A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-14 / 19. szám
Dr. Széndssy Zoltán: Jókai Erdélyben’ A romantikus lelkületű Jókai ösztönösen vonzódott a titokzatos történetek s legendák földjéhez, Erdélyhez. A magyar etnikumú területeken sehol nem találhatók meg az élő múltnak még ma is olyannyira szinte kézzel fogható, kitapintható emlékei, mint a Keleti - s Déli-Kárpátok övezte medencében, s a nép lelkivilága sehol másutt nem őrizte meg annyira történelmének hőseit az apáról fiúra szálló szájhagyomány fonalán. Erdély valóságos kincsesháza a népballadai és népmeséi történeteknek, a sok bűbájos kis népi epizódnak. Az erdélyi táj meseteremtő varázserejéről írja Benedek Elek: „Erdő, mező, hegy, völgy, falu — minden mesél itt. A mesék földje ez, csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a gyerek?" Nem csoda tehát, hogy Jókai hosszú életpályájának vissza-visszatérő útvonala és költői témája Erdély. Dávid Gyula szerint az író 1853 és 1902 között nyolcszor járt a mai értelemben vett Erdély területén. Itteni utazásainak valóságos irodalma alakult ki az elmúlt évtizedek során, ami csak aláhúzza azt a megállapítást, hogy az író munkás életében rendkívüli helyet foglalt el az erdélyi táj. Már a centenárium alkalmával, 1925-ben, Kristóf György, a kolozsvári egyetem tanára részletes monográfiával adózik az évfordulóknak, Jókai napjai Erdélyben címmel. Vele szinte párhuzamosan elemzik Jókai útjait Gyalui Farkas és Szentimrei Jenő. Az elmúlt évtizedben is született két figyelemre méltó mű. Dávid Gyula 1971-ben ad részletes ismertetést — térképekkel illusztrálva — Jókai útjairól, míg Vita Zsigmond 1975-ben jelentetett meg egy nagy terjedelmű, s gazdagon illusztrált monográfiát. Vita Zsigmond írja a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Megyei Tükör című lapban: „Jókai erdélyi utazásai nagy hatással voltak írói munkásságára, ezeknek köszönhetjük például a Detonáta, a Szent Anna-tó, a Székelykő, a Tordai hasadék és Torockó leírását, számos novelláját és egypár igen népszerű regényét." A százötvenedik évforduló alkalmával kelt útra a krónikás, hogy a költő lábnyomait keresse a mesék és legendák földjén. Utazni, látni, tapasztalni, új ismereteket gyűjteni hajtott a vágy a Kelet- és Déli-Kárpátok felé, bejárni a bérces hazácskát, Erdélyt. Nagyvárad az első város, mely elém hozza e szűk kis haza üzenetét, a Békés-szorostól a Kőrösök vidékéig. A városban gyakori vendég Jókai, Erdély felé utaztában majd minden alkalommal megfordult Váradon, ebben a jelentős alföldi városban. Már első, 1853- ban tett erdélyi útjáról szólva — melyet Úti leveleiben örökített meg, beszámol Váradról a Délibáb hasábjain. Ekkor Laborfalvi Rózát kísérte kolozsvári vendégszereplésre. A Délibáb már előre tájékoztatta olvasóit a várható cikksorozatról; „Lapunk szerkesztői munkatársa, Jókai Mór, jövő csütörtökön Erdélybe indul. Hátszeg vidékét és a Székelyföldet beutazandó. ígéretét bírjuk, miszerint lapjainkról útjában sem fog megfeledkezni...“ (Jókai Úti leveleit még Sajó álnéven jelentette meg.) Az ígéretet tett követte, és 1853. május 9-én írt leveléből tudjuk: „Most ötödnapja, hogy elindultam Szolnokról, amiből látod, hogy ezen az úton nem fogom körülkocsikázni a világot... Hajdan egy tájfestő, hogy tengervihart lásson, hozzákötöztette magát az árbochoz, márpedig egy gyors-szekérutazás Szolnoktól Váradig a mostani ázsió szerint bátran fölér egy tengeri viharral... Végre megérkeztünk Váradra. Itt már éppen egy napja, hogy várakoztunk a váltott lovakra, ami meglehetős fogalmat adhat a gyorsutazási rendről ...