A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-19 / 7. szám
monyaihoz. A fiatal pásztornak szép írása van, tarisznyájában pedig néhány újságot fedeztünk fel, amelyeket vagy akkor olvas, ha a kecskenyáj nyugodtan legel, vagy akkor, ha a legeltetést befejezi. Megállapítottuk azt is, hogy minden településhez kiváló út vezet, és sok közöttük az aszfaltos út. Az útépítés ezen a területen szinte állandóan folytatódik, és sok hegyilakó ezeknél az építkezéseknél talál magának kereseti lehetőséget. Ezen vidék hegyvonulatainak alacsonyabb részén sok helyen márvány található. A kőfaragó és a szobrász mesterség ezért ezen a vidéken a legelterjedtebb a mai időkben is. Az ott lakók saját maguk termelik ki és munkálják meg a márványt. Amikor a márványlelőhelyeket láttuk ezen a vidéken, csak akkor értettük meg, hogy miért épitik a nagyobb városokban a jelentősebb épületeket márványból. Rövid, de élményben gazdag görögoiszági kirándulásunk véget ért. Szép volt, de annak, hogy utunk ismét hazafelé vezet, őszintén örülünk, hisz azt tartja a közmondás, hogy mindenütt jó, de a legjobb otthon, és ez igy igaz. PAVEL HASKO A szerző felvételei