A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-19 / 11. szám
1. Klárinak az utóbbi két és fél hónap alatt, az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság lassan pergő hetei során, rengeteg ideje volt arra, hogy el-eltűnődjön eddigi életén . . . Augusztusban lesz tizenhét éves! Tulajdonképpen a legszebb korban jár. Tanulnia, szórakoznia, új arcokkal kellene ismerkednie; ő viszont harmadik hónapja már, hogy. . . Sőt, hirtelen indulatában elkövetett tettének keserű emléke talán egy életre meg bélyegzi őt. Az ügyvéd ugyan azzal biztatja, hogy a számottevő enyhítő körülmények figyelembe vételével minden bizonynyal fölmentik a vád alól vagy a legrosszabb esetben feltételes büntetést kap, ám bárhogy is alakuljon majd a tárgyalás kimenetele, annak a decemberi estének emlékét nem fogja tudni egyhamar elfelejteni. Igen, sokat töpreng mostanában . . . Ezerszer végiggondolta már, mi minden történt otthon az utóbbi években, miként lett egyszerre apa számára közömbös az egykor oly kedves közösséget alkotó család; számtalanszor maga elé képzelte édesanya fájdalmas vergődéssel teli arcát, miután apa bejelentette, hogy el akar válni, s attól a naptól kezdve már csak fennhéjázó, pökhendi modorban beszélt velük — ha egyáltalában olykor-olykor otthon tartózkodott... És már ezerszer végigrebbent agyán annak a felelőtlen pillanatnak a története is, amikor szüleinek egy heves szóváltása közben — anya védelmére kelve — kést fogott az apjára! Egyszerűen nem bírta tétlenül nézni tovább anya szánalmas vergődését, hogy jobb belátásra bírja, megmentse apát a széthullással fenyegető család számára ... És amikor apa egy gúnyos megjegyzést téve durván arcul ütötte anyát, Klári már nem tudta féken tartani indulatait és keze az asztalon fekvő konyhakés után nyúlt . . . Valahányszor eltűnődött a történteken, akarva-akaratlanul egészen kiskorától próbálta sorjázni emlékeit; újra meg újra csodálkozva győződött meg arról, hogy az ember alig-alig tud visszaemlékezni gyerekkorának részleteire, ebből az időszakból legföljebb csak egy-egy mozzanat vagy kedves emlék rögződik mindenkiben. Ebben ő sem volt kivétel. 2. Klári talán négyéves lehetett, amikor egy napon az egész család együtt volt a konyhában. Ö az asztal alatt hatalmas, sárga mackójával játszott, öcsi a járóka sarkában szemlélődött, apa egy széken ült, anyu pedig kötényben állt a gáztűzhely mellett és főzött. Apa valami nagyon vidám dolgot mesélhetett, mert édesanya fennhangon nevetett, hosszan és önfeledten, mígnem könny szökött szemébe a szívből jövő kacagástól. Apa ekkor felállt, hogy a kötény sarkával letörölje anya arcáról a vidámságtól patakzó könnyeket. Klári ma is pontosan maga előtt látta még azt a bizonyos fehérpöttyös, piros kötényt és a fülében ott csengett édesanya gondtalan, jóízű nevetése. Óvodás vagy kisiskolás korából másra nemigen emlékezett, többi emléke jobbára abból az időszakból származott, amikorra már ötödikes-hatodikos nagylánnyá cseperedett. Mindennapi életük addig tulajdonképpen semmiben sem különbözött a két-háromgyerekes családok százezreinek hétköznapjaitól. A gyerekeknek tanulással, a szülők számára munkával s az élet kisebb-nagyobb gondjaival teltek az évek. Apa nemcsak a munkahelyén volt törekvő, de otthon sem szégyellte megfogni a dolog végét. Zokszó nélkül magára vállalta a hétvégi takarítást, nem idegenkedett az esti edénymosogatástól vagy a pelenkateregetéstől sem. Természetesen, hetente legalább kétszer a bölcsődébe, majd az óvodába, később pedig az iskolába is eljárt Kláriért vagy öcsiért. „Papucsférj vagy, barátocskám, papucsférj ...” — gúnyolták