“ Az 1853-as út élményekben, benyomásokban témaképpen és regényhősökben a legtöbbet adta az írónak. Feltételezhetjük, hogy az 1853-ban szerzett impressziók hatására tér vissza még számtalanszor Erdélybe a következő évtizedek során. Az első út sikerét kiváló kísérők tették lehetővé. Kővári László és Lázár Kálmán, egy történész és egy ornitológus voltak útitársai, és irányították figyelmét a természet bája és a történelem felé. Kővári a Tordai-hasadokhoz fűződő mondákat mesélte el, s megmutatta Kinizsi Pál és Hunyadi János győzelmes csatáinak színhelyét. Lázár Kálmán a csodálatos természeti szépségekre hívta fel a figyelmet: a Szent Anna-tóra és Bálványosvárra. A tapasztaltak és látottak felülmúlták Jókai minden elképzelését, ahogy ezt Dávid Gyula írja: „Ismerősei elbeszéléséből, emlékiratok fakó lapjairól sokat hallott és olvasott Erdély tájairól, népéről. A közvetlen találkozás mégis felülmúlta minden várakozását, s olyan mély nyomokat hagyott lelkében, melyek nemcsak azon frissiben, hanem később is újabb művek ihletőivé váltak." Jókai Erdély iránti vonzalmában pozitív szerepe volt Szilágyi Sándornak, a Magyar Emléklapok akkori főszerkesztőjének, aki mint kiváló történész kellően felkeltette az író érdeklődését az erdélyi múlt iránt. De szóljon a benyomások mélységéről maga Jókai; Kolozsvárt, ahol 1853 május végén üdvözölték, válaszbeszédében ezeket mondta: „Huszonkilenc éve annak, hogy a világban járok, huszonkilenc napja, hogy Erdélyben járok. Huszonkilenc év alatt nem láttam annyi szépet, nem érzett szívem annyi kedves érzést, mint e huszonkilenc nap alatt. Minden táj, amelyre léptem, újabb tanúsága volt ft Részlet a szerző JÓKAI NYOMÁBAN című monográfiájából. annak, hogy miért szeretik az erdélyiek oly nagyon hazájukat.. Átkelve a Királyhágón, megismerkedve a kalotaszegi falvakkal, a Szamos mentén haladva érjük el Kolozsvárt, Erdély fővárosát. Egyenest a város főterén állunk meg, ahol lenyűgöző méltósággal áll nagy királyunk, Hunyadi Mátyás szobra. Történelmi hátterét az 1320-ban épült Szent Mihály székesegyház adja meg. A nevezetes katedrális egykor a város nagy szülötte, Bocskai István fejedelem ravatala fölé borult. Itt kiáltották ki fejedelemmé Rákóczi Zsigmohdot, és falai hallották Bethlen Gábor fejedelem esküjét. A város történelmi szférája és csodálatos varázsa Jókait is elbűvölte: „Itt vagyok végre az annyira megálmodott, annyira megszeretett Erdély fővárosában, ahol úgy érzem magamat, mintha régi ismerősök, régi rokonok közé érkeztem volna, kiknek arcait is látni véltem valaha, talán képzeletemben? Talán a történet lapjait olvasva, amidőn a hajdankor hőseinek, nagyjainak, bölcsinek tetteiben elmerülve, azoknak alakjai végighúzódtak lelkemben és most, midőn Erdély földén állok, megelevenülten állnak szemeim előtt...“ Kolozsvárt ezután is gyakran megfordult, de jelentőségében kiemelkedik 1889-ben tett látogatása. Ekkor avatták fel az emléktáblát Mátyás király szülőházán. Jókai „Korvin Mátyás király" című ódáját saját maga mondta el a nagy király szülőháza előtti téren. Jókai óráját az este rendezett ünnepség műsorába is beiktatták, ahol Erdély legnagyobb színésze E. Kovács Gyula volt az előadó. E. Kovács Gyula nevét érdemes megjegyeznünk, mert pontosan tíz év múlva, 1899-ben a segesvári Petőfiemlékmű leleplezése alkalmával ő szavalta Endrődi Sándor „Petőfi" című alkalmi ódáját. Szavalás közben a szívéhez kapott, s holtan esett össze. Elbúcsúzunk kincses Kolozsvártól és Nagyenyeden keresztül a Székelyföldnek vesszük az irányt, Jókai útvonalát követve. Megtekintjük közben a Tordaihasadék természeti tüneményét, ami Jókait is megihlette: „Amint az utas Tordáról Enyed felé kerül, jobbról a hegyek között egy bámulatos hegyhasadék tűnik szemébe, melynek két meredek fala most is úgy egymásba illik, minden rovátkáival, hogy ha összeraknák, senki sem mondaná, hogy ott ketté volt nyitva a hegy ..." A Tordai hasadék története a mondavilágba is bekerült. A néphit azt tartja, hogy a kettényílt hegy Szent Lászlót mentette meg az őt üldöző kunok elől. Alig ocsúdunk fel az egyedülálló természeti kép látványa okozta csodálkozásból, és máris ott állunk Nagyenyed főterén, az erődszerű református vártemplom előtt. A belőtt, megkopott, romos falak évszázadok vérzivatarait idézik, amikor egyetlen mentsvára volt a város lakosságának. Jókai az összelőtt és porrá égett Nagyenyedet látta, amely sok véres dráma színhelye volt a szabadságharc alatt. Szemben a templommal áll Erdély leghíresebb iskolája, a Bethlen Kollégium. Az iskola homlokzatán az alapító Bethlen Gábor fejedelem domborműve. A kör alakú épület udvari falán — a kis harang mellett — az iskola leghíresebb diákjának, Körösi Csorna Sándornak emléktáblája ékeskedik. Még nagyegyedi diák korában tett erős esküvést, felkutatja a magyarok