A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-11-29 / 36. szám
Kolkhisz története is érdekes ... Görög és grúz mítoszok földje ez, mely a csodálatos Grúziában van. Már az ókorban is csodákat beszéltek a föld szépségéről és gazdagságáról. Az argonauták mesés kalandjairól ismeretes ez a vidék, mely a Pontus Euxinustól keletre terül el. Határai voltak a Kaukázus, Ibéria és Örményország. Folyói a Csőrük (Akampisz) és Rión (Fazisz). ősi városai közül a leghíresebb Fazisz (most Poti), melyet Diokuriasszal (most Iszkuria) együtt a milétosziak alapítottak. Lakosai a kolchok (akiket ókori írók a jazigokkal együtt emlegetnek), több törzsre oszlottak (koraxoi, moschoi) és lassanként megszerezték a földet egészen Trapezuntig, ahol Xenophőn visszavonuló 10 000 katonájával érintkezésbe jöttek. Egy ideig a perzsa birodalommal voltak hűbéres viszonyban, de ez is megszakadt. Csak Mithriades lett felettük úrrá, akinek legyőzése után a római birodalomhoz kerültek. A valóságban mégsem volt ez a vidék annyira paradicsomi föld, legalábbis nem az egész volt az, mert már az ókori forrásművek tanúsága szerint is hatalmas mocsarak borították jelentős részét. A világ e gyönyörű földjén még századunk elején is a malária volt a legrettegettebb úr. Ebben a betegségben szenvedett a lakosság nyolcvan százaléka. A huszadik század második-harmadik évtizedében kezdődött meg a küzdelem a malária ellen az óriási mocsarak lecsapolásával. A terv neve maga igen prózai volt: A rioni síkság lecsapolási és csatornázási terve. A harmincas évek elején már megkezdődött a lecsapolt északi vidékeken a kultúrnövények termesztése. Főként teát, citruszféléket és babért termeltek itt. S ahogy haladtak a lecsapolási munkálatok, úgy csökkent a maláriások száma. Az ötvenes évek elejétől már egyetlen maláriás megbetegedés sem volt, s a nemrégiben még oly egészségtelen, szinte járhatatlan vidéken világhírű fürdőhelyek épültek. Poti, Mendzsi, Kubuleti, Suchumi, Gudauta, Novij Afon szinte megbűvölik szépségükkel a külföldi turistákat, akik évről-évre többen és többen keresik fel ezeket a fürdőhelyeket. De az idelátogató külföldiek közül nagyon kevesen hiszik el, hogy ezt a földi paradicsomot szinte centiméterekként kellett elhódítani az egészségtelen mocsaraktól, a maláriától, s tulajdonképpen még nagyon is újkeletűek az itt uralkodó paradicsomi állapotok. Az ingirszki tea-szovhoz mechanizátora, a Legfelsőbb Szovjet képviselője, Valerian Meunargija vezetett végig az ültetvényen. A teacserje végtelenbe vesző, nyílegyenes sorait ciprusok, himalájai cédrusok, ezüst levelű, örökké zizegő eukaliptuszok szegélyezik és a távolban inkább csak sejtjük, mint látjuk a tengert. Mögöttünk pedig a Kaukázus örök hóval borított csúcsai sziporkáznak az alkonyi verőfényben. Az egykori nádasok, mocsarak, lápok helyén ma már hektáronkint 700— 800 mázsa zöld tealevelet szüretelnek le. A világon először itt arattak teát grúz készítményű gépekkel, s jelenleg már a termés felét korszerű gépekkel takarítják be. A tea-szovhoz mechanizátorai havonta 600— 900 rubelt keresnek. Ha tudni akarjuk, mennyi ez koronában, szorozzuk meg az adott számokat tízzel. S ez már maga is kéz-Kolkhisz — a Fekete-tenger legkeletibb partján elterülő vidék neve. Ezt a földet a tenger és a Kaukázus tündérszép hegyvonulata határolja. A kaukázus hegyei közé mélyen, merészen benyúlik a Rión folyó völgye. 24
