A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-14 / 19. szám
M A tüzek megrakására ő adott parancsot. Eleinte a forgácsot hazavitték az era• berek. Vitték a hátukon, a nagyobb darabokat biciklicsomagtartóra kötözve. Amikor a gerendákat rakták fel, kevés volt a forgács, de vinni akart mindenki — összevesztek rajta. Az egyik szombaton még verekedtek is. Angyal Sándor fültövön vágta a Bódy gyerekeket, amiért az hozzá mert nyúlni az 6 forgácscsomójához. Akkor Bálint megparancsolta, hogy senki nem vihet forgácsot a hídépítéstől; azt mondta, kell a tűzre. Más ok is volt: az ácsok egy idő óta többet faragtak le a gerendáknak, oszlopoknak kijelölt rönkökből, csak azért, hogy minél nagyobb, kiadósabb forgácsokat vihessenek haza... Ide jutottak. Jön a tél, a jég, ha addig nem érik 'el a túlpartot, ha nem tudják legalább egy sorral ledeszkázni a gerendaközöket, ml lesz? De hát sokan mit törődnek ezzel? Reggel Sándor bátyját elküldte az oroszokhoz benzinért. Ha nem kapnak üzemanyagot, két nap múlva leáll a fűrész. Csak a jég ne jönne még; legalább két hétig, hadd tudjanak a jeges ár fogadására felkészülni. Tíz ember éjjel-nappali szolgálat- - ban meg tudja védeni a hidat a jégtől. Hosszú rudakat faragtak. A híd korlátján állva, ezekkel szét lehet törni a jégtáblákat, el lehet piszkálni a vízen a nagyját, hogy ne ütközzenek a gyenge oszlopoknak, ne torlódjanak fel. Az a legnagyobb baj, hogy alacsony a híd. Mi lesz, ha emelkedik a víz, és jön a jég? Nyáron majd meg lehet erősíteni a híd oszlopait. Volt nyár, hogy csak térdig ért itt a víz, akkor lehet majd dolgozni. Minden oszlop elé jégtörőt építenek! Bálint már kitervezte, jó erős oszlopokat kötöztet egybe, bevasaltatja, elöl éles vasa lesz, hogy tudja vágni, szaggatni a jégdarabokat. Nyárra a kapitány cölöpverőket ígért; olyanokat, amelyeket gőzgép hajt. Ha csak egyetlenegyet kaphatnának most legalább négy napra. Bálint fázott. Talán nem is a hidegtől... Az este találkoztak. Besötétedett, amikor Zsuzska vette a kendőjét, kabátját, és mint máskor, bejelentette: — Megyek a tejért. Berci tudta, hogy Zsuzska nemcsak oda megy ... Bálint a templomkertnél várta. — Most már meg kellene beszélnünk mindent! — Hogy lehet ezt itt a kerítés mellett, utcasarkon? Arra alkalom kell... — Kerítsünk rá alkalmat! Lehetne már Bercivel beszélni! — De még mindig olyan gyenge ... tegnap is elájult. Itt hagyjam? Itt fogom hagyni... De a gyerek! Nélküle én nem mehetek! Anya vagyok! ... Feleségnek nem vagyok már semmilyen... de anyának? Tudom, te se akarsz elszakítani a gyerektől. De Bercit se szakíthatjuk el tőle... Még most nem! Milyen szerencsétlen vagyok én, Bálint... Ne félj, a tied vagyok. Bercivel mi már idegenek vagyunk egymásnak ... — Nahát akkor ... Valaki jött az úton a sötétben. Behúzódtak a templom falához. Menjünk, és most... most rendezzünk el mindent. Add ide a kezed !... — Most csak mindent elronthatnánk! Másnap Bálint az este emlékeivel melengette magát. Bement a bódéba — a kályhában már égett a tűz, nagyon nehezen gyülekeznek ma reggel az emberek! Még azok is elmaradnak mostanában, akikre végig számított. A gazdák mióta nem járnak már! Lehet, hogy ott rontott el mindent, amikor nem küldte rájuk a kapitányt? Most már széltében-hosszában beszélték a faluban: Ostobaság volt elkezdeni ezt a hidat! Meg kellett volna várni, amíg majd épít az állam. A híd építése az állam dolga! A katonáké, hogy felrobbantsák, az államé, hogy visszaépítse. Ha a rongyosoknak kell a híd, építsenek maguknak. Aki földet akar magának, menjen érte!... Angyal Sándor munkakezdésre kongatta a vasat, Bálint megszámolta az embereket; kilencvenhét. Tegnap száztizenhatan voltak. A tiszteletes úr vasárnap a hídépítésről prédikált. Lesett, pislogott a gyülekezet, de dolgozni mégse jöttek többen. — Elkezdjük! — kiáltotta Bálint. — Egész nap a deszkákat! Az a legfontosabb ! Bálint tudta, ha anélkül megy a híd a télnek, tavaszra hírmondó sem marad belőle. A deszkákon állva meg lehetne védeni a hidat. Tavaszra jöhet segítség; és akkor két hét se kell neki, átmehetnek az első szekerek. Éppen akkorra, mire eke kell a Tisza grófok földjének. — Nincs elég fogat! — mondták az emberek. — Mi lesz, ha elfogy a benzin? Nem tudunk fűrészelni... Bálint