találkozók szervezése stb. Ezeket a feladatokat a szakbizottság tagjai jól* megoldották. Az előadói tevékenységen viszont még javítani kell. A vitában 15-en szólaltak fel. Aztán a küldöttek megválasztották az új járási bizottság tagjait és a CSEMADOK XII. országos közgyűlésének küldötteit. A járási bizottság elnökévé ismét Gál Sándort, titkárává pedig Boda Ferencet választották meg. két együttes munkájáról, és megköszönte a tagok készségét, lelkes tenniakarását. További anyagi és erkölcsi támogatásról is biztosította az együtteseket. Az évzáró taggyűlésen új vezetőséget választottak és határozatot fogadtak el a munka további javítása érdekében. Mindkét együttes célja a tar-RÖVIDEN A kultúrpolitikai munka színvonalának emelését szinte naponta hangsúlyozzuk. Persze, könnyebb erről beszélni, mint tenni is valamit. Pedig falvainkban érdeklődnek a kulturális munka iránt, szívesen megnézik a műsorokat. A Menyasszony szereplői A CSEMADOK, a Nőszövetség és a Vöröskereszt nánai helyi szervezete nagy sikerrel mutatta be Szabó Béla: Menyasszony c. színdarabját. A szegénység, a megaláztatottság már régen a múlté, a fiatalok már csak az idősebb nemzedék elbeszéléseiből ismerik ezt az időszakot. A szereplők átélték szerepüket, ezzel magyarázható a darab sikere. Az állami gazdaság kultúrtalmában szocialista, formájában nemzeti kultúra ápolása és terjesztése. Ezt a céljukat becsületes és áldozatkész munkával akarják elérni. A további eredményes tevékenységhez persze nagyon szükséges a jnb és a vnb anyagi és erkölcsi támogatása. PETRIK JANOS termében kétszer mutattuk be A menyasszonyt. Kultúrházunk még mindig nincs. Az állami gazdaság megértését és támogatását nagyra becsüljük. Még járművet is rendelkezésünkre bocsájtott, amikor a szomszédos falvakba látogattunk. így jutottunk el Bénybe, Barira, és Szálkára. Ezeken a helyeken is teltház előtt játszottunk. A közös munkának tehát eredménye volt. A hosszú téli estéken lelkesen szórakoztattuk a közönséget, és most már arra törekszünk, hogy a járásunkban évenként megrendezett színjátszók fesztiváljára is eljussunk. HAJTMAN KORNÉLIA A NYELV NEM VÁLASZTHAT EL A Bodrogközi Népi Együttes és a terebesi (Trebisov) járás magyar tanítóinak énekkara közös évzáró gyűlésen értékelte az 1976-os évben végzett munkát. Az énekkar Kovács Aladár vezetésével 23-szor lépett fel. A választások előtt nyolc alkalommal adott értékes kulturális műsort Nagyráskán, Perbenyikben, Nagytárkányban, Bélyben, Vajánban, Bottyánban, Nagykaposon és Szinyérben. December első felében közös fellépés volt a Bodrogközi Népi Együttessel Bodrogszerdahelyen, a’Barátsági hónap befejezése alkalmából. Ugyanebben a hónapban szerepelt Tőketerebesen a szovjet dalok fesztiválján. Az énekkar tagjai tavaly 25 próbán 23 előadáson és hétnapos összpontosításon vettek részt. Mondanunk sem kellene, hogy ez eléggé igénybe vette az énekkar tagjait. De senki sem panaszkodott, amikor a munkáról volt szó, mert mindenki szívén viseli a kultúra ügyét, mindenki tenni akar érte valamit, nem számított tehát a nappali elfoglaltság, sőt az sem, ha az énekkar tagjai a késő éjszakai órákban értek haza. A kórus helyes műsorpolitikát folytat. Magyar, cseh, szlovák, orosz és más zeneszerzők műveinek tolmácsolásával hozzájárult a magyar dolgozók internacionalista szellemben történő neveléséhez. Áprilisban jelentős állomásához érkezik az énekkar. Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepli. A Bodrogközi Népi Együttes mindössze két éve tevékenykedik. Szebellai Lászlóné koreográfus vezetésével 39 alkalommal lépett közönség elé. Több fontos évfordulón önálló műsort adott. Külön említést érdemel az együttes választások előtti munkája. A Nemzeti Front jelöltjeinek bemutatkozó gyűlésén Ágcsernyőn, Királyhelmecen, Kisgéresen, Nagygéresen, Szentesen, Leleszen, Zétényben, Bolyban, Szomotoron és Szinyérben adott műsort. A választások napján három alkalommal lépett közönség elé Királyhelmecen. Az együttes munkájával bizonyítja, hogy a népi kultúra, a népdal s a népi tánc, tehát a hagyományok ápolásán és terjesztésén kívül még a népek közötti barátság elmélyítése is célja. Az együttes tagjai tavaly körülbelül 100 próbán és 8 alkalommal kétnapos összpontosításon vettek részt. A két együttes munkát értékelő közös gyűlésén megjelent Dojcák Pavol is, a jnb kulturális osztályvezető-helyettese, aki nagyra értékelte kulturális tevékenységüket. „A nyelv nem választhat el bennünket. összekötő kapocs az internacionalizmus és a szocialista hazafiság eszméje. Mindkét együttes műsorpolitikájával bizonyítja, hogy a marxizmus-leninizmus talaján áll” — mondotta Dojcák elvtárs. Aztán elismerő oklevelet adott át Kovács Aladárnak, az énekkar karnagyának és Szebellai Lászlónénak, a népi együttes vezetőjének, valamint az arra érdemes tagoknak. Laczkó József, a Királyhelmeci Vnb elnöke szintén elismerően nyilatkozott a Húsz éve olvassuk rendszeresen a Hetet Húsz éve másoknak, ismerőseinknek és barátainknak is ajánljuk a lapot. Néhány éve ajándékozzuk is. Ilyen módon is felhívjuk a figyelmet arra, hogy rendeljék meg. Az eddigi tapasztalatok bátorítanak fel arra, hogy a Hét hasábjain javaslattal álljak elő. Sokan kedveskednek ilyen-olyan ajándékokkal szeretteiknek, ismerőseiknek ünnep-, születés- és névnap alkalmából. Az ajándékozás azonban sokszor gondot okoz. Legtöbbször pénzzel vagy itallal intézzük el a dolgot, másnap aztán szidunk mindent és mindenkit, mert szenvedünk a túlzott alkoholfogyasztás okozta fejgörcsöktől, rosszulléttől. Ne vegyék tehát rossznéven, ha ezentúl úgy járok kedvébe szeretteimnek, barátaimnak, hogy előfizetem címükre a Hetet. CSÁJI BERTALANNÉ Izgalmas sakkjátszmák A SZISZ muzslai helyi szervezete érdekes vetélkedőt rendezett. Sakkozók mérték össze tudásukat, s a játékszabályoknak megfelelően a versenyt Könözsi Rezső, a helyi nemzeti bizottság titkára vezette. Az egész napos versenyben a fiatalabb és az idősebb korosztály tizenkét képviselője vett részt. Este lett, mire a verseny eredményét kihirdették. Pontveszteség nélkül ért el első helyezést Bircsák Róbert, Zalaba Józsefet és Bogota Pált megelőzve. így az értékes díjakkal a fiatal korosztály képviselőit jutalmazták. Kívánatos lenne, ha ez az érdekes sportvetélkedő rendszeressé válna falunkban. ULRICH GYULANÉ A CSEMADOK Zlatná na Ostrove-i (csallóközaranyosi) helyi szervezetének színjátszó csoportja a közelmúltban nagy sikerrel mutatta be Oscar Wilde: A kísértet házhoz jön című zenés vígjátékát. Gyermekek és felnőttek egyfórmán viharos tapssal jutalmazták a fiatal szereplők igyekezetét. Köszönet és elismerés illeti a színjátszó csoportot nagyszerű teljesítményéért, Csevár László rendezőt önfeláldozó munkájáért, Sukola Imre mérnököt, a helyi szervezet elnökét lelkes igyekezetéért és mindazokat, akik a fiatal színjátszókat támogatták munkájukban. SZABÓ ILONA 7