A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-05-14 / 19. szám

hogy nincs költészet sziporkázóén gazdag szókincs nélkül: nagy buzgalommal fogtak hozzá a szlovákiai magyarság még élő néptáncainak felkutatásához, megismeréséhez, rendszerezéséhez, Ezzel párhuzamosan természetesen a kapcsolódó, rokon szlovák, goral, morva és magyarországi magyar anyaggal is igyekeztek minél behatóbban megismerkedni.

Jelentős a Szőttes bemutatója azért is, mert bebizonyítja, hogy a népművészet, mint anyanyelv, nem csupán a puszta szórakoztatás, gyönyörködtetés eszköze tud lenni, de annál sokkal többre képes: ezen a nyelven szólni lehet a XX. század emberéhez, el lehet mondani véleményünket a világ dolgairól, a ma örömeiről és küzdelmeiről, múltunk kínjairól és hőstetteiről, jövőnk gondjairól és ígéretes körvonalairól. Csak- ehhez ismerni kell ennek a zenei és mozgásnyelvnek, ennek a jelképes beszédnek minden belső szépségét, formai és érzelmi gazdagságát, és — nagyon kell szeretni az embert. — A Szőttes ezt tette!

Ritkán tapasztalható, hogy alkotó közösség ennyire „egyszerre vegye a levegőt”, ennyire érezze egymás szándékát, ennyire tiszteletben tudja tartani a közös célt: az egységes mondanivaló, a költői tartalom megnyilatkozását. Quittner János alkotó, segítő társai: Ág Tibor, Ján Busó és Berki László zeneszerző, Balogh Márton és Michal Frimmel koreugráfusok, Dudek Ferenc asszisztens, Sebők Géza néprajzi tanácsadó, Tankóné Kasza Ida költő, Sebőkné Varga Mária kosztümtervező, Varsányi László díszlettervező, Jana Guthová balettmester, Fehér Teréz, Spalek Ferenc és Varga Ervin táncpedagógusok, valamint a zenekart dirigáló Papp Sándor olyan közösséget képeztek, amelynek — érezhetően — minden tagja előtt egyetlen cél lebegett: a még szebb műsor. Szándékukat nagyszerű odaadással és tehetséggel, nagy kitartással és vasszorgalommal valósította meg a tánc- és zenekar, nemkülönben becsülettel szolgálta a kiváló színpadi személyzet. Az előadóművészek sorából ki kell emelni Dudek Ferenc és Dókus Margit, Spalek Ferenc és Lukács Olga, valamint Danter Ilona és Misur Zsuzsa szólótáncosi teljesítményét, nemkülönben Pereszlényi Irén különleges szépségű népdaléneklését.

Reméljük, hogy új műsorával az együttes sok helyre eljut, bejárja Szlovákia városait, falvait, s emberek ezreinek mondja el nemes üzenetét.

VÁSÁRHELYI LÁSZLÓ (KONTÁR GYULA felvételei)

A CSEMADOK KB Szőttes Népművészeti Csoportja március 19-én mutatta be új műsorát Bratislavában.

Számadásnak is tekinthetjük a fiatal együttesnek ezt az új bemutatóját, amely immár negyedik önálló műsoruk. Számadás a közönségnek, számadás a gondos fenntartóknak arról, hogyan sáfárkodtak a reájuk bízott értékekkel, a reájuk fordított anyagi javakkal, közönségük a nézők bizalmával.

Kétévenként teljesen új programmal jelentkezni amellett, hogy az évi 50—70 fellépésnek is eleget tesznek, nem kis feladat, nem csekély vállalkozás. Főként, ha tekintetbe vesszük, hogy a megfeszített próba- és előadási rendet fiataljaink csak néhány évig győzik, minek következtében az együttes tagjainak jó része évről évre cserélődik.

Mindezt azonban semmiképpen sem azért bocsátottam előre, mintha eleve mentséget keresnék valamire. Nem, itt nincs szükség mentegetésre: Az együttes mind gondolatokban, mind pedig formákban igen gazdag, sokszínű műsort állított ezúttal is színpadra. Sőt, a korábbiakhoz viszonyítva nagy ugrással emelte meg a mércét: az eddigi — javarészt — koncertműsorok helyett most sajátos ívelésű, dramatikus jelzésekkel felépített egynemű programot állított össze az együttes művészeti vezetője, Quittner János, aki egyúttal rendezője is az előadásnak.

Még egy különlegessége van a mostani műsornak: eltérően a korábbiaktól, most a zene, a tánc és a beszédben visszaadott gondolat nem esztrádszerű laza egymásutánban követi egymást, hanem egyetlen szerves egésszé gyúrva segíti a rendező elképzelésének megvalósítását. A művészetek ősi komplexsége érződik ki ebből a nagy műgonddal eggyéolvasztott, szellemesen összekovácsolt képsorból, amellyel a szerzők nem csupán gyönyörködtetni

akarnak, de szeretnék, igénylik, hogy elgondolkodjunk a művészetek eszközeivel elénk tárt valóságon.

Vallomás ez a műsor, költői vallomás, amely szereti a szerelmet, megmutatja annak számos szépségét, a velejáró kínokkal, emberi gyarlóságokkal együtt, de ugyanakkor gyűlöli az erőszakot, a világrengető háborút, a szeretőket elválasztó gyilkolást. Nagy erénye a szerzőknek és az előadóknak, hogy a szereplők sem a szerelem forró pillanataiban, sem a kínok égető idézeteiben nem válnak szentimentális, üres, banális figurákká, hanem mindenkor mélyen érző, igaz, őszinte emberi érzelmeket sugároznak a színpadról. Ekkora szélsőségek megjelenítése ugyanis nagyon tud kísérteni, vonzani a gicscses érzelgősség, a külsődleges, hamis emberábrázolás felé. Ehelyett keményen, mértéktartóan megformált férfi és női alakok sora jelenik meg előttünk, erőteljes, kifejező mozgáskultúrával, érzékenyen szép zenekísérettel és legszebb dalaink ihletett megszólaltatásával.

Quittner János mint alkotóművész különleges helyzetben van, az itteni koreográfusok között: a szlovákiai néptánc-mozgalom szülötte, itt nevelkedett, itt tanul a mai napig is a koreográfusképző tanszakon, ugyanakkor művészi, baráti kapcsolatai révén erős szálakkal kötődik a magyarországi néptánc-művészethez. Élénken figyeli, kritikus szemmel tanulmányozza, hosszasan elemzi két ország megújult néptáncművészetének törekvéseit. Kiváló ízlése és jó iskolázottsága révén a látottakból a számára legfontosabb tanulságokat eredményesen alkalmazza egyéni alkotói útjának kialakításában.

Együttesformáló, közösségkialakító kezdeti időszaka után a Szőttes mindjárt a technikai megerősödésre vette az irányt. Idejében felismerték azonban,

SZERELMEK ÉS NÁSZOK