A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-12-27 / 39. szám
HOL SZORÍT A CIPÓ? Kit hol. Engem éppen sehol sem szorított azon a bizonyos délutánon, amikor a körülöttem lévőket szorította. Ez volt a szerencsém. Különben nem mosolyoghattam volna rajtuk. A bratislava-nyitrai autóbuszra igyekeztem felszállni. Péntekenként rengeteg az utas, a mi buszunkon sem volt már ülőhely. Még a hátulsó ajtó lépcsője is foglalt! Persze, odaférnék még, csak szólni kellene a fiúnak, aki már letelepedett, hogy tegye magát arrébb. Míg gondolkozom, hogy leüljek-e vagy sem, egy mellettem álló középkorú férfi összegyűrt zsebkendőt vesz elő, két kis szappant bont ki belőle. Olyanokat, amilyenek a munkásszállók, vagy általában a szállodák mosdóiban szoktak lenni. A szappant viszszacsúsztatja a zsebébe, majd rám mosolyog és szinte kérlelve mondja: „Lenne szíves kicsit arrébb lépni? Ha megengedi, leülök én is ide a lépcsőre. Úgy szorít a cipóm!" Szívesen átengedtem kiszemelt helyemet. S ekkor még nem is mosolyogtam. Csak akkor lett nevethetnékem, amikor egy tőlem nem messze álló ifjú hölgy egy szép frottírtörölközőt szedett elő a táskájából és letette a földre. — Nahát! — gondoltam magamban —, az már nem újdonság, hogy valaki leül a bejárati lépcsőre. De hogy a földre üljön le, mégiscsak szokatlan! Érdeklődve figyeltem, mint telepedik le a szentem . . . De rosszul számítottam. Nem ült le a földre dobott törülközőre, hanem kecses mozdulattal kiemelte lábát az aprócska cipellőből, majd szépen ráállt a puha szövetre. Az utasok egy része megrökönyödve nézte, mások mosolyogva szemlélték a meghökkentő „cselekmény" lefolyását, de gondolom, végülis mindenki egyetértett az én véleményemmel: ha fáj a fogunk, kihúzatjuk; ha leszakad a gombunk, felvarrjuk; ha szorít a cipőnk, levetjük! Hm . . . Ladányi Ilona A LÖ TÚLSÓ OLDALA A ló túlsó oldala semmivel sem Az orvostudomány már régen befon tosabb, mint az innenső. Sőt, maga a ló sem fontos, teljesen egyre megy, vasderes-e, vagy pejkó, fehér lipicsi, vagy esetleg sötétbarna arab telivér. Csupán maga a lendület a fontos, az eltúlzott nekirugaszkodás, melynek következtében valaki átesik a ló túlsó oldalára. A lovak szempontjából ez elég megalázó lehet, de mivel csak példázatról van szó, a lószempontok,bátran mellőzhetők. Teljes joggal állíthatjuk, hogy aki a vendéglátó iparban lerágja a tejescsészék szélét, legyen az „vendéglátó iparos” vagy vendég, átesett a ló túlsó oldalára. A csészék csipkés pereme, noha nagyon emlékeztet bizonyos szürrealista műalkotásokra, visszataszító, ízléstelen; álnok és vértforraló gondolatokat ébreszt. Aki elémtette a bratislavai Luxor-büféjében nyilván tudta ezt, tehát előre megfontolt szándékkal cselekedett. De lehet, hogy csak így akart jókedvre deríteni ezen a borús, novemberi délután, pajkos jópofáskodással, hogy a tejet lerágott szélű csészében tette elém. Látszatra belementem a játékba. — Asszonyom, ezt valaki megette — szóltam szelíden. — Micsoda? — kérdezte éles hangon. — Ezt a ... hogyismondjam csak ... csészét. Mérlegelő tekintettel nézett rám. — Ha nem tetszik, próbálkozzék másutt! — mondotta jéghideg hangon a vendéglátó ipar. Láttam, ezután már csak két dolog következhet: vagy rám önti a tejet, vagy hozzám vágja csészéstől. A harmadik lehetőséget választottam: leléptem. bizonyította, hogy a dohányzás káros és egészségtelen. Kimutatta, hogy a cigaretta égéstermékei a kátrány stb. íny-, gége- és tüdőrákot okoznak, tehát három fajtát is abból a betegségből, amiből egy is untig elég. Már rég várható volt, hogy ezt ja tudományos felfedezést azok is tudomásul veszik, akik a dohánnyal illetve a dohányipar termékeivel leginkább kapcsolatban vannak, azaz a dohányárusok. (Magukra a dohányosokra, a szenvedély elvakult rabjaira, hiába számít az orvostudomány !) Előbb csak az úgynevezett kemény Sparta tűnt el a trafikból, később a Kutná Horán gyártott puha Sparta, végül e dohányipari termék valamennyi fajtája, fme, az orvostudomány diadala! — kiáltották boldogan a ... nemdohányzók. Ma már csaknem valamennyi dohánybolt ajtaján ott a büszke tábla: „Sparty nemáme!” (Sparta nincs!) Kezdetnek nem is rossz, mondom szitkozódva, ezután majd nyilván a többi cigaretta is zúzdába kerül, a levegő megtisztul a szenynyező anyagoktól, a füsttől és koromtól, a tüdőnk olyan lesz, mint a ma született kisded lelke, a pénzünk is megmarad, hurrá! Persze, hogy átestem, ezúttal én estem át a ló túlsó oldalára. Gyanakodva szimatolok a levegőbe, semmi kétség: valaki Spartát szív a közelemben. — Hol vetted? — csapok le rá. — Ismerősöm van itt a sarki trafikban. Egy tízesért mindig félretesz egy kartondobozzal. No lám, így múlik el a világ di- ■ csősége! Ma már a rák is hiánycikk, megszerzéséhez protekció, összeköttetés szükséges. Meg ráadásul egy tizes, ZS. NAGY LAJOS
