A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-02-06 / 37. szám

T

izenöt éve lehet annak, hogy először jártam a Bodrogközben. Ez a tizenöt esztendő Bodrogköz időszámításában csupán parányi töredéknek számit. Mégis —» — vagy: ennek ellenére — állítom, hogy ez alatt a rövid másfél — két évtized alatt több, s nagyobb változás ment végbe ezen a csodaszép tájon, mint a korábbi évszázadok során együtt. S nem csupán a táj képe, de az e tájon élő emberek élete is gyökeres átalakuláson, változáson ment át. Hogy ez milyen mértékű, azt alább, a mostani keret nyújtotta lehetőségeken belül, az élők emlékezete, s az irodalom tanúságai szerint megpróbálom összefoglalni.

A szép, kellemes októbervégi napok egyikén, mikor lent jártam a Bodrogközben, felkerestem Péter Imrét, aki szinte mindent tud e táj távolabbi és közelebbi múltjáról.

Imre bácsit a megsárgult lombú lugassal befuttatott tágas udvaron találom, s amikor elmondom látogatásom okát, gondolkodás nélkül befelé tessékel a lakásba.

— Hogy milyen volt egy emberöltővel ezelőtt a mai Bodrogköz — kezdi Imre bácsi — arról leghívebben a Tiszaszabályzó Társuló itt—ott fellelhető feljegyzései tájékoztatnak. Ezek egyike szerint Bodrogköznek akkoriban alig tizenegy százalékát lehetett megművelni. A nádasok, vizerek, tavak, úszószigetek rengetegében a méréseket folytató vízügyi dolgozók még 1880-ban is olyan vízzel körülzárt kissebb településekre bukkantak, amelyek lakóiról a hatóságoknak egyáltalán nem volt tudomásuk.

— Hogyan élt, mivel foglalkozott az itteni nép abban az időben?

— Mivel a növénytermelésre alkalmas, megművelhető föld kevés volt, inkább az állattartás került előtérbe. A meglévő szántóföldön inkább zöldségféléket termesztettek. A megélhetés fö forrásai az állattenyésztés mellett a halászat—csikászat, a gyékényszedés, nádvágás, favágás, valamint az állatok számára a téli takarmánykészlet biztosítása volt. A sertéseket hallal, csíkkal, makkal tartották—hizlalták. Az állatállományt szinte évenként pusztították különböző járványok. A kenyérnek való búzát abban az időben a bodrogköziek a Tiszántúlra, Szabolcsba jártak „learatni."

— Mikor kezdődtek Bodrogköz csatornázási munkáltatói?

— Éppen egy évszázaddal ezelőtt. 1876—77-ben dolgozták ki a belvízlevezetés tervét. A föld termővétételét célul kitűző társaság alapszabályzatában a munkaprogram három szakaszos volt: árvizmentesités, a belvizek levezetése, s végül az öntözés megvalósítása.

A százéves igyekezet eredményeként — de főleg az elmúlt harminc év óriási beruházásai következtében — ma Borogköz folyói erős gátak közé szelídülve róják évszázados útjukat, s az egykor tizenegy százaléknyi művelésre alkalmas föld mára megsokszorozódott. Ahogy nézem, ma esetleg tizenegy százalék lehet az, amit nem művelnek meg a szövetkezetek és az állami gazdaságok.

Sok minden eltűnt erről a tájról. Az egykori „Rigóország“ földjén megfékezhetetlen betegség volt a malária. A gyakori éhínséget pedig kísérőként a kolera követte. Az emberi beavatkozás eredményeként mindez a múlt riasztó emlékévé változott.

Természetesen nem csupán az érdekel, ami e táj külső változásait jelzi. Az emberi, társadalmi mozgás alakulására — formálódására is kiváncsi vagyok. Imre bácsi, aki évtizedek óta szervezője, alakitója és egyben krónikása is Bodrogköz munkásmozgalmának, erről így beszél:

— A múlt század végén a némi keresetet nyújtó vízszabályozási és vasútépítési munkák nagyobbik része már elkészült. Munka, kereset nem volt. A művelhetővé vált földek java része a Puchs, Guttmann és Klein-féle nagybirtokosok tulajdonába került. Állandó volt az újévi cselédvándorlás. A zsellérek, abban a hitben, hogy egy új gazdánál jobb soruk lesz, vándoroltak földbirtokostól földbirtokosig. Helyzetük azonban igy se változott jobbra. Maradt az évi tizenkét köböl termény, a két szekér tüzelő és a sóra is alig elegendő készpénz. A hellyel-közzel megengedett sertés, vagy tehéntartás már kiváltságszámba ment. Nem csoda hát, ha a századfordulón Bodrogköz szegényparasztsága is csatlakozott a Várkonyi-féle mozgalomhoz. 1898 elején ennek hatására Bodrogközben negyvenkét földosztó szövetkezet alakul, több, mint 4700 taggal. Több összetűzésre is sor került, az elsőre Kiskövesden. A vármegye a mozgalom letörésére csendőröket, s a kassai 34. gyalogezred alakulatait kérte, s kapta. A földosztó mozgalmat letörték.

Az eseményeket a vármegye akkori főjegyzője igy örökítette meg: „A községek legnagyobb részében a lakosság annak kijelentése mellett, hogy mégis csak muszáj nekik szegényeknek maradni, teljesen megadta magát. Kissebb része azonban részint reménykedik, hogy a földosztás ideje be fog következni, más része meg daccal tűri a hatóságok megtorló intézkedéseit.“