A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-09-06 / 27. szám
történem lakomák HOGYAN TÁPLÁLKOZTAK AZ ÓKORI RÓMÁBAN III. A császári Rómában — bár a hatalmas raktárak tömve voltak a világ minden élelmiszerével — a polgárok nagy többsége mértékletesen és megfontoltan étkezett. „A császárság korában a rómaiak rákaptak a húsevésre“ — írták a történészek. De milyen rómaiak? És hányán? A történelem nagyon gyakran azoknak a tetteit és viselkedését általánosítja, akiket a színen lát. A római polgár rendszerint hét és nyolc óra között fogyasztotta el reggelijét: a borban áztatott kenyeret. Olykor bőségesebb is volt ez a reggeli; mézből, sajtból, tejből, tojásból, aszalt gyümölcsből, szőlőből, datolyából és olajbogyóból állott. A reggelit állva fogyasztották el, és a második étkezésen, a prandiumon is — tizenegy óra és dél között — majdnem mindig állva ettek; kenyeret és az előző napi maradékot, hideg húst, főzeléket vagy gyümölcsöt egy pohár borral. A valódi étkezés a cena volt, erre a munka és fürdés után került sor. Télen tizennégy óra tájban, nyáron tizenhat óra körül kezdődött. A hétköznapok családi cenáin kását és főzeléket tálaltak fel és halat vagy kevés húst: kecskegida, szárnyas-, disznó-, néha borjúhúst, marhát sohasem. Juvenalis — aki híres volt mértéktartásáról, sőt szívesen dicsekedett is vele — leírta egy barátja tiszteletére adott lakoma étrendjét: kecskegida, sprága, tojás, szőlő, körte, alma. Semmi túlzás, semmi különcködés — szinte valamennyi tősgyökeres patríciusról elmondható ez. Akik a hírhedt orgiákat, a kétezer év óta emlékezetes fényűző lakomákat rendezték, azok az újonnan meggazdagodottak és a félművelt ripacsok voltak. A hivalkodó pompa növekedésével romlik az ízlés finomsága is. Egy Pompejiben talált meghívó-étlapon olvasható: Előétel — osztriga, tengerisün, fésűkagyló, 'hízott pacsirta, jérce spárgával, osztriga és feketekagyló mártásban. Első fogás — lázárkagyló, feketekagyló, sült pityerfélék, őz- és vaddisznóborda, csirkepástétom, pityerfélék spárgamártásban, polip. Második fogás — kocatőgy főve és pörköltnek, vaddisznófej, sült kacsamell és nyak, vadkacsa becsinált, nyúlpecsenye, sült frigiai tyúk és csirke, krémpuding és vicentiai sütemények. A gazdag rómaiak konyhaszemélyzete annyira felszaporodott, hogy ehhez foghatót sehol sem találunk. Némely főszakács évi jövedelme elérte a 150 000 dollárt, és töméntelen személyzet — amelynek specializálódása már nevetséges (tálfogók, tűzőrzök, csirkekoppasztók, tyúkkoppasztók stb., stb.) — leste "-parancsát. E- zekben a konyhákban nincs egyetlen nő sem, és úgy látszik, hogy a ház úrnője sem igen tette be ide a lábát. Furcsa, de így igaz: a római polgár felesége nem főzött. A dúsgazdag római patríciusok lakomáinak megszervezéséhez matematikai kézségre volt szükség: a vendégek az étkezés kezdete előtt átöltöztek — seregnyi rabszolga (mindegyik más és más műveletnél) segédkezett ebben. Csoda, hogy rögtön az elején nem keletkezett zűrzavar. A folytatás is bonyolult volt: a vendégek nem ültek, hanem egy kereveten (sigma) feküdtek étkezés közben, ezért pontosan tudni kellett hány vendéget lehet meghívni, ki hol foglaljon helyet. A görögöktől eltérően a lakomákon jelen lehettek a vendégek női hozzátartozói, sőt a gyerekek is. Az asztalnál kézzel ettek, kezüket a kéztörlőbe törölték, olykor egy göndörhajú rabszolgafiú hajába. Szájukat és verejtéküket a nyakba akasztott sudarium-mai törölték le. Az evőeszközöket persze ismerték, hiszen a levest vagy az egytál ételt kanállal ették, s a rabszolgák szeletelőkéssel darabolták fel a húst. Olykor egy színes tollat is tartottak maguknál a vendégek — ezzel könyítettek a túlságosan telitömött gyomron. Csak a torkot kellett megcsiklandozni ... A vendégek mindig hoztak magukkal egy asztalkendőt is: ebben vitték el a lakomából megmaradt ételeket, néha egész fogásokat is. összeállította: —ez— (folytatjuk) 12 Rájuk mindig számíthatnak Leszállás előtt
