A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-21 / 20. szám
CITERA MEG KÖCSÖGDUDA Vonaton érkeztem ezúttal Ajnócskőre (Hajnácka). Már messziről meghitt barátsággal integet Huba vezér nyilazó lányának, Hejnácskának ma már romos vára. Beljebb kerülve a Gortva völgyében fekvő községbe, zeneszó üti meg a fülemet, aztán a zene elhallgat s egy hang valami közérdekű értesítést közöl a lakossággal. Végre megtalálom o keresett házat. Kopogtatok. Régvárt vendégként fogad a gazda, csak a név nem egyezik, amelyen szólít. Agócs Ferencnél, a galambősz citerakészítőnél vagyok. Egy prágai diákot várt, aki a múltkoriban két citerát vitt el tőle. Munka közben találom. A konyha sarkában öt kész hangszer, a hatodikra éppen most szereli a húrokat. Abbahagyja, rakná el . .. — Csak folytassa, hiszen éppen azért jöttem, mert szeretném meglesni, hogyan is készíti a citerát. Mégis abbahagyja, s invitál, menjünk át a műhelybe. Beszélgetünk. Kérdezem, hogyan került kapcsolatba a citerával, a citerakészítéssel. — Surbankó legényke lehettem, úgy 12—13 éves forma, amikor szüleim megajándékoztak egy citerával, s megtanultam rajta játszani. Aztán, hogy nagyobb lettem, kellett menni dolgozni, ide a kőbányába. Fárasztó munka volt, bizony nemigen gondoltam én a citerára, megfeledkeztem róla, s elkallódott valahová. Később Németországból kaptam egy gitárciterát. Azt meg zsebóráért cseréltem el. Most már, hogy nem volt citerája, kezdett neki hiányozni. 1942-ben nekilátott és készített magának hármat. Egyet egy lengyel tiszt vitt el Varsóba. Az is órát adott érte. — Pár év előtt ismét kedvet kaptam a pengetéshez, amióta a Magyar Televízióban láttam a citeraegyütteseket. Régebben hasasciterákat készítettem, most már modernebbeket is csinálok. Már úgy kinézetre . . . Jártak itt Pozsonypüspökiről, megrendeltek hat darabot, de nem jöttek érte. Nekem meg eszembe sem volt, hogy utánuk vigyem! Vasárnap esténként aztán citerázgattam, csak úgy a magam kedvére. A gyerekek eleinte titokban hallgatóztak, majd lassan közelebb merészkedtek. „Hallgathatjuk-e?" — kérdezték a bátrabbak. Tetszett nekik, aztán a szülők is kértek, mutassam meg a gyerekeknek, hogyan kell játszani. Majd a CSEMADOK-tól jöttek. Mondták: „Feri bácsi, adja oda azokat a citerákat a gyerekeknek, még ha féláron is, a többit mi kipótoljuk. Alakítsa meg a citerazenekart." Meg is alakítottam, 11 taggal. Ezek már kiröppentek a szárnyaim alól, de a legtöbbje még most is citerázik. Azok, akiket nagyon érdekelt. Azután új csapat jött, 30-tagú. Jelentkező volt bőven a környező falvaktól. Velük már szép sikereket értem el. Be is neveztünk a CSEMADOK járási versenyébe. De nem lettünk elsők. „Azt a nyavalyás köcsögdudát szerezzék be, — mondta Ágh Tibor, — most is azon csúsztak el!" Hazajöttem, csináltam mindjárt hármat. A köcsögdudót köcsögből készítik, mint ahogy a neve is mondja, vagy fából, köpülő formájára. A tetején juhbőr feszül, közepén lyuk. A benne levő fadarab húzogatásával adja a hangot, a zenekarban az ütemet. Szépet csinált, ki is díszítette mintával, felirattal. „Felszállott a páva, a vármegyeházára.“ Oldalán a páva, tulipánok meg a jelzés: Ajnácskő, 1976. Egy rendes citera egy hétig készül, kevesebb díszítéssel 2—4 nap alatt is megvan. Alapanyaga lehet: jávor-, dió-, cseresznye-, topolya vagy hársfa. Az anyagot onnan szerzi, ahonnan tud. Adnak mindig hozzávaló fát, meg a főerdész is azt mondta, ha lát megfelelőt, vigye csak nyugodtan. Hozott már Polhoráról meg Hidegkútról is. A citera részei az alsó és a felső fej (a íiasciteránál oldalsó fej is van) a borító és a fenék. A kottalapot a borítón találjuk. A citerát 3—4 támaszték — a lélek — merevíti, s a rezonációját is ez adja meg a hangszernek. Ha ezt kiveszik belőle, épp csak zúg. A tetején levő lyuk a hangnyílás. A hangszerelési régi citerákról próbálta átvenni, de egy sem tetszett neki. A saját hallása szerint fabrikálta meg, azután modlát csinált róla. így már gyorsabban megy. A hangszerelés a citera méretéről is függ. Elég, hogy az egyik csak két centivel nagyobb, már nem egyezik meg a hangjuk. A citerakészítő sokáig kőbányában dolgozott. Csodálkozom, hogy ilyen finom munkát tud csinálni. Azt mondja: — A falu kovácsa is durva kezű volt, mégis szépen tudott hegedülni. Agócs Ferenc eddig már vagy hatvanhetven citerát csinált. Játszik hegedűn, mandolinon, szájharmonikán meg furulyán is. Régebben a kultúrhózban is játszottak, citerazenekara volt idősebbekből. Fehér cigányoknak hívták őket. Most meg a gyerekeket tanítja citeraszóra. Várgedén 8-tagú zenekart vezet. A faluban már felléptek, de még bátortalanok. Azt mondja, addig vezeti őket. amíg meg nem állanak a saját lábukon. Azután átveszi őket az úttörőszervezet, mint Ajnácskőn is. Az úttörő szervezet versenyein mindig első helyen végeztek. A rimaszombati járási úttörőotthonban ő vezeti a citeraszakkört, bár ez eddig elég gyenge eredménnyel működik. — A gyerekek ügyességétől függ, milyen gyorsan tanulnak meg egy-egy dalt. Egy rimaszombati gyerek három hónap alatt nem tudott egyet sem meg. tanulni, egy péterfalai meg két hónap tanulás után már negyvenet tud. Citerázni mindenki megtanulhat, csak hallása legyen. Érdekes, hogy a lányok könnyebben megtanulnak játszani. Megyünk ki együtt a buszmegállóhoz. Agócs Ferenc tanítani megy, én haza készülök. — Feri, hova mégy? — kérdi egy ismerőse. — Várgedére. — A többi öreg a kőbányában farag. Hat-hétezer koronát is megkeresnek egy hónapban. Mért nem mégy te is? Igaz, így is jól keresel. Tanító vagy te. — Nem megyek én. Ebben a korban. Hisz már 66 éves vagyok, nyugdíjas. Elég volt nekem 43 évig faragni a követ. Két-három év alatt teljesen kikészülnék. Ilyen áron nem veszek a fiamnak autót. Mi sem kaptunk semmit, mégis itt vagyunk. A tanításért meg annyit kapok, mint amennyit te látsz belőle. De ezt legalább lelkesedéssel csinálom... Szöveg ét képek: BORZI LÁSZLÓ 16