nemegyszer a munkatársai, de ő fittyet hányt a rosszmájú, csípős megjegyzésekre. Ellenkezőleg, bármikor vitába szállt a munkahelyi szájhősökkel, mondván, nincs abban semmi lealacsonyító, ha férfi létére segít otthon. Elvégre a felesége is napi nyolc órát a munkahelyén tölt, így neki is természetes joga van egy kis pihenésre, kikapcsolódásra . . . Egyszerűen nem kívánta a család rabszolgájává tenni anyut, és ez az akkoriban már saját eszével is gondolkozó Klárinak nagyon tetszett apában. Arról ábrándozott, hogy egyszer majd ő is ilyen gondos, házias férjet próbál találni magának . . . 3. Klári tizenegy éves volt, öcsi kilenc, amikor egy délután apa szokatlan, idegesnek tűnő hangulatban jött haza. Klári csak később jött rá, hogy apa arcán nem idegesség, hanem bizonytalanság tükröződött, mert nem tudta, hogy is mesélje el otthon Marinak, a feleségének a ma hallott nagy újdonságot... Mi tagadás, egy kissé tartott ettől a beszélgetéstől, mert egy este épp a napokban társalogtak arról, hogy a gyerekek végre fölcseperedtek, önállóbbak lettek, így most már nekik is több lesz a szabad idejük. — Imre, itt lenne az ideje, hogy néha-néha egy-egy moziba vagy színházba is elmenjünk. Azt a három-négy órát Klári és öcsi egyedül is kibírják már otthon! — mondta azon az estén Mari. Sőt, még bátrabb tervei voltak: be akart iratkozni egy szabó-varró tanfolyamra, hogy kolléganőihez hasonlóan ő is maga varrhassa a ruháit, hiszen így megtakaríthatja a készruha vagy a varratás költségeit és ugyanazért a pénzért kétszer annyi ruhája lehetne . .. Imrének ez a beszélgetés járt az eszében, és sehogy sem tudta, miképp is kezdje el a maga mondókáját. Azt,, hogy a munkahelyén jelentős előléptetéssel biztatják. Hogy magához hívatta az igazgatóhelyettes és tájékoztatta őt az üzemvezetőség elképzeléseiről. Rövidesen több átszervezésre kerül sor, néhány új részleget nyitnak és az egyik üzemrész vezetésével őt akarják megbízni, feltéve . . . Feltéve ha beiratkozik és távúton elvégzi a főiskolát. Ezt feltételül szabta az igazgatóhelyettes, különben leváltják. Most hát attól tartott, hogy Marinak nem fog tetszetni ez az évekre szóló, többszörös megterhelés. A munkahelyén is több dolga lesz, hiszen hozzá kell majd szoknia az új munkakörhöz és az új részleg befuttatása is igényes feladat. S akkor még a tanulás, a vizsgák letétele is hátra van ... Támogatni fogja őt ebben Mari? Különösen most, hogy eltervezték: megpróbálnak könnyebben, tartalmasabban élni? .. . Kissé félszegen, itt-ott elbizonytalanodva, de végülis elmondta a nagy újságot. Hármuk közül az első pillanatban senki sem válaszolt, Imre ezért gyorsan hozzáfűzte: — Az igazgatóhelyettes szerint komoly távlatok nyílnak előttem, bár ehhez sok lemondásra és áldozatra lesz szükség. Főképpen a te részedről, Marikám . . . Ha csak egy szóval is azt mondod, hogy ne, akkor... — Hogy mondhatnék ilyet, ne gyerekeskedj ... — válaszolt kedvesen, de határozottan Mari. — Elvégre éppen a múltkor beszélgettünk arról, hogy most már Klári és öcsi segítségére is számíthatunk. A háztartást egyedül is ellátom majd, te csak tanulj! És a sikereidnek együtt fogunk örülni. 4. Apa azon az estén nagyon boldog volt. Átkarolta anyut és ünnepélyesen megfogadta: nemcsak a főiskolát végzi el, hanem megmutatja, hogy a munka és a tanulás mellett a család számára is jut majd ideje. Klári erre a kijelentésre most, évek múltán is épp olyan tisztán emlékezet, mint arra a délutánra, amikor apa olyan gyöngéden, a pöttyös kötény sarkával törölte le anya arcáról a vidám nevetéstől fakadt könnyeket. (Folytatjuk) Vámos Gábor felvétele A BONTÖPER ELMARAD 17