számolt ezzel; akkor kézzel faragják a hídpallózatot is. Embertelen munka, tízszer annyi idő, százszor annyi erő kell hozzá. Bálint megfigyelte, akik elkezdték a munkát, azok is ímmel-ámmal dolgoztak. Hogy kellene ezekbe az emberek-VÉGH ANTAL be most, a legnehezebb időben lelket önteni? őbenne honnan van még erő? Ha nem lennének Zsuzskával az esti találkozások... Kaland ez a híd ... már rég tudja. Az embereknek — akik még itt maradtak a hídnál — nem! Nekik ez a híd a túlsó part földjeit jelenti. Lement a partra, és megnézte a vízállást. Tegnap este óta tizenkét centit áradt a folyó. Ez is nehezíti a helyzetet. A fogatok már nem tudnak lejönni a töltésről, ott rakják le a fákat. Onnan az emberek a vállukon hordják le a fűrészig. Fel lehetne költöztetni a fűrészt a töltésre, de az két nap. Minden órára szükség van ... Miért nem értik az emberek, hogy megállás nélkül kellene dolgozni? Rágyújtanak a fűrész mellett. Bálint odament hozzájuk. Elkapta a faragott gerendát, odatartotta a fűrész éle elé, fel-felvisított az acél, belemarta magát a tölgy nedves testébe. Nedves a fa. Ez most nem számít, de mi lesz a hídból nyáron? Kiszárad, recsegni, ropogni fog minden eresztéke. Nem baj, tavaszra már ország is lesz, tavasszal már könnyebb lesz minden, de nem lehet várni! Erre a hídra büszke lesz ez a falu, az unokák is. „Mi nem vártunk, mi nekimentünk a folyónak, hogy hidat emeljünk felette. így lett ebből az országból még egyszer: ország.“ Zakatolt, duruzsolt, zúgott a fűrész, visszhangzott vele a túlsó part. Erős fekete göb volt a fában. Lefulladt a motor, és megállt. Az acélpenge elszakadt. Bálint káromkodott. — Mennyi idő alatt tudjátok megforrasztani? — Kell hozzá két óra! — Az tíz rönk, egy sor padló a hídon! Mostanában még istenes az idő. Vége a sárnak, pocsolyának, felfagyott, de már nem kellene nagyobb hideg. Ha egyszer fagy, egyszer olvad, akkor megindul a jég ... Bálint lement a vízpartra. Nézte, méregette: a folyó hányadrésze felett áll már a híd. Két jó erős hét kellene még. Vagy kétszer annyi ember ... Ha a túlsó partról is elkezdték volna építeni a hidat... Csakhogy onnan ide átjönni nem érdeke senkinek ... Hogy is mondta Angyal Sándor az első falugyűlésen? Menni fog ez, Bálint fiam, hogyne menne! Egyik gerendát tesszük a másik után. Egyszer csak a túlsó parton leszünk! „Ezt a hidat nem lehet felépíteni! Mindennek van törvénye!“ De ha nem jön jeges ár, ha az emberek kitartanak, akkor ... Rakni kell a gerendákat egymás után, Angyal Sándornak van igaza, el kell érni a túlpartra, mert ott a föld, és Angyal Sándornak az kell... ez is törvény! Lement a töltéshez. Nagy parazsak izzottak a tűzön, az emberek körülötte melegedtek. Máskor soha nem volt, hogy szó nélkül otthagyják a munkát. Nem ugrasztottá szét őket. — Ekkora a tüze a forgácsnak? — Tettünk rá a gerendákból is! — Gerendákból? Éppen most, amikor minden gerenda úgy kell, mint a kenyér? Könyörgésre se adnak mór a gazdák egy ökörfogatot, hogy az erdőre menjünk! Azt hitte, széttép valakit. Visszament a hídra. Mi van az emberekkel? Csak táblából mindenki a híd körül... Pedig most kellene meghúzni... Újra hét centit áradt a folyó. Még minden jóra fordulhatna, ha megjönnének Sándor bátyjáék a benzinnel. Reggel őt küldené a fűrészhez. A padlózat sokat tartana a hídon, összefogná az oszlopokat, nem tudná megbontani a jeges ár. Csak jég ne jöjjön legalább egy hétig. Zsuzska, szegény, azt mondta az este, majd ő imádkozik! össze kellene hívni az embereket — gondolta Bálint —, és beszélgetni velük. Küld-e vajon a kapitány benzint? — Kongassák meg a vasat! — kiáltotta Bálint. Angyal Sándor lelökte a válláról a száldeszkát, szája elé tette kérges tenyerét, megfújta elgémberedett ujjait. — Miért? — Ne törődjön vele! — Nincs még dél! Délre kongatni szoktak, estére nem, mindenki akkor hagyta abba a munkát, amikor már úgy gondolta, hogy haza kell mennie. Eleinte késő sötétedésig maradtak, mostanában már csak néhányan várták be a szürkületet. Bálint még egyszer megpróbálta felgyújtani az emberekben a tüzet. Nem lehet felépíteni ezt a hidat, ő tudja. De nem mondja meg nekik. Két hét alatt — ha dolgoznak éjjelnappal — olyan helyzetbe hozhatják az építményt, hogy a telet kibírja. (Folytatjuk) Jégzajlás 10
