A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-02-06 / 37. szám
kordék és szekerek, teherautók és szamarak, mind-mind rettentő magasan megrakva áruval, általában zöldséggel-gyümölccsel, de az összebonyolódott járművek tömkelegében ott látni a jellegzetes török teherhordókat is, hátukon akkora batyukkal, hogy csak csodálni lehet erejüket, szívósságukat. A piacok, a bazár s a szűk sikátorokban levő számtalan kis bolt vagy bódé felé igyekeznek. Ugyanis minden őstermelőnek megvan a maga kis boltja vagy inkább bódéja. Az árut termelő és szállító szülők gyermekei gondoskodnak a bolt tisztán tartásáról. A hulladékot, szemetet általában vizsugárral távolítják el, a szennyvíz lefolyik az utca kövezetére. A szűk utcákban rengeteg a szemét, eltávolítása nagy nehézségbe ütközik a rengeteg parkoló autó miatt. A zöldségtermelők igen szorgalmas emberek és jó kereskedők. Szép és jó árut termelnek, azonban kemény munkájuk nem hozza meg a kívánt eredményt. Ennek egyik fő oka, hogy nincs elég vásárló erő és így sokszor a termelő kénytelen a szép és friss árut áron alul eladni. Ezért van az, hogy a nehéz munkával megtermelt zöldség- és főzelékfélék értékesítése nem hoz számára annyi jövedelmet, hogy munkájához megfelelő gépeket, legalább kistraktort tudna vásárolni. Marad tehát munkagép helyett a szamár és az öszvér mint igásállat. Az öszvérrel dolgozza meg a földet és a szamárral szállítja az árut. Nagy elszántsággal mi is behajtunk ebbe a tarka forgatagba, a jószerencsére és Allahra bízva, hogy valahogy kikeveredjünk belőle. Talán mondani sem kell, hogy a jelzőlámpákkal szabályozott forgalmú útkereszteződésekben a szamárhajcsárok ügyet sem vetnek a lámpára, nyugodtan behajtják állatukat a pirosba, s ilyenkor aztán csikorognak a fékek, kész csoda, hogy nem kerül sor tömeges karambolra, de úgy látszik, a .bennszülött" gépkocsivezetők megszokták az ilyesmit, nem kiabálnak, nem szitkozódnak, legfeljebb éktelenül dudálnak. Ugyanis a korareggeli órákban, amikor az áru szállítása folyik, púpozotton megrakott kordáknak van elsőbbségük a közlekedésben a gépjárművekkel szemben. Ezt minden gépkocsivezető nyugodtan fogadja és természetesnek veszi. Általában később is azt tapasztaltuk Keleten, hogy itt szüntelenül bőgnek az autókürtök. Ez már olyan .népszokás" errefelé. Egyirányú utca nincs, a legszűkebb sikátorokba is mindkét irányból be lehet hajtani, parkolási tilalmat jelző tábla nincs, úgyhogy a gépkocsik ott parkolnak, ahol tudnak — legtöbbször a járdán, ha ilyen egyáltalán van. Végre nagy üggyel-bajjal sikerült kikerülni a városközpont közlekedési káoszából, a külvárosban már ritkább a forgalom. Kiérünk a távolsági útra. Még egyszer visszanézünk a keletről felbukkanó nap rózsás fényében tündöklő Szelim mecsetre, patinás kupolájára és négy karcsú minaretjére meg a citadella sötét tömbjére s búcsút veszünk Edirnétől, törökországi utunk első állomásától. P. HAŠKO A szerző felvételei 9
