A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-05-14 / 19. szám

A Jó pásztorhoz címzett ház az egykori Kisvár A ligeti Petőfi-szobor utca sarkán G A SZÉL De voltaképpen mire is tanít egy-egy ilyen séta? A déli harangszónál is vé­nebb templomok áhitatos csöndje? A régi házak és paloták? A régi kő, a ré­gi falak? De még a Városháza kapu­jában látható régi mércék: a pozsonyi arasz vagy a pozsonyi rőf is? — Tiszteletre, a múlt becsülésére és a megtartás művészetére — felel Ste­fan Hajdin, a városi műemlékvédelmi hivatal igazgatója. Mert a régi kövek, házfalak nemcsak idegenforgalmi látványosságként érté­kesek, de egy nép, egy ország múlt­járól is beszélnek. Mert a Sigray-kúria, a Kamper-kúria, a Pálffy palota, a Zichy palota, az Apponyi palota szépsége ma már nem tulajdonosaik dicsőségét hir­deti, hanem az egykori kőművesek, va­laha volt kőfaragók, hajdani kovácsok és más egyszerű emberek ügyességét, akik létrehozták ezeket a műremekeket, de nevüket — alig néhány kivétellel — szerteszórta a vak idő. — Ezért érdemes megőrizni a múltat, hiszen, üzenete a mának szól — mond­ja az igazgató. — Az utóbbi nyolc-tíz évben Szlovákia fővárosában is foko­zott figyelmet szentelünk ennek a tár­sadalmilag és történelmileg egyaránt fontos tevékenységnek. — Az utóbbi nyolc-tíz évben? . . . Elkomolyodott arccal bólint. — Sajnos igen ... A Bratislavai Vá­rosi Műemlékvédelmi Hivatal ugyanis csak 1968-ban alakult meg, addig ke­rületi szinten kezelték a bratislavai mű­emlékek ügyét. Talán mondanom sem kell, hogy nem mindig a legnagyobb hozzáértéssel és következetességgel. Műemlékvédelmi szempontból így pó­tolhatatlan veszteségek is érték Bra­­tislavát. Pillanatnyilag azon fáradozunk, hogy a félezer éves vagy az annál is idősebb régiségek közül megmentsük ami menthető; az újabb keletű és mű­emlékeknek számító épületeket és szob­rokat pedig rekonstruálással és karban­tartással tegyünk használhatóvá az utó­kor számára is. — Mire összpontosították erőiket az elmúlt esztendőkben? — Legkomolyabb vállalkozásunk egyi­ke a Vár újjáépítésének befejezése volt és nagyon igényes feladatot jelentett a Klarisszák rekonstruálása is, valamint a Prímáspalota külső falainak rendbeho­zatala. Az elmúlt tervciklusban láttunk hozzá az egykori Ventúr utca, a mai Ji­­rásek utca palotasorának újjáépítési munkálataihoz. Nagyjavítást kapott a Mihály-kapu, a Zsidó utca és a Wolker utca néhány műemléknek számító háza is. önálló kutató munkánk keretében számos értékes műemlékre bukkantunk, melyet mielőbb a nyilvánosság elé sze­retnénk tárni . . . Persze, mindez amit most megemlíthetek, az csupán töredé­ke munkánknak. — Miben határozná meg a műem­lékvédelemmel foglalkozó szakemberek „hitvallását”? — Nézze, mi tulajdonképpen kettős életet élünk... A történész, a régész, a restaurátor vagy akár a műasztalos is a múltban és napjainkban egyaránt jelen van . . . Ezért újra csak a megtar­tás művészetét mondhatom munkánk legfontosabb célkitűzésének. Hogy mél­tók legyünk neves művészek és a tör­ténelem meg nem írt mélységeibe ha­nyatlott mesterek ránk maradt öröksé­géhez! • Elég csupán néhány napot foglalkoz­ni a történelemmel vagy a műemlékek védelmének kérdésével, hogy egy új, csodálatos varázsú szerelem ejtsen a ha­talmába. Mert a kövekhez, várfalakhoz, csipkés szélű erkélyekhez, boltíves ka­pubejárókhoz, csodás freskókhoz