őshazáját: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, keletre jövök ... egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek világot vethetnek bizonyos, még homályban levő adatokra nemzetem történetében." Az elhatározást tett követte, és 1818 novemberében elhagyta Nagyenyedett, hogy soha többé ne térjen vissza. Széchenyi István ezekkel a megható sorokkal rótta le kegyeletét Körösi Csorna Sándor emléke előtt: „Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve, Körösi Csorna Sándor, bölcsőjét kereste a Magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmi alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében." A nagyenyedi kollégium híres diákjairól Jókai is megemlékezik: „Itt állt a reformáltak legvirágzóbb kollégiuma Erdélyben, mely híres volt páratlan könyvtáráról és régiséggyűjteményéről, de leghíresebb azon nagy szellemekről, kik benne nyerték tudományos műveltségüket ..." A nagyenyedi két fűzfa című művében pedig arról ír, hogy 1704-ben a diákok verték ki a labancokat a városból. Fegyverük a fűzfadorong volt, és a csatatéren leszúrt husángok idővel hatalmas fűzfákká nőttek. Nagyenyed után a Mezőség érintésével a Székelyföldre lépünk, mihelyt elérjük Marosvásárhelyt. Maros-Torda, Csík, Udvarhely és Háromszék megyék alkotják a Székelyföldet. Kriza János „Vadrózsák" című gyűjteménye a leggazdagabb magyar népköltészeti anyag, a székely népdal és ballada kimeríthetetlen kincsesháza. Amit eddig csak könyvből ismertünk, az most megelevenedik a valóságban. A táj nagyszerűségét mutassa be maga Jókai Mór: „Még a levegő is könnyebb, amint Székelyföldre lépünk. Az egész táj képe átváltozik, a girbe-gurba, egyhangú Mezőség helyett erdős, ligetes hegyek következnek, a faluk sűrűn egymáshoz közel, a házak rendesen építve... Úton-útfélen kapuk alatt és ablakon vidám, mosolygó arcok tekintenek az utazó elé... Ha megáll, körülfogják, kérdik, utasítják, ha az utat nem tudja, elkísérik, s ha meg akar szállni, erővel húzzák ...“ Marosvásárhelyt hamar megtaláljuk az egykori Teleki-házat, amely 1849-ben Bem apó főhadiszállása volt. Ide járt jelentéstételre a szárnysegéd, Petőfi, akinek alig száz méterre a híres Görögházban volt a szállása, s innen indult a segesvári csatába. Erről tanúskodik a Görög-házon az első emelet magasságában elhelyezett emléktábla szövege: „Petőfi Sándor, a szabadság dalnoka Marosvásárhelyt 1849. július 30-án ezen Görög-féle sarokház főtéri erkélyes termében Egresy Gáborral együtt Görög Károly és neje, Zeigler Vilma vendégszerető házigazdák körében megreggelizvén innét indult Bem József altábornagy kíséretében a Fehéregyháza-Segesvár csatába, ahol 1849. július 31-én eltűnt." A feljegyzések szerint Petőfi csodálatos sejtelemtől megihletve itt szavalta el az Egy gondolat bánt engemet című versét, mintegy a házigazdáknak kedveskedvén. Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Tusnádfürdő érintésével a Maros völgyéből az Olt mendecéjébe érkeztünk. Röviddel Tusnád után balra térünk, és egy erdei útcsapáson feljutunk a Szent Anna-tóhoz. A látvány, ami elénk tárul, minden várakozást felülmúlt. A vadregényes táj, a Krátertő csodálatos szépsége Jókait is megihlette. Idézzük az ő hiteles leírását: „Erdély legköltőibb helyét láttam . .. Háromezer lábnyi magasban a tengerszín felett, körös-körül ezerkétszáz lábnyira feljebb emelkedő bércek által képzett medencében, vad erdők árnyékában terül el egy gömbölyű nagyszerű tengerszem, melynek kerülete egy negyedrész mérföldet meghalad. Sima tükörlapja sötétzöld a belenéző erdős bércektől, a legnagyobb vihar sem ingatja azt meg, hab sem fodorul rajta ... Az ünnepélyes csend, mely a szívre száll, midőn e völgybe lépünk, érzelmekre tanít bennünket, melyeket nem érzénk soha . . . Ezalatt fenn a havasi hegytetőn megszólal a méla pásztorkürt elragadó hangja, a lélek gyönyörtől áradoz e fájdalmas édes zenétől, melynek ugyanolyan csodás hatása van, mint a harangszónak . .." Jókai a tavacska festői szépségét rajzban is megörökítette. Kristóf György is megemlékezik Jókainak ezekről a rajzairól: „Jókai erdélyi Úti leveleinek érdekességét nagyban növelik a Jókai rajzai. Ismeretes, 'hogy Jókai kitűnően tudott rajzolni, festeni. (Folytatjuk) 15
