A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-10-11 / 31. szám
# # # Lassan, nagyon lassan telt a fellebviteli bíróság által is megerősített kétesztendei börtönbüntetés... Napközben foglalkoztatták őket — dolgozni jártak — s így még csak-csak telt valahogy az idő, de a délutánok meg az esték csigalassúsággal vonszolódtak. Jóska tényleg sokat tűnődött eddigi életén s azon a kétes értékű barátságon, ami a galerihez fűzte őt. Minél többet töprengett a dolgon, annál inkább becsapottnak érezte magát. Erősre pedig különösen haragudott. Nemcsak a kivizsgálás során, de a tárgyalóteremben is pipogya fráternek bizonyult. Abban bízva, hogy ezzel talán tisztára mossa önmagát, sorra bemocskolta mindannyiukat. Még egy régebben történt erőszakolási kísérletnek a részleteit is beköpte, pedig a lány, akivel azon az estén „szórakozni” kívántak, egyiküket sem ismerte föl. De Erős mindent kifecsegett, s mert Jóska volt ennek a derék férfimulatságot ígérő heccnek a kezdeményezője, a büntetőtanács őt szigorított büntetésre ítélte. Éjszakába nyúló tűnődései közben egyre többször jutott eszébe az a civilruhás rendőr is, aki lebuktatta őket. Akárhányszor intéznivalója akadt a börtönben, mindig Jóskát is meglátogatta. Olykor csak percekre, de néha hoszszasan is elbeszélgettek. Arról, hogy micsoda esztelenség, ha oz ember már ilyen fiatalon a második börtönbüntetését üli; s arról, hogy milyen kár lenne húszéves fejjel végleg tönkretennie az életét. .. Jóska már máskor és mástól is hallott efféle kijelentéseket, de a civilruhás valahogy oz ő szájíze szerint beszélt. Egyszerűbb szavakkal, emberségesebben és Jóska érezte, hogy őszintén, jóhiszeműen gondolja amit mond. Fegyelmezett magaviseletéért ezúttal is jutalomban részesült; két hónappal korábban helyezték szabadlábra. Kilépve a börtönkapun újra megfogadta: véglegesen új életet kezd. Fölkereste hát a civilruhás rendőrt, hivatkozott annak ígéretére s megkérte: segítsen állni frissen tett fogadalmát. A rendőr betartotta szavát. Állást szerzett Jóskának és egyszer ki is segítette őt a bajból, amikor munkatársai egy gyanús körülmények között történt lopást akartak az ő nyakába varrni. Nagykorúvá válása óta csaknem négy évet töltött börtönben, úgyhogy eddig még nem jutott „ideje” letölteni tényleges katonai szolgálatát. Tulajdonképpen nem is csodálkozott, amikor egy derűs, nyárvégi napon katonai behívót kézbesített nevére a posta. Az egyenruhában töltött szolgálat első napjai azonban oly keménynek tűntek, akár az ostorcsapás! Úgy érezte, mintha a szakaszparancsnok — egy tizedes — minden gyakorlatnál őt külön is meg akarná leckéztetni. Jóska tehetetlen dühvei, összeszorított fogakkal tett eleget a keményen pattogó vezényszavaknak. Életében még senkit sem gyűlölt annyira, mint ezt a nyurga, fürge járású altisztet, akit aligha zavart a Jóska tekintetében szikrázó harag, mert magabiztosan s keményen adta ki az újabb és újabb parancsokat. Alig várta már az első kimenőt. Talán egy hordónyi sört is képes lett volna meginni. Mohón ivott, élvezte, ahogy ereiben szerteárad az ital... de a negyedik korsó után a nyurga tizedes Jóska vállára tette kezét: „Mára elég lesz, jó? ... Nehogy megfeledkezzen magáról és valami butaságot csináljon” — mondta határozottan. Jóskát elfutotta a harag. „Ez már tényleg több a soknál! Most kékre verem a képedet, még ha katonai bíróság elé is állítanak érte!” — lüktetett agyában a féktelen düh és jó erősen megmarkolta a tizedes egyenruhájának gallérját. Az altiszt elmosolyodott. Nyugodtan, magabiztosan; benne pedig fölforrt a vér. Elengedte az egyenruhát és ökle a tizedes felé suhant. Az ütés elzúgott a nyurga legény arca mellett, aztán váratlanul Jóska állón csattant egy olyan erős ütés, amilyent eddig legföljebb Erőstől kapott „edzés" közben. A párviadal rövid volt. Jóska talán tizenöt kilóval is nehezebb volt ellenfelénél, de az mégis azt tett vele, amit akart. Körbetáncolta őt, elhajolt az tűrhető barátocskám, de pocsékul védekezel ... Tudod mit, járjunk együtt a tornaterembe" — folytatta barátságosan az altiszt. Lementek a tornaterembe, kesztyűt húztak ... és itt már Jóska is belátta, hogy valóban csapnivalóan védekezik. Otthon, az utcán jó boxolónak tűnt, de a tizedes mellett legföljebb tehetséges kezdőnek érezte magát. Rendszeresen edzett. Futni járt, erősítő gyakorlatokat végzett, öklözött. Rádöbbent, hogy a tizedes rertiek fickó és a katonai szolgálat sem istenverése; aztán összeismerkedett Pannival és tett ígéretéről, miszerint nem él vissza a tornatermi edzések során tanult ökölvívótudósával ... Egykori haverjei támadását néhány jól irányzott ütéssel viszonozta és bal kezével remekül fedezte testét. A srácok megtorpantak. Erős a fájdalomtól eltorzult arccal a földre zuhant, ketten-hárman vérző orrukat törölgették. A hirtelen kerekedett verekedésnek a közbiztonsági szervek járőrszolgálata vetett véget, és a parti újból a rendőrőrszobán találta magát. — Pokoli szerencsém volt — meséli Jóska és újjai játékos ritmusban ütőd(Lapunk legutóbbi számában közölt riport befejezése) MEGÁLLNI A LEJTŐN ütések elől és alaposan megsorozta Jóskát. Egy kemény ütés után Jóska a földre huppant és tehetetlenségében elpityeredett. Arra már nem is emlékezett, hogyan jutott vissza a kaszárnyába. Reggel zúgó fejjel ébredt s egész délelőtt arra várt, hogy raportra szólítsák a zászlóaljparancsnok elé. De nem hívta senki. Csak délután, foglalkozás után üzent érte a tizedes, hogy várja őt. A nyurga fiatalember nyugodt volt, akárcsak mindig. Egy pillanatig farkasszemet nézett Jóskával, aztán csak ennyit mondott: „Mit csináljak magával, ember? Tudja, hogy a följebbvaló megtámadásáért katonai ügyész jár?” Jóska közömbösen megvonta a vállát: „Nincs mitől tartanom, ültem már sitten ...” „Tudok róla, átlapoztam az iratait" — mosolyodott el a tizedes, aztán Jóska szemébe nézett: „Ffa megígéri, hogy máskor nem tesz ilyet, fátylat borítunk az egész ügyre, rendben?" Jóska szóhoz sem jutott a meglepetéstől, ilyen fordulatot nem várt. És ez még nem volt minden! „A jobb kezed már nem is tudott örülni annak a napnak, amikor véget ért az „angyalbőrben” töltött két esztendő ... Ez a két év férfit, embert faragott Jóskából. így hót amikor hazaért és újra találkozott a galerivel — a srácok a kocsma előtti korlátnak támaszkodtak és sört ittak — valami azt súgta neki: ő már nem tartozik közéjük, ő már leszolgálta a katonaéveit és nősülés előtt álló férfi lett belőle. Igen, Panninak megígérte, hogy siet elintézni a hivatalos teendőket és egyhamar összeházasodhatnak .. . Meg sem akart állni a fiúk között, de azok kíváncsian kérdezgetve körülvették őt. A galeri aztán úgy határozott, hogy a régi szokás szerint „megünneplik" Jóskát, azaz alaposan megruhóznak valami jópofa, középkorú, kopaszodó férfit. Jóska ellenezte, gyerekes, bárgyú ötletnek tartotta a dolgot és akkor váratlanul kitört a balhé ... Szó szót követett ... Jóska nem állt kötélnek, s öt. Erős klassz tervét újabb gúnyos megjegyzéssel illette .. . Erős erre öklévé akarta bizonyítani vezéri tekintélyét. . . és Jóska megfeledkezett a tizedesnek nek az üres pohár falához. — Éppen az a civilruhás alhadnagy volt szolgálatban, aki már előzőleg is kisegített a bajból. Látta, hogy nem én provokáltam a verekedést, úgyhogy egy kicsit megszidott és hazaküldött. — Aztán? — kérdem érdeklődve és az újján csillanó karikagyűrűre pillantok. Kedélyesen, büszkén néz a szemembe. — Ffárom héttel később feleségül vettem Pannit, most pedig mór várjuk is az első kisbabát! Remélem, fiú lesz és vasgyúró ... Mert akkor boxolót nevelek belőle!... Iszunk még egy pohárral? Ittunk. A. születendő kisfiú egészségére, akinek már biztosan sohasem fog kelleni szégyenkeznie az apja miatt. Öt bizonyosan nem az utca fogja nevelni, nem kell majd megállnia a lejtőn, mint az apjának kellett... És ha tágra nyílt szemmel figyeli majd már a világot, addigra az édesapja bűnjegyzéke is olyan tiszta lesz, akár az övé. (M) Foto: Braunsteiner Tamás 15
