A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-12-27 / 39. szám
Z L E T A Z ARANYVAROSBŰL hasonló rendeltetésű helyeken. A mega egyszerűségében szép ez a kápolna, amelynek prédikátorai sohasem a gazdagokhoz, hanem a szegény néptömegekhez szóltak. Húsz János 1402- tőj hirdette itt forradalmi tanait, a szegények igazát. Őáltala vált ez az egyszerű kápolna az utrakista reformáció mozgalmának egyik központjává, ahol 1521-ben Münzer Tamás is prédikált. Az eredeti Betlehem-kápolna, a szegény nép temploma azonban nem maradhatott az utókorra. 1786-ban lerombolták, s csak a szocializmus győzel-Prágai hajnal öt óra harminc perc. Sietős léptek kopognak tova az évszázados macskaköveken, rohanó emberalakok tűnnek fel, hogy egy pillanat múlva ismét szem elől vesszenek a régi-régi boltívek között. Szerelőruhás munkások sietnek el o lőportorony mellett, pillantást se velve a csodálatos építményre, mintha nem is tudnák, hogy a híres „Prašná brána" éppen ötszázadik „születésnapját" ünnepli, š mór ezért is csodálatra méltó. Mintha’ nem is lennének büszkék erre a késő gótikus építészeti remekműre, amelyet Matéj Rejsek pontosan ötszáz évvel ezelőtt, 1476- ban kezdett építeni. Kapu vagy torony? Nem is tudom. Anyi azonban bizonyos, hogy a tizenhetedik században puskapor-raktárként használták, mai neve tehát innen származik. De nemcsak a torony hagyja hidegen o szerelőruhásokat: ugyanilyen közömbösen mennek el az óvárosi városháza előtt is, amely — ha éveinek számát nézzük — még a Lőportoronynál is tiszteletre méltóbb „aggastyán". De csodálkozhatunk-e a hajnali rohanáson? Hiszen Prága sem csupán a műemlékek városa, itt is szorgalmas munkásemberek laknak. Bizonyítsam? A számadatokért nem nagyon lelkesedem, egyet most mégis megemlítek. Bizonyítékul. Szóval, fővárosunkban jelenleg pontosan 12 715 munkacsoport versenyez a szocialista brigád címért... Egy pillanatra azonban mégis megállnak a sietők. Legalábbis azok, akik pontosan hat órakor az óvárosi városháza előtt mennek el. Ekkor ugyanis megszólal az Orloj harangja. Igaz, egy tájékozottnak látszó bácsi szerint fölösleges dolog is lenne most itt megállni, hiszen az opostolok ilyenkor még alszanak. Valóban, a harangszó elszáll, a toronyóra két kicsi ablaka azonban nem nyílik ki. — Majd nyolckor — mondja a bácsi. — A prágai apostolok nem akármilyen urak ám! Nem kelnek fel hajnalban, az biztos. A bácsi egyébként seprőnyélre támaszkodik, s miután a hajnali bámészkodókat kellőképpen felvilágosította s társával az Orloj angyalainak művészi értékéről is szót váltott, buzgón söpörni kezd... Hcl randevúznak a fiatalok? Legszívesebben a hangulatos Óvárosi téren. Pontosabban Húsz János és a husziták emlékműve előtt. Igaz, ilyen hideg évszakban nemigen tanácsos a szoborcsoportot körülkerítő kőpárkányra leülni, a fiatalok azonban nem szívesen válnak meg kedvenc helyüktői. Legfeljebb nem ülnek le. Vajon mennyi örömteli találkozásnak, mennyi könnyes búcsúzásnak volt már tanúja ez az emlékmű? Erről ugyan hiába kérdezzük a kőalakokat. Hiszen a titkaikat kifecsegnék, bizonyára a prágai fiatalok sem előttük randevúznának. Egyelőre azonban még semmiféle találkozásról nincs szó. A szoborcsoport magányosan áli, igencsak fiatal még a reggel. Kinek jutna eszébe ilyenkor randevúzni? A huszitáknak, persze, nem árt ez a magányosság, sőt: így még monumentálisabbnak, még méltóságteljesebbnek tűnik az emlékmű, amely a cseh történelem egyik legnagyszerűbb eseménysorozatát idézi. Ugyan hová indulhat innen a látogagató? A „legidevágóbb" minden bizonnyal a Betlehem-kápolnába vezető út. Abba a kápolnába indulok tehát én is, ahol egykor — évszázadokkal ezelőtt — Húsz János magiszter hirdette tanait. A Betlehem-kápolna A fából készült, egyszerű szószéken kívül aligha találunk itt valamit, amit berendezésnek nevezhetnénk. A falfestmények se olyan díszesek, mint más, me után, az 1950—52-es években építette újjá — a cseh nép akaratából — J. Fragner építész. Óvoda a kocsma helyén? Nehéz Prágáról újat írni, hiszen a száztornyú, csodálatos várost már lapunkban is többször bemutattuk, szépségeit költők énekelték meg, ódákat írtak méltóságos tornyaihoz. Valami újról azonban ezúttal is hírt adhatok olvasómnak. Mert Prága mindig tartogat valami meglepetést. Méghozzá egészen új dologról van szó. Fővárosunk hetedik kerületében, az Ovenecká utcában, a Koronához címzett vendéglőben nem is olyan régen még sört csapoltak, kávét főzték, az asztaloknál pedig vidám vendégek mulatoztak. Újabban egész más célokat szolgál az épület. A vidám mulatozókat apró emberpalánták váltották föl, akik természetesen nem sört, de még csak nem is kávét isznak, hanem — mi mást csinálna egy gyerek? — játszanak. Szívesen, örömmel, játszanak, hiszen a gondtalanság, a játékok birodalmában élnek. Az egykori vendéglőt ugyanis óvodává alakították át. November elsejétől harminc gyerekről gondoskodik itt reggeltől estig — pontosabban fél héttől este ötig — Éva Buňková és Blanka Vlášková, a két óvónéni. Szóval, nincs igazuk azoknak, akik szerint nincs új a nap alatt. VARGA ERZSÉBET (E. Mešková (1) és Kontár Gyula (2) felvételei
