A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-11-08 / 34. szám
m Több mint féléves utánjárás eredményeként rendben vannak a papírjaim, és indulhatok életem első párizsi útjára. Július 19-én reggel hét órakor az Avionnál beszállok a bécsi autóbuszba. Átgördülünk az osztrák oldalra: a vámhoz kihaltnak látszik, de rövidesen előkerül egy pénzügyőr, kedélyesen üdvözöl minket, lebélyegzi az útleveleket és máris int, hogy mehetünk: »Alles in Ordnung!" Az eső zuhog, a Leányvár alig látszik a ködben. Wolfstal következik. Hosszan elnyúló falu, csinos, jól gondozott házakkal; a Walterskirchenkastély egykor vizvár volt. Hainburg csinos városka, várát mór a Nibelungénekben is említik, közte és Deutsch- Altenburg (Németújvár) közt van a Morvamezőre vezető új hid, amelynek szokatlan műszaki megoldását már megcsodálhattam a dévényi kúp tetejéről. Az eső reménytelenül zuhog, még Bécsben is, amikor kiszállunk az ottani autóbuszpályaudvaron. A bécsi villamos meghökkentően drága: egy átszállójegy 8 schilling (trafikban elővételben olcsóbb). Néhány óra időm van, igyekszem a Belvárosból valamit megnézni, kihasználva a Stadtbahnt. Ennek a szerelvényei hol föld alá süllyesztett pályán, hol töltésen közlekednek. Az Orient Expressz tele van utasokkal, de sikerül ülőhelyet találnom. Salzburgnál gyors útlevélvizsgálat, kezdődik a valószinűtlenül gyönyörű táj. Az útitársak megfogyatkoznak, ki Stuttgartban, ki Karlsruhéban száll ki; itt bizony már elalszom, a francia útlevélvizsgálat ébreszt föl Kehinél. Átmegyünk a Rajnán, Strassburgtól francia utasokkal kezd megtelni a majdnem néptelen vonat. Chalons-sur-Marne az első világháború harcait és Attila catalaunumi csatáját idézi. Reggel fél hét órakor érkezünk be Párizs nyugati pályaudvarára. Lajos bátyám vár a Gare de l'Esten. Boldog viszontlátás harminckét év után... Ha nem cseréltünk volna fényképeket, föl sem ismerjük egymást. Otven éve él Párizsban, a franciák nem veszik rajta észre az idegent, olyan tökéletes a ki-Az ismeretlen katona sírja ejtése. A metrón egy szimpatikus, munkáskülsejű, korombeli ember felfigyel a magyar szóra, bocsánatkérően jelentkezik, hogy nem akar minket zavarni, de igen megörült, hogy anyanyelvén szót válthat valakivel. Néhány udvarias szó után a legközelebbi állomáson kiszáll. A párizsi metró vonalait számozzák ugyan, de inkább végállomásaik szerint tartják őket nyilván. Atszállunk a »Direction Galliéni"-re, úticélunk a »Porte de Bagnolet". Lajos mutat egy bezárt üzlethelyiséget: a konkurrenséé volt, aki tönkrement. (Ez vele is megtörténhetett volna!) Baktatunk fölfelé az enyhe lejtőn: bal oldalt toronyházak, jobb oldalt kiskertes villák. Itt van bátyám tuszkulánuma is, elöl a gcrér1 alakított üzlethelyiség, mögötte kis udvar és emeletes családi ház. legény kis sógornőm, már nem futhat ki elénk: Georgette két éve költözött ki a szép Pére Lachaise temetőbe. Első látogatásunk vasárnap délután neki szól. Két metrómegálló innen, de inkább gyalog megyünk. Lajos útközben megmutatja a XX. kerületi városházát, ahol az esküvőjük volt. Virágot helyezünk Georgette síremlékére, azután bejárjuk a Pére Lachaise temetőt. Sok világhírű személyiség nyugszik itt, maga Napóleon is itt akart végső pihenőre térni. A kolumbáriumban magyar feliratokat is találtam. FOGARASSY LÁSZLÓ Lajos nem hagyhatja ott üzletét, mert nincs alkalmazottja, így hát egyedül
