A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-12 / 6. szám
A BAM ÉPÍTŐI KÖZÖTT A Bajkál—Amur fűútvonal (BAM) a tervek szerint a leggazdagabb szén-, réz-, ritkafém- és kőolajlelőhelyeket átszelve egészen a Csendesóceánig húzódik. A Szovjetunió e jelentős gazdasági körzetében hatalmas vas- és színesfémkohászati, famegmunkáló és vegyipari kombinátok születnek. Addig azonban ... 222 millió köbméter fagyott talajt kell megmozgatni, több mint 3000 különböző építkezési egység és négy alagút építése várja a BAM fiatal munkásait... „Villamoshegesztő vagyok, hatodik kategóriájú besorolással. Kérem felvételemet az építkezésre. Anatolij Ljubics, Kalinyin.” Naponta több száz ehhez hasonló levél érkezik a BAM-hoz. Hogy milyen az ezüstfehér tajga, csak az tudhatja, aki már járt ezen a vidéken. Nyáron áradások, mocsarak, szúnyogok. Télen mínusz 50 fokos hideg. Kemény helytállásra van szükség a zord természettel folytatott harcban. Ennek ellenére a vasútvonal építésén jelenleg mintegy 20 ezer fiatal önkéntes dolgozik. Az Amuron átívelő híd kapcsolja a BAM-ot a Csendes-óceánhoz vezető vasútvonalhoz A BAM nyugati részének 167. kilométere MI VONZZA A FIATALOKAT? Konsztantyin Lepihov 25 éves, vasutas: — Ismerőseim furcsának tartották elutazásomat: a fővárosban éltem, kényelmes lakásom, megbecsült munkám volt. De mindig valami nagy dologról álmodtam. A vasútvonal építése éppen olyan munka, ami nekem kell. Jurij Koroljov, 18 éves, ács: — Szakmunkás pályafutásomat csak most kezdem. És éppen egy ilyen nagyszerű helyen, mint a BAM. Uszman Nanajev, 29 éves vasútmérnök: — Amikor ismerőseim kikísértek az állomásra, azt mondták: csak akkor jöjjek vissza, ha az új vasútvonalon már végighaladt az első szerelvény ... ... Valamennyien az első szerelvényről álmodozunk — folytatja a gondolatot Vlagyimir Mucsicin Volga-vidéki kőműves. Vlagyimirt a fiúk komiszárnak hívják az építkezésen. Nemcsak képletesen, a fiatal forradalmár elődök emléke nyomán nevezik így. Ö valóban afféle komiszár, a Komszomol XVII. kongresszusa nevű építőbrigád vezetője. Amikor megkezdték a nagy jelentőségű szibériai vasútvonal építéséhez, a Komszomol védnökséget vállalt a BAM felett. Ezt 1974 májusában, a Komszomol XVII. kongresszusán jelentették be. A Kremlből, a Komszomol kongreszszusáról indult útnak az önkéntesek első csoportja. Vezetőjük Vlagyimir Mucsicin volt. Ma az első önkéntesek különösen nagy megbecsülésnek örvendenek a BAM-nál. Ők építették a tajgában az első munkásszállókat, ebédlőket, klubokat, a vasútépítők ezreinek. MAGUNKNAK ÉPÍTJÜK A BAM-OT Ez a felirat fogadja az Ukrajnából érkező önkénteseket. Elegáns prémdzsekibe öltözött fiúk és lányok özönlenek a peronra. Azzal a tartózkodó szibériai melegséggel fogadják őket, amely azonnal megnyeri a vendéget. Egy fekete szemöldökű lány a mikrofonhoz lép, hangja acélosan csendül a fagyos levegőben: — örülünk, hogy a BAM építői lehetünk ... Az utánpótlást az éppen csak befejezett friss faházakban helyezik el. Megcsapja, megrészegíti őket az erős fenyőillat. Egy óra múlva a szobákon már látszik, hogy új lakók vették őket birtokukba. Minden új: az ágyak, az ágynemű, az edény, a vasaló. Az ukrajnaiak már felfedezték; a szomszédos erdőben egy mozgó szauna kazánja füstölög. A tornácról egy magas fiú integet: „Kiraktátok a cuccot? Akkor nyomás a fürdőbe!” És az újoncok máris otthon érzik magukat. Rövid eligazítás, a „munkafront” másnapi helyzetének ismertetése következik ... Ma még vendégek, önfeledten hógolyóznak, hóembert gyúrnak, kipihenik az út fáradalmait, de holnap már a terepjáró kiviszi őket az építkezésre. Tudják, munkájuk nem lesz könnyű; az úttörőknek sohasem az, de senki sem tekinti ezt áldozatnak. A komszomolisták ahogy ők mondják — az „igazi élményért” jönnek a BAM- hoz. Szívük és lelkesedésük igazodik Szibéria hatalmas méreteihez. Nemcsak az a céljuk, hogy a vasútvonalat felépítsék, hanem az is, hogy közben önmagukat „építsék”, formálják. (A Komszomolszkaja Pravda és a Szmena cikkei nyomán) Megérkeztünk Görögországba, melyet mindenki az antik kultúra bölcsőiéként ismer. Kultúra, melyről oly sokat imák és beszélnek, mintha a következő korok nem szárnyalták volna túl mindazt, amit az antik világ alkotott. Úgy tűnik azonban, mintha az ókori filozófusok, királyok és pogány istenek országában ennek a termékeny antik kultúrának nem lenne megfelelő folytatása. Törökországot és Görögországot szűk határsáv választja el. A határ ellenére a két országra egyformán jellemző a vallási fanatizmus, azzal a különbséggel, hogy az egyik országban a minaretek alatt, a másikban a kereszt alatt esnek térdre az emberek. Úgy tűnik azonban, hogy a két ország nem egyformán tart lépést korunk fejlődésével. A karcsú minaretek országából megérkeztünk abba az országba, ahol az emberek a keresztény istenhez és a szentekhez fohászkodnak üdvözülésért, a nyomortól való szabadulásért. Úgy látszik, az orthodox egyház még ma is a legfőbb akadályozója a magasabb civilizációnak és a társadalmi haladásnak Görögországban. Ki érti meg a szegény görög népet, és azt a tényt, hogy még ma is nyugalommal törődik bele az embertelenül nehéz munkába és a szegénységbe. Az embereknek itt ma is az jut osztályrészül, hogy idő előtt megöregedve és meggörnyedve térdeljenek a sötét templomok mélyén számtalan kereszt, ikon előtt. Pedig ennek a sok vihart látott népnek is joga van kiemelkedni a szegénységből és a nyomorból. A görög nép nem nyugodott bele abba a sorsba, amit a fasiszta ezredesek szántak neki. Elsöpörte a reakciós katonai diktatúrát, és napirenden vannak a tüntetések az amerikai imperializmus, a 7. amerikai flotta jelenléte ellen a görög kikötőkben. Útunk során a görög-török határon levő Alexandropolisztól Athénig mindenütt a nyomor, az elmaradottság jeleivel találkoztunk. Jellemző az országra a vendéglátóipari üzemek alacsony színvonala, berendezésük szegényes, ugyanígy a boltoké is. Az élelmiszer általában drága; vonatkozik ez különösen a kenyérre, a csokoládéra, 8