fűző­dő szerelem erősebb, mint a gyakorta könnyen múló, állhatatlan emberi kap­csolatok. Ilyen város Bratislava is! Nem kellett ahhoz itt születned, elég, ha csupán bizalmas ismerősöd, és máris ott kísért szívedben, mozdulataidban, ál­maidban ... Sétálsz a Várban; mi peng a köve­zeten? III. Henrik német császár kato­náinak fegyverzete, akik Aba Sámuel, I. Endre és I. Béla uralma alatt több ízben ostromolták a várat. Eszedbe jut Búvár Kund 1052-ben végrehajtott hős­tette, amikor éjnek idején megfúrta a Pozsony előtt horgonyzó német hajókat. Hallod Salamon, IV. Béla, Zsigmond, majd Mátyás király hangját, akik na­gyobb építkezéseket végeztettek a vá­ron. Aztán a mohácsi csata jut eszed­be, hiszen 1526-tól szinte a végnapjaiig (az 1811 -es tűzvészig sosem látott fény­korát éli a Duna fölött magasodó négy­­tornyú vár. A Bástya, a Lakatos, a Káptalan, a Prépost utcákat járod; és minden egyes ablakból vagy kapuból a történelem néz rád vissza. A homályos utcák egyik sarkán hirtelen eléd lép, égető tekinte­tével és nyugtalan természetével Petőfi Sándor, és ebben a városban írt versei­nek címét, a Fürge méht, az Erdő szé­lént és a csodaszép Távolbólt súgja fü­ledbe. Mész az egykori Ventúr, a mai Jirá­­sek utcán; és egy nyitott ablakból a mindössze hatéves Mozart zongorázá­sát hallod. Más utcákban Liszt, Haydn, Hummel, Erkel zenéjének csengését hal­lod. Elballagsz a Konvent utcai líceum épületéhez, és ott Stúr hangját hallod, amint Herdert magyarázza követőinek, majd népi viseletben, népdalokat éne­kelve a dévényi vár romjaihoz kirándul­nak. A Konvent utcától csak egy kőhají­­tásnyira van az Apácapálya (Panenská), ahol a 25-ös számú házban újra Petőfi nyomaira bukkansz, éppen úgy, mint a váralján is, ahol a Záborszky-féle má­solóirodában kereste meg a megélhe­téshez szükséges néhány fillért. Járod a belváros huzatos utcáit; a ta­vasz rád szórja verőfényes sugarait, s neked a magyar irodalom nagyjai kö­zül Tinódi Lantos Sebestyén, Csokonai, Tompa, Madách, Jókai emléke jut eszedbe, akik hosszabb-rövidebb ideig itt tartózkodtak e patinás múltú város falai között. Kibaktatsz a Ligetbe, és újra Petőfi­vel találkozol. Itt fehérük életnagyságú szobra — szemben kortársával: Jankó Král'lal. De emlék-képeidben is fölsej­­lik a költő. Itt állott ugyanis a „Nem­zeti Aréna”, a magyar színtársulat szék­helye s a költő több ízben próbált itt szerephez és ezzel megélhetéshez is jutni. Emlékeid ködében az egyik fa alatt Reviczky Gyulával is találkozol, aki 1880-ban itt írja A pozsonyi ligetben c. költeményének ezt a két sorát is: „Szép ligetem virulj csak/ S te szív, álmodd a múltat” . . . Járod a tavaszi utcákat és észre sem veszed, hogy újra fölértél a Várba. És amikor körbepillantasz, valami belső erő arra késztet, hogy visszasétálj a szem­közti dombra is — a Slavínra. A má­jusi orgona illatban az elesett katonák bratislavai emlékművéről újra — ki tud­ja hányadszor — a tenyereden látod a várost. Egy ilyen séta után azonban az eléd táruló látkép „mélyére” is be­látsz, érzed, miként forr eggyé a múlt a jelennel... A műemlékek, a régi kö­vek a múltról regélnek; az új lakótele­pek, a gyárak a jövőt sejtetik. És ha csak egy szál zöld növény vagy virág van nálad, gondolkozás nélkül az első vöröscsillagos katona sírjára helyezed. (i—r) KONTÁR GYULA felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom